Azt a rohadt, a fejem! Miért fáj? És hol vagyok? És mi a… Résnyire nyitottam a szemem, majd ahogy az éles fény bántóan eljutott a retinámig, gyorsan ismét lecsuktam. Pár másodpercig lehunyt szemmel próbáltam összeszedni magam, aztán leesett, hogy az a fény, ami az előbb a szemembe sütött, semmiképp nem lehet természetes eredetű. Hirtelen kipattantak a szemeim, és megrettenten néztem a fotósokat, akik körülálltak. Lenéztem magamra, és kissé ijedten felnyögtem. A tegnapi ruhám valahogy lekerült rólam, és most csak egy szűk, fehér póló volt rajtam, és egy bugyi. És ennyi. Kissé kábán, lassú mozdulattal felpillantottam, és leesett, hogy eddig hol is aludtam, és hogy miért is fájt a nyakam. Harry válla valahogy nem volt pont a legkényelmesebb párna. Óvatosan felültem, aztán önkéntelenül elnevettem magam, ahogy teljes pompájában is megszemlélhettem Harryt. Csak a nadrágja volt rajta, mert ugye, a felsője rajtam virított, ezen kívül egy pár hosszú, színes zokni volt ráhúzva a lábaira. Kissé meglöktem a vállát, hogy ébredjen fel, mert azért ez így annyira mégsem volt tökéletes szituáció, de csak felnyögött, és kicsit arrébb csúszott. Mégegyszer meglöktem, de most erősebben, és erre már erőteljesebben reagált. Kezeit a feje fölé emelve kezdett nyújtózkodni, aztán kissé kinyitotta a szemeit. És ahogy meglátta az előtte pár méterrel folyamatosan kattintgató paparazzókat, szemei egyből kipattantak, a kezeit pedig, miután lepillantott, csupasz mellkasa elé kapta. Óvatosan felemelkedtem a padról, ahol eddig voltunk, és Harry felé nyújtottam a kezem, aki még rosszabb állapotban volt, mint én. Mikor végre sikerült talpra erőszakolnom, lehajtott fejjel, szó nélkül haladtunk el a fotósok mellett, akik utána természetesen követtek minket. Betompult érzékszervekkel és hányásízzel a számban forgattam a fejem, és kezemet a szemem felé rakva próbáltam látni valamit is a naptól. Pont időben néztem ismét Harry felé, hogy felé nyúlva elkaphassam a derekát, és engedjem, hogy karjával a vállamat átölelve rám támaszkodjon. Csak rimánkodni tudtam, hogy nem fog lehányni az utca kellős közepén. Lassan tovább lépkedve továbbra is a látóhatárt fürkésztem, hátha meglátok valami ismerős helyet, és igyekeztem ezen a célon kívül semmire sem gondolni. Bár ez nem ment nehezemre, tekintettel arra, hogy a fejem éppen készült felrobbanni, és úgy éreztem, hogy ha bármilyen öt percnél régebbi emléket elő szeretnék rángatni a fejemben tátongó fekete lyukból, valószínűleg ott robbanok fel. Mikor már tényleg úgy éreztem, hogy ledobom a vállamról Harryt, aztán csússzon csak haza majd ha kialudta magát, mikor a lábam már tiszta seb volt a betonon való mezitláb lépkedéstől, mikor már tényleg a pokolra kívántam mindent és mindenkit, pláne a minket még mindig körülvevő fotósokat, végre megpillantottam a hotelt. Szerencsére ilyen hajnali órákban még nem mászkáltak sokan az utcákon, ezért minden gond nélkül eljutottunk a bejáratig. Mondom, a bejáratig. Mert amikor beértünk, a pultnál ülő recepciós eléggé… érdekes tekintettel pillantott felénk. A szemem sarkából láttam, ahogy int az egyik biztonsági őrnek, aki erre elindult felénk. Ahogy a plafonról lelógó kristály a hibátlanul lepucolt pultról visszatükröződött egyenesen a szemembe, a fejemben lüktető fájdalom legalább tízszeresére erősödött, én pedig hirtelen mindent megtettem volna azért, hogy leülhessek. Így hát Harryvel a vállamon a hall egyik oldalában a fal mellé állított fotelekhez vánszorogtam, és miután őt lelöktem az egyikre, én is helyet foglaltam. Fejemet hátravetettem, és próbáltam kizárni a külvilágot. Fél percig sikerült is.
- Elnézést hölgyem, de önök a szálloda vendégei?- állt meg előttem a szálloda biztonsági őre, én pedig homlokráncolva néztem fel rá. Komolyan azt várta, hogy megszólaljak?
- Igen, velünk vannak- hallottam meg egy hangot a hústorony mögött, mire az hátrafordulva megszemlélte a beszélőt, aztán bólintott, és visszasétált az eddigi helyére. Félig lecsukott szemekkel pillantottam a zsebre tett kézzel álló Liamre, aki mellett egy valamiért igen ismerős, sötét, göndör hajú lány állt. Kezemet a homlokomra téve hunytam le a szemem, és ismét hátrahajtottam a fejem. Éreztem, ahogy a hívogató sötétség lassan körbefon, végül teljesen magába húzott.
Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, a vékony, fehér függönyön át beszűrődő napfény bántotta a szemem. Hátrasimítottam a hajamat az arcomból, és lassan, óvatos mozdulatokkal felültem. Hogy én mennyire utálom a másnap reggeleket… Kezemet a homlokomra szorítva hunyorogva végignéztem a szobán, és a tekintetem az ágyam melletti éjjeliszekrényre helyezett bögrén állapodott meg. Hálás sóhajjal nyúltam felé, majd miután hátamat a falnak vetettem, nagyot kortyoltam az életmentő kávéból. Egyből jobb lett. Már voltak halvány emlékképeim az előző estéről. Illetve az este elejéről. Eszembe jutott, hogy értem oda Harryvel teljesen egyszerre a pulthoz, hogy húztuk le egyszerre az első kör tequilát, és hogy ismételtük ezt meg legalább hétszer… beugrott még Niall vihogó feje, amint tejszínhabbal tömte magát, Liam meg valami göndör csaj, Louis meg Sam… Egy pillanat… Louis meg Sam? Ismét becsuktam a szemem, és magam elé képzeltem az előbb megtalált emléket. Miért néztek úgy? Mi történt? Miért… Oké, megfájdult a fejem a kérdésektől. Miután kiürült a bögrém, feltápászkodva kimentem a fürdőszobába, és alaposan megmostam az arcom hideg vízzel. Ezzel ugyan a festék nagy részét sikerült eltávolítanom, de még így is virított két hatalmas fekete folt a szemeim körül. Sóhajtva láttam neki a maradék festék leszedésének. Mikor ezzel végeztem, bezártam az ajtót, és levettem megszabadítottam magamat hiányos öltözékemtől. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy összefogjam-e a hajam, de aztán úgy döntöttem, inkább megmosom azt is. Ráfért már. Sóhajtva léptem oda a kádhoz, és húztam el a zuhanyfüggönyt. Aztán sikítva kaptam magam elé. Niall kómásan nézett fel, de aztán ahogy meglátott, szemei egyből kipattantak, és fel akart ugrani, de sikeresen beverte a fejét a szappantartóba, így visszacsúszott. Továbbra is hatalmasra kerekedett szemekkel meredt rám, miközben én az átlátszó zuhanyfüggönnyel próbáltam takarni magam.
- Niall, te mégis mit keresel a fürdőkádban?- találtam rá végre a hangomra, bár eléggé rekedtesnek bizonyult.
- Mi a… Ez… Én… Fogalmam sincs- kapkodta a fejét összevissza, és igyekezett mindenhova nézni, csak rám nem.
- Jó, mostmár tökmindegy- rántottam meg a vállam, és minden mindegy alapon elengedtem a zuhanyfüggönyt, hogy keressek magamnak egy törölközőt. Niall tekintete szinte égetett, de túlzottan is másnapos voltam ahhoz, hogy ez érdekelni tudjon. A csap mellé lépve kinyitottam a kisszekrényt, és kissé lehajolva előrehajoltam, hogy kihalásszak a végéből egy tiszta törölközőt.
- Hé, Niall, felébredtél má…- úgy pattantam fel, mint akit seggberúgtak, és a kezeimet magam elé kapva tátott szájjal meredtem a belépő Louisra. Ha valaki, hát ő biztosan még nálam is döbbentebb volt, tekintetével köztem és Niall között kapkodott, én pedig a másodperc törtrésze alatt végre kirántottam egy törölközőt a szekrényből, és magam köré csavartam. Louis becsukta az eddig döbbenettől nyitva felejtett száját, és még én is hallottam, ahogy nyelt egyet. Rám nézve elkezdte kissé rázni a fejét, majd egyre hevesebb mozdulatokat tett, végül már röpködött a haja a sebességtől. Továbbra is a fejét rázva hisztérikusan felnevetett, és kihátrált a fürdőszobából. Döbbenten néztem utána. Ő most azt hitte, hogy… Hátrapillantottam, pont mikor Niall végre sikeresen kikászálódott a kádból, kezével a fejét dörzsölgetve, és zavartan nézett rám.
- Ehhez nekem még nagyon reggel van, basszus…- sóhajtotta végül, és engem kikerülve kisétált a fürdőszobából. Egyedül maradtam a gondolataimmal, amikkel egyszerűen nem tudtam mit csinálni. Komolyan azt hitte, hogy én éppen lefeküdtem Niallel? Ekkora ribancnak néz? De mégis miért? Te jó ég, történt valami köztem és közte tegnap éjjel? Uramisten, jöjjenek már vissza az emlékeim… Miközben ezeken a dolgokon rágódtam, végre beléptem a kádba, és megkönnyebbülten folyattam a bőrömre a forró vizet. Miért érzem úgy, hogy valamire emlékeznem kéne? Mi az, amit már teljesen sötétség fed? Emlékezni fogok én valaha ezekre? És ez miért is érdekel most ennyire? Hisz eddig mindig az volt a legpoénosabb, hogy kimaradt az életemből pár óra, amikor ki tudja, mekkora hülyeséget csináltam. De Louis tekintete… Mégis mi volt benne az amit én láttam? Legalább fél órán keresztül folyattam magamra a vizet, de egyszerűen nem tudtam rájönni. Semmi nem ugrott be. Sóhajtva csavartam magam köré a törölközőt, és visszamentem a szobába szerezni magamnak valami ruhát. Mikor végül megtaláltam a kedvenc rózsaszín melegítőmet, visszamentem a fürdőbe átöltözni. Immár átöltözve, kezemben egy hajkefével sóhajtva ültem le az ágyamra, és elkezdtem kifésülni a nedves hajamat. Hallottam, ahogy az ajtó előtt valakik eléggé durván beszélgetnek, de nem tudtam kivenni, hogy kik voltak. Utána egy hangos csattanást hallottam, aztán kattant a zár. A hajkefét az ölembe fektettem, és csendben figyeltem, ahogy Sam belépett, majd anélkül, hogy engem észrevett volna, becsukta maga mögött az ajtót. Aztán csukott szemmel megfordult, és hátát az ajtónak vetette. Percekig figyeltem néma kínlódását, de nem tudtam neki segíteni. Mikor aztán végül kinyitotta a szemét, meghökkenve nézett rám. Döbbenten. Leforrázva. Nekem pedig beugrott a tegnap este egyik kimaradt része.
Szórakozottan kapkodtam a fejemet lehetséges áldozatok után kutatva, miközben a mellettem ülő Harry egy újabb felest tolt elém. Mikor ránéztem, tekintete szinte perzselt, ahogy megpróbálta fogva tartani az enyémet. Akármennyire is szerette volna, ez nem jött össze neki, és a fejemet elfordítva ismét a tömeget kezdtem pásztázni. Halványan elmosolyodtam, mikor végre megtaláltam a potenciális partnert. A parkett közepén volt, őrültként táncolt, homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, világosbarna, zselézett haja szerteszét állt, kiálló arccsontja szinte hívogatott, csillogó, kék szemei tökéletes boldogságról árulkodtak. A pultnak támaszkodva kissé bizonytalanul feltápászkodtam, de a következő pillanatban meg is torpantam. Mégsem mehetek csak úgy oda hozzá táncolni. Azt már nem. El kell érjem, hogy ő akarjon odajönni hozzám. Hirtelen ötlettől vezérelve karon ragadtam a bárszéken lehorgasztott fejjel ücsörgő Harryt, és felrángatva elkezdtem a táncolók közé húzni. Amint rájött, hogy mi a célom, többé már nem ellenkezett, valószínűleg neki sem volt ellenére egy kiadós tánc. Jópár emberen átfurakodtunk, mire elértük az általam kiválasztott helyet. Ami se nem túl közel, se nem túl távol nem volt a kiszemelt sráctól. Épp olyan távolságban voltam tőle, hogy tudtam, ha kellőképpen rázom a fejem, a szőke hajam lobogásával felvonom magamra a figyelmét. Határozottan ragadtam meg Harry csuklóját, és csípőmet a ritmusra mozgatva még inkább átadtam magamat az elmémet jólesően elárasztó ködnek…
- Oké vagy?- hallottam meg Sam hangját, ami így visszarángatott a jelenbe. Elgondolkozva néztem hófehér bőrét, kiszáradt ajkait, és hatalmas, szőke pillákkal keretezett jeges tekintetét.
- Túlélem…- válaszoltam végül bizonytalanul, mikor rájöttem, hogy kissé elbambultam.
- Akkor jó. Remélem tudod, hogy délután interjú és este koncert- húzta fel a szemöldökét, miközben erőszakosan lejjebb rángatta a több számmal nagyobb inge eddig feltűrt ujját. Csak egy sóhajtással reagáltam az elhangzott mondatra, mivel tudtam, hogy jelen helyzetben tökéletesen tisztában volt a gondolataimmal.
- Kösz a kávét- mosolyodtam el halványan, hiszen tudtam, senki más nem tehette oda nekem.
- Nincs mit- vonta meg a vállát nem törődően, és ugyan hangja barátságos volt, a levegőben mégis érezni lehetett a hűvösséget, ami csak úgy áradt belőle. Lassan felállva a fali tükörhöz lépkedtem, és megszemléltem ábrázatomat. A hatalmas karikák a szemem alatt láthatóan eltűnhetetlenek voltak, szóval meg sem próbálkoztam ezzel. Sóhajtva fogtam laza kontyba a nedves tincseimet, aztán kissé meghökkenve a nyakamhoz kaptam.
- Te jó ég- fordultam Sam felé kétségbeesetten- Valaki kiszívta a nyakam. Basszus, ez rohadtul fáj- szisszentem fel halkan, mikor a kezem ismét az érzékeny pontra tévedt. Visszafordultam a tükör felé, és kissé oldalra hajtottam a fejem, hogy jobban megszemlélhessem a lilásvörös foltot. Aztán pillantásom a tükörben tökéletesen látszódó Samre tévedt. Nem tudom miért, de úgy láttam, a bőre még az eddiginél is fehérebb lett, és a szeme szinte kővé vált- semmit nem lehetett kiolvasni belőle.
- Kimentem rágyújtani- pattant fel az ágyról, és sietősen kisétált a szobából. Értetlenkedve néztem a már becsukódott ajtót, és még mindig a nyakamat tapogatva visszaültem az ágyamra. Mi volt ez Sammel? Miért nézett úgy rám? És… és ismét beugrott egy kép az előző estéről.
Kissé már homályos látásommal az előttem álló Harryre fókuszáltam. Kezeit derekamra csúsztatta, és lassan magához húzott. Ha akartam volna, sem tudtam volna ellenkezni, a testem már nem volt hozzá eléggé az agyam irányítása alatt. Ujjaimat önkéntelenül is végigfuttattam a kócos, göndörödő tincseken, aztán tekintetemet az övébe fúrva élveztem tovább a ritmust. Felszabadult voltam, könnyed, és úgy éreztem, enyém a világ. Már megszűnt a fejemben napok óta jelen levő tompa fájdalom, nem éreztem a lábujjaim segélykiáltását a 15 centis magassarkúm ellen, a levegő hiánya sem okozott gondot, amiről nemrég még azt hittem, a szűk ruhának köszönhetően meg fogja keseríteni az estémet. Nem tudom, hogy, de csak azt vettem észre, hogy a lüktető ritmus egyre vadabb és vadabb mozdulatokat idézett elő belőlem, és ha nem tévedek, Harry sem fogta vissza magát. Legalább fél órát táncoltunk, aminek a végére már teljesen megfeledkeztem az ég kék szemű csodafiúról. Az adrenalintól felpörögve kulcsoltam át kezeimmel táncpartnerem nyakát, mikor egy kissé lassabb szám ütötte meg a fülemet. Harrynek ez ellen láthatóan semmi kifogása nem volt, a mozgástól hangosan dobogó színének ritmusa ráállt a zenére, haja nedvesen tapadt a homlokába, és éreztem, ahogy a keze egyre lejjebb csúszott a hátamon, egészen addig, amíg elérte a fenekemet. Csillogó tekintetében vágy tükröződött, miközben belemarkolt az előbb említett testrészembe, én pedig a világról megfeledkezve, kéjesen felnyögtem. Kissé közelebb hajolt hozzám, én pedig nyelvemmel benedvesítettem az ajkaim, ezzel is jelet adva félreérthetetlen kívánságomnak. Azonban, mikor ajkainkat már csak alig két centi választotta el, feje hirtelen irányt váltott, haja enyhén csiklandozta az arcom, ahogy arcát a nyakam felé közelítette. Kissé hátrahajtottam a fejem, és mikor megéreztem a nyakamon ajkának puha érintését, megszorítottam a nyaka köré font kezeimet. Légzésem felgyorsult, ahogy egyre erőszakosabban kezdte birtokba venni a nyakamat. Jó volt a megérzése, ugyanis nálam a nyak a legérzékenyebb terület, ezzel általában bármit el lehet érni. A zenéből már csak a padló lüktetését érzékeltem, egyébként csak a szinte a már fájdalmas, mégis kéjes érzés kerített hatalmába. Nem bírtam tovább, úgy éreztem, ha most nem csókolom meg, beleőrülök. Megragadtam a fejét, és határozottan felhúztam. Kissé meglepetten nézett rám, de bárgyú vigyora elárulta, hogy cseppet sincs ellenére ez a szituáció. Szememet lehunyva ajkamat az övére tapasztottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Tudtam, mit akarok, és a combomnál érezhető fizikai jelek tanúskodtak arról, hogy ő is ugyanazt szerette volna. Szájától egy pillanatra sem elválva kezdtem el tolni, ki a táncolók tömegéből. Mikor végre kissé levegősebb helyre értünk, kissé elhúzódtam tőle. De csak arra az időre, amíg a kezét megragadva egy sötét folyosó felé kezdtem vonszolni…
Uramisten. Ne. Te jó ég. Ez ugye most csak egy vicc? Nem, ez nem történhetett meg. Vagy igen? És ha igen, akkor ezek után mi történt? Gyerünk már, emlékezni akarok a továbbiakra is. Te jó ég! Lefeküdtem Harry Styles-al? Azzal, aki… Nem, biztos nem. De akkor mégis mi történhetett? Oké, le kell nyugodnom, és össze kell szednem a gondolataimat. Előbb utóbb biztosan minden eszembe fog jutni. Eszembe kell jutnia. Kezeimet az arcomra szorítottam, de az erőteljes koncentrálással csak annyit értem el, hogy a fokozatosan enyhülő fejfájás új erőre kapott, és lüktetve próbálta átvenni a testem fölötti irányítást. Miközben egyik ujjamat a halántékomhoz szorítottam, lassú, megfontolt mozdulatokkal az egyik bőröndöm elé térdeltem, és kivettem a neszesszeremből egy doboz aszpirint. Egyből kettőt vettem be, a gyorsabb hatás reményében, aztán úgy döntöttem, ideje megnéznem, hogy mi van a többiekkel. De várjunk. Egy pillanat. Mi van, ha valaki látta, hogy mit csináltunk tegnap Harryvel? Mi van, ha az az emlékkép Samről és Louisról azért van, mert megláttak minket? Na jó, ez hülyeség. Sam tekintetét még meg is érteném, de Louis? Neki mégis miért lett volna olyan döbbent az arca? Nem, biztos történt valami más. És egyébként is, ha Sam látta volna, akkor miért lett volna ma reggel ilyen kedves velem? Nem, ennek tényleg semmi értelme. És még egy dolog visszatartott: a ma reggel történtek. Úgy értem, egyáltalán nem vagyok szégyenlős, szinte egy olyan ismerőst sem tudnék kapásból megnevezni, aki nem látott volna már anyaszült meztelenül, de ez a szituáció azért mégiscsak eléggé kínos volt. Mindegy, örökre úgysem maradhatok ebben a szobában. Ezekkel a gondolatokkal léptem ki végül a folyosóra, aztán bizonytalanul megálltam a fiúk szobájának ajtaja előtt. Még épp idejében jutott eszembe, hogy leengedjem a hajam, mert a következő pillanatban kitárult az ajtó, és Natalie nézett rám mosolyogva.
-Szia Ria néni. Hogy vagy?- virágos ruhácskájában úgy nézett ki, mint egy kis tündér, angyali mosolya pedig még a legkeményebb szívet is meglágyította volna.
- Jól vagyok, köszönöm. Csak még reggel van nekem. Hogy aludtál drágám?- guggoltam le hozzá, és elmosolyodva megfogtam a kezeit.
- Jól, csak egyszer felébredtem, mikor Louis az éjszaka közepén megbotlott a saját lábában. És…- hajolt a fülemhez, és a hangját lehalkítva folytatta a mondatot- olyan csúnyát mondott, amilyent nem szabad. Anyukám mondta.- elhúzódva tőlem őzike szemeivel hatalmasakat pislogott, én pedig igyekeztem nem elnevetni magam. Kissé összeborzoltam a haját, majd megfogva a kezét beljebb léptem a szobába.
- Szia… Danielle, ugye?- léptem oda a sötét bőrű lányhoz, aki éppen az étkezőasztalnál ülve kortyolgatott egy bögre gőzölgő teát- Tegnap nem igazán volt lehetőségünk megismerkedni- mosolyodtam el halványan, és leültem mellé. Mélybarna szemeivel fürkészve nézett rám, és arcáról egyfajta intelligensség tükröződött.
- Az már egyszer biztos- mosolyodott el végül, de a kedves gesztus ellenére sem látszott rajta, hogy szívesen folytatna velem társalgást. Mondjuk meg tudom érteni.
- Reggelt…- hallottam meg egy erőtlen, rekedt hangot a hátam mögül, és kíváncsian fordultam hátra. Harry már felöltözve, látszólag kissé felfrissülve lépett ki a szobájából, hangjából mégis hiányzott mindenfajta energia. Ahogy meglátott, megtorpant, nekem pedig, a zöldeskék szempárba nézve újabb emlékek jelentek meg a fejemben….
A raktár padlója hideg volt, én mégsem a hűvöstől voltam libabőrös. Ennek az okozója sokkal inkább a most felettem elhelyezkedő Harry volt, aki kezével már egy ideje felfedezőútra indult a testemen, és most éppen a szoknyám alá nyúlva próbált megszabadítani a bugyimtól. A forróság erőteljes hullámokban lepett el, és úgy éreztem, semmi sem tudna visszarángatni a valóságba. Ám egy ismerős, élesen csattanó hang mégis megtette.
-Na, megtaláltad?- hallottam meg Louis hangját, mire ijedten kaptam fel a fejem. Alig egy méterre tőlünk Louist és Samet pillantottam meg, amint leforrázva, döbbenten álltak, és konkrétan tátott szájjal bámultak ránk. Harry is észbe kapott, és megpróbált feltápászkodni, hogy aztán velem együtt visszaessen a padlóra. Mikor legközelebb felnéztem, az ajtóban már senki nem állt, és úgy éreztem, mintha tulajdonképpen az egész csak egy látomás lett volna. Harryre pillantva szembetaláltam magam a saját zavartságommal, de nem bírtam tovább, számat ismét az övére tapasztottam, ezzel ki is taszítva a fejemből az előbbi képet. Nem telt bele sok idő, és a légkör ismét perzselővé változott, és semmi sem emlékeztetett minket arra, hogy valakik nemrég itt jártak. A pillanatnak éltünk, nem gondoltunk semmire, csak élvezni akartuk egymás testét. Megkönnyebbülve húztam le végül róla a fehér pólóját, és kezeimet végigsimítottam a mellkasán. Aztán kezeimet felemelve engedtem, hogy megszabadítson rövid ruhámtól. Egyre több bőrfelületünk érintkezett, ami csak még tovább forrósította testünket. Miközben ajka tüzesen csókolta az enyémet, kezeimmel próbáltam kicsatolni az övét. Pár perces matatás után, amit biztos vagyok benne, hogy még élvezett is, végre sikerült kicsatolnom, ezáltal könnyűszerrel megszabadítottam nadrágjától. Most rajta volt a sor, kezei a hátamra tévedtek, és meglepően könnyen csatolta ki a melltartóm csatját. Hát, biztos volt már benne tapasztalata. Ajkát elszakítva az enyémtől apró puszikat nyomott a nyakamra, a kulcscsontomra, majd szájával birtokba vette a melleimet, amit csak egy kéjes nyögéssel jutalmaztam. Hosszú, talán kissé túl hosszú előjátékunk után végre egyetlen ruhadarab sem állt közénk, és rátérhettünk arra, amire már mind a ketten nagyon régóta vártunk…
Percekig tartó egymás arcába való bámulás után az ajtó nyitódása rángatott minket vissza a jelenbe. Szinte sokkos állapotban fordultam vissza ültömben, és tekintetemmel az asztalt pásztáztam. Nem. Te jó ég. Az nem lehet. A rohadt életbe. Úgy éreztem, mintha valaki egy nagyon nehéz követ rakott volna a mellkasomra, olyan erősen szorított, hogy alig kaptam levegőt.
- Liam üzeni, hogy lassan indulnunk kell, és hogy Danielle, ha nem gond, te itt maradnál Natalie-val- az ismerős hangra összerezzentem, és megrettenve fordultam ismét hátra. Louis nem nézett rám, és láthatóan semmi baja nem volt. Már majdnem megkönnyebbülten fellélegeztem, hogy nincs harag, elvégre csak ittunk, anélkül semmi sem történt volna, amikor hűvös tekintettel a zsebre tett kézzel, kínosan álldogáló Harryre nézett- Egyébként, ne legyél büszke magadra. Ma reggel már Niall is megvolt neki- vigyorodott el gúnyosan, majd nem várva bármi másra, sarkon fordult, és teljes lelki nyugalommal kisétált a szobából. A szobára kínos csend telepedett, és vagy egy percig senki nem szólalt meg. Végül erőt vettem magamon, és megköszörülve a torkomat megtörtem a hallgatást.
- Csak hogy tudjátok. Niallel nem volt semmi, az csak egy félreértés volt- közöltem lesütött szemmel, hogy legalább valamennyire megőrizzem a méltóságom, aztán anélkül, hogy bárkinek is a szemébe néztem volna, kisétáltam a szobából, hogy aztán a lent váró minibuszba beülve szótlanságra kárhoztassak. Alig vártam ezt az interjút. Hiszen, ha belegondolok, Sam még nem csattant. És igazából egyetlen kérdés volt: ki lesz a szerencsés, akire végül rázúdítja a haragját...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése