Sam
Másnap hajnalban indult a gépünk Spanyolországba. Mikor odaértünk, még mindenki félig aludt. Azt hiszem. Vagy legalábbis én biztos. Délutánig nem nagyon volt dolgunk, még a fiúk is kaptak pár órát pihenésre, így bevetettük magunkat a szobáinkba, és aludtunk. Illetve. A fiúk a szobájukban pihentek, Ria átment hozzájuk, Josh pedig mellettem aludt. Nos, én is megpróbáltam, csak nem nagyon jött össze. Pedig reggel volt, a legjobb idő az alvásra. Csak hát… Spanyolországban voltunk, és ez a hely sok emlékkel bírt.
Hatalmas sóhajjal felálltam, és kinéztem az ablakon. Annyira pörgött minden, hogy gondoltam én sem maradok a hotelszobában, lementem inkább rágyújtani, ám mikor kiértem, úgy tűnt, nem én voltam az egyetlen, akinek ilyen tervei voltak. Zayn mosolyogva figyelte, ahogy megtorpanok a hűvös szélben. Valahogy bentről kevésbé tűnt hűvösnek az idő.
- Mi újság, kicsi lány? Mi történt tegnap, amíg mi nem voltunk ott?- ne mosolyogjon már basszus. Miért kell kedvesnek lennie?
- Semmi olyan, amihez közöd lenne- na, így már mindjárt jobb. Máris nem vigyorgott annyira.
- Jó, vettem az adást. Valaki majd csak elárulja…- próbálta elkapni a tekintetem, miközben én idegesen beleszívtam a cigimbe. Mivel reggel tükörbe néztem, tudtam, hogy nem lenne jó ötlet, ha a szemembe nézne. Nem akartam, hogy kérdezősködjön.- Jól vagy?- kérdezte érdeklődve. A fenébe már. Hagyjon már békén. Tényleg nem veszi le, hogy nagyon nincs kedvem dumálni?
- Remekül.- válaszoltam hűvösen, és ezzel igyekeztem meggátolni a beszélgetés folytatását, de úgy tűnt, ő ezt nem nagyon vette észre.
- Azt látom. Csak úgy kicsattansz a jókedvtől. Na, mesélj.- ez most komoly? Úgy nézett rám, mint aki elkönyvelte magában, hogy akkor én most kifakadok, mert csak arra vártam, hogy valaki végre megkérdezze, és elmondom neki minden bajom.
- És ha nincs kedvem mesélni?- húztam fel a szemöldököm.
- Akkor most nézzük egymást egy darabig, esetleg értelmetlenül fecsegünk, csak hogy ne legyen olyan kínos a helyzet.- bíztatóan elmosolyodott.
Megvontam a vállam.
- Felőlem aztán. De igazából nem kell színesítened társaságoddal a napomat, megvagyok egyedül is- céloztam arra, hogy takarodjon már el.
- Szóval elküldesz?
- El.
- És ha mégis maradok?
- Akkor így jártál.
- És ha kérdezlek, válaszolsz?
- Nem feltétlen.
- És ha csak beszélek, meghallgatsz?
- Csak amíg el nem szívom a cigim- mutattam a kezemben lévő csikkre.
- Értem. Szóval. Nem tudom, mi bajod van velem, de eléggé bánt, hogy elítélsz, mielőtt még megismernél. Semmi rosszat nem tettem veled, legalábbis szándékosan biztosan nem, és nem tudom, miért vagy ennyire rossz véleménnyel rólam..
- Zayn, ha zavar, hogy nem ugrok első pillanatban a nyakadba, akkor sajnálom. Én nem vagyok Ria. Nem ismerlek téged, és akárki lehetsz. Majd ha eléggé ismerlek téged, és tudom, hogy nem vagy rossz ember, akkor talán nem így fogok viselkedni veled.
- Ennyire elítélsz minket?
- Zayn, nem ítélek el senkit.
- Dehogynem. Azt gondolod, nem vagyunk jó emberek.
- Az én szótáramban nem léteznek jó emberek. Csak emberek vannak, akikről először legfeljebb egy enyhén negatív véleményem lehet.
- Ezt hívják előítéletességnek.
- Nem Zayn. Ezt hívják bizalmatlanságnak. És ha megbocsátasz, elszívtam a cigim.- fordultam meg, és rögtön fel is indultam a lépcsőn. Halkan visszamentem a szobámba, nehogy felébresszem Josht, és mosolyogva néztem az éjjeliszekrényre. Egy újabb alma, ’Egyél megJ’ felirattal. Mióta először kaptam, minden reggel megjelenik egy az éjjeliszekrényemen, és azóta sem tudom, ki küldi nekem. Mindenesetre halkan elvettem onnan, majd beleharapva kisétáltam a szobából, és átmentem a fiúkhoz. Bekopogtam, majd egy rakás ’Gyereeee’ után már be is léptem.
- Látod, itt is van- mondta Ria mosolyogva egy szőke kislánynak, aki rám nézett, és visítva hozzámtáncikált. Mikor már átölelte a combomat, döbbenten néztem föl.
- Natalie, kicsim, ne ijessz rá, szerintem már fel sem ismer- hallottam meg egy ismerős hangot, mire a vér egyből az arcomba tolult.
- Kathleen? Mond, hogy nem te vagy az.- hunytam le a szemem. Natalie kicsi ujjaival belemarkolt a fehér felsőm festékes aljába, és hatalmas, csillogó szemekkel nézett fel rám.
- Nincs szerencséd, ketyós. Én vagyok, és azért jöttem, hogy végre neveljek egy kis jómodort hőn szeretett hugicámba- felnéztem, és tekintetemmel a nővéremet kerestem. Hamar meg is találtam. Hogy nem vettem észre, mikor az előbb körbe néztem? Ott ült a kanapén, Ria és Louis között, és idiótán vigyorogva nézett rám. Rövid fekete haja összevissza állt, színes poncsót és trapéznadrágot viselt, fülbevalója a vállát verdeste, és lábán bőrszandál volt- És örülnék, ha köszönnél végre az unokahúgodnak. Natalie évek óta szeretne veled találkozni.
Megremegett az alsó ajkam, és éreztem, hogy mindenki engem néz, így lehajtottam a fejem, és igyekeztem összeszedni magam. Nem akartam, hogy bármi meggondolatlanul kitörjön belőlem, így vonásaimat egy erőltetett mosolyba rendeztem, és leguggoltam Natalie elé.
- Szia, kislány. Bár nem hiszem, hogy emlékszel rám, már találkoztunk. És lehánytál- néztem rá szemrehányóan, mire elnevette magát, és kivillantotta nekem két felső foga helyét. Megborzoltam a haját, majd újra felegyenesedtem- Kate, megmondanád, mégis mit keresel itt?
Felhúzta a szemöldökét, és megigazította szemüvegét.
- Szerinted? Évekkel ezelőtt eltűntél, de az utóbbi hetekben tele van veled minden újság, utánajártam, és gondoltam, megleplek.
- Na látod, ez sikerült.
- Sammy, nem is örülsz nekem?- kérdezte mosolyogva.
- Ne hív Sammynek. Megmondtam neked, hogy ne keress. Már nincs közünk egymáshoz. Senki sem kényszerít már, hogy jópofizz velem, és én sem fogok bájologni előtted.
Mosolyogva nézett rám, majd kezével magához intette Natalie-t, aki hozzászaladt, és felült az ölébe.
- Harry, nekünk mikor lesz ilyen gyönyörű kislányunk?- nézett Louis a konyha felé vigyorogva, én pedig odakaptam a fejem. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett rám, és kezét ökölbe szorította. Pontosabban. Összeráncolt szemöldökkel figyelte a karomat. Gyorsan megigazítottam a csuklószorítómat, majd zavartan a nővéremre pillantottam, aki úgy vigyorgott Harryre, hogy elkezdtem félni.
- Ááá, a híres-neves Harry Styles. Remélem, legalább te a gondját viselted.
Akaratlanul is gyorsabban kezdtem szedni a levegőt, és ökölbe szorítottam a kezem.
- Nem, Kate. Harry nem volt ott. És nem is kellett neki. Senki nem volt ott. És ez így volt a jó.- magyarul beszéltem, úgy éreztem, a történetnek ez a része már igazán nem tartozik a srácokra. Ria szomorúan nézett rám.- Te meg ne bámulj már így. Nem kell sajnálnod.
- Sam, ne legyél ennyire bunkó. Te is tudod, hogy neked van okod arra, hogy sajnáljanak. Viszont most már igazán beavathatnál, hogy mi történt veled meg a göndörkével, mert meghalok a kíváncsiságtól. Én még ott ragadtam le, hogy…
- Kate- vágtam a szavába- Találkoztunk. A lányod végre megint láthatott. Akár haza is mehetnél.
- Mi?- nézett rám csodálkozva- Miért mennék haza? Természetesen addig maradok, ameddig ti is itt maradtok.
Értetlenül megráztam a fejem.
- Tőlem aztán ott maradsz, ahol akarsz, de az biztos, hogy nem velünk. Akár ki is fáradhatnál.
- Sam. Akárhogy is fáj, a nővéred vagyok.
- Nem, Kate. A nővéremet eltemettem a szüleimmel együtt.- néztem rá hűvösen.
- Mégis hogy mondhatsz ilyet? Sam, én kerestelek, de te elbújtál. Elfutottál a problémáid elől, ez igazán nem az én hibám. Szeretném, ha újra közel kerülnénk egymáshoz…
Felnevettem.
- Újra? Kate, mi soha nem voltunk közel egymáshoz. Az, hogy minden reggel elém áltál, és közölted, hogy nem vagy hajlandó együtt mutatkozni velem az utcán, amíg kövér vagyok, nem kapcsolat. Sosem tartottalak a testvéremnek, és most már, hogy a szüleink nem élnek- igyekeztem, hogy a lehető legkevésbé remegjen a hangom-, nem érzem úgy, hogy közünk lenne egymáshoz.
- Sam, én segíteni szeretnék neked. Nézd meg, hova jutottál. Nézz magadra! Te még mindig nem vagy túl a múlton, és amíg ott élsz, nem vagy képes a jelenben boldog lenni, és..
- Nem, Kate. Fogd be. Nem ismersz engem. Semmit nem tudsz rólam. Az égvilágon semmit.
- Sam, a szüleink meghaltak. Azért, mert rájuk emlékeztetlek, még nem kell ellöknöd magadtól.
- Azért löklek el magamtól, mert undorodom tőled, érted?- hisztérikus voltam? Lehet.
- Miért? Mit tettem veled, Sam?
Éreztem, hogy a könnyek fékezhetetlenül kitörnek belőlem.
- Kate, menj már innen. Fogd fel, nincs közöm hozzád. Ahhoz a kiskölyökhöz az öledben, pedig végképp nincs közöm.
Ria döbbenten nézett rám, a fiúk ijedten kapkodták a fejüket köztünk, de Kate csak nyugodtan elmosolyodott.
- Sam, ideges vagy. Ezeket a dolgokat te sem gondolod komolyan. Ha gondolod, visszajövök holnap, hátha akkor majd értelmesebben tudunk beszélni..
- Ne!- sikítottam fel- Ne gyere vissza. Hagyj békén. Eddig is megvoltál nélkülem, hát mostantól is megleszel. Csak… csak tűnj el innen.
- Sam, elhamarkodottan mondasz ki olyan dolgokat, amiket..
- Amiket nem gondolok komolyan?- a könnyeim már patakokban folytak az arcomon- Értem, Kate. Akkor nem gondolom komolyan. Azt sem gondolom komolyan, hogy teljes szívvel gyűlöllek, azt sem gondolom komolyan, hogy mindig igyekeztél tönkretenni a napjaimat, azt sem gondolom komolyan, hogy mindig szégyelltél, azt sem gondolom komolyan, hogy akármikor akárkivel volt bajod, azt rögtön rajtam vezetted le. Nem, Kate,. Tényleg nem gondolom komolyan. De akkor én most nem komolyan gondolva kimegyek ebből a szobából, és nem akarlak látni. Soha többé.- néztem végül a szemébe, majd sarkon fordultam, és kimentem a szobából. Botladozva átmentem a mi szobánkba, benyitottam, bevágtam magam mögött az ajtót, majd nekidőltem, és lassan lecsúsztam a földre. Remegtem, pedig nem lett volna szabad. Sírtam, pedig nem lett volna szabad. Kiabáltam, pedig nem lett volna szabad. Megint kiengedtem az érzéseimet. Igyekeztem visszarakni magamra a mindig annyira jól bevált semleges állarcot, de nem ment. Felsóhajtottam, és felnéztem. Josh nem volt a szobában. Egyedül voltam. Felálltam, és bementem a fürdőszobába. Kinyitottam a fürdőszobaszekrényt, és kivettem belőle egy körömvágó ollót. Letöröltem a könnyeimet, majd sóhajtva leültem törökülésben és nekidöntöttem a hátamat a kádnak. Pár percig csak bámultam az ollót, majd levettem a csuklószorítómat. Azt a csuklószorítót, ami nem is olyan sokkal korábban kissé lecsúszott a helyéről. Ami alatt vékony, egyenes vágásnyomok árulkodtak rólam. Amiket Harry meglátott. Sóhajtottam, majd a hideg fémet hozzáérintettem a bőrömhöz, amitől libabőrös lettem, és kissé belemélyesztettem a csuklómba. Felszisszentem, majd amint egy meleg vércsepp legördült a kezemre, szinte éreztem, hogy a fájdalom egy része is távozott a vércseppel együtt. Újra a bőrömhöz érintettem, és megismételtem a folyamatot. A megkönnyebbülés hatalmas hullámokban tört rám. A vérem már lecsöpögött a fehér fürdőszobaszőnyegre is, pirosra színezve azt egy-két helyen. Az ollót egy kicsit feljebb csúsztattam, és ismét belenyomtam az éles részét a karomba. Hirtelen kivágódott a fürdőszoba ajtaja, én pedig ijedtemben leejtettem a csempére az ollót, majd elkerekedett szemekkel néztem föl. Az ajtóban Harry állt, és döbbenten bámult a csuklómra…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése