Másnap reggel nyolcra mentünk interjúra. Fura volt, hogy a fiúkkal kellett mennünk, ilyenkor nekünk általában szabadidőnk van. Mikor beszálltam a kocsiba, elég furán éreztem magam. Sam Josh vállán aludt, aki összehúzott szemmel figyelte a fiúkat. Louis csendben nézett ki az ablakon, Niall éppen pofozgatta magát, hogy valamennyire felébredjen, Harry a kocsi másik oldalán ugyanúgy csendben bámult ki az ablakon, mint Louis, Zayn alig bírta nyitva tartani a szemét, míg Liam mosolyogva ült, és megpaskolta a mellette levő ülést. Mivel a csípős reggeli levegőtől én már felébredtem, megkönnyebbültem vettem tudomásul, hogy nem én vagyok az egyetlen. Szóval Liammel végigbeszéltük az utat, és azt hiszem, nem nagyon voltunk tekintettel az aludni vágyókkal, mivel nem egy szikrázó tekintettel találkoztam össze. Na mindegy. Igyekeztem nem foglalkozni Louis és Harry fantasztikus hangulatával, de igen nehezemre esett. Bár Harrynek továbbra sem tudtam, hogy mi baja volt, sőt, még egyszer sem láttam jókedvűnek, pedig Liam szerint nem ilyen szokott lenni, szóval biztos elég nagy gond lehet. Louis pedig… Annyira érezhető volt, hogy hiányzott a kocsiból az a pozitív energia, ami máskor mindig csak úgy áradt belőle. Mikor megérkeztünk, és kiszálltunk a kocsiból, pár pillanatig semmit nem láttam a több száz vaku miatt. Aggódva néztem hátra, hogy megnézzem, Sam él-e még, de szerencsére még nem ébredt fel, így Josh felkapta a karjába, és úgy hozta. Hát ez tényleg elég nagy szerencse, nem tudom Sam hogy reagálta volna ezt le, de az biztos, hogy nem lett volna benne köszönet… A fiúk mosolyogva vágtak keresztül a paparazzik tömegén a biztonsági őrök nyomában. Szerencsére rajongók nem nagyon voltak, mert már így is késésben voltunk. Bementünk a stúdióba, és a sminkes meg a fodrász kezelésbe vett minket. Kaptunk ruhákat Cliótol, de igazából semmi extra, csak ugye így reklámozzuk a márkákat, szóval csak sima utcai ruhát kaptunk. Aztán elkezdődött az interjú. Én pedig döbbenten néztem a fiúkra. Niall egészen addig magyarázott valamit, olyan hangosan nevetett, hogy szerintem két utcára is hallották, Zayn zenét hallgatva dobolt a lábán, Liam idegesen telefonált, Louis és Harry pedig csak bámultak maguk elé. Viszont amint elhangzott a ’Felvétel!’ felkiáltás, mind egyből átalakultak. Louis mosolyogva nézett a kamerába, Harry arcáról csak úgy sütött a vidámság, Liam arcvonásai kisimultak, Zayn és Niall pedig csendben ültek egymás mellett. Azért ez nekem eléggé fura volt. Nálunk valahogy nem volt ekkora változás. Sam továbbra is oldalra billentett fejjel nézett a közönség soraiban ülő egyik lányra, Josh továbbra is idegesen rágózott, én pedig továbbra is érdeklődve figyeltem az eseményeket. Az interjú elkezdődött, mi hárman pedig egy darabig csendben hallgattuk, ahogy a fiúkat faggatják, akik az egészet elviccelték, és hihetetlenül édesek voltak. Mind mosolyogtak, mind vidámak voltak, és ha nem láttam volna őket fél órával korábban, meg nem tudtam volna mondani, hogy valójában kinek milyen kedve volt. Úgy láttam, Josh egy idő után eléggé unatkozott, ugyanis Sam haját kezdte el piszkálni, és különböző frizurákat készített neki, aki ezt észre sem véve továbbra is merengve nézett ki a fejéből. Szerintem nagyon nem ott jártak a gondolatai.
- És ti milyen kapcsolatot ápoltok a bandával? Mindenkivel kijöttök?- nézett rám kelletlenül a műsorvezető csaj, látszott rajta, hogy nem túl szívesen veszíti el a szemkontaktust Harryvel, ugyanis eléggé látványosan flörtölt vele.
- Hát lehet őket nem szeretni?- mosolyogtam rá, de a hátam mögül halk mormgás jelezte, hogy nem biztos, hogy mind így gondoljuk, mire a műsorvezető érdeklődve nézett Joshékra. Kiderült, a morgás onnan eredt, hogy Josh valamit nagyon rá akart vágni a bejelentésemre, Sam viszont reflekszből odakapta a kezét Josh szája elé, miközben még mindig meredtem bámult, így az egészből csak annyit értettünk.
- Mmmm ghvmmmmmf.
De mivel Sam a továbbiakban sem tervezte elvenni a kezét Josh szája elől, Josh egészen egyszerűen fogta magát, és beleharapott. Hát, Sam visításának a hangerejéből következtetve nem valami gyengéden. A fiúk nevetni kezdtek, míg a bemondónő döbbenten ült a székén, én pedig értetlenül pislogtam rájuk. Josh nem törődött azzal, hogy Samnek konkrétan elkezdett vérezni a tenyere, csak újból a műsorvezetőhöz fordult.
- Annyi mindenesetre biztos, hogy nem teljesen olyanok, mint amilyennek mutatják magukat.
Lehunytam a szemem, és igyekeztem elsüllyedni. Ez most komoly? Hogy ezért mit fog kapni… Viszont nagyon úgy tűnt, felkeltette drága műsorvezetőnk érdeklődését, ugyanis elkezdte faggatni. Sam ijedten nézett rá, és én is próbáltam szemmel üzenni neki, hogy ne csinálja ezt, nem gondolhatja komolyan, de hatalmas szerencsénkre Harry megelőzte.
- Sajnálatos módon volt egy-két kisebb konfliktusunk, hiszen ugye merőben mások vagyunk. Lehet, hogy Josh ezt most csak elhamarkodottan mondta, nem is gondolta komolyan. Szerintem ő egy nagyon jó ember, csak még össze kell illesztenünk a napi rutinjainkat, mert nem egyeznek meg túl sok mindenben…
A műsorvezető Joshra pillantott, aki csak rámosolygott (vagy inkább vicsorgott). Innentől kezdve Josh Sam-el beszélgetett, és amikor minket kérdeztek, arra csak én válaszoltam. Ugyan a fiúk végig vidámak voltak, flörtöltek a műsorvezetővel, flörtöltek a közönséggel, flörtöltek velem, és leginkább flörtöltek egymással, amint vége lett az interjúnak, mindenki visszazuhant az addigi idegállapotába. Kissé félve léptem be a kulisszák mögé, és mint kiderült, volt is mitől félnem. Jason húsz percen keresztül ordítozott velünk, és nagyon úgy tűnt, ezentúl előleges megbeszélés nélkül egy mukkot sem mondhatunk. Ugyan a fiúk nem reagáltak Josh megjegyzésére, azért eléggé feszült volt a hangulat. Ráadásul láttam, hogy amikor Josh elhaladt Harry mellett, ’véletlenül’ nekiment a srácnak. Te jó ég, mik lesznek még itt. Mi ezek után hazamentünk, de a fiúknak fotózásuk volt, így a délelőtt hátralevő részét végre pihenéssel tölthettük. Persze ebből semmi nem lett. Sam valami bazinagy képet festett, Josh a gitárját pengette, én pedig úgy döntöttem, elmegyek futni, hogy levezessem a feszültséget. Jó ötletnek tűnt, mikor visszaértem, ugyan ömlött rólam a víz, de sokkal jobban éreztem magam. Egy gyors zuhany után visszatértem Samékhez, akik ugyanazt csinálták, mint mielőtt én elmentem, csak most már mindkettőjüknek volt egy-egy cigi a szájában, a nyitott ablakon pedig hűvös szél fújt be. Sóhajtva ültem le közéjük, és csodálattal néztem Sam művét. Te jó ég, bárcsak én is tudnék így rajzolni. Hogy az istenbe csinálja? Na mindegy, én inkább már nem is próbálkozok. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, én pedig mosolyogva vettem fel.
- Máris végeztetek?
- Igen, nem rég jöttünk meg. De kérlek, könyörgök, gyere át, ha kell, hozhatod a két retardáltat is, csak kérlek, gyere át, mert én már nem bírom elviselni őket- Niall szinte már sírt, én pedig felnevettem.
- Igenis kapitány, szolgálatára- válaszoltam, majd letettem a telefont.
- Átmegyek a fiúkhoz. Jöttök?- hát, Josh lesújtó pillantását nemnek vettem, úgyhogy Sam-re néztem, bár természetesen tudtam, ha Josh nem jön, Sam is marad. Ő csak megrázta a fejét, miközben egy pillanatra sem nézett fel a képéből. Sóhajtva felpattantam, majd átsiettem a fiúk szobájába. Hát, tényleg elég tragikus volt a helyzet. Niall úgy megörült nekem, hogy mikor beléptem, egészen egyszerűen a nyakamba ugrott. Harry és Louis egymás mellett ültek a kanapén, mindketten a gondolataikba merülve, szótlanul, mellettük Liam nézett idegesen a telefonjára, majd idegbajosan elkezdett sms-t írni, míg Zayn egy asztalnál ült, és lehunyt szemmel zenét hallgatott. Vagy az is lehet, hogy elaludt. Niallel elkezdtünk beszélgetni, és már egy bő félórája ott voltam, épp pár perce megszólalni sem bírtunk, úgy vihogtunk, mikor Louis megszólalt. Mivel érkezésem óta Niallen kívül egyik srác sem szólt egy szót sem, mi is azonnal elhallgattunk, és érdeklődve figyeltünk.
- Hallod Harry...- nézett barátjára összeráncolt szemöldökkel.
- Igen?
- Neked Sam osztálytársad volt…
- Gratulálok, haver, épp időben esett le.
- Neeem… nem az. Hanem… akkor nektek van közös osztályképetek, nem?- a végén már úgy vigyorgott, mint egy ötéves, mikor csoki tortát talál a hűtőben.- És nálad mindig ott van az a fotóalbum a régi képeiddel…
Harry elmosolyodott, majd szó nélkül felpattant, és bement a hálószobájába. Zayn ezt a pillanatot választotta, hogy bejelentse, kimegy rágyújtani. Liam azonnal felpattant, mondván, kell neki a friss levegő, és Zaynel tartott. Mire Harry visszaért, már csak ketten voltunk a szobában Louis-al, ugyanis Niallnek közben sürgősen el kellett mennie kajálni. Harry leült mellénk a kanapéra, és elkezdte lapozgatni a fotóalbumát. Louis úgy tűnt, erre a kis időre megfeledkezett Eleanorról, úgy vihogott néhány képen, hogy kezdtem megsüketülni. Aztán megleltük, amit annyira szerettünk volna látni, és nekem lehervadt az arcomról a mosoly. Egy 14-15 éves forma tinikből álló osztály tipikus példája volt ez. Látszott a képen, hogy kik a menők, és kik nem. Először Harryt pillantottam meg, amint a társaság középpontjában állt, pajkosan vigyorgott, és a lányok fele még a kép készítésekor is őt nézte nyálcsorgatva, míg a fiúk igyekeztek mind a közelében állni, hogy legalább úgy tűnjön, mintha jóban lennének. Ezzel szemben Sam. A képnek a szélén ült, körülötte senki nem volt, ő pedig elgondolkozva nézett el a kamera mellett. Haja sötétszőke volt, a válláig ért, és éppen belekapott a szél, így kócosan meredt össze-vissza. Arca kerek volt, egy bő világosrózsaszín pulóvert viselt, és egy egyszerű farmert, vidám, színes tornacipővel. Ezek a cuccai még abból az időből voltak, amikor velem járt egy osztályba, ekkor folyamatosan idióta, színes cuccokat hordott, de ez illett is a mindig vidám személyiségéhez. Ezen a képen azonban az arca már egészen más volt. Arckifejezéséből semmit nem lehetett leolvasni, szemében semmi életkedv nem volt. Kezét összekulcsolta a térdén, és még a hatalmas pulóver alatt is látszott, mennyire duci volt. Ebben az időszakában nem is beszéltem vele, de ahogy láttam, az arcán kívül ekkor még nem változott sokat. De az már ekkor sem volt a régi.
-Basszus, én nem találom. Hol van Sam? –visított fel mellettem Louis. Harry komoran nézte a képet, és sóhajtva rámutatott. Louis arcára a döbbent kifejezés igen gyenge lett volna. Konkrétan szóhoz sem bírt jutni, többször kinyitotta, majd becsukta a száját. Aztán csak sikerült kinyögnie valamit.
- Az… az nem lehet…
Harry felsóhajtott, majd tovább lapozott. Úgy tűnt, ez a kép ugyanabban az évben készült, de pár hónappal korábban, az osztályteremben, az egyik szünetben. Samnek itt még hátközépig érő haja volt, és végre újra találkoztam azzal a vidám Sammel, akit annyira szerettem. A székén ült, egy narancssárga garbóban, hatalmas vigyor terült szét az arcán, a szeme csak úgy csillogott. Mellette Harry állt, és valószínűleg éppen kérdezett tőle valamit. A többiek tomboltak, ugráltak, táncoltak, verekedtek, ordibáltak.
- Neeeeeeeeee. Basszus, ez tutira átverés. Ez nem ő.- Louis csak a fejét rázta, és látszott rajta, hogy nem hisz a szemének.
- Pedig de- mosolyogtam rá- Sam régen ilyen volt. Az utóbbi 3 évben változott meg.
- De… de itt vidám volt… és… és… és kerek- talált végül Louis egy megfelelő szót.
- És gyönyörű- mosolyodott el Harry. Érdeklődve néztem rá. Most már tényleg ki kell faggatnom valakit.
Harry lapozott még egyet, mire egy rajz esett ki az albumból. Érdeklődve néztem, majd mikor széthajtotta, döbbenten néztem rá. ’Szeretettel, Harrynek <3’ Ez határozottan Sam összevissza írása. De az lehetetlen. Sam soha még csakhogy meg sem mutatja senkinek a képeit, nem hogy csináljon valakinek egyet. Pedig ez határozottan az ő keze munkája. Senki más nem tud ennyi érzelmet beletenni egy egyszerű rajzba. Harry kisimította a lapot, és letette a kanapé előtti dohányzóasztalra. És Josh ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen a szobába. Kínosan néztem fel rá, sejtettem, hogy valahogy a fiúk nem pont az ő társaságára vágytak. Josh lazán rágózva elindult felénk, én pedig igyekeztem a szememmel jelezni Harrynek, hogy azonnal tüntesse el a rajzot, de nem nagyon akarta észrevenni.
- Ria, Sam kérdezi, hogy nem láttad-e véletlenül a…- és itt történt meg az, amitől a legjobban féltem. Josh meglátta Sam rajzát Harry orra előtt az asztalon. Szinte éreztem, ahogy megállt a levegő. Josh lassan pislogott párat, majd tekintetét belefúrta Harryébe.- Az ott az, amire gondolok?- kérdezte erősen visszafogva magát.
- Miért, mire gondolsz?- kérdezte Harry, miközben felállt, azzal a szándékkal, hogy visszavigye a szobájába a fényképalbumot.
- Nézz a szemembe, ha veled beszélek- sziszegte Josh.
- Mert ha nem?- kérdezte Harry szemöldökráncolva, és éppen visszahajtogatta volna a képet, mikor Josh megragadta a pólójánál fogva, és még meg is rázta egy kicsit.
- Ide figyelj, haver. Nem tudom, hogy neked hogy van képed ilyen nyugodtan beszélni hozzám. Azt sem tudom, hogy miért nem tanított senki egy kis tiszteletre. Mert nem bánom, elvállalom a megtiszteltető szerepet, ha már nincs más. De. Ki a fasznak képzeled magad, hogy azok után, amit tettél, megtartottad a képét? Hmm?
Harry nyugodtan állta a pillantását, ami eléggé megdöbbentő volt, tekintettel arra, hogy én is, és Louis is lefagytunk, pedig még csak nem is hozzánk beszéltek.
- Josh. Nem tudom, mégis mi bajod van velem…
-Hogy nem tudod, mi bajom van veled?- röhögött fel Josh kissé hisztérikusan- Az a bajom, ember, hogy létezel. Hogy szívod előlem a levegőt. Hogy bármikor áttaposol másokon, és még csak nem is sajnálod ezt. Egy utolsó féreg vagy, és nem tudok veled egy szobában létezni.- Josh szinte már fröcsögött a dühtől. A feje elvörösödött, és tényleg nem tudtam, hogy lehetne leállítani.
- Akkor, barátom, tudnék egy tippet adni. Esetleg sétálj ki a szobából.- Harry hangjában nyoma sem volt a gúnynak, az idegességnek, vagy bármilyen rossz szándéknak. Josh viszont még erősebben belemarkolt a pólójába, és közelebb rántotta magához.
- Na, idefigyelj te utolsó szarházi, seggnyaló faszfej. Lehet, hogy eddig megúsztad, de ezek után biztosan megjegyzed, hogy kivel ne húzz ujjat.- Josh ütésre készen hátrahúzta a kezét, és még megeresztett egy utolsó gúnyos vigyort Harry-re , aki még mindig csak nyugodtan állt, és tűrte, hogy Josh azt tegyen vele, amit akar.
Idegesen beletúrtam a hajamba, és kezemmel megpróbáltam eltakarni a látványt, de rájöttem, hogy így semmi sem lesz jobb, így Louisra néztem, aki még mindig sokkos állapotban ült mellettem. Ekkor több dolog történt egyszerre. Josh előrelendítette a kezét, ám ugyanabban a pillanatban kivágódott az ajtó, és Sam lépett be a szobába. Mikor felfogta, hogy mi történik, felsikoltott. Josh felé nézett, ökle pedig pár milliméterrel Harry arca mellett suhant el. Josh idegesen nézett újra Harryre, és éppen megint be akart volna húzni neki, mikor Sam odalépett hozzá, és gyengéden rátette a kezét az arcára. Josh ránézett, keze kicsit ellazult, de aztán ismét Harryre pillantott, és már megint ökölbe volt szorítva. Sam hozzáhajolt, és egészen egyszerűen megcsókolta. Miközben a szája Josh szájával volt elfoglalva, egyik kezével gyengéden lefejtette Josh ujjait Harry pólójáról, majd a másik kezét kilazította, és végül, mikor eltávolodott tőle, Josh arcát a két keze közé vette, és mélyen a szemébe nézett. Én csak pislogtam. Azta. Sam most komolyan ennyivel lenyugtatta Josht? Azért ez nem semmi. Úgy tűnt, a szemükkel megbeszélték a dolgokat, és Josh hátrált egy lépést, majd szép lassan kisétált a szobából. Ránéztem Harryre, aki mit sem törődve azzal, hogy a pólója gyűrött lett, sőt ki is szakadt, csak Samet nézte. Aztán ránéztem Samre, aki egy pillanatra megremegett, majd lehunyta a szemét, és szerintem elszámolt tízig. Mikor kinyitotta, tekintete Harryre tévedt, és kimérten szólalt meg.
- Figyelj, én nagyon sajnálom. Tudod, Josh idegrendszerével van egy kis gond, kissé hamar felkapja a vizet, és megértem, ha most nagyon dühös vagy rá, de hidd el, neki nincs veled semmi baja, szimplán csak ideges, és…- Sam még magyarázott volna tovább, de Harry közbevágott.
- Sam. Teljesen érthető, ha Josh meg akar verni. Hidd el, sokszor én is be akartam húzni egyet magamnak. Köszönöm, hogy segítettél, bár, mint mondtam, megérdemeltem volna. És egyben végre szeretném elmondani azt, amit már három éve el kellett volna.- Sam odalépett hozzá, és kezét a szájára tette. De Harry leszedte onnan, és mélyen Sam szemébe nézett- Sajnálom.
Sam felsóhajtott.
- Harry, nem kell bocsánatot kérned. Már egyáltalán nem számít. Ne hidd, hogy ennyire megviselt az az egész. Ne érezd magad kényelmetlenül, semmi sem a te hibád, ne érezz bűntudatot, rég túl tettem magam az egészen.
Azt hiszem, mindannyian, még Louis is éreztük, hogy ezekből a szavakból egyetlen egy sem volt őszinte, ettől függetlenül senki sem szólt egy szót sem. Harry szomorúan elmosolyodott, majd végre felvette az asztalról a képet. Sam lenézett rá, és felszaladt a szemöldöke. Döbbenten nézett Harryre, és nyelt egyet. Nem szólt semmit, csak a tekintetével követte, ahogy Harry visszarakta a képet a fotóalbumba, majd azzal együtt visszasétált a szobájába. Miután Harry eltűnt, egy pillanatra rám nézett. Az ajkába harapott, és láttam, hogy elhomályosult a tekintete. Hirtelen hátat fordított, majd sietősen kiment a szobából. Pár pillanatig néztem a csukott ajtót, majd oldalra néztem, és Louis döbbent tekintetével találtam szembe magamat. Pár pillanatig egymás szemébe néztünk, majd egyszerre tört ki belőlünk a fékezhetetlen vihogás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése