Hirtelen előreléptem, hogy megakadályoztam, de elkéstem vele. Josh hihetetlen sebességgel Harry előtt termett, és egy pillanatig gyűlölettel vegyes undorral nézett az arcába, majd mielőtt még megakadályozhattam volna, jobb kezének egyetlen erőteljes lendítésével olyat húzott be Harrynek, hogy az egész egyszerűen elterült. Josh elé ugrottam, mielőtt még rávethette volna magát, hogy tovább püfölje. Arcát a két kezem közé vettem, és mélyen a szemébe néztem. Pár másodpercig így maradtunk, majd lehunytam a szemem, és megcsókoltam. Csak pár pillanatig tartott, mégis, mikor elengedtem, láttam, hogy a gyilkos düh teljesen eltűnt a szeméből, helyét a meglepettség váltotta fel. Megfogtam a kezét, és elkezdtem kifelé húzni. Kitoltam az ajtón, majd szóltam neki, hogy várjon egy pillanatot, és visszamentem a színpadhoz. Harry körül ácsorogtak páran, rémüldöztek, jeget nyomtak az orrára és a szájára. vére lecsorgott, és beszínezte a pólóját. De ő csak ült, és engem nézett, miközben újra felléptem a színpadra. Előkotortam a táskámból egy tubust, majd leguggoltam elé, és a kezébe nyomtam.
- Ezzel kend be napi háromszor. Egy hét, és nyoma se lesz- ügyet sem vetve arra, hogy esetleg válaszolna, felálltam, és a többiek döbbent arcára néztem.- Srácok, sajnálom ezt a felfordulást. Ha mégis kórházba kéne küldeni, a krém ellenére, szóljatok a kávézó tulajdonosának, ő majd megadja a számom, és akkor elküldhetitek a számlát.
Elmosolyodtam, majd intettem nekik, és sietősen kisétáltam a friss, éjszakai levegőre. Josh a járda szélén ült. Leültem mellé, majd egy hatalmas, megkönnyebbült sóhaj kíséretében végre elővettem a cigimet a táskámból, és rágyújtottam. Ráhajtottam a fejemet Josh vállára.
- Ugye tudod, hogy nem kellett volna nekiugranod?
- Viccelsz, ugye? Sokkal többet is megérdemelt volna. Csak te ilyen jószívű vagy, hogy megbocsájtottál neki.
Felnevettem.
- Sok időmbe telt. De látod, ezért nem meséltem ezt el senkinek rajtad kívül. Neked sem lett volna szabad, nem volt így annyi időd megbocsájtani, mint nekem.
- Na jó, de mégiscsak te voltál az áldozat. Basszus, én a helyedben már rég öngyilkos lettem volna.
- Tudod... nekem sem sok hiányzott...- mosolyodtam el halványan, és a szabad kezemmel megérintettem a hasam alján levő dátumot, és végigsimítottam a mellette lévő kereszten.
- Hallod amúgy, ha mindig így tervezel lenyugtatni, azt hiszem, gyakran szeretnék dührohamot kapni.
Felemeltem a fejem, és Josh kaján vigyorával találtam szembe magamat. Válaszolni akartam, csakhogy ekkor elkezdett rezegni a táskám. Elnyomtam a cigimet, és elővettem a telefonom. Csodálkozva mutattam meg Joshnak az ismeretlen számot, hátha ő felismeri, de csak megvonta a vállát, és ő is rágyújtott.
- Itt Samantha Johnson, miben segíthetek?
- Jó napot... izé, estét, én Jason vagyok, a One Direction managere, és fontos ügyben keresném.
Kitágultak a szemeim, és megragadtam Josh kezét. Basszus, ha most komolyan fel kellett hívni minket emiatt a balhé miatt a managerüknek, akkor nagy szarban vagyunk.
- Ha a mai estéről van szó..- nem hagyta, hogy végigmondjam.
- Abban az ügyben keresem, hogy most közel három hónapos világ körüli turnét szervezünk, és egy... barátnőm sok videót látott magukról az interneten, sőt, egyszer látta egy koncertjüket is, és addig győzködött, hogy szeretném felkérni magukat, hogy legyenek ezen a turnén a fiúk előzenekarja.
Ha azt mondom ledöbbentem, az enyhe kifejezés lenne.
- Hogy... hogy micsoda? De mi nem is... mi csak hobbiból zenélünk, még csak igazi klubokban sem léptünk még fel soha.
- Tudja, van, amikor néhány dolog fontosabb a profizmusnál. De természetesen nem kérem, hogy azonnal döntsenek, és a mi felkérésünk sem végleges egyenlőre. Esetleg, holnap találkozhatnánk. Elmehetnénk együtt ebédelni, és utána előadhatnák nekünk pár számukat. Ez persze semmi további kötelezettségekkel nem járna, csak egy bemutatkozás lenne.... Nos, mit szól hozzá?
- Hát... én nem is tudom...
- Természetesen, ha más elfoglaltságuk van, áttehetjük egy másik időpontra.
- Nem, nem arról van szó. Csak ez most hirtelen jött. De tudja mit? Benne vagyunk. Hova kellene mennünk, és mikorra?
- Ezeket mindjárt elküldöm SMS-ben. Hangszereket, ha kellenek, jó lenne, ha hoznának.
- rendben, akkor holnap találkozunk. És köszönjük a lehetőséget.
- Én köszönöm, hogy eljönnek. Viszhall.
Letettem. Elkezdtem remegni, és egy levakarhatatlan vigyor terült szét az arcomon. Ránéztem Joshra, aki felhúzott szemöldökkel figyelt, és láthatóan nem értett semmit.
- Mi a rákom van?
- Basszus! Felkértek minket egy világkörüli turnéra előzenekarnak!
- Hogy mi?- kiesett a cigi a szájából. Én viszont csak vigyorogva néztem rá.- És mégis milyen retardált előadó akarna minket előzenekarnak egy világkörüli turnéra?
Lefagyott a vigyor a képemről, és nyeltem egyet. Azt hiszem, ebbe én is csak most gondoltam bele.
- A One Direction.
- Aha... Akik kicsodák is?
- Hát... tudod... öt brit srác, akik az x faktorban indultak... ne nézz így rám, ezeket Riától tudom.. ööö... a nevük, azt hiszem... Louis, Zayn, Niall, Liam, és...- lehunytam a szemem- Harry.
Éreztem, hogy Josh izmai megfeszülnek.
- Nem.
Ez elég határozottan hangzott..
- De Josh, ez egy hatalmas lehetőség. Te sem gondolhatod komolyan, hogy egy... múltbeli esemény miatt, ami még csak nem is veled történt, ne vágj bele.
- Nem ér ennyit a hírnév, Sam. De szerintem ezt neked is tudnod kellene.
Felsóhajtottam.
- Legalább menjünk el velük holnap egy találkozóra. Akkor még mindig visszamondhatjuk, de mégsem utasítjuk vissza csípőből életünk nagy lehetőségét.
Most ő sóhajtott fel.
- Jó... hívd fel Riát. Nem lesz vidám, hogy elszakítod holnapra az aktuális áldozatától.
Elmosolyodtam, és tárcsáztam Ria számát, miközben Josh-sal elindultunk haza az éjszakában London hűvös utcáin.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése