http://www.youtube.com/watch?v=ZzDm2vMHabE
- Na mi van kislány, kibújtál a barlangból?- felhúzott szemöldökkel fordultam a hang irányába, aztán mosolyogva vettem el Zayn-től a felém nyújtott gyújtót.
- Már kezdett megfájdulni a fejem a levegőhiánytól…- közöltem, mire Zayn felnevetett, és ő is rágyújtott egy cigire.
- Kérdezhetek valamit?- nézett rám pár másodperces hallgatás után.
- Attól függ- néztem fel a szobánk ablaka felé, ahonnan a nyitott ablakon keresztül kihallatszott valami idióta, vidám popszám(http://www.youtube.com/watch?v=AsBsBU3vn6M).
- Mi történt tegnap?- kérdezte, miközben tekintetével az arcomon pásztázott.
- Hogyhogy mi történt?- igyekeztem a nyakláncom piszkálásával elfoglalni magam.
- Harryvel…- suttogta Zayn, mire felsóhajtottam, és a szám szélét rágva Zayn mögé néztem.
- Semmi- jelentettem ki végül határozottan, mire Zayn felhúzta a szemöldökét, ajkait pedig féloldalas mosolyra húzta.
- És ha még háromszor megkérdezem?- vigyorgott szemtelenül.
- Akkor valószínűleg pofon váglak, és az alkarodon nyomom el a cigim- húztam fel a szemöldököm, mire pillantása kissé elkomorult. A következő pillanaban megszédültem, és kikerekedett szemmel kapálóztam, hogy elérjek valami támpontot, amiben megkapaszkodhatok. Aztán, mikor sikerült, fél kézzel nekitámaszkodtam a falnak, a másik kezemet pedig a hasamra szorítottam, és igyekeztem levegőhöz jutni. Szaggatottan lélegeztem, fejemet lehajtottam, és a szememet összeszorítva reménykedtem, hogy hamar elmúlik a fájdalom. Pár perc előre-hátra dülöngélés után aztán a fájdalom kissé csökkent, így lassan felegyenesedtem, és Zayn ijedt arcára néztem.
- Jól vagy?- kérdezte halkan, miközben újra megszédültem, és hátamat nekivetettem a szálloda falának.
- Persze…- szólaltam meg rekedten, majd megköszörültem a torkom- Miért ne lennék jól?- kérdeztem végül határozott hangon, mire Zayn halványan elmosolyodott.
- Hé, kislány…- szólalt meg halkan- Enned kéne valamit.
- Nem vagyok éhes- jelentettem ki kissé hangosabban a kelleténél, csak sajnos ezt megcáfolva egy baromi hangosat korgott a gyomrom- Jó, akkor éhes vagyok. De nem akarok enni.
Zayn sóhajtott, aztán újra elkezdte fürkészni az arcomat.
- Szereted?- kérdezte váratlanul, mire lehunytam a szemem, és igyekeztem értetlen arcot vágni.
- Miről beszélsz?
- Tudod te jól- közölte halvány mosollyal, mire oldalra néztem, igyekezve elkerülni a pillantását.
- Szerettem...- suttogtam, aztán mikor visszanézve Zaynre a kétkedő pillantásába ütköztem, gúnyosan hozzátettem- Zayn, az emberek változnak. Az érzelmek nem tartanak örökké.
- Szép életfelfogás- röhögte el magát pár másodperc hatásszünet után. Felnéztem az égre, és megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy Ria kikapcsolta a zenét, majd lassan elkezdtem lecsúszni a földre, egészen addig, amíg le nem huppantam a fenekemre.
- Fel fogsz fázni- mosolygott le rám Zayn, mire megvontam a vállam, és mélyen letüdőztem a következő slukkot. Merengve figyeltem, ahogy a gyér napsütésben lassan az ég felé szállt a füst, aztán felpillantottam. Ugyanis kivágódott a szálloda hátsó ajtaja, és Natalie ugrált ki rajta vidáman. Mikor meglátott minket, boldogan odaszaladt hozzánk, és lehuppant mellém a földre.
- Hát te?- kérdezte Zayn mosolyogva, miközben leguggolt elé.
- Jöttem nyugalmat keresni- közölte mosolyogva, mire felhúztam a szemöldököm.
- Miért, fönt talán nem nyugodtak a kedélyek?- kérdezte Zayn szórakozottan, én pedig összeráncolt szemöldökkel vártam Natalie válaszát.
- Hát… nem igazán. Mindenki kiabál mindenkivel, nekem pedig már megfájdult a fejem- döbbenten összenéztem Zayn-nel, aztán újra Natalie-ra pillantottunk.
- Miért kiabálnak?- kérdeztem, miközben a füle mögé tűrtem egy szőke tincsét.
- Hát… Nem tudom… Ria szerint valami butaságon vesztek össze…
- Natalie- fürkésztem az arcát- Mit mondtak egymásnak?
- Nem tudom… Liam egy idő után befogta a fülemet, és leküldött ide hozzátok, hogy keressek nyugalmat- vonta meg a vállát, én pedig kezdtem ideges lenni.
- Jó, de amíg hallottad, addig min veszekedtek?
- Fú, hát… Arra emlékszem, hogy Harry nagyon ideges volt, Louis pedig nagyon hangosan ordított, és valami lánynak a nevét vágták egymáshoz folyton…
- Eleanor?- kérdezte halkan Zayn, mire Natalie mosolyogva bólintott. Zayn ijedten rám nézett, és egyszerre emelkedtünk fel a földről. Natalie csodálkozva nézett ránk, ezért nehézkesen felemeltem, és a karomban fogva elindultam Zayn után, aki feszülten kezdte szedni a lépcsőfokokat. Mikor felértünk az emeletünkre, egy pillanatra megtorpantunk. A fiúk kiabálása még a folyosóra is tisztán kihallatszott, a legtöbb vendég nagy örömére. Zayn idegesen vette elő a kártyáját, aztán gépies mozdulattal lehúzta a vonalkód olvasón, és belépett a szobába. Még mindig Natalie-val a kezemben követtem, aztán amikor beléptem, a lábammal becsuktam magam mögött az ajtót. Elég elkeserítő kép tárult a szemünk elé. Louis éppen akkor vágta be maga mögött a hálószobája ajtaját, Harry idegesen, lehajtott fejjel, rángatózva ült a kanapén, mellette Liam, aki a vállára tette a kezét, és valamit nagyon gyorsan magyarázott neki. Niall Riával együtt ült egy asztalnál, és halkan beszélgettek. Odaléptünk hozzájuk, Zayn pedig Niall-hez fordult
- Mennyire súlyos?- kérdezte halkan, mire a szőke srác elhúzta a száját, és idegesen meredt Zaynre. Letettem Nataliet a földre, aki azonnal odasétált Harryhez, és szomorúan nézett fel rá. Harry, mikor észrevette, erőltetett mosollyal nézett rá, felkapta, és felrakta maga mellé a kanapéra. Natalie hatalmas, csillogó szemekkel nézte, aztán kis kezét a vállára tette, és halkan megszólalt.
- Süss neki csokis sütit. Akkor biztos megbékél- közölte hatalmas komolysággal, mire mindenki arcán végigfutott egy halvány mosoly.
- Jó volna, ha ez ilyen egyszerű lenne- dőlt hátra Harry feszülten, én pedig nem bírtam tovább, elindultam a szoba irányába.
- Sam…- szólalt meg Zayn kétkedve, mire hátrafordultam, és mélyen a szemébe néztem.
- Ne mond, hogy ne. Az én hibám, hogy ez az egész kiderült. A minimum, hogy beszélek vele- Ria kikerekedett szemekkel nézett rám, a többiek csak pislogtak, Harry pedig felállt, és lassan odajött hozzám. Megragadtam a kezét, és a csuklóján levő fonott karkötőre mutattam- Ez szerencsét hoz. Ne feledd, amíg ez rajtad van, nem eshet bajod. Szóval nyugi, meg fogjuk oldani.
- Kicsi Sammy…- mosolyodott el komoran, aztán közelebb lépett hozzám, és magához ölelt- Olyan buta vagy…
- Megfojtasz, Styles…- nevettem fel idegesen, mire elhúzódott tőlem, és mélyen a szemembe nézett.
- De honnan veszed azt a hülyeséget, hogy ez a te hibád?- kérdezte halkan, én pedig lesöpörtem a vállamról a még mindig rajtam levő kezét, és felhúztam a szemöldököm.
- Könyörgöm. Ha nem vagyok akkor olyan hülye, akkor nem veszik fel videóra, Louis pedig soha nem tudja meg.
- Sammy… Ugye tudod, hogy ez csak az én hibám? Én nem mondtam el neki, és én voltam olyan hülye, hogy hagytam, hogy összejöjjön vele…- suttogta, én pedig az ajkamba haraptam, és szó nélkül elléptem előle, majd bekopogtam Louishoz. Semmi válasz nem jött, így gondoltam benyitok, de zárva volt az ajtó.
- Van valakinél egy pénzérme?- néztem körbe a többieken, mire Harry vonakodva a kezembe nyomott egy ötcentest. Újra az ajtóhoz léptem, és kihasználva, hogy klasszikus, hotelbeli elfordítható zárja volt, a kis résbe dugtam a pénzérmét, elfordítottam, és megkönnyebbülten hallottam, ahogy kattant a zár. Halkan beléptem a szobába, aztán becsuktam magam mögött az ajtót, és inkább újra bezártam. Pár pillanatig egyhelyben álltam, amíg a szemem hozzászokott a félhomályhoz, aztán az egyik ágyhoz léptem, ahol egy gyanúsan nagy kidomborodás volt.
- Menj már innen, Harry- hallottam Louis kissé torz hangját, ahogy belemotyogott a párnájába.
- Nem Harry vagyok- ültem le az ágy szélére, mire Louis lelökte a fejéről a takarót, és döbbenten nézett rám.
- Te…te meg mit… szűnj már meg- nyomta vissza a fejét a párnájába, mire én egyetlen hang nélkül törökülésbe helyezkedtem, és nyugodtan ülve vártam, hogy megszólaljon. Nem mondtam semmit, csak türelmesen vártam.
- Mit akarsz?- kérdezte nyűgösen egy jó negyedóra hallgatás után, de fejét még mindig a párnájába nyomta.
- Csendet és nyugalmat- közöltem egyszerűen, mire sóhajtva a hátára vágódott, és a plafont kezdte bámulni. Láttam, ahogy idegesen a szeméhez nyúlt, aztán, mikor már többször megismételte ugyanezt a mozdulatot, közelebb hajoltam hozzá.
- Na gyere, te- rángattam fel ülő pozícióba, és hagytam, hogy teljes testsúllyal rám nehezedjen. Átöleltem a vállát, és éreztem, ahogy a fejét a vállamba fúrta, kezeit pedig szorosan a derekam köré fonta. Miközben a hátát simogatva próbáltam kissé csillapítani a görcsös sírását, a válla fölött alaposabban szemügyre vettem a szobát. Akkora rendetlenség volt, mintha hurrikán söpört volna végig. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a szoba másik lakója Harry, mert a másik ágyra rá volt dobálva pár blézer. Kicsit eltoltam magamtól Louist, mert már tényleg kezdett összenyomni, és igyekeztem elkapni a pillantását. Nem nagyon jártam sikerrel, mivel a kezeit figyelte, amivel az ágyon támaszkodott. Csendben vártam, hogy beszélni kezdjen, aztán egy idő után egy hatalmas szipogás kíséretében kissé hátrahajtotta a fejét, és a plafont kezdte vizslatni.
- Most komolyan… hogy tehette?- nézett rám kétségbeesve, mire csak felhúztam a szemöldököm, így tovább folytatta- Mond, ha te tudnád, hogy… hogy Ria egy olyan srácba szeretett bele, aki egy idióta seggfej, szó nélkül hagynád?
- Hát ez rossz példa volt, mivel Ria mindig seggfejekbe szeret bele, és soha nem ért olyankor a szóból…- mosolyodtam el halványan, és mintha Louis arcán is egy mosolyféleséget láttam volna átsuhanni.
- De akkor sem értem... Azt hittem, a barátom… - csuklott el a hangja, aztán hirtelen felcsattant- Pedig tudta, hogy milyen. És azt is tudta, hogy mit fog tenni velem. Az a szemét, most olyan szívesen behúznék neki egyet- kezdett el felemelkedni az ágyról, mire ijedten megragadtam a vállát, és visszanyomtam ülő pozícióba.
- Erre semmi szükség- közöltem vele szárazon, aztán, mivel láttam, hogy még mindig idegesen nézett az ajtó felé, előrenyúltam, és kicsit megpofoztam- Louis, nézz rám. Gondolj bele, hogy velem mit tett. És én ordibáltam vele?- húztam fel a szemöldököm, miközben Louis az egyik kezét meglepetten az arcára helyezte.
- Jó, persze, de te bele vagy esve- jegyezte meg gúnyosan, mire lefagytam, és kikerekedett szemmel néztem rá.
- Mivan?- húzódtam kissé hátrébb úgy egy percnyi hallgatás után.
- Ha nem lennél belé szerelmes, szóba se állnál vele- vonta meg a vállát továbbra is gúnyosan, mire kissé eltátottam a számat.
- Louis, te nem vagy magadnál- közöltem végül- Honnan veszed ezt a baromságot?
- Kérlek... elég csak rád nézni… szánalmas- nézett rám, mire kissé kihúztam magam, és felszegtem a fejem.
- Na jó, kezdesz felidegesíteni. Hogy tudom bebizonyítani, hogy hülyeségeket beszélsz?- néztem rá határozottan, mire megforgatta a szemét, és egy gonosz vigyort küldött felém, én pedig éreztem, hogy a vér az arcomba tolult.
- Menj ki, és smárold le- közölte egyszerűen.
- Hogy mi?- kérdeztem meghökkenten, mire megvonta a vállát- Nem fogok csak úgy odamenni valakihez, és megcsókolni. Louis, ne legyél hülye.
- Kérlek, Sam. Egy csók csak akkor nagy dolog, ha szereted azt a valakit, akit megcsókolsz. Különben tök jelentéktelen.
- Ez nem igaz...- suttogtam.
- Ó, dehogynem- küldött felém egy újabb gonosz vigyort, majd minden további nélkül hirtelen odahajolt hozzám, és ajkait a számra tapasztotta. Kikerekedett szemmel bámultam rá, aztán egy másodperc múlva észbe kaptam, és teljes erőmből ellöktem magamtól. Tényleg jó erősen lökhettem meg, mert elvesztette az egyensúlyát, és lezúgott az ágyról.
- Látod? Nem volt nagy cucc.- vigyorgott föl rám.
- Te nem vagy normális- jelentettem ki végül- Nem smárolhatsz le csak úgy akárkit, Louis. Ez… ez undorító.- néztem rá végül. Csak megvonta a vállát, és visszamászott az ágyra.
- Na jó, én segíteni jöttem, de ha makacs vagy, akkor főjél csak a saját levedben.- álltam fel idegesen, mire csak gonoszan elvigyorodott. Az ajtóból még visszafordultam, és komolyan ránéztem- De egyet ne feledj Louis. Egy lány sem éri meg, hogy elveszítsd a legjobb barátodat- jelentettem ki, majd meg sem várva a reakcióját, elfordítva a zárat kiléptem a szobából, aztán a kelleténél kissé erősebben bevágtam az ajtót magam mögött. Idegesen néztem körül, aztán mikor feltűnt, hogy a négy srácból csak három tartózkodik a szobában, idegesen Zayn-hez léptem, és összefontam a karomat a mellkasom előtt. Értetlenül nézett rám, én pedig nyeltem egyet, és igyekeztem rendezni az arcvonásaimat.
- Mégis mit képzelsz?- kérdeztem végül halkan, mire mindenki döbbenten nézett rám, Ria pedig megforgatta a szemit. Ő már tudta, hogy mi következik- Ti mindannyian mi a szart képzeltek magatokról!?- emeltem fel kissé hangom.
- Sam, mégis miről..?- kezdte Zayn értetlen hangon, de félbeszakítottam.
- Meg ne kérdezd, hogy miről beszélek. Hogy képzelitek, hogy pár hetes ismeretség után a hátam mögött kibeszéltek, és idióta feltételezésekbe bocsátkoztok rólam!? Azt hiszitek, kurva okosak vagytok, és csak úgy tippelgettek az érzéseimről. Semmit nem tudtok rólam.- néztem ismét Zayn-re, aki még mindig elég értetlen volt.
- Én… én ezt most nem értem- vallotta be kelletlenül, mire szemforgatva kissé közelebb léptem hozzá.
- Nem tudom, milyen hülyeségeket hordotok össze rólam a hátam mögött. Nem tudom, de elég gyanús hogy ketten is ugyanazzal a baromsággal álltatok elém. Miért hiszed, hogy tudod, mit érzek?- ordítottam a képébe remegve, aztán ökölbe szorított kézzel vettem pár mély lélegzetet, hogy kissé lenyugodjak.
- Sam, én nem azért mondtam csak… csak úgy tűnt…- magyarázkodott Zayn, mikor leesett neki, hogy miről beszélek.
- Ó igen, értem én. Úgy tűnt. Az volt a véleményed. Most meg Louis fogta magát, és mert ez volt a véleménye, megcsókolt, azért, hogy bizonyítsa, én csak azért nem merném ezt megtenni Vele, mert érzek iránta valamit. Ekkora egy idiótát...
- Te jó ég, Tomlinson lesmárolt?- kérdezte nevetve Niall, majd mikor gyilkos pillantást küldtem felé, azonnal abbahagyta a vihorászást.
- Nem vagytok normálisak. Semmit nem jelent nekem. Érted? Semmit! Milyen szánalmasnak néztek már, ha komolyan azt hiszitek, hogy szeretem? Te jó ég..
- Sam… ezt talán nem ennyi ember előtt kéne megbeszélnünk…- mondta Zayn kínosan feszengve, de rohadtul nem érdekelt a véleménye.
- Szerintem senki nincs itt, akinek ne lenne köze hozzá. Undorítóak vagytok, és jó lenne, ha befejeznétek, hogy beleképzeltek valami hülyeséget a dolgaimba.
- Sam, szerintem…
- Nem érdekelsz, Zayn. Rohadj meg. Rohadjatok meg mind.
- Egyet kérdeznék akkor- nézett rám Liam, mire unott arccal, felhúzott szemöldökkel néztem rá- Akkor miért van mindig rajtad a nyaklánca?- nézett bele mélyen a szemembe, mire egy pillanatra elhallgattam, aztán újra felcsattantam.
- Nem képzeled, hogy annyira bunkó vagyok, hogyha már odaadta nekem ezt a vackot, akkor nem fogom hordani!? Szállj le a magas lóról, és ne feltételezz hülyeségeket. Nem azért hordom, mert jelent nekem valamit. Mert nem jelent nekem semmit- jelentettem ki határozottan, aztán összerezzentem, ugyanis a hátam mögül egy halk, rekedtes hang szólalt meg.
- Akkor akár vissza is adhatnád.- lehunytam a szemem, és igyekeztem összeszedni magam, aztán indulatosan a nyakamhoz nyúltam, a nyaklánccal a kezemben megfordultam, és egy szomorúan csillogó szempárba ütköztem.
- Tessék, Styles. Légy boldog vele- nyomtam a kezébe a láncot, és küldtem felé egy gúnyos mosolyt, aztán az ajtó felé indultam. Volna. Ugyanis a térdem megremegett, és ismét kiszállt belőlem az erő. Kétségbeesetten kaptam egy szék felé, és az utolsó pillanatban sikerült elkapnom a támláját, hogy aztán abba kapaszkodva, remegő lábakkal álljak egy helyben. Fejemet lehajtottam, és mélyeket lélegezve igyekeztem összeszedni magam. Ekkor két kar állapodott meg a derekamon, megtartva engem, én pedig idegesen lelöktem magamról Harry kezeit, és hátrafordultam felé.
- Ne érj hozzám, Harry. Inkább beszélj Louis-val, mert nagyon úgy tűnik, hogy megőrült.- léptem el tőle, aztán küldtem egy megsemmisítő pillantást Zayn felé, aki éppen fel készült tápászkodni- Szűnjetek már meg- suttogtam, majd sarkon fordultam, és kissé remegő léptekkel kisétáltam a szobából. Amint átértem a mi szobánkba, és becsuktam magam mögött az ajtót, eluralkodott rajtam a remegés, és görcsösen összeszorítottam az öklöm. Ideges voltam, csalódott, és valahogy muszáj volt kiadnom magamból az érzéseimet. Feszülten léptem a táskámhoz, és előkaptam belőle a festékkészletemet. Nem érdekelt, ha Ria megöl, az sem, ha Jason egészen egyszerűen kidob, de most szükségem volt erre. Indulatosan az egyik hófehér falhoz léptem, és a festékbe mártottam az ecsetem. Dühből festettem. Lendületesen szántottam a sima felületet, és igyekeztem kiadni magamból az összes érzésemet. A külvilág megszűnt körülöttem, és csak a festésre figyeltem.
Nem tudtam, mit festek, az sem érdekelt, ha értelmetlen lesz, az sem érdekelt, hogy körülöttem a padló festékfoltos lett, az sem, hogy én is legalább tíz színben pompáztam már. Semmi nem érdekelt. Mikor bő félóra múlva végeztem, megkönnyebbülve léptem hátra, és a még nedvesen csillogó festéket figyeltem. A kép tükrözte a lelkiállapotomat, csapongó volt, és borús. Az ecsettel a kezemben lerogytam az ágyamra, és percekig csak néztem ki a fejemből. Mikor eljutott a tudatomig, hogy mit is csináltam, lehunytam a szemem, és igyekeztem eltűnni. Csak hát ez nem jött össze, és hallottam, ahogy nyílt az ajtó, és valaki megtorpant. Lassan kinyitottam a szemem, és az ajtóban döbbenten álló Riára esett a tekintetem.
- Ó, bassza meg…- morogta halkan, és kissé dühödt pillantással nézett előbb a festményre, majd rám. Aztán újra a képre, és megint rám.- Te nem vagy magadnál…- szólalt meg végül pár perces döbbent hallgatás után. Megvontam a vállam, és sóhajtva a fal tövébe dobtam az ecsetem. A padlónak már úgyis mindegy volt. Felhúztam magamhoz a lábaimat, és államat a térdemre támasztottam. Már megint mi lett abból, hogy elkezdtem megbízni valakikben? Miért csinálják ezt velem? Ó, a francba már… Befurakodtam a takaróm alá, és idegesen összeszorítottam a szemem.
- Jó éjszakát- közöltem Riával ridegen.
- Sam… Hat óra van…- hallottam Ria értetlenkedő hangját, de valahogy nem tudott érdekelni. Csak a fal felé fordultam, és idegesen letöröltem a szemem sarkán kibuggyanó könnycseppet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése