Mosolyogva ültem vissza srácok mellé, és szintén mosolyogva hajtottam fel a maradék pezsgőmet- egy húzásra. Körülnéztem. Velem szemben ült négy srác, egyik oldalamon Zayn, a másikon éppen senki, és az asztalfőn (eredetileg Sam mellett) Jason.
- És ti mióta is ismeritek egymást?- hoppá, kicsit elmerengtem, mert csak erre a kérdésre kaptam fel a fejemet. Az eddig telefonáló (kizárásos alapon Liam) rám nézett forró, csokoládébarna szemeivel, és úgy éreztem, ha most azt mondaná, vetkőzzek le, és csináljuk az asztalon, mosolyogva bólogatnék, és már venném is le a felsőm. Megráztam a fejem, mielőtt még olyat képzeltem volna el, amitől nem tudtam volna rendesen válaszolni..
- Tudod, ez egy elég hosszú sztori. Én magyar vagyok, Sam anyja is az volt, és kiskorában kiköltöztek Magyarországra, ahol 13 éves koráig élt. Az általános utolsó évét már Chesire-ben kezdte. Én Magyarországon ismerkedtem meg vele, nagyon jó barátnők lettünk, bár ő akkor még elég más volt…- merengtem el pár pillanatra.
- Miért, milyen volt akkor?- csapott le a témára egyből Harry. Hmm, érdekes. Most hallottam először megszólalni, mióta itt vagyunk. És a hangja olyan rekedt, és szexi volt… Koncentrálj, Ria, koncentrálj!
- Hát, tudod. Tele volt ambícióval. Az emberek furcsán néztek rá, nem értették, hogy lehet mindig boldog. Nem érdekelte, ha a külsejével piszkálták, magabiztos volt. Bár már akkor is elég gyakran elmerült a saját maga kis álomvilágában. Állandóan történeteket írt, vagy ha nem, akkor meg könyveket bújt. Mégis volt ideje rám, és az én gyerekes problémáimra. Aztán, miután az anyja meghalt, kiköltözött az apjával Angliába- láttam, ahogy a fiúk elhúzzák a szájukat-, ott egy elég sötét korszakon esett túl, nekem nem is beszélt erről soha. Az év vége felé az ottani suliját is ott kellett hagynia, mert meghalt az apja. Pár hónap múlva, miután kijött a rehabról, rájött, hogy nincs hol laknia. Utcazenésznek állt, és hetekig egy parkban éjszakázott. Ott talált rá Josh. Megsajnálta, és elvitte a lakására. Addigra Sam már annyira legyengült, hogy ha akart volna, sem tudott volna ellenkezni. Azóta is együtt laknak, és továbbra is baromi jó barátok, bár mostanra Sam megint kicsit bezárkózott, és már Joshnak sem mond el mindent, pedig régen neki mondta el minden baját. Aztán, mikor én betöltöttem a tizenhatot, elegem lett a sulimból, elvégeztem egy gyorstalpalót, még azon a nyáron letettem az érettségit, és kijöttem Angliába szerencsét próbálni. Véletlenül találkoztam Sammel, és alig ismertem rá. Bár akkor még nem volt raszta haja, de hihetetlenül lefogyott, és eltűnt az a rá jellemző életvidám csillogás a szeméből. Alig mosolygott, nevetni meg csak Josh mellett volt képes. Elmondtam neki, hogy éppen lakást keresek, és egy hotelben lakok. Azonnal elcipelt magukhoz. Emlékszem, azt mondta: „Tudom, hogy kisebb, meg koszosabb, mint a hotel, de legalább jó a társaság”. Pár hónap után aztán végre talpra álltam, és külön lakásba költöztem, de továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Felvettük azt a jó szokást, hogy csak úgy kiültünk az utcára, és eljátszottuk Sam saját dalait, vagy egy-egy feldolgozását. Így alakult ki a The Enemies. A név onnan van, hogy valójában mindannyian nagyon mások vagyunk, és ha nem kötne minket össze a múlt, tutira szóba sem állnánk egymással- itt elvigyorodtam.
- És ha nem kötne össze minket a múlt, Ria már rég megerőszakolt volna, és most valahol egy koszos börtönben tengetné a mindennapjait- Josh hangjára ijedten felugrottam, nem számítottam rá, hogy visszajött a mosdóból. A fiúkat is mintha visszarántotta volna a beszólása a valóságba, eddig tátott szájjal hallgatták a történetemet. Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy Sam még a mosdóban van, és így nem hallotta, hogy elmeséltem ezt az egészet a srácoknak. Tuti nem örült volna neki. Nem szereti, ha a múltjában turkálnak. Miközben beszéltem, megérkezett a következő fogás. Valami tésztás trutyi volt, ami biztosan tök előkelő, csak éppen nagyon gusztustalan. Sam végre visszatért a mosdóból, és megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy nincs előtte étel.
- És, ti hogy ismertétek meg egymást?- villantottam egy megnyerő mosolyt Liamék felé. Louis válaszolt helyette.
- Hát ez egy igen vicces történet- vihogott magában- de igazából egyáltalán nem az. Az X- Factorban találkoztunk, ott raktak minket egy csapatba, és azóta így vagyunk. El sem tudnánk képzelni az életünket egymás nélkül.- itt színpadiasan hüppögött párat, és a mellette ülő Harry vállára hajtva a fejét, zokogni kezdett.
Pislogtam párat, próbáltam feldolgozni az információt, majd mikor rájöttem, hogy most csak hülyül, megdobtam a szalvétámmal. Még beszélgettünk egy kicsit, majd Sam egyszer csak felállt, és szó nélkül kiment az utcára. Hátrafordulva a hatalmas ablaküvegen át láttam, ahogy leül egy padra, és rágyújt. Visszafordultam a srácok felé, akik szintén azt nézték, amit én. Aztán csak annyit láttam, hogy Harry mintha felemelkedett volna egy kicsit a székéből, még mindig az ablakon kifelé nézve, erre Josh egy hirtelen mozdulattal felállt, és határozottan elindult kifelé. Ezek után természetesen már mindenkit a kint lezajló jelenet kötötte le, a desszert helyett. Annyit láttunk, hogy Josh leül Sam mellé, aki csak lehajtott fejjel ült a padon. Josh elkezdett neki magyarázni valamiről, mire Sam felnézett, és egyenesen belefúrta valaki szemébe a tekintetét. Pislogás nélkül hallgatta Josh beszédét, aztán megtörölte a szemét. Josh hirtelen magához rántotta, és megcsókolta. Sam püfölte egy darabig, meg próbálta eltolni magától, de egy idő után beletörődött a sorsába, és hagyta magát. Josh az ölébe húzta, és vad csókcsatába kezdtek. Aztán Sam hirtelen felállt, és elkezdte Josh-t befelé húzni. Bejöttek az étterembe, elhaladtak az asztalunk mellett, és egyenesen a lánymosdóba vették útjukat. Miután becsapódott a mosdó ajtaja, pár pillanatig rátelepedett a csend az asztalunkra. Megköszörültem a torkomat. Kicsit kínos volt. Kicsit. Zavartan Harryre néztem, és próbáltam felvetni valami könnyed témát, hogy kevésbé legyen kínos ez a szituáció.
- És… mond csak Harry, honnan szerezted a harci sebeidet?
Meglepetten nézett rám, aztán az orrához nyúlt, és felszisszent a fájdalomtól. Louis figyelte egy pillanatig, majd végül ő válaszolt Harry helyett.
- A mi drága barátunk sikeresen leesett a lépcsőn.- megeresztett egy gúnyos mosolyt, majd megveregette Harry hátát. Hát ha valaki ilyen ügyesen esik le egy lépcsőn, ahhoz már tényleg csak gratulálni tudok. Kis ideig megint beállt a zavart csend, így tovább folytattam értelmetlen fecsegésemet.
- És, te ismerted már Josht régebbről is? Vagy miért ilyen feszült a légkör közöttetek?
A fiúk idegesen összenéztek. Nocsak, érzékeny pontra tapintottam? Ismét Louis válaszolt Harry helyett. Nem azt mondom, hogy zavar, ha beszél… szinte attól vetkőzni lenne kedvem, hogy hallom a hangját, de néha igazán hagyhatná, hogy az beszéljen, akit kérdeztem.
- Volt egy kisebb összetűzésük, de semmi extra.
Miért érzem úgy, hogy ennek köze van Harry arcához? Újabb pár perc kínos hallgatás után a gerlepár végre visszatért a mosdóból. Sam arcára rózsaszín pír költözött, és mosolyogva pattant a helyére. Josh is leült, és várakozóan néztek Jason-re, hogy most akkor mi legyen. Jason megköszörülte a torkát, megrázta a fejét, majd halványan elmosolyodott.
- Most jött el az a rész, hogy szépen megmutatjátok nekünk, hogy mit tudtok.- körbenéztem. Nem biztos, hogy ezek az előkelő vendégek nagyon örülnének egy minikoncertnek, így elhúztam a számat- Csak nem itt…- esett le végül neki is, hogy mi nem tetszik, és a homlokára csapott- Basszus, arra nem is gondoltam, hogy hol tudnátok játszani nekünk. Najó, akkor gyors terv. Hívom a taxit, és elmegyünk Harryék lakására.
A fiúk eddig engedelmesen bólogattak, az utolsó szavaknál azonban Harry és Luis szeme kidülledt, és ijedt pillantást váltottak.
- Hogy… mi.. a mi.. miért hozzánk megyünk?- nyögött ki végül Louis egy értelmes mondatot.
- Mert az van a legközelebb- adott logikus magyarázatot Jason, mire Harry rácsapott Louis fejére, és a fülébe súgott valamit. Közben mi felszedelőzködtünk, és már indulásra készen vártuk a tanácstalan fiúkat. Majd pár perc győzködés után végül csak elindultunk..
---- 15 perc múlva----
Mikor odaértünk a lakáshoz- mit lakáshoz, házhoz!!- Samékkel egy kicsit megrökönyödtünk. Nem vagyunk mi hozzászokva ehhez a fényűzéshez. Aztán mikor beléptünk, felsóhajtottunk. Az egész ház tiszta mocsok volt, akkora volt a rendetlenség, mintha hurrikán söpört volna végig mindenhol. Csakhogy a mi megkönnyebbülésünkkel egy időben a három másik srác elkezdett vihogni, Jason pedig dührohamot kapott. Sietve előreléptem, hogy megnyugtassam.
- Uramisten srácok, köszönöm. Köszönöm, hogy így otthon érzem magam, és nem egy feszült, tökéletes házba léptünk. Azért, ehhez jobban hozzá vagyunk szokva- mutattam végig vigyorogva a káoszon. Jason megkönnyebbülten felsóhajtott, majd amíg türelmesen vártuk, hogy Harryék gyorstempóban helyrehozzák legalább a nappaliban a káoszt, elérkezettnek láttam az időt, hogy beszéljek Sam fejével.
- Elmondanád végre, hogy mi bajod? Mégis mi ez a viselkedés?- ripakodtam rá (természetesen magyarul). Hátrahőkölt.
- Nekem? Bajom? Tök jól vagyok, csak… valami rosszat ettem.- ennél átlátszóbb dumát ki sem találhatott volna, és valószínűleg erre ő is rájött, mert mondott volna még valamit, de Louisék visszajöttek, hogy mehetünk a nappaliba, sikeresen átdobálták onnan az összes cuccot a konyhába. Sam megkönnyebbült, de egy ideges pillantással a tudtára adtam, hogy ennek még koránt sincs vége. Letelepedtünk a kanapéra, és Josh elővette a gitárját. A srácok várakozásteljesen néztek ránk, én meg nem tudtam, hogy most végül is mit csinálunk, de sejtettem, hogy majd csak akkor tudom meg, ha elkezdenek játszani, úgyhogy türelmesen vártam a soromat.
Josh elkezdett játszani, Sam pedig várakozó tekintettel pillantott rám. Észbe kaptam, és még az utolsó pillanatban elkezdtem énekelni. (http://www.youtube.com/watch?v=DimjWzeHh80) Sam csak idegesen nézett maga elé, meg sem szólalt, majd mikor a dal végére értünk, várakozásteljesen nézett a srácokra.
- Ez mind szép, meg jó, de nektek nem kéne énekelnetek? Vagy ez olyan, hogy Ria énekel, Josh gitározik, te pedig nézed, hogy mit csinálnak?- Jason hangja kicsit bántó volt, és láttam Samen, hogy vissza akar szólni, de inkább kivettem Josh kezéből a gitárt, és a kezébe nyomtam, hogy akkor bizonyítson. Idegesen kezdte el pengetni a gitárt, majd mikor elkezdett énekelni, a fiúk, akik addig hülyéskedtek, mind lefagytak, és megbabonázva nézték Sam-et. Hát igen, van egy személyes varázsa az énekének. Cee Lo Greentől a Forget Youhoz írt saját feldolgozását énekelte. Az első versszak után Josh is beszállt, én pedig ismét ledöbbentem, mennyire tökéletesen illik a hangjuk egymáshoz. A felétől átvettem Josh szerepét, és én énekeltem együtt Sammel. Mikor vége lett, mosolyogva néztem a fiúkat, akik tapsoltak, füttyögtek, őrjöngtek. Jason pár pillanatig még tátogott, majd elvigyorodott.
- Nos, akkor, nálam itt van a szerződés, ha benne vagytok, természetesen nektek is lehetnek kikötéseitek, a rátok eső szabályokat, itt elolvashatjátok- vett elő egy dossziét valahonnan az aktatáskájából. Joshékra néztem, és elvigyorodtam. Elvettem a szerződést, és mint később kiderült, a jövő héttől kezdve több mint két hónapig össze leszünk zárva öt lehengerlő stílusú, és igencsak helyesnek mondható angol szépfiúval...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése