11. rész/ I sing myself a quiet lullab

Ria

- Sam, kivel feküdnél le legszívesebben a bandából?- néztem fel a telefonomból mosolyogva. Sam pislogva nézett rám, mire felmutattam neki a telefonomat, amin éppen a Twitter volt megnyitva. Sam idegesen elfordította a fejét, és visszatért eddigi tevékenységéhez, vagyis üveges tekintettel bámult maga elé. Nem lepődtem meg túlzottan, mióta visszatértünk a turnéra, egyszer sem szólalt meg. Vagy mosolygott. Vagy evett. Vagy mutatott bármiféle emberi reakciót. Az első nap még megértettem, második nap már idegesített, mára viszont kezdek beletörődni, hogy ez egy darabig még így marad. Próbálkozzanak a fiúk akármennyit is, Sam nem látszik megtörni. Pedig ők tényleg próbálják. Konkrétan egy pillanatra sem hagyják egyedül Sam-et, valaki mindig elkíséri, vagy legalábbis a távolból figyeli. Nem tudom egyébként, hogy miért dramatizálják túl ezt az egészet, ő csak Sam. Ha nem akar megszólalni, úgysem lehet kicsikarni belőle. De azért édesek, ahogy vigyázni akarnak rá. Kár, hogy ezt ő egyáltalán nem értékeli.

Közel másfél héttel korábban, nem sokkal miután Sam és Zayn elszöktek a kórházba, mi is utánuk mentünk. Hamar kiderült, hogy Josh már túl van a kritikus szakaszon, tehát az élete nem forgott kockán. Látogatókat már fogadhatott, így én és Sam bementünk hozzá. Nem festett valami jól, baromi sápadt volt. Aztán bejött egy doktor, egy rendőr kíséretében, és kérdezgetni kezdték. Én meg csak ijedten ültem, és nem tudtam, hogy most mégis mi lesz. Josh-t a helyi rendőrség lefoglalta, amiért magántulajdonában nem csekély mennyiségű drog volt található. Hatalmas szerencsénkre, nem kellet börtönbe vonulnia, de egy hónapi elvonóra lett ítéltetve. Aznap természetesen nem léptünk fel a koncerten, így a fiúk előzenekar nélkül maradtak, ahogy a turné következő néhány állomásán is, ugyanis egyrészt egyik tagunk kórházban volt, a másik pedig nem volt hajlandó elmozdulni mellőle. Hadd ne mondjam el, mit kaptunk Jason-től ezért a malőrért. Mindenesetre nem mondott túl sok kedves dolgot. Három nap múlva jöttünk a fiúk után, és kénytelenek voltunk kéttagú zenekarként fojtani a turnét.

Felálltam az ágyról, és az ablakhoz léptem. Olaszország pörgős, tavaszi forgataga tárult a szemem elé. Elmosolyodtam, majd visszaültem az ágyra, és a lábkörmeimet kezdtem tanulmányozni. Sóhajtva dőltem hátra, és lehunytam a szemeimet. Nem feküdhettem így öt percnél tovább, mikor kopogtak, én pedig egyből fölültem az ágyon. Végre valaki, aki normális emberi lényként viselkedik, és nem úgy, mint egy zombi.

- Szabad- szóltam reménykedve. Ezt követően Niall feltépte az ajtót és berontott a szobába. Egyből a minihűtőhöz rohant, kivágta az ajtaját, majd amit meglátott benne, azt azonnal ki is vette. Becsukta a hűtőt, és sóhajtva leült elé, miközben elkezdett enni. Ha már a normálisnál tartottunk…

- Neked is szia, Niall- néztem rá mosolyogva. Ő csak bólintott, miközben tovább tömte magát. Miután elfogyasztotta egy minimum négyfős család háromfogásos ebédjét, végre rám nézett.

- Bocsánat, de már vagy- nézett az órájára- három órája nem ettem semmit, a fiúk pedig kajacsatát rendeztek nálunk, így minden elfogyott- nézett rám sajnálkozóan. Széles mosolyt küldtem felé.

- Niall, bármikor. Tényleg. A hűtőnk mindig tárt karokkal vár téged. Csak hagyj nekem is valamit- kacsintottam rá. Sam hirtelen gépies mozgással felállt, elhaladva az asztal mellett lassított mozdulattal felvette a cigijét, majd szó nélkül távozott. Niall végig követte a tekintetével, majd amint becsukta (jó, csapta) maga mögött az ajtót, egyből elővette telefonját a zsebéből, és tárcsázott.

- Igen… Most… Körülbelül 5 másodperce… Bocsánat, nem vagyok szuperhős… Nem zavar, hogy ezzel is megy az idő!?... Jó.- és már le is tette a telefont. Pislogva néztem rá, majd az ablakhoz léptem. Láttam Samet, amint a bejárattól pár méterre állt. Aztán hirtelen megjelent Zayn, és mellé lépett. Értetlenül megráztam a fejem, majd Niallra pillantottam, aki csak megvonta a vállát, és tovább ült mosolyogva a padlón.

- Egyébként tudtátok, hogy ma estére hivatalosak vagyunk egy jelmezes partira?- vonta fel a szemöldökét hirtelen.

- Hogy micsoda?- néztem rá meghökkenve.

- Nem is mondták nektek? Valami puccos hely, és kötelező jelleggel be kell öltözni.

- Hogy mi? De nekem nincs is itt semmilyen ruhám, amit felhasználhatnék…- pattantam azonnal a bőröndömhöz.

- Clio természetesen ad nekünk jelmezt.- azt hiszem, Niall kinevetett.

- Óóó…- csaptam a homlokomhoz- El is feledkeztem róla.

- De vicces lesz. Elvileg mára nincs apelláta. Mindenkinek ő dönti el, hogy mit vegyen fel, és senki nem mondhatja azt, hogy neeeem, én ezt nem akarooom.- kezdett el nyávogni.

- Hú- vigyorodtam el- Ennek azt hiszem, Sam nem fog örülni.

Összemosolyogtunk, majd Niallnek mennie kellett, így fütyörészve távozott. Mikor Sam visszajött, a nyitott ajtón láttam, ahogy Zayn a tekintetével követi egészen addig, amíg be nem csukta maga mögött az ajtót. Hmm. Ez egyre érdekesebb. Mindenesetre én nagyon feldobódtam a kötelező jelmezes parti hallatára, de úgy tűnt, Sam nem osztotta a lelkesedésem. Ugyanis mikor vigyorogva tálaltam neki, az össz reakciója valami morgásszerű hang volt. Remek. Most meg vadember lett. Fél óra múlva megjelent Clio, meg vagy három másik segítője, és hatalmas zsákokban ruhákat cipeltek. Mikor Clio beparancsolt egy elkülönített szobába, én csak mosolyogva intettem a srácoknak, akik kelletlenül ácsorogtak a folyosón a sorukra várva. És közben mindig legalább egy ember nézte Sam-et. Két órán keresztül ültem, és tűrtem, hogy valaki megcsinálja a hajam és kifessen. De nem csak az arcomra került festék, hanem a karjaimra is. Mivel nem nézhettem tükörbe (Clio ötlete volt), ezért izgatottan vártam a végeredményt. Aztán, miután rám aggattak valami fűzőt, már igencsak kíváncsian vártam, hogy mi fog kisülni ebből. Aztán végre belenézhettem a tükörbe. És kissé lesokkolódtam. Mármint, könyörgöm, egy puccos partira megyünk, tele előkelő emberekkel, ezt még Clio sem gondolhatta komolyan.

De ugyebár, nincs apelláta, meg amúgy sem hiszem, hogy túlzottan repesne az örömtől, ha most le kéne mosni rólam ezt a több kilónyi festéket. Mosolyogva méregettem fekete platformcipőmet, majd végre kimehettem a folyosóra. Ennyi idő bezártság után, esküszöm, megváltás volt. Mélyet lélegeztem a friss, használatlan levegőből, aztán megakadt egy alakon a szemem, aki éppen esetlenül kilépett egy másik szobából. És lesokkolódtam. Ugyanis egy modellalkatú, gyönyörűen kifestett lány állt meg velem szemben fehér tűsarkúban, és a Beépített szépség-ből megismert híres, szürke, testhez tapadós miniruhában. Raszta haja fonott kontyban volt a feje búbjára illesztve, karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt, és hűvösen pillantott rám.

- Te jó ég, Sam…- kerestem a szavakat- Hű…- hát… nem találtam meg őket.

Sam csak megforgatta a szemét, majd kecsesen elindult a fiúk szobája felé. Én voltam közelebb ahhoz az ajtóhoz, így én nyitottam be elsőnek, és azonnal elvigyorodtam. Louis éppen lufiállatkát próbált csinálni, gondolom, úgy vélte, ez illene a bohócjelmezéhez, a hatalmas, színes, göndör parókával. Harry cowboykalapban, és tekintélyes bajuszban üldögélt az asztalnál, keze az övében levő játék pisztolyon pihent. Zayn éppen egy hangos visítás mellett próbálta kettétörni a dohányzóasztalt, híven a Karate kölyök jelmezéhez. Hát… nem sikerült neki. Niall és Liam pedig egymás mellett ültek a kanapén, keresztbe vetett lábakkal, mint Ashley és Mary-Kate Olsen. Elég érdekesen néztek ki. De mind jól szórakoztak saját, illetve egymás jelmezein, és zajlott az élet ebben a szobában. Egészen addig a pillanatig, amíg Sam be nem lépett mellém a szobába. Ekkor Louis kikerekedett szemmel eleresztette a lufit, amit eddig kínkeservesen próbált felfújni, így az sípolva kirepült a kezéből, és egyenesen arcon találta Zayn-t, aki csak gyorsan megrázta a fejét, hogy megszabaduljon a hívatlan vendégtől, majd tovább bámulta szájtátva Sam-et. Liam és Niall másodpercenként néztek hol egymásra, hol Sam-re, és tekintetükben a totális döbbenet tükröződött. Harry pedig csak idegesen ült, és összeráncolt szemöldökkel figyelte Sam, még a ruha alatt is jól kirajzolódó, élesen kiálló csípőcsontját, és a határozottan megszámolható bordáit. Én is rápillantottam. Hű, ebben a cipőben biztos, hogy még a fiúknál is magasabb volt. De szürreális, és eléggé bizarr magassága mellett is annyira törékenynek tűnt. A szobában már legalább egy perce néma csönd volt, mindenki Samet nézte, aki ezzel mit sem törődve, oldalra billentett fejjel gondolkozott. Végül, mikor már nem bírtam tovább a megfagyott levegőt, egészen egyszerűen elindultam a hűtő felé, ugyanis közben kezdtem éhen halni. Ekkor újra visszatért az élet a szobába, mindenki ugyanazt a tevékenységet folytatta, amit Sam megjelenése félbeszakított. Mivel a hűtőben nem találtam semmit, így tovább kutattam a konyhaszekrényekben. Sikeresen rá is bukkantam egy hatalmas csomag kekszre, így boldogan pattantam fel a konyhapultra, és elkezdtem csámcsogni. Nem sokkal később Mary-Kate Olsen is csatlakozott hozzám, és már együtt nyammogtunk a csokis kekszeken. Hát, mit ne mondjak, elég viccesen nézhettünk ki. Sam közben leült az asztalhoz, és meredten bámulta a csuklóját. Lábát keresztbe vetette, és látszólag semmi baja nem volt azzal, ahogy kinézett, de én sejtettem, mekkora balhét csaphatott bent a szobában, mikor meglátta a ruhát, aztán meg a tükörképét. Már ha egyáltalán belenézett a tükörbe. Harry egy darabig feszülten figyelte, majd sóhajtva hátradőlt a széken, a tarkójához nyúlt, és elkezdett babrálni a nyaklánca csatjával. Meglepődve néztem rá, még soha nem láttam a nélkül a nyaklánc nélkül, most mégis úgy látszott, megválni készül tőle.

Miután sikeresen levette, a markába fogta, és pár pillanatig csak nézte. Aztán hirtelen előrenyújtotta a kezét, és Sam elé rakta a láncot. Sam rápillantott, majd Harryre. Arca kifejezéstelen maradt, látszott, hogy gondolatban egészen máshol járt, szerintem azt sem fogta fel, hogy valaki éppen adott neki valamit. Harry egy újabb sóhaj kíséretében felállt, felvette a láncot az asztalról, majd Sam mögé állt, és feladta rá a láncot. Mikor a lánc hozzáért Sam bőréhez, hirtelen összerándult, és döbbenten nyúlt a medálhoz. Miután percekig csak nézte, pislogva nézett Harryre, aki időközben visszaült vele szembe, és… Nem. Ezt nem hiszem el. Egy halvány mosolyt erőltetett magára.

- Köszönöm…- szólalt meg suttogva, és -az egy hetes némaságtól- rekedten. Harry csak megvonta a vállát, majd ismételten szemöldökráncolva kezdte figyelni Sam mozdulatait.- De Harry…- pillantott rá újra a lány- Én tényleg köszönöm- billentette oldalra a fejét révetegen, mire Harry csak elmosolyodott, és biccentett, jelezve, hogy értette a célzást. Na jó, de én meg nem. Mary-Kate-re néztem, akit szintén a jelenet kötött le, bár ő közben továbbra is tömte magába a sütit, így kicsit mozi fílingje volt az egésznek. Mikor észrevette, hogy nézem, csak megvonta a vállát, és tovább evett. Sóhajtva néztem a többiekre, bármilyen ésszerű magyarázatot keresve, de senki sem úgy nézett ki, mint aki többet tud, mint én. Újra Samre pillantottam, aki kezével most a medált piszkálta, és valahova az ablak felé nézett. Hirtelen Jason lépett be a szobába, James-Bond szmokingban.

- Jól van fiatalság, ideje indulni- mosolygott ránk, mi pedig kelletlenül feltápászkodtunk. Ugyan próbáltam rávenni Mary-Kate-et, hogy tegye le a sütit, mert ott majd biztos lesz kaja, nem sikerült. Ezek után arról próbáltam meggyőzni, hogy nem, nem akarom ellopni a sütijét, nem kell szorosan magához ölelnie a zacskót, sőt, visítania sem szükséges, ahányszor valaki rápillant a kajájára. Vihogva figyeltem, ahogy a kisestélyijében kém módjára végigsettenkedik a folyosókon, a kekszes zacskót magához szorítva, és minden egyes sarkon kikukucskál, hogy nem jön-e valaki, aki esetleg el akarná lopni a sütijét. Miután beszálltunk a kocsiba, Louis szórakoztatott minket. Mindenáron meg akart tanulni lufiállatkát hajtogatni, de valahogy nem akart neki összejönni, és egyre idegesebben fújta fel újra- és újra a lufijait, majd próbálta azokat összehajtogatni. Aztán, miután megunta, egészen egyszerűen elkezdte a többieket püfölni egy lufival. Nevetve néztem, hogy miket művel, egészen addig, amíg egy sátáni kacajjal felém nem fordult. Lefagytam, és menedékhely után kutattam, de tekintettel arra, hogy egy minibuszban ültünk, nem igazán jártam szerencsével. Vigyorogva figyelte, ahogy kétségbeesetten próbáltam elbújni, majd elkezdett ütögetni a lufijával. Aztán, mikor úgy gondolta, hogy eléggé hangosan visítozom, miközben fulladozva nevetek, mosolyogva áttért a következő áldozatára. Azért jó látni, hogy Louis újra teljesen a régi. Mikor megérkeztünk, kicsit ledöbbentünk. Mert az enyhe kifejezés volt, hogy puccos a hely. Szerintem ez egy milliárdosok klubja lehetett, vagy nem tudom. Mindenesetre, mikor együtt, nyolcan bevonultunk, rájöttünk, hogy mit akart az jelenteni, hogy jelmezbál. Minden egyes szempár felénk fordult, én pedig zavartan mosolyogva próbáltam eltűnni. Rajtunk kívül mindenki hatalmas estélyi ruhákban pompázott, a jelmezük pedig egy, az arcukra illesztett, elegáns tollas maszkból állt. Kínosan összenéztem a fiúkkal, majd, mivel Jason egészen egyszerűen elindult a számunkra kijelölt asztal felé, mi is vállat vontunk, és követni kezdtük. Ahogy az asztalok között igyekeztünk a helyünk felé, én Harry mellett mentem, előttünk pedig Sam haladt. És igyekeztem, hogy az állam ne koppanjon nagyot a padlón. Samnek konkrétan az összes csigolyáját meg lehetett számolni. Ha a karját felemelte, lapockája éles késként állt ki a hátából, fenekének két oldalán pedig kisebb horpadások figyeltek minket, még ruhán keresztül is. Harryre pillantottam, aki szintén azt nézte, amit én , csak ő összeráncolt szemöldökkel, magában motyogva. Mikor az asztalunkhoz értünk, hirtelen megjelentek a fotósok, és ismét tanúja lehettem a fiúk hirtelen átváltozásának. Bár már kezdtem hozzászokni. Harry arca hirtelen felvidult, vigyorogva kezdett el Louissal sugdolózni, aki felvisított, majd ő is súgott valamit Harrynek. Liam mosolyogva nézett a kamerákba, Zayn komoly, szexi arcot vágott, Niall pedig vigyorogva az ölembe ült, és elkezdett nekem nyávogni arról, hogy most épp nem tudja, milyen színű legyen a következő műkörme. Én csak mosolyogva néztem, majd, mikor végül felállt az ölemből, hogy a saját helyére üljön, rácsaptam a fenekére. Felvisított, szemrehányóan hátranézett rám, és elkezdte simogatni a fenekét. Én csak vigyorogva megvontam a vállam, majd rákacsintottam. Amíg meg nem jött a kaja, Louis és Niall egyszerre magyaráztak nekem mindenféle hülyeségről, miközben Liam próbálta lenyugtatni őket, Zayn halkan beszélt valamiről Sam-nek, Harry pedig őket figyelte. Jason hamar lelépett az asztalunktól, valami nagykutyákhoz ment bevágódni, így mi tulajdonképpen teljesen elszigetelődtünk a külvilágtól. A fotósokat a vacsora kezdetével kitessékelték az épületből, így attól sem kellett félnünk, hogy valaki megörökíti egy-egy kínosabb pillanatunkat. Mint például, amikor Harry egyszer csak felpattant a helyéről, átsétált Sam mellé, majd fél térdre ereszkedve megfogta a kezét, hogy felkeltse a figyelmét, és valamit mondani tudjon neki. Hirtelen az tűnt fel, hogy az egész teremben fülsértően nagy csend lett. Minden egyes szempár Harryre és Samre szegeződött. Jelentőségteljesen Louisra pillantottam, aki vette az adást, és visítva felpattant.

- De Harry, azt ígérted, engem veszel el- zokogta a kelleténél legalább ötször hangosabban. Mi mind erőltetetten felvihogtunk, de úgy tűnt, ezt rajtunk kívül senki nem tartotta viccesnek, mert a teremben még mindig hatalmas csönd uralkodott. Louis csalódottan ült vissza a helyére.

- Én megpróbáltam- nézett rám bocsánatkérően. Ekkor megpillantottam Jasont, aki idegesen lépkedett felénk, majd megállt Harry mellett, és felrángatta a földről.

- Ti meg mégis mi a fenét műveltek? Az oké, ha a címlapra szeretnétek kerülni, de lehet, hogy nem pont azzal kéne, hogy a One Direction legfiatalabb tagja házasodni készül- szidott le minket suttogva, és szeme villámokat szórt. A teremben ekkor elkezdődött egy egyöntetű suttogás, ami hangos zümmögéssé állt össze az ember fejében, és eléggé idegtépő volt. Jason visszarángatta Harryt a helyére, lenyomta a székre, majd immár ő is leült közénk, hogy felügyelje ténykedésünket. Ekkor a hangulat kissé lelombozódott, egyikünk sem vágyott túlzottan egy óvóbácsira, így tüntetőleg szó nélkül ültünk. Én éppen az előttem levő étlapon nézegettem a kétféle desszertet, amik közül választani lehetett, amikor mellettem Sam hirtelen felállt. Szeméből semmit nem lehetett kiolvasni, és elkezdett szlalomozni az asztalok között. Mind kíváncsian néztünk utána. Lassan a terem másik felében lévő zongorához lépkedett, majd szó nélkül leült elé, és játszani kezdett. Minden egyes szempár felé fordult, többen megrökönyödve nézték, hogy mégis mit művel. Aztán az addigi egyszerű, improvizált hangokból átváltott egy számomra olyannyira ismerős dallamra, és énekelni kezdett. (http://www.youtube.com/watch?v=8AJcuJRLG7U) Ebben a pillanatban a teremben mindenki elhallgatott. Jason felé pillantottam, aki csak feszülten ült a helyén, és idegesen nézett Sam felé. Aztán végignéztem a fiúkon is. Mellettem Louis felfelé pislogva igyekezte megakadályozni, hogy érzelmei túlságosan eluralkodjanak rajta. Nyugtatóan végigsimítottam a vállán, mire elhomályosult tekintettel, halványan mosolyogva felém nézett. Zayn komolyan meredt maga elé, látszott rajta, hogy teljesen elvarázsolta a dal. Niall ráhajtotta a fejét Liam vállára, és lehunyt szemmel élvezte Sam hangját, míg Liam mosolyogva éppen engem nézett. Visszamosolyogtam, majd pillantásom Harry-re tévedt, aki lehajtott fejjel ült, szemét szorosan lehunyta, keze pedig az asztalon hevert maga előtt, ökölbe szorítva. Aztán észrevettem, hogy nem csak úgy ökölbe szorította, fogott is benne valamit. Tekintetem a kezében lévő tárgy, és Harry arca között cikázott, és nem hittem a szememnek. Ugyanis Sam karkötőjét szorongatta. Azt a fonott bőr karkötőt, amit pár perccel ezelőttig Sam viselt. Azt a karkötőt, amit még az anyjától kapott tíz éves korában. Az utolsó emlékét az anyjától. De mégis mikor adhatta neki oda? Hát persze, mikor Hatrry odatérdelt mellé. De… de az lehetetlen. Jó, Sam-nek most már beszélnie kell. Kikényszerítek belőle pár értelmes választ, akár akarja, akár nem. A dal véget ért, és mindenki tapsolni kezdett. A többi emberre eddig volt hatással a dal, innentől minden visszatért a régi kerékvágásba, de a mi asztalunknál valahogy megmaradt ez a melankolikus hangulat. Talán, mert mi ismertük őt. Vagy talán, mert mindenki talált magában valamit a szám alatt, amiről onnantól kezdve gondolkozni kezdhetett. Talán, mert most mind fogékonyak voltunk az ilyen dalokra. Mindenesetre mikor Sam lassan visszasétált az asztalhoz, mi még mindig csak csöndben ültünk. És innentől kezdve a hangulat ilyen is maradt, és az este további részében már nem csak Sam nem szólt egy szót sem. Miután visszamentünk a hotelhoz, Sam elvonult a szobánkba, én pedig úgy döntöttem, csatlakozom a fiúkhoz.

- Holnap mit csinálunk?- néztem körbe, hátha találok valakit, aki értelmes válasszal tud szolgálni. Ebben reménykedhettem…

- Hát szivi…- kacsintott rám Louis- Ez csak rajtad múlik…

- Szerintem igazából a kérdés az- nézett rám Niall vigyorogva-, hogy kivel csinálod.

Mosolyogva megforgattam a szemem, majd a tekintetem megállapodott Harry csuklóján.

- Harry…- érdeklődve nézett fel rám- Honnan szerezted azt a karkötőt?- kérdeztem rá, miközben ártatlanul pislogtam, és miután felpattantam a konyhapultra, levettem a magassarkúm, és megkönnyebbülten köröztem párat a lábfejemmel. A fiúk egyből elkezdtek sikítozni, hogy azonnal vegyem vissza, és a kezükkel az orruk előtt legyeztek, így én hozzávágtam az egyik cipőmet Louishoz, majd újra Harry felé pillantottam.

- Hát… Sam adta.- mondta halkan, mire a fiúk szemöldök húzogatva elkezdtek húúú-zni.

- És miért? Vagy csak úgy a kezedbe nyomta?- továbbra is tettem az ártatlant.

- Ööö… Gyakorlatilag igen…- motyogta zavartan.

- Amúgy nagyon durva, hogy mennyire vékony az a lány. Eszik egyáltalán valamit?- nézett rám Niall.

- Ha jó kedvében van, a fogyasztása akár napi egy alma is lehet. Ha szarul van, addig nem eszik, amíg össze nem esik- vontam meg a vállam.

- És ez mióta tart?- Louis eléggé ijedt fejet vágott, én meg nem bírtam nem mosolyogni rajta.

- Jó kérdés… Az biztos, hogy mióta én Londonba költöztem, azóta már ilyen.

- De ez nagyon durva. Nem kéne orvoshoz mennie?- Liam is aggódó fejet vágott.

- Küldték már emiatt rehabra, de semmi haszna nem volt. Igazából nem is szabadott volna kijönnie, csak kiszökött, mert már nem bírta tovább.

- És lehet tudni, hogy mi oka van ennek az étkezési zavarának?- kérdezte Zayn összeráncolt szemöldökkel.

Elgondolkoztam.

- Biztos, hogy azok, akik vele voltak akkor, amikor ezt az egészet elkezdte, tudnának erre választ adni- néztem egy pillanatra Harry felé-, de nekem fogalmam sincs. Tény, hogy régebben többet evett a kelleténél, és tény, hogy kövér volt, emiatt pedig már Magyarországon is sokan piszkálták, de akkoriban ez egyáltalán nem érdekelte. De az is igaz, hogy az emberek véleményével a mai napig nem törődik, szóval tényleg sejtésem sincs, mi történhetett.- vontam meg a vállam végül, és ismét Harry felé néztem, aki komoran bámulta a cipője orrát.

A fiúk mind elgondolkoztak, én meg úgy éreztem, a hangulat már biztosan nem fog megjavulni, így inkább elköszöntem, és én is átmentem a másik szobába, hogy kipihenjem magam, és másnap újult erővel láthassak neki a munkának.