Ria
Fantasztikus napokon voltunk túl. Komolyan, már maga a légkör is igen élvezetes volt. Félházas koncertek, idegbeteg menedzser, feszült hangulatú interjúk, jól betanult szövegek, bandán belüli konfliktusok, Sam réveteg tekintete. Louis napok óta egyetlen szót sem szólt Harryhez, és nagyon nem úgy tűnt, hogy a közeljövőben meg fog törni. Emiatt a fürtöske folyamatosan deprimált állapotban volt. Sam egy szót sem szólt senkihez, és gyanúsan kerülte Zayn és Harry aggódó pillantásait. Kezdtem összezavarodni. Viszont a vicces az, hogy Harrynek és Samnek eléggé nehéz dolga volt most. Mármint azzal kapcsolatban, hogy még mindig nem beszéltek. Ugyanis a fotósok előtt el kellett játszaniuk, hogy minden rendben van köztük. Sam sosem volt jó színésznő, de kivételesen sikerült szó nélkül ölelgetnie Harryt, amint bárki megláthatta őket. Sőt, néha még mosolygott is a kamerákba. Ettől függetlenül, ahogy kikerültek a kamerák mögé, arcuk egyből elkomorult, és minimum két lépés távolságra léptek egymástól. Louis és Harry a régi kapcsolatukat már a médiának sem tudták megjátszani, egyszerűen nem voltak képesek nyugton maradni. Natalie az idő nagy részében Sam mellett gubbasztott, de néha azért odamenekült hozzám, hátha én figyelek is rá. Ráadásul ez az egész helyzet még azoknak a hangulatára is rányomta a bélyeget, akiknek köze nem volt az egészhez. Mint Niall és Liam. Bár még mindig ők voltak a leginkább kommunikáció-képesek. Így történhetett hogy időm nagy részét velük töltöttem. Niallel rendszeresen rendeztünk evőversenyt, amit ő rendszeresen megnyert, amin én rendszeresen felhúztam magam. És rendszeresen az egész egy hatalmas kajacsatába torkollott. Aztán, hadd ne tegyem hozzá, rendszeresen jött Liam és jól megdorgált minket, amiért ilyen gyerekesek vagyunk. És rendszeresen azért érkezett későn, mert folyamatosan a telefonján lógott. Ettől függetlenül öröm volt ránézni, hiszen ilyenkor mindig ott volt az arcán egy apró, de annál jelentőségteljesebb mosoly. Hát naná, hogy Daniellel beszélt. Liam leírása alapján nagyon szeretném már megismerni. Biztos nagyon aranyos. Na de a lényeg az, hogy mindenki baromi frusztrált állapotban volt, és megkönnyebbülten vetettük be magunkat tegnap este az ágyba. Illetve én megkönnyebbülten vetettem be magam tegnap este az ágyba, mert végre megszabadultam a civakodóktól. Ettől függetlenül nincsen rózsa tövis nélkül- ó jaj, de bölcs vagyok- Sam kifejezéstelen tekintete még az álmomba is elkísért. Nem viccelek, azt álmodtam, hogy jeges kék szemű sajtgolyók üldöztek. Na jó, ez lehet hogy a késő esti Niall-el elkövetett kajálásunknak köszönhető, de akkor is majd frászt kaptam azoktól a kis izéktől. De azt tudtam, hogy a fiúk sokkal jobban megszívták. Egyrészt fel kellett bontani a megszokott szobabeosztást. Harry Zayn-hez került, akik így szép csendben elmerengtek egymás mellett. Niallhez most beköltözött Natalie, Louist pedig Liam-hez osztották be. Őszinte részvétemet már kinyilvánítottam őzike szemű barátomnak, bár lehet, hogy utána nem kellett volna kinevetnem, mikor elmesélte, hogy Louis még akkor is szikrázó tekintettel követi minden mozdulatát, amikor öltözködik. Szóval megkaptam, hogy amiért gonosz voltam, a következő szálláshelyen szobatársat cserélünk. Szerintem, ha ez megtörténne, még éjfél előtt sírva jönne át hozzánk, hogy hadd kapja vissza Louist. Ja, hogy nem mondtam volna még? Samnek eléggé érdekes alvási szokásai vannak. A nappal történtek kihatnak az álmaira is, és igazából egész éjjel be nem áll a szája. Komolyan, ahhoz képest, hogy nappal egy szót sem szól mostanában, álmában továbbra is végig beszél. Nekem már sikerült megszoknom, mára már nem ébredek fel az ijesztő hörgéseire, nem rohanok oda hozzá, sőt nem is érzékelem, ha álmában felsikít, és meg sem próbálok bármit is megérteni az értelmetlen motyogásából. Oké, teljesen belezavarodtam a gondolataimba. Mit is akartam mondani? Ja, igen, megvan. Szóval tegnap este megkönnyebbülten vetettem magam be az ágyba, reggel pedig kipihenten ébredtem. Halkan énekelve elintéztem reggeli teendőimet, majd hosszas vacillálás után a meleg tavaszi idő örömére felvettem egy barna, nyári csizmát, és egy narancssárga miniruhát.
Fejemet kissé hátrahajtva fújtam magamra egy leheletnyi parfümöt, és behunyt szemmel élveztem, ahogy körülölelt a szantálfa mára már annyira rám jellemző édeskés illata. Ezzel szöges ellentétben, mikor kiléptem a fürdőszobából, orromat egyből megcsapta a cigaretta kesernyés bűze. Fintorogva dobtam be az egyik bőröndömbe a pizsamámat, aztán odaléptem az ablakhoz, és kinyitottam. A langyos tavaszi szellő összeborzolta a hajam, de nem érdekelt, inkább csak kikönyököltem a párkányra, és mosolyogva néztem körül a forgalmas utcákon. A hotel körül leginkább alacsony, két, vagy legfeljebb háromszintes házak terpeszkedtek, amik közül néhol kikukucskált egy-egy zöldellő lombkorona. Mosolyogva hajoltam el az ablaktól, és fordultam Sam felé. Fekete, szakadt harisnyájában, és hosszú, fekete trikójában ült felhúzott lábakkal, görnyedten az ágya végében, hátát a falnak vetette, és a kezében lévő, égő cigit figyelte. Pislogva néztem pár pillanatig, hátha csinál is valamit, de miután egyáltalán nem mozdult, feladtam, és inkább leültem mellé. Miután erre sem figyelt fel, kezemmel elkezdtem integetni az arca előtt. Kábé egy perc múlva lassan, bágyadtan rámemelte a tekintetét, mintha csak szívességet tenne.
- Mi van, te beszívtál?- nevettem fel hitetlenül, mire csak kissé felhúzta a szemöldökét, és biccentett, jelezve, hogy nyugodtan mondjam neki, amiért eredetileg leültem mellé.
- Igazából csak azt akartam mondani, hogy átugrok a fiúkhoz, megnézem, élnek-e még, és ha gondolod, csatlakozhatnál- vontam meg a vállam, aztán észrevettem, hogy tekintete újra az égő cigire esett, és nagy valószínűséggel meg sem hallotta, hogy mit mondtam. Vágtam rá egy grimaszt, aztán inkább felálltam, és lendületesen az ajtóhoz lépkedtem. Már a kilincsen volt a kezem, mikor a hátam mögül meghallottam a hangját.
- Miért mennék?- kérdezte halkan, mire csodálkozva hátrafordultam, és összeráncolt szemöldökével találtam szembe magamat.
- Mit tudom én- emeltem fel magam elé védekezően a kezem- Csak kérdeztem. De ha így viselkedsz, senki nem kíváncsi rád- húztam fel a szemöldököm, majd utamat folytatva kiléptem a szobából, és a fiúk ajtajához léptem. Kopogtam, aztán kb fél perc várakozás után, mikor kinyílt az ajtó, hitetlenül felnevettem. Harry állt előttem, szakácssapkában, és kidolgozott felsőtestet ábrázoló kötényben. Laza félmosollyal az arcán beljebb invitált, én pedig pislogva néztem körül. A levegőben íncsiklandozó illatok terjengtek, az asztalra fehér vászonterítő volt téve, és nyolc főre meg volt terítve. Az asztal közepén egy hatalmas csokor illatozó orchidea virított, mellette frissen facsart narancslé, gőzölgő tea, és kávé. A tányérok hófehér porcelánból voltak, a szalvéták színe pedig harmonizált a virág szirmaival. Hitetlenkedve néztem Harryre, aki közben a konyhapulthoz lépett, és folytatta a munkáját. Miután kicsodálkoztam magam, értetlenül megráztam a fejem.
- Ez meg mi?- kérdeztem végül, kezemet széttárva, mert tényleg nem értettem. Harry csak halványan mosolyogva felém fordult, bár tekintete kissé komor volt.
- Meglepetés reggeli- közölte nyugodtan, én pedig mosolyogva újra a szépen megterített asztalra néztem- De miért van nyolc főre terítve?- lepődtem meg ismét, mire Harry csak összeráncolta a szemöldökét.
- Nyolcan vagyunk, nem?
A gondolataim száguldoztak. Louis. Liam. Niall. Zayn. Harry. Natalie. Én. És ki a nyolcadik? Elvégre Sam nem lehet, ő nem eszik, neki nyilván legfeljebb egy széket rakott volna ki. Aztán hirtelen megvilágosodtam.
- Jason is velünk eszik?- kérdeztem felvillanyozódva, mire Harry döbbent tekintetével találtam szemben magam, így magyarázkodni kezdtem- Úgy értem, ti vagytok öten, vagyunk mi Natalie-val, így gondoltam, a nyolcadik biztos Jason lesz.
- Ria- nézett rám furcsán- Sam-et kihagytad.
Kikerekedtek a szemeim. Ezt még ő sem gondolhatta komolyan.
- Harry, akármennyire is fáj, akármennyire is szeretnéd megcáfolni, akármennyire is bűntudatod van, Sam. Nem. Eszik.- vázoltam neki a helyzetet a fontosabb szavakat kihangsúlyozva, hátha így jobban megérti. Tekintetét hirtelen elkapta, és ismét visszafordult a konyhapult felé.
- Azért én még próbálkozok- sóhajtott fel, miközben a konyhapultra támaszkodott, és fejét lehajtva összeszorította a szemét. Vigyorogva álltam mellé, és kissé rácsaptam a vállára.
- Megyek, és felébresztem azokat a félnótásokat. Legalább nem rád lesznek mérgesek, amiért megzavarod az édes álmukat- kacsintottam, aztán megindultam az egyik ajtó felé. Belépve nem láttam semmit, mivel vak sötét volt, így tapogatózva a falhoz nyúltam, majd mikor végre kitapogattam a villanykapcsolót, kegyetlenül gyorsan világosságot csináltam a szobában. Halk nyöszörgést hallottam egy takaró elől, így mosolyogva odaléptem az ágyhoz.
- Jó reggelt, álomszuszék- rántottam le gyorsan a takarót Zaynről, aki csak nyöszörögve próbálta eltakarni a szemét a kezeivel a fény elől. Hatalmas bánatomra egy fehér póló, és egy alsógatya is volt rajta- Vár a reggeli- vigyorogtam rá, aztán kilibbentem a szobából, és benyitottam a következő ajtón. Ismét felkapcsoltam a villanyt, csakhogy ezért cserébe most két párnát, és egy papucsot kaptam a képembe. Karomat védekezésképp magam elé kaptam, aztán nevetve visszadobtam a takaró alatt bujkáló kupacoknak a cuccaikat. Lerántottam a takarót Louisról, majd lopakodva a másik ágyhoz léptem, és lelöktem Liamet a földre. Nevetve szaladtam ki előlük, és az utolsó szobában is felráztam a kómás szőkeséget, és a már egy ideje ébren fekvő Nataliet. Visszamentem Harryhez, aki mostanra kitett az asztalra egy nagy kupac palacsintát, egy hatalmas tál tükörtojást, sült szalonnát, pirítóst, gofrit, virslit, szóval mindent, ami szem-szájnak ingere. Vigyorogva felmutattam Harrynek a hüvelykujjam, jelezve, hogy ezt gyakran megismételhetné, mire csak fáradtan sóhajtott. A következő pillanatban mindenki egyszerre jött ki a konyhába, és egyszerre is torpantak meg. Kivéve Nataliet, aki boldogan odaugrált Harryhez, és feltetette magát vele a konyhapultra, aztán ott ülve átölte Harryt, és vigyorogva nézte a még mindig tátott szájjal álló fiúkat. Aztán Liam odalépett Harryhez, és megveregette a vállát.
- Kösz haver, hiányoztak már a reggelijeid- közölte mosolyogva, aztán helyet foglalt az asztalnál. Niall csak biccentett, aztán egyből lehuppant egy székre, és már ki is pakolt magának vagy egy tucat gofrit. Zayn mosolyogva felmutatta neki a hüvelykujját, majd csatlakozott a srácokhoz. Natalie is lekéredzkedett a pultról, és vidáman vett magának egy palacsintát. Louis tekintete viszont kissé homályos volt. Nem nézett az asztalra, csak Harryt figyelte, aki tekintetét szintén a vele szemben álló fiúra emelte. Louis lassan elindult felé, és kb fél lépésre megállt előtte. Egy fél percig szótlanul néztek egymás szemébe, aztán teljesen egyszerre léptek közelebb egymáshoz, és szorosan átölelték a másikat. Louis belefúrta a fejét Harry vállába, és a fürtöske is felfelé pislogott. Percekig ölelték egymást, aztán halványan mosolyogva elléptek egymástól, és míg Louis kézfejével letörölte a könnyeit, Harry megveregette a vállát, aztán, mikor elhaladt mellette, rácsapott a fenekére. Louis csak nevetve felvisított, és felszabadultan vigyorogva pattant az asztalhoz. Mosolyogva néztem rá, jó volt végre megint boldognak látni. Harry az utolsó megmaradt tányérok egyikére lerakott egy tál íncsiklandozóan kinéző salátát, aztán helyet foglalt a másik széken. Csak megcsóváltam a fejem, majd végre én is szedtem magamnak kaját. Louis ismét elemében volt, így az asztalnál egy percet sem volt csönd. Ettől függetlenül Zayn és Harry még mindig szótlanok voltak, és nem tudtam nem észrevenni Sam karkötőjét, ami továbbra is Harry csuklóján virított. A kajának a fele már eltűnt az asztalról, amikor halk kopogás hallatszódott az ajtó felől. Harry habozás nélkül felpattant, és azonnal az ajtóhoz lépett. Mikor kinyitotta, egy megszeppent Sammel találta magát szemben. Rasztái kiengedve omlottak a vállára, kezében pedig valamit nagyon szorongatott. Csak egyetlen pillanatra nézett Harryre, utána szó nélkül kikerülte, és hozzám lépkedett. Csodálkozva néztem rá, de aztán a kezembe nyomta a telefonomat, amit addig annyira szorongatott, és minden további szó nélkül távozni készült.
- Sam, nem csatlakozol?- tett egy gyenge kísérletet Zayn a marasztalására. Sam vissza sem nézve rá csak megrázta a fejét, aztán folytatta az útját az ajtóhoz. Csakhogy addigra azt Harry becsukta, és mellkasa előtt összefont karral állt előtte. Sam megtorpant, és igyekezett mindenhova nézni, csak Harry szemébe nem.
- Engedj ki- szólalt meg erőtlenül, mire Harry összeráncolta a szemöldökét, és az asztal felé mutatott.
- Csináltam neked is reggelit- szólalt meg kedvesen, én pedig elhúztam a számat. Szép próbálkozás. Sam vagy egy percig hallgatott, és közben a cipője orrát tanulmányozta. Megjegyzem, elég koszos volt, de ez nem az én dolgom.
- Nem vagyok éhes- szólalt meg végül, és megpróbálta kikerülni Harryt. Csakhogy ő gyorsabb volt, elkapta a vállánál fogva, és finoman visszahúzta. Sam idegesen hátrált tőle egy lépést, és ha a tekintetével ölni tudott volna… Tekintetemmel végigpásztáztam az asztalnál ülőket, és elvigyorodtam. Még Niall is abbahagyta az evést, és érdeklődve nézte a fejleményeket, így én is visszafordultam mozizni.
- De éhes vagy. Én pedig külön neked csináltam reggelit. És ha nem is eszed meg, akkor is szeretném, ha legalább velünk lennél…- Harry próbálta elkapni Sam tekintetét, de az csak egyik kezével átkulcsolta a másik karját, és oldalra nézett- Kérlek…- szólalt meg Harry kissé könyörgően, mire már Sam is felkapta a tekintetét. Szinte látni lehetett, hogy ahogy a tekintetük összekapcsolódott, a levegő megváltozott körülöttük. Nem, nem arra gondolok, hogy felforrósodott. Inkább, mintha elfújták volna a rossz dolgokat körülöttük. Sam testtartása kissé ellazult, karjait leejtette maga mellé, Harry pedig közelebb lépett hozzá.
- Ne…- suttogta Sam elhalóan- Nem akarok maradni- rázta meg végül a fejét, mire Harry csak még közelebb lépett hozzá, és megragadta a kezeit.
- Kérlek…- suttogta szinte hangtalanul, Sam pedig lehunyta a szemét, és pár másodperc múlva újabb lépést hátrált.
- Jó, csak hagyj már békén- fordult felénk hirtelen, mire mindannyian gyorsan elkaptuk róluk a tekintetünket, és hirtelen nagyon érdekesnek találtuk az előttünk levő tányér tartalmát. Ááá, kicsit sem voltunk feltűnőek. Na mindegy. Inkább újra Samre néztem, aki féloldalasan ült le a székére, és hűvösen kezdte méregetni a szoba többi részét. Megforgattam a szemem, aztán Niall kezére csaptam, ugyanis épp le akarta nyúlni az utolsó palacsintát. Ezen elveszekedtünk egy darabig, aztán végül kiegyeztünk abban, hogy elfeleztük. Jó, szóval kiegyeztünk abban, hogy levágta nekem belőle az ötödét, és a tányéromra dobta. Csak rányújtottam a nyelvem, és vigyorogva kezdtem tejszínhabot nyomni rá. Nem tudom miért, de rámjött a gusztustalankodás. Miután feltűnt, hogy az egész tányéromból csak egy nagy kupac tejszínhab látszik, vigyorogva a juharszirupért nyúltam, és a kupac tetejére elkezdtem rajzolni. A hatalmas tehetségemmel több mint két perc szenvedés után eljutottam oda, hogy egy többé-kevésbé felismerhető smiley mosolygott vissza rám a tányéromról. Louis megszemlélte a remekművemet, és nemes egyszerűséggel kiröhögött. Csúnyán néztem rá, aztán bánatomban elkezdtem kanalazni a tejszínhabot. Az asztal csöndesebb oldala felé néztem, aztán kikerekedett a szemem, és szinte lassított felvételként láttam Sam mozdulatait. Lassú, gondolkodó mozdulatokkal a kezébe vette a villáját, és egy ideig csak forgatta a kezében. Aztán felszúrt rá egy darab koktélparadicsomot, meg egy kocka fetasajtot, és úgy is forgatta a kezében egy darabig. Lassan elkezdte a villát a szájához közelíteni, és… és… és megette. Niall nyúlt oda hozzám, és csukta a be a számat, ugyanis tátott szájjal figyeltem a fejleményeket. Sam lassan, megfontolt mozdulatokkal ismét a saláta felé nyúlt, és újra evett. Döbbenten néztem Louisra, aki csak kíváncsian figyelt. Megráztam a fejem, kezemmel megdörzsöltem a szemeimet, aztán újra Samre pillantottam. De nem, nem káprázott a szemem. Samantha Johnnson, akit évek óta alig láttam bármit is enni, vagy ha láttam, akkor is csak egy almát, most itt ült előttem, és reggelizett. Igaz, hogy salátát, és igaz, hogy pár falat után letette a villát az asztalra, és hátradőlt a székében, azzal, hogy ő jól lakott, de akkor is. Elismerően Harryre néztem, aki csak halványan mosolyogva lapátolt magába egy nutellás gofrit, és ismét megráztam a fejem. Hú. Ez a srác tud valamit. Csak aztán, nehogy Josh megtudja… A gondolat amilyen gyorsan jött, már el is tűnt, ugyanis a következő pillanatban valami a hajamban landolt. Ijedten kaptam oda, aztán fintorogva néztem az immár a kezemben lévő zsíros szalonnadarabra.
- Ez ki volt?- húztam fel a szemöldököm, mire Louis egyből Niallre mutatott, én pedig reszlekszből belemarkoltam az előttem levő hatalmas kupac tejszínhabba, és a szőkeség felé küldtem egy adagot. Felháborodva nézett rám, aztán kissé felvisított.
- Basszus, Ria, az Louis volt- mondta visítva, én pedig gyilkos pillantást vetettem az említettre, és felé is küldtem egy adag tejszínhabot. Csakhogy ő hirtelen mozdulattal az arca elé emelte a tányérját, amin így szétplaccsant a tejszínhab, és az asztal körül mindenkire jutott belőle. Mindenkire, kivéve Louisra. Sam nyugodtan felállt az asztaltól, az ablakhoz sétált, majd a párkánynak dőlve figyelte a fejleményeket. Mindenki egyszerre nyúlt a tányérjához, és hajított el valamerre egy adag kaját. De nekem más terveim voltam. Megragadtam a tejszínhabos flakont, és gonosz vigyorral megkerültem az asztalt. Megálltam Zayn mögött, és úgy csináltam, mintha őt akarnám lefújni. Aztán a következő pillanatban kezemet Louis felé lendítettem, és a haja tetejére egy hatalmas kupac habot fújtam. Visítva pattant föl a helyéről, és kicsavarta a kezemből a flakont. A gond az volt, hogy baromira nevettem, és nem bírtam befogni, így Louis ezt kihasználva a számhoz emelte a flakont, és oda kezdett tejszínhabot fújni. Fulladozva nevettem, néha köhögtem, néha próbáltam beszélni, és közben kikerekedett szemmel kapálóztam, hogy engedjen már el. Kezével erősen fogta a csuklóm, így esélyem sem volt elmenekülni. Mivel elég gusztustalanul nézett volna ki, ha a tejszínhab kicsorog a szám szélén, így folyamatosan nyeltem, és egy idő után már rosszul voltam. A következő pillanatban a flakon prüszkölés szerű hangot hallatott, én pedig megkönnyebbülten konstaláltam, hogy végre kifogyott. Azt hiszem, egy életre megutáltam a tejszínhabot. Louis vigyorogva figyelte, ahogy határozott mozdulattal kitéptem magam a kezei közül, és hátrébb léptem. Aztán megfogtam az első, kezem ügyében levő poharat, és felé lendítettem. Sikeresen képen találtam egy adag narancslével. Prüszkölve nézett rám, és éppen megragadt egy darab palacsintát, amikor valaki köhintett. Egyszerre néztünk a többiek felé, akik mind lefagyva, kissé tanácstalanul nézték a civakodásunkat. Egymásra pillantottunk, zavartan letettük a kezünk ügyébe került kajákat, aztán egyszerre lehajtottuk a fejünket, mint két kisgyerek, akiket valami rosszon kaptak rajta. Aztán a következő pillanatban mindenkiből kitört a nevetés, mi pedig döbbenten néztünk egymásra, és amint megláttuk a másik összekoszolt, tejszínhabos, kajafoltos arcát, mi is hitetlenkedve felröhögtünk. Nem semmi látványt nyújthattunk, az egyszer biztos…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése