Nevesincsen

Sziasztok :)

Na akkor lenne egy kérdésem. 

Én most felteszem az átírt - és immár 1Dtlenített - 1Derfullife első részét. 

Ha valaki esetleg erre járna - bár már én is ezer éve voltam itt - az megtenné, hogy elmondja a véleményét? :)

Szeretném majd egyszer kiadatni. DE ha szeretnétek, akkor utánajárok, hogy interneten való puklikálás után is lehetséges-e, és amennyiben van rá igény, akkor felteszem ide az egészet. 

Viszont ha nem szeretnétek, egy véleménynek akkor is nagyon örülnék. Ugyanis fogalmam sincs, hogy mennyire rontottam el.. Na de..

WOOHOO

U.i.: Ja és... TÉNYLEG örülnék a véleményeknek, mert jelen pillanatban kissé félek és... valahogy így nézhetek ki...:

http://www.youtube.com/watch?v=PfbF44UeRBY

A félhomályban levő kávézóban a vendégek beszélgetése halk duruzsolássá állt össze. A pultnál egy rövidre borotvált hajú, tetovált karú felszolgáló épp feltörölte a kiöntött kávét, miközben magában morgott a rádióból szóló idegesítő popdal miatt. Egy rövid, sötétbarna hajú lány rákacsintott a vele szemben levő, állig érő hajú fiúra. Az egybeolvadó beszélgetésekből egyértelműen kitűnt egy szőke, hullámos hajú lány hangja, aki épp hangosan felnevetett, és játékosan rácsapott a mellette álló fiú karjára. A srác zavartan elmosolyodott, arca pillanatról-pillanatra pirosabbá vált. Nem volt hozzászokva, hogy ilyen szép lányokkal beszéljen.

Ekkor a mellettük levő asztalnál ülő, raszta haját laza kontyba fogó lány sötéten felpillantott vaskos könyvéből, amit eddig elmélyülten olvasott.

- Oké, nekem most mennem kell, a barátnőm kezd türelmetlen lenni. Örültem a találkozásnak, és kösz a kávét – mosolygott szélesen a szőke lány az egyre bizonytalanabb lábakon álló srácra, a haját a válla mögé dobta, majd vidáman lepattant a raszta hajú lánnyal szembe, aki időközben ismét belemélyedt a könyvébe.

- Hihetetlen, hogy milyen könnyű rávenni őket, hogy fizessenek – sóhajtott megrázva a fejét, majd belekortyolt a gőzölgő kávéjába. A raszta lány nem nézett fel, csak unottan lapozott, és egy elszabadult tincsét a füle mögé tűrte.

- Mit olvasol ennyire? – hajolt közelebb hozzá a szőke lány, majd, mivel nem kapott választ, egyszerűen kikapta a könyvet a kezéből.

- Cseszd meg, Ria – kiáltott fel a raszta lány idegesen, és a könyve után nyúlt.

- Nyugi már, Sam. Csak megnéztem. De mégis mi ez az Elfújta a szél? – ráncolta össze finom ívű szemöldökét.

- Talán ha több időt töltöttél volna tanulással, és kevesebbet ártatlan fiúk szívének összetörésével, akkor tudnád – húzta fel a Sam nevű lány a fél szemöldökét kezeit összefonva a mellkasa előtt.

- Na, megszólalt a stréber! Úgy beszélsz, mintha te aztán hű de kitűnő tanuló lettél volna, és nem vágtak volna ki a suliból páros lábbal – mosolyodott el Ria, majd visszacsúsztatta Sam elé a könyvet. Sam nem válaszolt, csak egy üres pillantást küldött Ria felé, majd kinyitotta a könyvét, és ismét megpróbált belemerülni egy másik, szebb világba. Ria az ajkába harapott, lehunyta a szemét, majd sóhajtva rátette a kezét Sam kezére, aki abban a pillanatban elrántotta onnan, majd, mintha mi sem történt volna, olvasott tovább.

- Sajnálom Sam, én nem… Bocs, nem gondolkodtam, csak kicsúszott a számon.

- Nem meglepő. Általában nem szoktál gondolkodni.

- Kimentem cigizni – állt fel hirtelen Sam, könyvét a kávéfoltos vászontáskájába dobva, majd azt felkapva a padlóra szegezett tekintettel kisétált a benti félhomályhoz képest bántóan világos utcára. A kellemes, tavaszias időjárás ellenére még csak február volt, és Sam, mindenki mással egyetemben, tudta, hogy ez csak átmeneti idő és napokon belül szakadni fog a hó. Összehúzta magán vastag, bő pulóverét, majd meggyújtotta a szájában levő cigit. Megkönnyebbülten fújta ki a füstöt, egy pillanatig elgondolkodva figyelte a remegő kezét, megigazította vastag bőrkarkötőjét, és csak ezután szívott bele ismét a cigijébe.

Harry, miután sokadszorra vette elő a telefonját a zsebéből és állapította meg, hogy késésben van, ismét megszaporázta lépteit. Nem akart elkésni, elvégre szerette volna ezt a munkát, és fogalma sem volt, mihez kezdene, ha nem kapná meg. Kócos haját kisöpörte a szeméből, hogy jobban lássa a körülötte levőket, de láthatóan így sem figyelt eléggé, hiszen a következő pillanatban teljes erőből nekiment valakinek.

Sam kezeit összekulcsolva a mellkasa előtt, összeráncolt szemöldökkel figyelte a mellette elhaladó tömeget. Figyelte a vidáman nevető tiniket, a halkan beszélgető idős házaspárokat, a jó idő örömére hangosan visongó gyerekeket, majd egyik pillanatról a másikra a látvány eltűnt a szeme elől, ő pedig kapálózva keresett valami kapaszkodót, hogy a hirtelen lökéstől ne essen seggre. Mikor visszaszerezte az egyensúlyát, mérgesen rángatta vissza vállára a táskáját, majd gyilkos tekintettel nézett fel, tekintetével az őt felöklelőt keresve. De először csak egy kócos hajtömeget pillantott meg, mivel a tőle most egy lépésre levő fiú lehajtott fejjel porolta le éppen a divatos, nyilván bazidrága nadrágját.

- Igazán semmi gond, seggfej – szólalt meg végül, miután pár másodpercnyi várakozás után sem szólalt meg. Természetesen nem várta el, hogy térde ereszkedjenek neki, és a bocsánatáért esedezzenek, de a földre esett cigi miatt egy kicsit bosszús volt. Sóhajtva hajolt le érte, megfújta, majd a vállát megvonva ismét szájába vette, és újra meggyújtotta.

- Bocs, hogy az utca közepén álltál – Harry hangja unott volt, lekezelő, és szinte bántóan ismerős. Sam félrenyelte a füstöt, amitől hangos köhögő roham jött rá. Lehajtotta a fejét, és raszta tincseit úgy igazította el, hogy az arca lehető legnagyobb részét eltakarja.

- Igen, bocs, legközelebb majd arrébb állok, hogy az ilyen seggfejek elférjenek az egójukkal együtt– jegyezte még meg csípősen, majd már épp megkönnyebbülten hátat fordult volna, hogy szerencsésen megússza a mindaddig elkerülhetetlennek tűnőt, mikor Ria csilingelő hangja ütötte meg a fülét.

- Sam, itt hagytad a telefonod, és legalább háromszor hívtak, mióta kijöttél – lépett oda Samhez, és odanyújtotta neki a telefonját – És ne vágj ilyen döbbent képet, hidd el, én is meglepődtem. Neked vannak barátaid? – vigyorodott el gúnyosan, de ez a mosoly egyből megváltozott, mikor meglátta a még mindig egyhelyben álló, kissé zavarodott Harryt – Ó, helló, Mr. Szexi Idegen, Ria vagyok, és nem tudom, Sam mégis mit tett veled, de a nevében is bocsánatot szeretnék kérni - mosolygott rá kedvesen, miközben észrevétlenül végigmérte a kócos fiút, és a fejében egy határozott igent firkantott a Mr. Szexi Idegen név mellé. Bejött neki a laza, de határozott stílusa, amiről ordított, hogy tisztában van az adottságaival. Kócos hajára ugyan ráfért volna már egy látogatás a fodrászhoz, de Ria magában megállapította, hogy amíg még látni lehet hatalmas, tengerzöld szemeit, addig nem is olyan sürgős.

- Áh, mindketten hibásak voltunk. Szóval mivel te bocsánatot kértél a nevében, ezért azt hiszem én jövök. Szóval, bocs, hogy majdnem fellöktelek… Sam? - húzta fel Harry a szemöldökét a mondat végére érdeklődve. Sam karja a pulóvere alatt libabőrös lett, és önkéntelenül is hátrált egy lépést.

- El van felejtve. Menj csak nyugodtan, gondolom az előbb sem csak szórakozásból siettél annyira – mondta hűvösen, majd a haját egy berögzült mozdulattal kisöpörte az arcából. Csak mikor pillantása találkozott Harryével, akkor döbbent rá, hogy mekkora hülyeséget csinált. Vissza akarta simítani a haját az arcába, de ekkor ő megragadta a karját, ezzel megakadályozva a mozdulatot. Ria felhúzta a szemöldökét, és fejét oldalra billentve várta, hogy mi fog kisülni ebből. Sam egy pillanattal később elrántotta a karját, és fagyosan nézett a Harryre.

- Sam? - kérdezte az döbbenten – Sammy!? – hangja a magasba szaladt, így enyhe hisztérikus árnyalatot adva a kérdésnek. Ria szemei kikerekedtek, és úgy érezte, teljesen elvesztette a fonalat. Sam állkapcsát erősen összeszorítva akadályozta meg, hogy érzelmei a felszínre törjenek, ezzel mindent elárasztva, majd a földbe tiporva – Uramisten… Komolyan te vagy az? – hangszíne már visszaváltott normálisba, de arca továbbra is ugyanolyan döbbent volt.

- Ti ismeritek egymást? - kapkodta a fejét Ria kettejük között. Sehogy sem tudta összekapcsolni ezt a két embert. A szakadt, zárkózott művész, és a kissé beképzelt, szexi menősrác.

- Igen – válaszolt Harry, bár ez inkább kérdésnek hatott, mint válasznak, mintha még mindig nem hitte volna el az egészet.

- Nem – vágta rá Sam ugyanebben a pillanatban, majd egy hűvös pillantást küldött Harry felé, végül hátrafordult, és visszament a kávézóba. Ria felhúzott szemöldökkel nézett utána egy pillanatig, majd Harryre nézve kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem volt lehetősége megszólalni. Egyrészt, mert le volt döbbenve, és nem tudott hirtelen mit mondani, másrészt pedig, mert Harry csak egyetlen pillanatot tétovázott mielőtt határozott léptekkel Sam után ment.

Sam egyből a pulthoz sietett, majd az ott várakozókat megkerülve belökte a kis elválasztó ajtót, a táskáját letette a földre, majd felvette a pultról a kis, fekete egyenkötényét.

- Na mi van, mégis dolgozol ma? – húzta fel a szemöldökét a mellette álló fültágítós srác, miközben odaadta egy idős nőnek a visszajárót.

- Pofa be, Josh – morogta Sam csöppet sem barátságosan, és félő volt, hogy a dühét az ártatlan csészék egyikén vezeti le.

- Oké-oké, meg sem szólalok – emelte fel a kezét Josh vigyorogva.

Harry ebben a pillanatban ért oda, és a hatalmas kávéfőzőre támaszkodva pislogás nélkül nézte Samet, aki rá sem hederítve látott neki a munkának. De végül kénytelen volt feladni, ezért sóhajtva fordult hozzá, a nemrég kezébe kapott rongyot idegesen a pultra téve.

- Mit akarsz még, Harry?

Harry kisöpörte a szeméből egy világosbarna tincsét, és összeráncolt szemöldökkel méregette Samet.

- Magyarázatot.

- Óó, én aztán nem tartozom neked magyarázattal – húzta fel a szemöldökét Sam hűvösen.

- Mégis mi történt veled? – hajolt hozzá közelebb Harry. Szemei aggódást tükröztek – Megváltoztál.

- Te viszont cseppet sem – húzta fel a szemöldökét Sam – Fogadni mernék, hogy még mindig ugyanaz a beképzelt seggfej vagy.

- Sammy, én…

- Ne merészelj így hívni – vágott közbe Sam szikrákat szóró szemekkel.

- Valami gond van talán? – lépett Sam mellé Josh, gyanúsan méregetve a kétségbeesetten maga elé bámuló Harryt.

- Nem, Josh, semmi gond. Menj vissza dolgozni nyugodtan – pillantott rá Sam határozottan – Az ’úriember’ éppen távozni készül – mosolyodott el szélesen, majd a valaha fehér, mostanra inkább pisisárga ronggyal törölgetni kezdte a pultot.

- Sam, kérlek… - kezdett bele Harry ismét.

- Jézusom, szűnj már meg – fordított neki hátat Sam hirtelen, és meg sem állt a személyzeti öltözőig, aminek az ajtaját erősen becsapta maga után. Harry épp elindult volna utána, mikor Ria megragadta a csuklóját apró, tökéletesen manikűrözött kezével.

- Én a helyedben nem tenném - mosolyodott el jelentőségteljesen.

- Én… én nem értem. Mégis mióta ilyen? – túrt bele a hajába zavartan.

- Sam? Mióta csak ismerem – vonta meg a vállát Ria könnyedén, majd felhúzta finom ívű szemöldökét – Bár azt hiszem, te már ismerted azelőtt is.

- De mégis mi előtt? – Harry hangja ideges volt, és még Riának is kicsit túl hangos.

- Hát… Mielőtt mindkét szülője meghalt.

- Mi? – Harry arcán színtiszta döbbenet látszódott, de még ez sem volt képes elcsúfítani már-már tökéletes arcvonásait, és ez nem kerülte el Ria figyelmét.

- Nem tudtad? Akkor talán mégsem ismerted őt annyira, mint amennyire hittem.

- Nem, én… Az anyját tudtam, de… Azt hittem… Mikor történt ez? – Harry zavart volt, és látszott rajta hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel.

- Már egy jó pár éve. Azt hiszem, Sam 15 volt akkor – vonta meg a vállát Ria.

- Ó, basszus – nyögött fel Harry fájdalmasan, amiről Ria igyekezett nem tudomást venni.

- Azt hiszem, ideje lenne menned, ha nem akarod palacsintaként végezni – intett a fejével a személyzeti öltözőből éppen kilépő Josh felé, akinek tekintete nem volt épp emberinek nevezhető. Harry odanézett, majd sóhajtva bólintott.

- Igazad lehet.

- Hát, remélem, azért találkozunk még – mosolygott rá Ria kacéran, majd szótlanul figyelte, ahogy Harry lehajtott fejjel, lassú léptekkel kisétált a kávézóból.

Szóval..? Igen vagy nem?