Miután visszaértünk a mosdóból, ahol lemostuk magunkról a ragacsos fagyi olvadt maradványait (megjegyzem, a kelleténél több testrészünk lett vizes, miután Harry ádáz módon lefröcskölve a hajam hosszadalmas vizicsatát kezdeményezett), elővettem egy szál cigit, és miután rágyújtottam, a füstjét szándékosan Harold arcába fújtam. Mérgesen nézett rám, aztán elhessegette az orra elől a maradék füstöt.
-Oké, azt hiszem, inkább leveszem ezt a szart, mielőtt még teljesen átfagyok – villantott felém egy gúnyos mosolyt, majd megszabadult a testéhez tapadt, csuromvizes fölsőjétől. Az ajkamba harapva tanulmányoztam – kissé talán túl hosszan is – kidolgozott felsőtestét, majd szemforgatva megcsóváltam a fejem.
-Kissé megváltoztál az évek alatt – böktem a mutatóujjam az egyik kockájába. Beképzelten elvigyorodott, majd miután megpillantotta kérdő tekintetemet, csak megvonta a vállát.
-Tudod, a managment…
-Nem, nem tudom- ráztam meg a fejem, miután nem folytatta, és továbbra is felhúzott szemöldökkel vártam a magyarázatát. Felsóhajtott, majd feljebb helyezkedett az ágyon, így egy magasságba kerülve velem.
-Úgy gondolták, a lányok jobban szeretik a kigyúrtabb srácokat, mint azokat a nyeszletteket, mint amilyen én is voltam.
-Kár. Pedig én szerettem a pici pocidat – ráncoltam össze a szemöldököm, mire elmosolyodott, majd közelebb hajolva apró puszit nyomott a számra. Miután kissé elhúzta a fejét, a szabad kezemmel a tarkójához nyúltam, és visszahúzva magamhoz egy jóval hosszadalmasabb csókot kezdeményeztem. Harry elmosolyodott, majd egyik kezével először az egyik rövid tincsemet simította a fülem mögé, gondolom, csikizte az arcát, majd a kezemhez nyúlva óvatosan lefejtette az ujjaimat az égő cigiról, és kivéve a kezemből a háta mögé nyúlt, hogy elnyomhassa a hamutartóban. Egy pillanatra meglepődtem, majd inkább kihasználva, hogy most már mindkét kezem szabad, a hajába túrva még közelebb húztam magamhoz.
-Meg fogsz fázni – húzta el a fejét végül kissé, majd egy pillanatnyi tétovázás után ujjait a pulóverem aljára fonta és lassan elkezdte felfelé húzni. Áramütésként ért kezének érintése, mellyel véletlenül hozzáért a csípőcsontomhoz, és a pillanat törtrésze alatt elhúzódtam tőle, ellökve magamtól a kezét. Azt hiszem, kissé megijeszthette az arckifejezésem, mert aggódva hajolt közelebb hozzám.
-Mi a baj?
-Semmi, csak… - sóhajtottam, és próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat – Nem igazán… Ajj basszameg – felhúzva magamhoz a lábaimat átkulcsoltam őket a kezemmel, majd az államat a térdeimre támasztottam.
-Hé, minden rendben – simított végig a karomon, és felnézve szembetaláltam magam az óvatosan fürkésző szemeivel.
-Nem, semmi sincs rendben – hunytam le a szemem. Pár másodpercig csöndben maradtam, próbáltam összeszedni a gondolataimat, majd lassan beszélni kezdtem – Nézd, Harry, ne csináld ezt velem. Annyi lányt megkaphatnál. Szupermodelleket, táncosokat, hírességeket, szebbnél szebb fiatal nőket (meg idősebbeket is..). Miért választanál pont engem?
-Hé, hé, hé – kapta el a karom, és azt magához húzva ujjait a kezem köré kulcsolta – Ne beszélj már butaságokat. Mégis kinek kellenének szupermodellek, mikor itt van nekem az én kicsi Sammy-m?
-És mire jó neked kicsi Sammy, amikor nála sokkal jobbakat is kaphatnál? Nézd Harry, nézzünk szembe a tényekkel, én semmilyen értelemben nem vagyok elég jó neked. Nem érdemellek meg.
-De nem érted, hogy engem ez nem érdekel? – mosolyodott el féloldalasan – Tőlem aztán megrohamozhatnak szilikonmellű cicababák, felkínálkozhatnak agyonplasztikázott szexistennők, és lehet, hogyha te nem lennél, mindegyiknek igent is mondanék. Elvégre miért ne? Le tudnám élni az életemet egy idegesítően csipogó, platinaszőke hajú ribanc mellett is. De van valaki, aki nélkül viszont képtelen lennék boldog lenni. És az te vagy, Sammy. Megtapasztaltam már, hogy milyen nélküled, és nem tetszett. Igazság szerint majd beleőrültem. Úgy éreztem, mintha hiányozna az egyik felem. Mintha nem is önmagam lennék. Kiszolgáltatott voltam, és sikeresen belesüppedtem a depresszió feneketlen mélységeibe. Próbáltam megfeledkezni rólad. Minden éjszaka más lánnyal voltam, annyi nővel voltam együtt, hogy megszámolni sem tudnám. De egyikkel sem tudtam önmagam lenni. Szóval megkérlek szépen, hogy ne magyarázz be magadnak hülyeségeket, mert a helyzet az, hogy egyszer már elveszítettelek, és nem szeretném, hogy ez még egyszer megtörténjen.
Elhűlve néztem rá, és egyszerűen nem tudtam megszólalni. Ezt most komolyan ő mondta? Nem csak álmodtam? És ha ő mondta, lehetséges, hogy mindez igaz? Kétkedve néztem az őszintén csillogó szempárba, aztán halványan elmosolyodtam, és rövid vacillálás után megragadtam a nedvességtől elnehezedett pulóvert, és lassú mozdulattal lehúztam magamról.
Közben egyszer sem néztem felé, még véletlen sem akartam a szemébe nézni. Azt akartam, hogy tudja, milyen vagyok valójában. Hogy rájöjjön, neki nem ez kell, hogy neki nem én kellek. Hogy lássa, amit én nap mint nap kénytelen vagyok elviselni. A pulóvert óvatosan leejtve a földre egy száll fekete melltartóban ültem az ágyon, és ujjaimmal a csuklószorítómat piszkálva szigorúan csak a földet néztem. Mikor megéreztem kezének érintését a hasam aljánál, önkéntelenül is összerezzentem, és felé néztem. De ő nem a szemembe nézett, hanem a köldököm alatt levő tetovált dátumokat figyelte. Tenyeremet ráhelyeztem a kézfejére, amivel elértem, hogy ismét a szemembe nézzen.
-Ez az, amire gondolok? – tette fel végül a percek óta benne rejtőző kérdést igen esetlenül. Keserűen elmosolyodtam, majd bólintottam.
-A szüleim halálának dátumai. Azok mellett van a kereszt – suttogtam végig a szemébe nézve, miközben a keze még mindig a hasamon pihent, majd nagyot nyelve még halkabban szólaltam meg – A harmadik pedig…
-Az a nap, mikor először voltunk a parkban… - szakított félbe szintén suttogva.
-Amikor először megnyíltál nekem - mosolyodtam el halványan.
-Amikor először mentettél meg – tette hozzá, tekintetét mélyen az enyémbe fúrva.
-Amikor visszavonhatatlanul beléd szerettem – leheltem szinte hangtalanul.
-Amikor rájöttem, mennyit számít a belső szépség.
-Ez a map is megváltoztatta az életemet, csakúgy, mint a szüleim halálának dátumai. Bár ez egészen más változást hozott – mosolyodtam el óvatosan, mire hozzám hajolva ismét megcsókolt.
-Kérdezhetek valamit?- toltam el magamtól óvatosan, és fürkészve néztem az arcvonásait. Már amennyit a félhomályban láttam belőlük.
-Nem Sammy, nem kérdezhetsz semmit. De ha mégis kérdezel, biztos lehetsz benne, hogy nem válaszolok rá – vigyorodott el.
-Ne hülyülj, ez komoly - csaptam rá a karjára mosolyogva, aztán összeráncoltam a szemöldököm – Miért nem kérdezel rá?
-Mert elég volt a bejárati ajtóban a szemedbe nézzem, hogy tudjam a választ a legfontosabb kérdésre – mosolyodott el halványan, aztán az értetlen arcomat megpillantva folytatta – Rájöttem, hogy akármennyire is próbálod tagadni, akármennyire is foggal-körömmel harcolsz ellene, te igenis szeretsz engem…
-Mi? Ezt meg honnan veszed? Még hogy én szeretni? És pont téged? - küldtem felé egy jeges pillantást, de nem bírtam ki, és elvigyorodtam.
-… ugyanannyira, amennyire én szeretlek téged – a mosoly lehervadt az arcomról, és döbbenten néztem rá.
-Harry te nem szerethetsz. Ilyenekkel ne viccelődj. Mégis hogy szerethetnél pont engem? – ráztam meg a fejem hevesen.
-Úgy, hogy szeretlek, és kész. És ez ellen akármennyire is próbálkozol, semmit nem tehetsz – simította végig egy ujját az arcomon, majd közelebb hajolva hozzám hosszasan megcsókolt.
-Sammy – húzódott el tőlem, és elkezdett matatni a farzsebében. Mikor ismét előhúzta a kezét, egy apró dobozt nyújtott felém. Kikerekedett szemekkel kapkodtam a tekintetem az arca, és a doboz között – Szeretnék neked adni valamit – nyitotta ki a dobozt, nekem pedig kihagyott pár ütemet a szívem, mikor megláttam benne egy csillogó gyűrűt – Ne érts félre, nem akarom megkérni a kezed. Ismerem a nézeteidet a házasságról, ahogy te is ismered az enyéimet. Mégis… tudom, hogy nem hiszel nekem, mikor azt mondom, szeretlek. Pedig így van, és ha kell százszor, ezerszer is elmondom, kikiáltom a világba, felmászok egy hegy tetejére, és ott is elordítom magam, hogy biztosan mindenki hallja… De mivel tudom, hogy még így is kételkednél… - vette ki óvatosan a gyönyörű ékszert a bársonytartóból – Ez a jelképe annak, hogy örökké szeretni foglak. Amikor megláttam, egyből te jutottál eszembe, és úgy éreztem, muszáj megvennem – óvatosan a szemembe nézett, majd, mikor nem látott rajtam a döbbeneten kívül semmit, megfogva a kezem a gyűrűsujjamra húzta a gyönyörű, gyémánt virágot mintázó gyűrűt. Elhűlve néztem az immár az ujjamat díszítő ékszerre, aztán könnybe lábadt szemekkel néztem fel Harryre.
-Nem is kérdés, te tényleg teljesen hülye vagy – mosolyodtam el, aztán közelebb hajolva hozzá átkulcsoltam a kezeimet a nyakán, és magamhoz húzva számat az övére tapasztottam.
-De te így szeretsz, nem? – motyogta bele a csókunkba, én pedig felnevetve kissé elhúzódtam tőle.
-Sajnos igen – túrtam bele a hajába vigyorogva.
-Megjegyzem, te sem vagy különb. Nálad bolondabb lányt még életemben nem láttam – húzta fel kissé a szemöldökét.
-Hé, ezt meg hogy értsem? – tettettem felháborodást.
-Ahogy mondom. De ezen talán megpróbálhatok segíteni- húzott ismét magához.
-Na, pont az kell nekem, Styles, hogy te segíts nekem kicsit több észt gyűjteni – vigyorodtam el gúnyosan, de erre már nem válaszolt, csak ismét megcsókolt. De ez a csók most más volt. Az összes érzelmét éreztem benne, ahogy gyanítom, ő is az enyéimet, és ezeken az érzéseken keresztül teljesen összeforrtunk. Már nem csak a testünk, a lelkünk is ölelte egymást, és mindketten éreztük, hogy ha lehet, még közelebb kell kerülnünk egymáshoz. Azért, hogy végre egyek legyünk. Hogy végre teljes egésszé váljunk, ne pedig két félként létezzünk. Egyikünket sem a testi vágy hajtotta, amikor szinte egyszerre nyúltam oda az övéhez, miközben ő óvatosan kicsatolta a melltartóm pántját. Elhúzódva tőle engedtem, hogy levegye rólam ezt a ruhadarabot, majd amilyen gyorsan csak tudtam, visszatértem hozzá. Meztelen felsőtestünk teljesen összeért, mellkasán keresztül éreztem a szívdobogását, ami az enyémmel teljesen szinkronban volt. Éppen annyiszor váltak csak el ajkaink, amennyi muszáj volt ahhoz, hogy ne fulladjunk meg a levegőhiánytól, a többi ruháinkat pedig úgy hámoztuk le magunkról, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen elválnunk. A szobában levő sötétséget csak az ablakon beáramló hold halvány fénye törte meg, a félhomályban pedig teljesen felforrósodott a levegő.
-Sammy… - vált el tőlem hirtelen, és hangja még a szokásosnál is rekedtebb volt – Biztos vagy benne?
Mélyen a szemébe néztem, miközben szinte a suttogásnál is halkabban válaszoltam.
-Semmiben nem voltam még ennyire biztos.
És vége megtörtént. A testünk teljesen összefonódott, ennél közelebb már sehogy sem tudtunk volna kerülni egymáshoz. Szívverésünk felgyorsult, kapkodó levegővételünk hangja megtörte az éjszaka csendjét. Egyszerre mozogtunk, teljesen összhangban, és annyira óvatosan bántunk egymással, amennyire ezt csak megengedte az a tény, hogy közben szorosan húztuk magunkhoz a másikat. Harry szemébe nézve a tekintetünk összekapcsolódott, némán kommunikáltunk egymással, és abból a gyönyörű zöld szempárból szinte áradt az önzetlen szeretet. És most már kénytelen voltam elhinni, hogy ugyanúgy érez, hogy végig ugyanúgy érzett, mint én. Hirtelen lehunytam a szemem, és az egész testemet átjárta a remegés, miközben éreztem, hogy fölöttem Harry teste is megfeszül. Nem szállt le rólam, közelebb hajolva hozzám ismét megcsókolt, én pedig úgy éreztem, soha életemben nem voltam még ennyire boldog. Legurulva rólam mellém helyezkedett, majd a takarót kirángatva alólunk beterített vele mindkettőnket, aztán mindkét kezével átölelve szorosan magához húzott, és adott egy apró puszit a homlokomra. Halványan elmosolyodtam, miközben még közelebb húzódtam hozzá, és fejemet a mellkasára hajtottam. Éreztem szapora szívdobogását, minden egyes lélegzetével kissé összeborzolta a hajam. Lehunytam a szemem, és úgy éreztem, ha valóban létezik tökéletes lelki béke, akkor azt mellette átéltem. Azt mondta, megmentettem, hogy mitől, magam sem tudom, de az egyszer biztos, hogy ő akkor, mikor azt hittem, ez már senkinek sem sikerülhet, megmentett saját magamtól.
-Szeretlek, Harry… - suttogtam lehunyt szemmel, mire az addig a vállamon pihentetett kezével végigsimított a karomon, és nyomott egy puszit a hajamra.
-Én is szeretlek, Sammy – hallottam a hangján, hogy mosolyog, amitől én is önkéntelenül elmosolyodtam, majd hagytam, hogy a sötétség magával ragadjon.
#####
-Louis… Louis! Tegyél már le!
Akármennyire is próbálkoztam, az, hogy össze-vissza sikítoztam, miközben a lábammal a levegőben kapálóztam, a kezemmel pedig a hátát ütögettem, nem segített. Louis továbbra is fogva tartott, bár nem igazán értettem, hogy mégis hogy bír el a fél vállán úgy, hogy mindössze az egyik kezével fogta át a derekam. Nevetve kezdett el szaladni velem, és miután kiértünk a szülei nyaralójából, a kora reggeli szél az arcomba vágott. De Louis nem állt meg, sőt, mintha még gyorsabban szedte volna a lábait, mint eddig. De amikor végül megállt, azt kívántam, bár ment volna tovább inkább. Ugyanis miután hirtelen lefékezett, a fejem pedig tehetetlenül a hátának ütközött, egy könnyed mozdulattal lekapott a válláról, aztán már csak azt vettem észre, hogy hirtelen valami burok vett körbe, ami letompította Louis vihogásának fülsiketítő hangját, és amitől egyetlen pillanat alatt átfagytak a végtagjaim. Prüszkölve küzdöttem fel magamat a medence aljáról a víz tetejére, aztán kikapálóztam a szélére. Megkapaszkodva a peremében néztem föl Louisra, aki a térdére támaszkodva vihogott, és látszólag alig állt a lábán.
-Akkor legalább segíts már ki, te idióta – kiáltottam rá, miután engedélyeztem magamnak egy gyors vigyort a látványára hivatkozva. Erre aztán felkapta a fejét, és a kezeit felemelve, felhúzott szemöldökkel nézett rám.
-Ne nézz már ennyire hülyének. Kösz, de én nem kérek reggeli fürdőt – visította nevetve, mire sóhajtva megvontam a vállam, és a tenyeremre támaszkodva felhúztam magam, hogy aztán valahogy álló helyzetbe tornázzam magam. Louis vigyorogva nézett, a legkisebb gyanú nélkül, így én kihasználva a pillanatot, hogy még ártatlannak hisz, egy gyors mozdulattal mellette termettem, és a derekát átfogva szorosan magamhoz húztam. Egy pillanatig döbbenten nézett ki a fejéből, aztán mikor észbe kapott, visítozva megpróbált eltolni magamtól. De persze nem hagytam magam, tiszta erőből rácsimpaszkodtam, és eszem ágában sem volt szabadon engedni. Bár tény, hogy a célomat már elértem, Louis csuromvíz volt, csakúgy, mint én, de akkor sem lett volna ínyemre máris megválni tőle. Mikor aztán kissé elfáradva, lihegve rám nézett, nevetve nyomtam egy cuppanós puszit a szájára, és elengedve visszaindultam a házba. Alig egy pillanattal később meghallottam magam mögött Louis slattyogó lépteit, amit a vizes ruháinak tudtam be. A hűvös szellőtől megborzongtam, és karjaimat védekezően összefontam a mellkasom előtt – nem mintha ez sokat segített volna. Belépve a házba kissé megkönnyebbültem, de még mindig vacogtam kissé.
-Hé – állt meg előttem Louis, és csillogó szemmel végignézett a fehér, víztől átlátszó, és teljesen rám tapadó hosszú toppomon – Menj, zuhanyozz le forró vízzel. Nehogy itt megfázz nekem – mosolyodott el halványan, mire karjaimat a nyaka köré fonva megcsókoltam. Mikor elhúzódtam tőle, és megfordulva elindultam fölfelé, erőteljesen rácsapott a fenekemre.
-Naa – nyávogtam, miközben megpördültem a tengelyem körül, és a mutatóujjaimat felemelve azt rosszallóan megráztam - Tartogasd magad estére, szépfiú – kacsintottam rá végül, majd ismét megfordultam.
-Akkor ajánlom, hogy zárd magadra a fürdőszobaajtót – szólt utánam nevetve, de erre már nem válaszoltam, csak félig visszafordulva vigyorogva megismertettem a középső ujjammal. De a forró zuhany jó ötlet volt. A hideg víznek hála teljesen átfagytam, a szeles nyári reggel pedig csak rátett egy pohárral, így percekig folyattam magamra a forró vizet, míg végül elzártam a csapot, és egy rózsaszín, bolyhos törölközőt magam köré csavarva megálltam a tükör előtt, és szemügyre vettem magam benne.
-Vajon mi lehet Samékkel? Később muszáj lesz őket felhívnom – motyogtam leginkább magamnak, aztán egy fésűt elővéve megpróbáltam gubanc mentesíteni a vizes hajamat. Miután ez úgy-ahogy sikerült, egy másik törölközőt a fejemre csavarva kilibbentem a fürdőből, és a Louis-val közös szobánkba lépve hosszasan elidőztem a bőröndöm előtt a ruhám kiválasztásával. Végül egy élénk zöld ruha, egy fekete bőrmellény, és fekete telitalpú cipő sikerült összeválogatnom. Ezek után copfba fogtam a már majdnem teljesen megszáradt hajam, és már csak alig fél órát vett el az életemből, hogy megcsináljam a sminkem.
Miután mindezzel végeztem, elégedetten néztem végig magamon a tükörben, és lesasszéztam a lépcsőn. Louis az ebédlőasztalnál ült, előtte egy laptop meg egy tál müzli. Vigyorogva pattantam le mellé, majd egy gyors mozdulattal elhúztam előle a tálat, és bekanalaztam egy adag müzlit. Mosolyogva vártam a reakcióját, mert arra már rájöttem, hogy nem igazán bírja elviselni, ha valaki ellopja a kajáját, de miután továbbra is a laptopon bámult valamit rezzenéstelen szemekkel, összeráncolt szemöldökkel toltam el magam elől a tálat, és közelebb húztam hozzá a székem.
-Mi a gáz? – húztam fel a szemöldököm, de még erre sem válaszolt, csak üveges tekintettel rám pillantott, aztán elfordulva felállt, és pár lépéssel arrébb lépve nekem háttal megállt az egyik hatalmas ablak előtt. Pislogva néztem utána, aztán gondoltam, hátha a neten látott valami hatalmas baromságot, ami feldühítette, így magam elé húztam a laptopot. Jól sejtettem, egy pletykarovat volt megnyitva rajta, azon belül is épp egy cikk legalján volt megállítva a kép. Gyorsan feltekertem az elejére, aztán kikerekedtek a szemeim. A döbbenettől elnyílt ajkakkal futottam végig a szalagcímen, majd még megnéztem a bizonyításként szolgáló képeket is, amiket egyértelműen a paparazzik csináltak. A One Direction volt előzenekara, a The Enemies Riáját rajtakaptuk, amint féktelenül bulizott a barátaival. Vagy talán többek lennének neki, mint a barátai? Az alábbi képeket meglátva nyilván erre gondolhatnánk, de mivel nem csak egy fiúval került közelebbi kapcsolatba, így ebben azért kételkednénk. Ráadásul ott van még a nem régi Harry Styles-szal történt botránya is, valamint mostanában igen sokat látták kettesben a banda egy másik tagjával, Louis Tomlinson-nal. Ejnye, Ria, nem lesz ez egy kicsit sok egyszerre? Azt hiszem, ezek után nem igazán kell részleteznem, hogy mik szerepeltek a képeken. Úgy tűnik, nem mentem sokra azzal, hogy Sam sikeresen rávette Liam-éket, hogy ne a forgalmas éjszakai életéről híres sétáló utcán menjenek végig aznap este, hanem kerülő úton, ezzel elérve, hogy a srácok ne lássanak, amint épp az egyik régi pasim ölében ülve ellenőriztem a nyálösszetételét. A paparazzik mindenhol ott vannak, efelől nincs kétség. Most már kezdtem megérteni Britney híres kiakadását is. Az ajkamba harapva hajtottam le a laptop tetejét, aztán óvatosan felálltam, és csendben odalopakodtam Louis mellé.
-Megmagyarázhatom? – kérdeztem halkan, miközben kinyújtottam a kezem, hogy azzal végigsimítsak a karján, vagy tudom is én, fizikai kapcsolatot akartam létesíteni, de aztán inkább meggondoltam magam, és visszahúzva a kezem tehetetlenül leengedtem magam mellé.
-Nem hiszem, hogy erre tudnál logikus magyarázatot adni – küldött felém egy éles pillantást. De a hangját még mindig nem emelte fel. Talán épp ez volt az, ami a leginkább megijesztett. Mert ha tombolt volna, ha megütött volna, ha ordított volna, azt tudtam volna kezelni, de ezt… Ehhez nem voltam hozzászokva. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. És éreztem, hogy ezt nem fogom tudni csak úgy egyszerűen megmagyarázni.
-Nézd, én… - kezdtem volna bele az igazság kissé kiszínezett tálalásába, de felém fordulva félbeszakított.
-Nem érdekelnek a kitalációid. Azt hiszem, azok a képek eleget beszélnek magukért.
-De Louis, én nem… - próbálkoztam ismét, hátha most meghallgat, de mintha a falnak beszéltem volna.
-Nem érted, hogy nem érdekel? - emelte feljebb a hangját, mire automatikusan hátráltam egy lépést – Végeztünk, Ria.
-Várj már, én nem… - indultam el utána, miután egészen egyszerűen indulatosan elhaladva mellettem a bejárati ajtóhoz csörtetett.
-Nem érted, hogy nem érdekel!? – ordított rám, mire megszeppenve néztem rá, majd megrázva a fejem, ismét megpróbáltam elkezdeni.
-Louis, az istenért, hallgass már meg!
-Nem. Ebből nem tudod kimagyarázni magad.
-De… nehogy már elmenj… Úgy értem, ez a te nyaralód… - néztem rá könyörögve, mikor kitárta az ajtót.
-Nem is én megyek el – villantott rám egy gúnyos mosolyt, mire kikerekedtek a szemeim.
-Mi? De, nekem… Louis, én itt nem tudok sehova menni… - kerestem a szavakat, nem sok sikerrel.
-Szerinted ez engem érdekel? Téged sem érdekelt, hogy mit érzek irántad, hogy mi… mikor elmentél a ’barátaiddal’ szórakozni egy jót – tárta még kijjebb az ajtót, és az egyik karjával kifelé mutatott, majd miután látta, hogy én még mindig földbegyökerezett lábakkal álltam, ökölbe szorítva a kezét próbálta lenyugtatni magát, nem túl sok sikerrel – Takarodj kifelé, a rohadt életbe is! – ordította el magát. Mély lélegzetet véve még egy utolsó könyörgő pillantást vetettem rá, majd tehetetlenül kiléptem a házból. Még visszafordultam felé, de pont akkor csapta be az ajtót, ami így majdnem arcon talált. Tehetetlenül néztem a becsukott ajtóra, és tudtam, most nem csak fizikai értelemben zárult be egy ajtó előttem. Aztán döbbenten kaptam az arcomhoz, mikor valami nedveset éreztem meg rajta, és azt elhúzva onnan megpillantottam az ujjaimon a lefolyt szemfestékemet. Sírok...? Ugyan miért sírnék? Hiszen… hiszen ez nem akkora tragédia. Csak kidobott a házából… ez nem olyan, minta szakítottunk volna, hiszen én nem is szerettem… Vagy… Mit vagy!? Ria, ne szórakozz! Nem szerethettél bele!
-De sajnos úgy tűnik, mégis… - suttogtam remegő hangon, aztán a kezemmel letörölve a szememet hátat fordítottam a háznak, és lehajtott fejjel, lassú léptekkel indultam el, hogy kiszellőztessem a fejem.
#####
A nap melegen sütött be az ablakon, ami nem is lett volna baj, ha az erőteljes fénye nem tervezett volna megvakítani. Hunyorogva fordultam a másik oldalamra, és meglepődve tapasztaltam, hogy egy csillogó zöld szempár éberen, szórakozottan figyelte a szerencsétlenkedésemet. Az ajkán ülő hatalmas mosolyt meglátva én is elmosolyodtam, aztán a kezemmel megdörzsölve a szememet nyújtózkodtam egyet.
-Mióta vagy ébren? – kérdeztem rekedt hangon.
-Csak pár perce. De olyan aranyosan motyogsz álmodban, hogy az valami hihetetlen – vigyorodott el.
-Te jó ég, ugye nem értettél semmit? – kerekedtek ki a szemeim, és máris nem éreztem magam olyan fáradtnak.
-Ha a nevem ismételgetését semminek lehet nevezni, akkor nem, nem értettem semmit - húzta fel a szemöldökét, mire belebokszoltam a mellkasába.
-Menj a tudod hova – nyávogtam elvékonyított hangon, miközben közelebb hajolva hozzá apró puszit nyomtam a szájára.
-Igen, tudom, hova megyek. A konyhába, mert mindjárt éhen döglök. Asszony, menj, és csinálj valami reggelit – döbbenten néztem rá, és ameddig rám nem kacsintott, eszembe sem jutott, hogy csak hülyít – Vicceltem, na. De te jó ég, láttad volna, hogy néztél – röhögött ki jóízűen.
-Rohadt vicces, tényleg – forgattam meg a szemem, majd rányújtottam a nyelvem.
-Vigyázz leharapom – mosolygott rám, majd felülve ő is nyújtózkodott egyet – Na, de most komolyan. Mit kérsz reggelire?
-Hmm… Csak nem szakácsosdit akarsz játszani? Mert akkor egy pár palacsintát összeüthetsz nekem – vigyorogtam rá, miközben én is felültem, ügyelve arra, hogy a takarót fogva eltakarjak mindent, amit el szerettem volna takarni.
-Egy tál palacsinta rendel, oké, felírtam – felém hajolt, mire elmosolyodtam, és már épp megcsókoltam volna, mikor egy hirtelen rántással lerántotta rólam a takarót.
-Hééé – kiáltottam rá nevetve, és a kezemmel igyekeztem eltakarni a melleimet, miközben éreztem, hogy a vér az arcomba tolul.
-Aranyos vagy, mikor elpirulsz – nyomott egy puszit az arcomra hirtelen, majd felpattanva felkapta a földről a boxerét, és magában nevetve kivonult a fürdőszobába. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán feltápászkodva kerítettem valami ruhát magamnak. Harryvel ellentétben nem elégedtem meg csak fehérneművel, így miután magamra rángattam egy bő, fekete pólót meg egy rövid sortot, én is kimentem a szobából, de mivel láttam, hogy a fürdőszoba még foglalt, gondoltam, akkor lemegyek, és csinálok magamnak egy jó erős kávét. A konyhába lépve azonban megtorpantam, és kikerekedett szemekkel, lefagyva néztem az ebédlőasztalnál lehajtott fejjel ülő Josht. Lassan felemelte a fejét, és kifejezéstelen tekintettel nézett rám. Percekig némán néztünk egymásra, ő közönyösen, míg én egyre rémültebben. Összezavarodtam, nem értettem semmit, és mindennél jobban ki szerettem volna futni a világból. A hátam mögött hangos lábdobogás hangzott fel, amit nemsokára Harry vidám hangja kísért.
-Na szóval, remélem, találok itt valami hozzávalót, mert nincs túl sok kedvem elmenni a boltba, szóval ha nincs… - itt félbehagyta a mondatot, ugyanabban a pillanatban, mikor hallottam, hogy a hátam mögött megtorpant. A helységben megfagyott a levegő, Josh pedig már nem engem nézett, hanem a hátam mögött bámult valamire. Eleinte továbbra is közönyös tekintettel, amit szépen lassan átváltott a düh, és szinte vérben forogtak a szemei. A pillanat törtrésze alatt ökölbe szorította a kezét, aztán felpattant a székről.
-A rohadt életbe – sziszegte a foga között, aztán határozott léptekkel elindult felém, de legnagyobb döbbenetemre megállt előttem, és arcomat a két keze közé véve a száját a számra tapasztotta. Levegőt sem mertem venni, kikerekedett szemekkel néztem ki a fejemből, és csak reménykedtem, hogy Harry nem hülye, és még véletlenül sem szól bele.
-Állítsál már magadon – hát, szép remények voltak. Éreztem, ahogy Josh hirtelen mozdulattal elhátrált tőlem, aztán amint megláttam Harry kezét, amint a vállam fölött átnyúlva a pólóját markolja, arra is rájöttem, hogy ez miért történt. Josh semmit nem szólt, de még csak nem is mozdult, csupán lekezelő tekintettel lenézett a pólóját markoló kézre, aztán felhúzott szemöldökkel nézett föl ismét.
-Szólnál neki, hogy legyen szíves elengedni? – nézett végül rám, én pedig egy pillanatra teljesen lefagytam. Aztán kelletlenül hátrafordultam, és könyörögve néztem Harryre, aki először csak hitetlenkedve pillantott rám, majd visszahúzta a kezét.
-Ne aggódj, nem akarlak szétverni – biccentett felé Josh – Azazhogy persze, hogy szét akarlak verni, jobban, mint bármikor máskor, de a helyzet az – nézett most rám, és pillantását az enyémbe fúrta - , hogy jobban szeretlek, minthogy képes legyek bántani ezt a seggfejt, mert tudom, hogy neked fontos – kikerekedett szemekkel néztem rá, és már tényleg nem értettem semmit.
-Hogy mi van? – találtam rá végül a hangomra, bár tulajdonképpen nem egészen ezt akartam kérdezni, de végül csak ennyire futotta.
-Jól hallottad, szivi. Vesztettem. Felfogtam, bár nem volt túl kellemes meglátni titeket hajnalban összeölelkezve az ágyadban. De belefáradtam, és a helyzet az, hogy akármennyire is szívesen kicsinálnám, fontosabb vagy nekem annál. Szóval, gondolom, itt az ideje, hogy elhúzzak.
Meg akartam szólalni, valamit mondani akartam, akármit, de egyszerűen képtelen voltam rá.
-De egy valamit ne feledj, Sam. örökké szeretni foglak.
Nyeltem megy nagyot, és sejtettem, hogy ezt mind a két fiú hallotta, de még mindig nem tudtam megszólalni. Nem tudtam felfogni, hogy most tulajdonképpen miről is volt szó.
-Úgyhogy, a soha viszont nem látásra – mosolygott rám keserűen, majd a hátam mögé is biccentett, és minden további nélkül sarkon fordult, és vissza se nézve kilépett az utcára, hogy aztán becsapja maga mögött az ajtót. Az érzelmek elég széles skálája játszódott le bennem, és akaratlanul is könnybe lábadt a szemem. Akármennyire is egy utolsó seggfej volt, akármennyire is csak a rosszat akarta nekem, akármit tett, mondott, vagy gondolt, a barátom volt. Mikor megremegett a térdem, Harry hirtelen előttem termett, és fürkészve nézte az arcomat. Mikor kibuggyant az első könnycseppem, ránéztem, ő pedig egyetlen szó nélkül közelebb lépett hozzám, és magához ölelt. Karjaimat köré fonva olyan erősen húztam magamhoz, amennyire csak tudtam, miközben kitört belőlem a zokogás. Annyi érzelem gyűlt fel bennem, a megkönnyebbüléstől a döbbeneten át a kétségbeesésig, hogy ezt egészen egyszerűen nem tudtam máshogy kiadni magamból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése