- Nem… - suttogtam, miközben letöröltem az első kósza könnycseppet az arcomról. Az égre nézve egy pillanatra megtorpantam, és elkáromkodtam magam. Egyértelműen esni készült, a levegő lehűlt, és mire eljutott az agyamig, hogy talán ideje lenne sietősebbre vennem, megéreztem a karomon az első jeges esőcseppet. Megrázva a fejem felsóhajtottam, majd annyira felgyorsítottam a lépteimet, amennyire a tizenöt centis platform cipőmben ez csak lehetséges volt. Egy úttest mellett megállva körülnéztem, és még pont idejében húztam vissza a lábam, mikor megláttam egy szélsebesen közeledő autót. Meggondolatlan voltam, amiért nem léptem hátrébb, de az agyamban csak egyetlen gondolatnak jutott hely: Nem veszíthetem el őt is. A korábbi esőzéseknek köszönhetően az út szélén felgyülemlett mocskos vízbe belehajtva az autó mit sem törődve azzal, hogy ott állok alig pár centire tőle, egy kicsit sem lassított. Egyetlen másodperc alatt eláztam, a ruhám saras lett, a sminkem lefojt, a hajam ragacsossá vált - Nem…- hunytam le a szemem egy pillanatra, aztán összeszedve magam továbbindultam. Csak reménykedni tudtam benne, hogy reggel megjegyeztem az utat, és nem fogok eltévedni visszafelé - Nem…- ráztam meg a fejem, miután éreztem, hogy az egyik lábam mélyebbre süllyedt, mint az a cipő miatt lehetséges lett volna, és alig tudtam tovább menni. Megtorpantam, és mikor feltűnt, hogy akárhogy rángatom, a sűrű sárba ragadt cipősarkamat nem fogom tudni kiszabadítani, egészen egyszerűen kibújtam a cipőmből. A párját levéve mellé dobtam, és továbbra is kissé megzavarodva haladtam tovább. Néha rémülten rázkódtam össze, a mellettem elhaladó emberekben gyilkosok arcát véltem felfedezni, és úgy éreztem, menten becsavarodok. Szinte mániákus megszállottsággal a szememben fékeztem le végül az ismerős ház előtt, és mielőtt egyetlen pillanatra is átgondoltam volna, hogy mit teszek, ujjamat a csengőre helyeztem. Csak ekkor vettem észre, hogy az arcom ragacsos a könnyeimtől, és hogy a zokogástól még mindig remegek. Miután senki nem nyitott ajtót, kissé kétségbeesetten kezdtem el kopogni. Mikor már elkezdett fájni az öklöm, idegesen vágtam neki a fejem az ajtónak. Azonnal éreztem, hogy a homlokomon valami meleg folyt végig, és ettől egy kissé észhez tértem. Hátrébb húzódva megtapogattam a homlokom, és megkönnyebbülten konstaláltam, hogy mindössze csak a bőr horzsolódott le egy kis helyen, és nem törtem be a koponyám vagy ilyesmi. Az ajkamba harapva még egyszer, utoljára megnyomtam a csengőt, majd kissé hátrébb lépve lehajtottam a fejem, és lehunyva a szemem ökölbe szorítottam a kezem. Mégis hogy hagyhattam, hogy mindez idáig fajuljon?
- Ria? – hallottam meg hirtelen Louis hangját, és mikor felnéztem, láthattam, ahogy dühös arckifejezését felváltja a döbbenet. Nyilván nem számított rá, hogy így fog legközelebb viszontlátni - Veled meg mi történt? – húzta fel a szemöldökét, miközben az ajtófélfának dőlt.
- Én… - szólaltam meg végül rekedten, de itt meg is állt a tudományom. Egyszerűen nem tudtam, mit is mondhatnék, csak azt tudtam, hogy ezt nem szabad annyiban hagynom. Hogy valahogy helyre kell hoznom - Én sajnálom, Louis – néztem végül rá. Kissé lesajnálóan nézett rám, és gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Ó igen, tényleg, ezzel mindent megoldottál…
- Végigmondhatom? – csattantam fel a kelleténél talán kissé hevesebben, tekintettel arra, hogy tulajdonképpen én voltam az, aki hibázott – Csak hallgass meg…- folytattam már jóval csendesebben, miközben könyörgő pillantást vetettem rá.
- Nem mintha változtatna bármit is, de felőlem – rántotta meg a vállát, de esze ágában sem volt beljebb hívni.
- Oké… Szóval… - köszörültem meg a torkom, aztán minden mindegy alapon lesütöttem a szemem, és belevágtam – Én nem vagyok ehhez hozzászokva. Louis, értsd meg, soha életemben nem voltam még hosszú távú kapcsolatban, és erőteljesebb érzelmek sem fűztek még senkihez. Legfeljebb felszínesek, amik a másik fél külsején, esetleg a bankszámlája nagyságán alapszottak. Nem tudom, hogy kell kapcsolatban élni, és a természetemnél fogva keresem a szabadságot, ha úgy érzem, valamit nem szabad meg tennem, csak azért is megteszem. Eddig mindig én diktáltam a szabályokat, bármit megtehettem, de az irányítás most valahogy… Kicsúszott a kezeim közül. Őszintén nem tudom, miért csináltam azt, amit. Talán csak azért, hogy bebizonyítsam magamnak, semmi sem változott. Hogy én még mindig a régi vagyok. És bármit megtehetek, amit csak szeretnék. Ebben a vicces az, hogy azt nem is szerettem volna. Csak hát a helyzet az, hogy igenis minden megváltozott. Én pedig már nem a régi Ria vagyok. Mert… mert szeretlek, Louis – néztem fel rá hirtelen, de a szemeiből semmit sem tudtam kiolvasni – Soha senkit nem szerettem még ennyire, és nem hiszem, hogy bárkit és képes leszek majd. És… én nem akarlak elveszíteni… - suttogtam, miközben a könnyeimmel küszködtem, és büszkén jelenthetem, hogy ezt a csatát én nyertem. De a háborúnak még korán sem volt vége. Louis hűvösen nézett rám, semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról, és elrugaszkodva az ajtófélfától mélyen a szemembe nézett.
- Befejezted? – húzta fel a szemöldökét lekezelően. Döbbenten néztem rá, és nem tudtam, hogy most csak viccelt, vagy komolyan gondolta-e.
- Én… nem… azt… azt hiszem, igen – nyögtem ki végül valami értelmes mondatféleséget, és teljesen összezavarodva néztem rá.
- Remek. Akkor szia – biccentett, aztán se szó, se beszéd, bevágta előttem az ajtót. Lefagyva álltan a jéghideg kövön, és nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek. Meglepő módon végül az előbbi győzedelmeskedett. Megfordulva összefontam a kezeimet a mellkasom előtt, és próbáltam a lehető legkevésbé utat engedni a kitörni készülő zokogásnak, nem túl sok sikerrel. Az esőt mintha dézsából öntötték volna, a jéghideg esőcseppek tűként szurkálták a bőrömet, a talpam teljesen átfagyott a jeges földnek köszönhetően, de őszintén szólva ez már csak hab volt a tortán. Nem tudtam mit kezdeni magammal, soha nem hittem volna, hogy ezt egyszer át fogom élni. Hogy egyszer ennyire fogok függeni valakitől, és hogy az a valaki egészen egyszerűen kidob a házából, és még az sem hatja meg, hogy jobban megnyíltam neki, mint eddig bárki másnak életem során. Miért kellett beleszeretned, az istenért, miért!? Ezért veszélyes ez a dolog. A szerelem heves tűz, vigyáznod kell, nehogy megégesd magad. Én pedig éppen most égettem hamuvá magam. Hirtelen éles csattanást hallottam a hátam mögött, én meg ijedten fordultam vissza, mert meggyőződésem volt, hogy valaki éppen rám lőtt. Már csak az hiányzott volna, tényleg, ha valaki meg akart volna ölni. Letöröltem a szemembe folyt fekete festéket, amitől már szinte semmit nem láttam, aztán összezavarodva néztem a kivágott ajtóban álló szintén összezavarodott Louisra. Nem tudtam, hogy most mégis mit csináljak, hogy mit kéne tennem, vagy hogy ő mit fog csinálni. Aztán amikor megtette az első lépést felém, automatikusan én is közelebb léptem hozzá. Majd még egy lépés, és még egy, és végül ugyanabban a pillanatban kezdtünk el sietősen haladni egymás felé. Mikor már csak egyetlen lépés választott el tőle, megtorpantam, ahogy ő is. Percekig csak néztünk egymásra, én pedig igyekeztem minden egyes érzelmemet bele adni a pillantásomba. Louis halványan elmosolyodott, majd hozzám lépett, és száját egy gyors mozdulattal az enyémre tapasztotta. Nem volt több kérdésem. Nem akartam tudni, hogy miért gondolta meg magát, hogy ez miért nem tudott az eszébe jutni az ajtóban, hogy mi járt a fejében, nem akartam tudni a cselekedete indítóokait, inkább csak a nyaka köré fontam a karomat, és a finom szájra puszit rövid idő alatt szenvedélyes csókká változtattam. Louis keze a hátamról elkezdett lefelé csúszni, míg végül a fenekemen állapodott meg, amire csak egy mosollyal reagáltam, majd mikor még közelebb húzott magához, és éreztem, hogy a keze a fenekem alá csúszva elkezdett elemelni a földtől, lábaimat a dereka köré kulcsoltam. Egyetlen szó nélkül megfordult, majd botladozva visszaindult a házhoz. Az ajtóhoz érve egyik kezemmel elengedtem a tarkóját, és azzal megragadva az ajtót bevágtam magunk mögött. Louis nem állt meg az ajtóban, határozott léptekkel indult el a hálószoba felé, ahol is egészen egyszerűen ledobott az ágyra, majd a következő másodpercben már fölöttem is termett, és száját újra az enyémre tapasztotta. Kezeimet a hátára helyeztem, és benyúlva a póló alá végigsimítottam a gerince mentén, majd megragadtam a póló alját, és lassan elkezdtem lehúzni róla. Engedelmesen elhúzódott tőlem, és engedte, hogy teljesen megszabadítsam ettől a ruhadarabjától, amit aztán egészen egyszerűen eldobtam valamerre. Louis valahogy nem teketóriázott ennyit, egy egyszerű mozdulattal leszedte rólam a piros blézeremet, majd a combomnál megfogva a ruhám alját, gyorsan lehúzta rólam azt is. Mikor ezek után visszahajolt hozzám, és szájával a nyakamhoz ért, halkan felnyögtem, és kezemmel automatikusan az övét kerestem, amit rövid szerencsétlenkedés után ki is tudtam kapcsolni, hogy aztán megszabadíthassam a nadrágjától is. A hajába túrva húztam magamhoz még közelebb, és úgy éreztem, ha nem csinál semmi mást, csupán a nyakamat csókolgatja egész éjjel, nekem az is elég lenne a gyönyör eléréséhez. Mikor megéreztem a fogai hűvös érintését a bőrömön, halkan felszisszentem, aztán kissé eltoltam magamtól. A szemében ugyanazt a vágyat láttam megcsillanni, amiről biztos voltam, hogy ő is látja az enyémben. Hátranyúlva egy mozdulattal kikapcsoltam a melltartóm csatját, mivel sejtettem, hogyha ezt rábízom, azzal elszerencsétlenkedne egy darabig. Miután rövid csókot nyomott a számra, most a melleimet vette a birtokába, én pedig alig tudtam uralni a mozdulataimat, lehunyt szemmel, remegő kézzel nyúltam a boxeréhez, hogy aztán azt lassú mozdulattal lehúzzam róla. Merevedő férfiasságának érintésétől csak még jobban kívántam őt, ezért egy gyors mozdulattal eltoltam magamtól, és számat az övére tapasztva feltérdeltem az ágyon, hogy aztán az egyik kezemmel leszerencsétlenkedjem magamról a fehér pamut bugyimat. Louis kezeit egyből a meztelen fenekemre helyezte, és így közelebb húzva magához éreztem, ahogy a testünk minden akadály nélkül egymásnak feszült. Lassan, óvatosan elkezdett hátradönteni, egészen addig, amíg meg nem éreztem a fejem alatt párna puha érintését. Egy pillanatra elhúzódott tőlem, és a szemembe nézett, én pedig megéreztem magamban a gyönyör első hullámait.
Kifulladva, leizzadva, lihegve feküdtünk egymás mellett körülbelül két óra múlva, és úgy éreztem, soha életemben nem voltam még ennyire kifáradva. Louis mellettem hirtelen felemelte a fejét, majd a következő pillanatban csak azt vettem észre, hogy valahogy fölém tornázta magát. Mikor fejét elkezdte az enyémhez közelíteni, nevetve tettem a kezeimet a mellkasára.
- Még egy menet, Louis? Ne csináld már, én már a második után is hulla voltam, nemhogy mostanra – húztam fel kissé a szemöldököm. Louis elmosolyodott, majd egy apró puszit nyomott a számra.
- Nem, szerintem elaludnék közben. Csak azt akartam mondani, hogy holnap megyünk haza – kászálódott le rólam, majd leérve mellém kényelmesen elhelyezkedett. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem a mozdulatait.
- Hogy érted, hogy haza?
- Hozzám – nézett rám jelentőségteljesen.
- Mármint… a londoni házadba? – húztam fel a szemöldököm csodálkozva.
- Igen, oda. Ahol jelenleg az anyám tartózkodik.
- Találkozni fogok az anyukáddal?- ültem fel hirtelen, és valahogy máris nem éreztem magam olyan nagyon fáradtnak. Louis is felült, és megragadva a kezem a szemembe nézett.
- Úgy viselkedsz, mint valami kis csitri, aki mindjárt összefossa magát, mert nem akar rossz benyomást kelteni a pasija szüleire – nevetett ki gúnyosan, mire ráöltöttem a nyelvem.
- Ez nem vicces, Lou. Én még soha… még soha nem találkoztam egy barátom szüleivel sem – merengtem el egy pillanatra, de aztán Louis döbbent hangja visszarántott a valóságba.
- Soha…!? De hát azért, ha egy kapcsolat komolyra fordul, illik egymást bemutatni a szülőknek, nem..? – ráncolta a szemöldökét.
- Pontosan, Louis… Ha egy kapcsolat komolyra fordul… - nyomtam meg az első szót, és jelentőségteljes pillantást küldtem felé. Nem mondott már semmit, csak elhúzta a száját, majd bólintott, mintegy jelezve, hogy vette a lapot, végül továbbra is a kezemet fogva finoman visszahúzott az ágyba. Halványan elmosolyodtam, majd a másik oldalamra fordultam. Egy perc sem telt bele, és máris megéreztem Louis karját a derekamon, és testét a hátamhoz simulva, aminek köszönhetően egyetlen pillanat alatt átjárt a biztonságérzet. Egy pillanatra megremegtem, mikor apró puszit nyomott a hátamra, majd a fülemhez hajolva kívánt suttogva jó éjszakát.
- Neked is, Louis – válaszoltam mosolyogva, és tudtam, aznap éjjel még álmomban is mosolyogni fogok.
#####
- Harry drágám, megtennéd, hogy felemeled azt a nagy seggedet a bőröndömről, és inkább segítesz pakolni? – húztam fel a szemöldököm, miután beléptem a szobámba, mire Harry vigyorogva fordult felém.
- Most arra célzol, hogy nagy a popsim?
- Nem, arra célzok, Styles, hogy egy lusta disznó vagy, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy még el sem kezdtél pakolni, szóval kapard össze magad, és húzzál csomagolni – léptem elé, és mutatóujjamat a mellkasába böktem. Alsó ajkát lebiggyesztve, kiskutyaszemekkel nézett rám, de továbbra sem mozdult, így megforgattam a szemem, és megfordulva elindultam, hogy Zaynt a földszintről felrángatva megkérjem, vigye haza ezt a sózsákot, mikor a karomat elkapva visszarántott magához, és akármennyire is ellenkeztem, vigyorgó száját az enyémre tapasztotta. Nevetve sikerült végül eltolnom magamtól, aztán végre ő is méltóztatott felállni, így lehetővé téve, hogy befejezzem a pakolást.
- Megjegyezném, hogy te akarsz olyan nagyon hazamenni, nem pedig én, szóval jó lenne, ha összeszednéd magad, különben itt maradunk – húztam fel a szemöldököm gúnyosan vigyorogva.
- Oké, vettem, azt hiszem, tényleg itt az ideje bepakolnom – emelte fel a kezeit védekezően – Csak még egy utolsót – vigyorgott rám, majd magához húzva ismét megcsókolt. Mosolyogva túrtam bele a hajába, aztán úgy egy perc múlva elhúzódtam tőle.
- Na de most aztán nyomás – mutattam az ajtó felé, majd mikor elfordult, utolsó lökésként rácsaptam a fenekére.
- Hé – fordult vissza vigyorogva, és éppen visszalépett volna hozzám, mikor két kézzel végre sikerült kilökdösnöm a szobámból.
- Styles, egy óra múlva itt van értünk a kocsi. Takarodjál már – kiabáltam még át neki az ajtó túloldalára nevetve, majd megcsóválva a fejem tértem vissza a pakoláshoz. Bár nekem már nem volt túl sok cuccom, nagyrészt összepakoltam tegnap este, mert sejtettem, hogy ez a hajnali tíz órás indulás eléggé kegyetlen lesz mindenki számára. Szórakozottan kezdtem el piszkálni a nyakamban függő papírrepülőt formáló medált, és halványan elmosolyodtam, bár magam sem tudnám megmondani, pontosan miért is. Harry az utóbbi napokban mindig ott volt velem, akárhányszor szükségem volt rá, akárhányszor rám tört a letargia Josh miatt, és rövid idő alatt mindig sikerült felvidítania. Azt hiszem, ennek így kellett lennie. Utolsó simításként még belehajítottam a bőröndbe a fogkefémet, meg egy fésűt, amit Zayntől kaptam, miután meglátta, hogy (ugyan nem saját akaratból de) megszabadultam a rasztáimtól. Így már annyira nem is tűnt madárfészeknek a hajam. Még egy utolsó pillantást vetettem a szoba falán levő tükörbe, végigsimítottam a Harrytől kapott fehér térdig érő ruhán (büntetésképp elfenekeltem, miután rájöttem, hogy nekem vásárolgatott a saját pénzéből), felkaptam magamra a farmerdzsekim, aztán belebújtam a fekete Martens bakancsomba.
Még egyszer körülnéztem, majd a bőröndöt felkapva leszenvedtem magam a lépcsőn, a nappaliban és a konyhában ellenőriztem, hogy minden rendben van-e, majd mikor nem találtam semmit, ami nem illene oda, kiléptem a házból, és a Riától kapott kulccsal bezártam. A kulcsokat zsebre vágtam, majd a szomszédos hotel előtt álló Zaynhez léptem a bőröndömmel együtt.
- Na mi újság, kicsi lány? – vigyorgott rám a sötét lencséjű napszemüvegén keresztül.
- Nincsen sok. Megdobsz egy cigivel? – húztam fel a szemöldököm, és végszóra Alice is csatlakozott hozzánk, aki a hotelből lépett ki, és akinek bőröndje már Zayn mellett hevert a földön, így szegénynek mindkettőnket meg kellett kínálnia. Tulajdonképpen először nem értettem, hogy Alice miért is jön velünk, de aztán eljutott a tudatomig, hogy ő amúgy Londonban él, csak nyárra jött el ide, és amúgy is haza akart már menni. A következő pillanatban Harry lépett ki a hotel hatalmas üvegajtaján, napszemüvegben, és sapkában, két hatalmas bőröndöt húzva maga után. Összeráncolt szemöldökkel lépett oda hozzánk, majd a táskáit a földre ejtve Zaynhez lépett.
- Dobj már meg engem is egy szállal – nyúlt felé, én pedig annyira megdöbbentem, hogy félrenyelve a füstöt enyhe köhögőroham jött rám. Zayn magasba szaladt szemöldökkel ugyan, de odanyújtotta Harry felé a cigisdobozát, majd a bőrkabátja zsebéből elővarászolta a gyújtóját is. Harry kivett egy szál cigit, majd a szájába tette, és elkezdett szarakodni a gyújtóval. Egészen addig nem hittem el, hogy tényleg rá fog gyújtani, amíg a fél kezével takarva a cigit a széltől, oda nem érintette hozzá az égő gyújtót, és meg nem láttam, ahogy mélyet szív belőle. Kikerekedett szemekkel, reflexből kaptam oda, és vertem ki a kezéből a cigit, a gyújtóval együtt. Döbbenten nézett rám egy pillanatig, majd megrázta a fejét.
- Te meg mi a jó istent csinálsz? – kérdezte végül dühösen. Összezavarodva néztem rá, és nem tudtam elhinni, hogy komolyan nem érti.
- Ne merészeld ezzel a szarral mérgezni magad, Styles. Komolyan seggberúglak, ha még egyszer valaha meglátom a kezedben – léptem hozzá közelebb. Elvigyorodott, amit már végképp nem értettem, és kivette a kezemből a félig elszívott cigimet.
- Lehet róla szó, Sammy. De tudod, amíg te ezt csinálod magaddal, addig végül is mindegy, hogy én is csinálom-e, nem? – húzta fel a szemöldökét gúnyosan. Döbbenten néztem rá, aztán pár másodperc múlva, mikor megértettem, hogy mit is akar, visszavettem a kezéből a cigimet.
- Erre megy ki a játék, Styles? – húztam fel a szemöldököm sötéten, és ugyan próbálta takarni, láttam rajta, hogy egy pillanatra megrémült. Magamban mosolyogva léptem hozzá még közelebb, miközben szúrósan néztem rá – Akkor legyen – pöcköltem el végül a csikket, majd a bakancsommal eltapostam – Ha ez az ára, akkor leszokok. De ha csak egyszer, ha egyetlen egyszer is rámersz gyújtani, én esküszöm, kiheréllek – mosolyodtam el, mire ő is elvigyorodott, majd arcomat a két keze közé véve megcsókolt.
- Oké – oké, elég lesz a turbékolásból – hallottam meg Niall hangját, mire elhúzódtam Harrytől, aki gyilkos pillantást vetett a szőkeség felé.
- De Styles – néztem rá még egyszer, mire kissé felhúzta a szemöldökét – Egy valamit ígérj meg nekem. Oké, én leszokok miattad a cigiről – sóhajtottam kissé fájdalmasan -, de cserébe én is kérek valamit. Nekem teljesen mindegy, hogy mikor, hányszor, vagy hogy kivel csalsz meg. Komolyan. Azt csinálsz, amit akarsz. Tisztában vagyok vele, hogy hogy néznek ki azok a lányok, akik nap - mint nap felkínálkoznak neked. Meg azzal is tisztában vagyok, hogy te mekkora egy hímringyó vagy. Szóval ez engem nem zavar, csak kérlek, nagyon kérlek, mindig légy velem őszinte, jó?
Azt hiszem, egy pillanatig mindenki eléggé furán nézett rám, de én csak Harryt szuggeráltam.
- Hát haver – tette a kezét Zayn Harry vállára -, azt hiszem, megnyerted magadnak ’Az év barátnője’ díj győztesét – vigyorgott rá szemöldökhúzogatva, de Harry csak lesöpörte a válláról a kezét, és kicsit közelebb húzott magához.
- Ne beszélj már butaságokat, Sammy. Őszintén szólva nem hiszem, hogy valaha is képes lennék más nőre ránézni- mosolyodott el halványan, de én eltoltam magamtól.
- Ezt úgy értettem, hogy ha pasival csalsz meg, azt is elmondod – húztam fel a szemöldököm, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Hát ezt megkaptad, ember – vigyorgott rá Niall. Harry csak magához húzott, és egy apró puszit nyomott a homlokomra, aztán vigyorogva húzódott el tőlem.
- Te tényleg bolond vagy.
- Azt hiszem, megjött a kocsi – mutatott egy fekete, elsötétített ablakú minibusz felé Liam, ami egyenesen felénk jött, majd tőlünk pár méterre leparkolt.
- Köszönjük, nyilvánvaló-kapitány – küldött felé Harry egy gúnyos mosolyt, majd még egy utolsó puszit nyomva az arcomra összeszedte a bőröndjeit, és elindult az autó felé. Alice pajkos mosolyt küldött felém, és a szemöldökét húzogatva próbált valamit üzenni, és épp tátogni kezdett valamit, amikor valaki elterelte a figyelmét. Zayn lépett oda hozzá, és mielőtt még bármit tehetett volna, fél karral átölelte, és szenvedélyesen megcsókolta. Vigyorogva kaptam fel a bőröndöm, és léptem Harry mellé, aki készségesen elvette tőlem, aztán betette a csomagtartóba. Igen ám, de aztán Niall is mögénk ért, és egyértelműnek véve, hogy akkor most Harry lesz a pakolóember, a kezébe nyomta az egyik bőröndjét. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett rá, majd egészen egyszerűen elengedte a bőröndöt, ami így hangos robajjal ért földet. Mielőtt még becsuktam volna magam után a jármű ajtaját, még hallottam a heves vita kezdetét, ami persze már semmivé foszlott, mire mindannyian bemásztak a buszba, és elindultunk Budapest felé, hogy onnan repülőre szálljunk, amivel koraestére Heathrowba is érjünk.
Jó pár órával később
Pár órával később, a heathrow-i reptéren állva, a csomagjainkkal küszködve szabadultunk ki az emberek közé. Őszintén nem értem hogyan, de úgy tűnt, a fiúk halálosan béna álcája egyelőre bevált, ugyanis egyetlen sikítozó rajongó sem rohant még le minket.
- Oké srácok, mi Liammel leléptünk, mielőtt még bárki felismerne minket – állt meg mellettünk Niall, majd miután mindenkit végigölelt, mosolyogva intett, és eltűnt a tömegben.
- Mi is megyünk – lépett oda hozzám Zayn, majd miután megszorongatott, és két puszit nyomott az arcomra, megragadta Alice kezét, és elindultak az ellenkező irányba. Harry rám vigyorgott, majd szólt, hogy kövessem, és elindult valamerre, bár őszintén, ha akartam volna, sem tudtam volna megmondani, hogy merre. Akkora volt a tömeg, hogy minden erőmmel arra kellett koncentrálnom, hogy ne maradjak le mögötte, mert szerintem én akkor örökre elvesztem volna. Csak az tűnt fel, hogy egyszer csak lefékezett, aminek következtében majdnem nekimentem, és mivel az összevissza álló fürtjeitől nem láttam semmit, így fogalmam sem volt, kihez tartozott az a női hang, aki előtte megszólalt.
- Harry drágám, végre itt vagy!
Oldalra dőlve kilestem Harry mögül, és kissé felhúzott szemöldökkel néztem végig a sötétbarna hajú, szép arcú, alacsony nőn. Harry ledobta a csomagjait, egyetlen szó nélkül a nőhöz lépett, és a karjaiba zárta. Pislogva álltam a csomagommal a kezemben, és egyszerűen nem tudtam, most mégis mihez kezdjek. Végül, mikor elhúzódtak egymástól, Harry fél karral átölelte, és mosolyogva felém fordult, és azt hiszem, mondani akart valamit, de a hűvös pillantásomtól belé fagyott a szó.
- Oké, hogy azt mondtam, hogy tőlem aztán fűvel-fával összejöhetsz, és oké, hogy azt mondtam, ez engem nem zavar. Na de hogy komolyan képes vagy kihívni a reptérre az egyik kis kurvádat, és alig egy méterre tőlem ölelgetni!? Ezt még te sem gondolhattad komolyan, Styles – húztam fel kissé a szemöldökömet, és éreztem, ha valaki nem ad a kezembe sürgősen egy doboz cigit, mindjárt elbőgöm magam. Komolyan nem hittem volna, hogy ez egyszer meg fog történni. Pláne, hogy ilyen hamar. Harry döbbent arcára féloldalas mosoly kúszott, a mellette álló nő pedig egészen egyszerűen felnevetett. Pislogva néztem rájuk, és komolyan nem tudtam, ezen mégis mi ilyen vicces.
- Szia, Sam, már sokat hallottam rólad – lépett előre hirtelen továbbra is mosolyogva, nekem pedig felszaladt a szemöldököm. Styles rólam mesél a kurváinak? – Anne vagyok, Harry anyukája.
Lefagytam, és kikerekedett szemekkel kapkodtam a tekintetemet a nő, és a vigyorgó Harry között. Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, gondolom, köszönni akartam, de egyetlen hang sem jött ki a torkomon, így inkább visszacsuktam.
- Na jó… ez csöppet kínos volt – húztam el végül a számat, mire Harry felnevetett, és odalépve hozzám megragadta a szabad kezemet.
- Áhh, dehogy is… Szépen bemutatkoztál, Sammy… - vigyorgott rám gúnyosan, mire a mutatóujjammal beleböktem az oldalába.
- Sam, kicsit megkésve ugyan, de őszinte részvétem a szüleid miatt. Ismertem az apádat, nagyon kedves férfi volt – simított végig a vállamon, nekem pedig egy pillanatra megrándult az arcom.
- Köszönöm… ez igazán… kedves. És… bocsánat az előbbiért – vigyorogtam rá kissé kínosan, mire legyintve felkapta a földről Harry egyik bőröndjét.
- Rá se ránts. Igyekszem inkább a pozitív oldalát nézni a dolognak, és arra gondolni, hogy ennyire fiatalnak néztél – kacsintott rám, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam, és megszorítottam Harry kezét - Menjünk, keressünk egy taxit. Nem akarom vesztegetni az időt, este haza kell mennem, szóval csak pár óránk lesz kibeszélni, hogy tulajdonképpen mi is történt veletek.
Felhúzott szemöldökkel nézem Harryre, aki csak vigyorogva megvonta a vállát, majd ismét elkezdett húzni, immár kifelé a tömegből.
#####
-Louis, én félek… - néztem rá meggyötörten, mire kissé gúnyosan elvigyorodott.
- Nem lesz gáz, oké? Bemutatkoztok, jól elbeszélgetsz vele, és ennyi. Biztos, hogy bírni fog téged – fogta meg a szabad kezem, majd azt megszorítva most már kedvesebben rám mosolygott, és az ajtóhoz lépve beledugta a kulcsát a zárba, majd azt elfordítva belépett a lakásba. Álmélkodva néztem körül a modern, gyönyörű bútorokkal berendezett előszobában. És ez még csak az előszoba volt! Aztán eszembe jutott valami.
- Louis, mond csak, te nem Harry-vel laksz együtt?
- Az még régen volt – legyintett kissé zavartan – Azóta már különköltöztünk, bár a lakása így is itt van a közelben, úgy öt percre innen.
Szórakozottan bólintottam, de igazából nem nagyon figyeltem rá.
- Na ne aggódj már ennyire – vigyorgott rám, majd letéve a bőröndjeit, elfordulva elordította magát – Anya, megjöttünk!
Bentről hirtelen hangfoszlányok szűrődtek ki, majd lábdobogás, végül megjelent előttünk egy csinos, kedves arcú, negyvenes éveiben járó nő.
-Végre itt vagy kicsim! Atyaég, de rég láttalak – lépett oda hozzá, majd szorosan átölelte. Miután megszorongatta, hátrébb lépett, és azt hiszem, engem csak ekkor vett észre – Hát ő? – nézett a fiára. Kicsit meglepett, hogy ott voltam mellette, és Louistól kérdezte meg, hogy ki vagyok. Az akkor eszembe sem jutott, hogy nem teljesen helyénvaló, ha azt sem tudta, hogy jövök.
- Ria vagyok, nagyon örvendek Mrs. Tomlinson – nyújtottam neki kezet mosolyogva, mire egy pillanatra mintha a döbbenetet láttam volna átsuhanni az arcán. Aztán rendezte az arcvonásait, és kezet rázott velem.
- Én is igazán örülök – válaszolt, majd küldött egy jelentőségteljes pillantást Louis-nak, amit nem nagyon tudtam hova tenni – Louis kincsem, azt hiszem, vár rád valaki a nappaliban.
- És mégis ki? – húzta fel a szemöldökét, miközben elengedte a kezem.
- Menj és nézd meg magad – mosolyodott el, majd (gondolom) a nappali felé mutatott. Louis kissé értetlenkedve ugyan, de követte a mutatott irányt. Aztán egyszer csak hirtelen megszűnt a lépteinek zaja, és egy pillanatra síri csend ült az egész házra. Kissé feszengve álltam Louis anyja előtt, és őszintén szólva nem pont így terveztem ezt az első találkozást. Úgy értem, ilyenkor az anyukák nem szokták felajánlani, hogy ’Ó, ugyan tegezz csak’, és átölelni a fiuk barátnőjét? És egyáltalán, miért lepődött meg annyira, hogy én itt vagyok? Kínosan elmosolyodtam, majd úgy döntöttem, megnézem, kinek sikerült elérnie, hogy Louis befogja a száját. Elindultam arra, amerre ő ment, és pár lépés után eljutottam a nappaliba, ahol viszont én is megtorpantam, és kikerekedett szemekkel néztem Louis felé. A kanapén, ugyanis nem más ült kisírt szemekkel, jócskán lefogyva ahhoz képest, ahogy én emlékeztem rá, mint Eleanor. Louis továbbra is szótlanul bámult rá. Én pedig nem értettem semmit. Eleanor tekintete ekkor Louisról rám siklott, de csak egyetlen pillanatra, aztán ismét ránézett, és felpattanva egy lépéssel közelebb lépett hozzá.
- Louis, kérlek, hagy magyarázzam meg! – szólalt meg csendesen, kissé berekedve. Louis nem válaszolt, továbbra is meredten bámult rá, így folytatta – Én… én nem… Louis, fogalmam sincs, hogy lehettem ennyire hülye. Össze voltam zavarodva, valaki halálosan megfenyegetett, sőt, azt mondta, te sem leszel biztonságban, ha velem maradsz. Én pedig gyáva voltam. Megijedtem, és nem tudtam, mit tehetnék. És látod, ennyi időmbe telt, hogy végre összeszedjem magam.
Elhűlve néztem rá. Nem tudtam elhinni, hogy ezt most komolyan gondolja. De amit még inkább nem tudtam elhinni, az Louis volt. Mikor ismét ránéztem, olyat láttam a szemében, amit azt hiszem, még soha. És amiről azt akartam, hogy egyszer majd akkor lássam, mikor engem néz.
-Louis, tudom, mit gondolsz rólam. De megváltoztam. Egyetlen dolog nem változott csak. Hogy még mindig, tiszta szívemből szeretlek – lépett még egy lépéssel közelebb, és szemeiből ismét kibuggyant egy könnycsepp. Nyeltem egyet, és összeszedve minden bátorságomat, ismét Louisra néztem. Aki ökölbe szorított kézzel állt, és ugyan nem mondott semmit, mégis láttam. Láttam a szemeiben a választ erre a kijelentésre. Azt a választ, amit amikor ezt én mondtam neki, nem láttam. Annyi érzés, annyi szeretet, és annyi tűz látszódott a szemeiben, mint még soha. Én pedig megértettem nekem itt nincs többé keresnivalóm. Mert ugyan lehet, hogy nekem Ő sokat jelentett. Lehet, hogy én tiszta szívből szerettem. Lehet, hogy nekem megváltoztatta az életem. De attól még egyáltalán nem volt biztos, hogy ő is ugyanezt érzi. Elvégre soha nem mondta ki, hogy… szóval hogy azt, amit most a szemeivel Eleanornak üzent. Éreztem, ahogy az én szemembe is könnyek gyűltek, és tudtam, mielőbb el kell tűnnöm innen. Még egy utolsó pillantást küldtem Louis felé, hátha valami változott, de nem. Megfordultam, majd kiviharozva a nappaliból elhaladtam Lou anyja mellett, felkaptam a bőröndömet, és minden további nélkül kivágtam az ajtót, hogy aztán kilépve a szabadba mélyet lélegezzek a későnyári londoni levegőből. Tudtam, mire van szükségem. Előkaparva a zsebemből a telefonomat megnyitottam a beérkező üzeneteimet, és a SMS-emet elolvasva elindultam, hogy megkeressem az üzenetben szereplő címet. Alig öt percet kellett gyalogolnom, mikor megálltam egy fehérre festett, barátságos ház előtt. Az ajtóhoz lépve megnyomtam a csengőt, és vártam. Miután öt perc után sem jött ki senki, ismét becsöngettem. És igyekeztem nem arra gondolni, hogy a legutóbb, mikor ilyen szituációban voltam, mi történt. A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és megláttam Samet. És nem bírtam tovább tartani magam. Kitört belőlem a zokogás, ő pedig kérdés nélkül, szinte azonnal magához húzott. Fejemet a csupán egy fürdőköpennyel takart vállaiba fúrtam, és hiába is akartam, nem bírtam lenyugodni. A testem rázkódott, és csuklásszerű hangokat kiadva szinte fulladoztam a könnyeimtől. Sam megragadta mögöttem a bőröndöt, behúzta elém, és becsukva az ajtót, óvatosan elvezetett valamerre. Egy pillanatra megtorpant, és miközben továbbra is ütemesen simogatta a hátam, felkiáltott.
- Styles, Louishoz. Most.
Ennyi volt, semmi több. Ezek után már csak azt vettem észre, hogy valami puhán ülök, és fogalmam sem volt, mennyi idő telt el. Szinte képszakadásom volt, és ezt is csak azért tudtam, mert már nem zokogtam hangosan, csak halkan hüppögve próbáltam levegőhöz jutni, a fejem sajgott, és a vállaim nem rázkódtak már annyira. De Sam továbbra is szorosan ölelt, és továbbra sem kérdezett semmit. Mikor végre összeszedtem magam annyira, hogy el tudjak húzódni tőle, a kezembe nyomott egy zsepit, amit hálásan fogadtam el. Miután hangos trombitálás közepette kifújtam az orrom, és a szemeimet is megszabadítottam a ragacsos festék egy részétől, ránéztem.
-Mi történt? – húzta fel a szemöldökét, belőlem pedig majdnem ismét kitört a zokogás.
- Eleanor. Eleanor történt – vázoltam neki a helyzetet igencsak tömören, de ahogy ránéztem, tudtam, ennél többet nem is kell mondanom.
- És most mihez kezdesz?
Ajkamba harapva merengtem el egy pillanatig, de csak azért, mert még nem mertem hangosan kimondani. Az elhatározás már megvolt, és tudtam, nem fogom meggondolni magam. Majd végül nagy levegőt vettem, és kimondtam.
-Hazamegyek.
- Mármint a lakásodra?- ráncolta össze a szemöldökét.
- Nem. Haza, Magyarországra.
- Ez most komoly?- kerekedtek ki a szemei.
- Igen. Sajnálom, de ezt nem… Ez nekem túl sok – sütöttem le a szemeimet.
- Veled megyek – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Lehunytam a szemem, és gondolatban kezet ráztam magammal. tudtam, hogy ezt fogja mondani. És azt is tudtam, hogy mivel fegyverezem le.
- Nem Sam. Te itt maradsz, mert itt a helyed. Harry mellett.
- Ne hülyéskedj már, basszus. Melletted van a helyem, Ria.
- Samantha Johnson – néztem rá hűvösen –, az utolsó kívánságom az, hogy maradj itt.
Egy pillanatra mintha lefagyott volna, aztán hitetlenül megrázta a fejét.
-Azt hiszem, hogy ez az egész túlment már annak a hülye játéknak a határain.
- Nem. Ezt be kell tartanod. Muszáj, Sam. Te szépen itt maradsz, én meg… Én meg majd valahogy megleszek.
-Ria… - kezdte volna, de én úgy éreztem, össze kell szednem magam, ha emberien akarok kinézni, mire kiérek az utcára, így, felvettem az álarcom, és mióta beléptem, most először végignéztem rajta.
- Atya ég, neked meg hova tűnt a hajad? És mi ez a szerelés? Azt ne mond, hogy… Te jó ég, rosszkor jöttem? – nevettem el magam, és ugyan egyetlen pillantásából láttam, hogy átlát rajtam, ennek a témának az említésétől azonnal elpirult.
- Mi? Nem, dehogy… Ugyan, mi csak…
- Oké-oké, a részleteket nem akarom tudni – emeltem fel a kezem védekezően, aztán elvigyorodva hozzátettem – De azért azt elárulhatnád, hogy tényleg akkora…
- Na ezt most fejezd be – vágott hozzám egy párnát, amit a háta mögül szedett elő. Vigyorogva dobtam a hátam mögé, aztán ismét elkomolyodtam.
- Hiányozni fogsz, Sam.
- Te is nekem, Ria – mosolyodott el keserűen.
- De azért jó látni, hogy az a hülyegyerek ennyire jó hatással van rád – húztam fel a szemöldököm, mire megforgatta a szemeit. A felsőm ujjával letörölve a szemem körül elfojt festék nagy részét feltápászkodtam, aztán lassan a bőröndömhöz léptem, és elindultam az ajtó felé. Ott megálltam, és bevártam Samet.
- Ugye ez nem örökre szól? – nézett rám aggódva.
- Fogalmam sincs, Sam – válaszoltam az igazsághoz méltóan, és azt hiszem, megértette, hogy nem szeretnék hazudni neki. Így inkább csak odalépve hozzám még egyszer szorosan átölelt, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- Vigyázz magadra, Ria – szólt utánam, mikor már elindultam.
- Igyekszem. Te meg vigyázz a többiekre. Őket valahogy jobban féltem, mint téged, elvégre neked most már van egy 24 órás munkaidejű testőröd – vigyorogtam rá, aztán nyeltem egyet, és elfordulva továbbindultam. A kézfejemmel pedig letöröltem a következő szemtelen könnycseppemet, amiről igyekeztem tudomást sem venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése