Lassan, emlékek hadával küzdve néztem végig a házunk pincéjében. Illetve néztem körül az én pincémben. Kiskoromban lett számomra átalakítva táncteremmé. Rajtam, és Márkon, a bátyámon kívül soha senki nem léphetett be ide. Telefonomat a hifihez csatlakoztattam, és amint elkezdődött a szám, beálltam az egész falat elfoglaló tükör elé, és pár pillanatig csak néztem magam elé. Aztán a testem önkéntelenül mozogni kezdett, én pedig lehunyt szemmel adtam át magam a zenének. Élveztem, hogy végre újra mozoghatok. Élveztem, ahogy a teljesen szabad koreográfiára lépkedtem. A tánc egyszerre pezsdített fel, nyugtatott le, és adott nekem energiát. Mikor a dal a vége felé kezdett érni, mozdulataim kissé lelassultak, és a lépések, amiket régen tanultam, önkéntelenül is előtörtek belőlem. Mozgásom nem volt többé szabad, lépéskombinációk korlátoztak, ez mégsem zavart most. Hozzászoktam már ehhez az érzéshez, és jó volt kicsit visszatérni a múltba. Lassan ismét kinyitottam a szemem, és miközben lassú, kecses mozdulatokkal helyet foglaltam a padlón, szememmel végig követtem a mozdulataimat a tükörben. A szobában egyetlen fényforrás volt, egy kicsi ablak, ami pont egy szintben volt az udvarral, azon keresztül a reggeli nap sugarai megvilágították a szálló porszemeket, amik évek óta gyülekeztek a szobában. A félhomályban hallgattam a lassan elcsendesülő zenét, és államat a térdemre támasztottam. Könnyeim észrevétlenül kicsordultak, de nem foglalkoztam velük. Az érzés, ami akkor kerített hatalmába, mikor a gépből jövő monoton csipogás átváltott egy hosszú, szüntelen sípolássá, ismét visszatért. Az elmúlt napokat teljes egészében a kórházban töltöttem, és el sem mozdultam a bátyám ágya mellől. Akkor sem, amikor már nem volt eszméleténél. A szüleim folyamatos győzködése ellenére sem hagytam ott egy pillanatra sem. Nem érdekelt, hogy napok óta nem aludtam rendesen, sőt az sem, hogy hajam zsírosan verdeste a hátamat, és az sem, hogy ezer éve nem zuhanyoztam. Csak a bátyám kezét akartam fogni, és soha többé elengedni. Mikor a szám automatikusan újraindult, lassan felemelkedtem a földről, és az egyik kezemet az ég felé nyújtottam. Aztán, az egyik lábamat elkezdtem fölfelé emelni. Mikor már kilencven fokos szögben állt a másik lábammal, amin lábujjhegyen egyensúlyoztam, behajlítottam, és ujjaimmal átkulcsoltam a lábfejemet. Nem tudtam, hogy képes vagyok-e még erre a mozdulatra, hiszen ezer éve nem gyakoroltam, de úgy gondoltam, egy próbát megér. Lábamat lassan elkezdtem tovább emelni, és miután teljesen kinyújtottam, halvány mosollyal néztem bele a tükörbe.
Szóval megy ez még nekem. Az emlékek ismét megrohamoztak, ezért inkább lehajtottam a fejem, lábamat pedig lassan ismét a föld felé közelítettem. A dallam ismét magával ragadott, és most már nem törődtem azzal, hogy nézhetnek ki kívülről a mozdulataim. Átadtam magam a tánc örömének, a mozdulatok ösztönösen törtek fel belőlem, és a hifihez lépve még hangosabbra vettem a zenét. Szinte már a kopott fapadló is mozgott, nem beszélve arról, hogy a fülemben a zene ritmusára hallottam dübörögni a véremet. De erre most szükségem volt. Úgy két perc múlva kimerülten, kapkodó légzéssel lépkedtem a tükörhöz, és kapaszkodtam meg az előtte levő vízszintesen elhelyezkedő farúdban. Közelebb hajoltam a tükörhöz, köztem, és a tükörképem között alig két centi volt, és az arcomat kezdtem fürkészni. Kócos hajam a vállamra hullott, a bőröm napok óta nem látott sminket, homlokom gyöngyözött az izzadságtól, elvégre nagyon régen nem táncoltam már, arcom fénylett a könnyektől, a tekintetem pedig kifejezéstelen volt. Kissé, mint Samé szokott lenni. Nagyot nyeltem, és elhátráltam a tükörtől. Leültem a szoba másik felében elhelyezett kényelmes kanapéra, és lábaimat felhúzva magamhoz öleltem egy párnát. Mikor belefúrtam az arcom, fájdalmas érzés öntött el. Olyan illata volt, mint a bátyámnak. Illetve mint a bátyámnak volt. Időbe fog telni, míg megszokom ezt a gondolatot. Sóhajtva feküdtem el a kanapén, és a párnát továbbra is magamhoz szorítva elkezdtem a plafont bámulni. Tudtam, lassan vissza kell mennem a fiúkhoz. Csak még nem volt hozzá elég erőm. És ez a hely sem segített. Annyi emlékkel bírt, annyi minden kötött ide, annyi minden történt itt, hogy csak még inkább előtérbe helyezte a gyászt. Lehunytam a szemem, és pár perc múlva napok óta először végre nyugodt álomba zuhantam.
#####
- Rampapapam- rampapapam- rampapapam- hallottam a hátam mögött az ismerős dallamot, mire csak felhúzott szemöldökkel néztem hátra. Zayn közeledett felém halkan dúdolgatva.
- Na mi van, meguntad a sminkelésedet? Pedig a frizurád még nem tökéletes- jegyeztem meg csípősen, mire tettetett ijedséggel kapott a hajához, aztán mosolyogva ült le mellém. Csendesen figyeltem mozdulatait, ahogy elővett egy cigit, és lassan rágyújtott. A koncertcsarnok mögött voltunk, pár órával a koncert kezdése előtt. A próbák már megvoltak, a fiúk már túlestek a styliston, a sminkesen, és a fodrászon is, én viszont még mindig Josh egyik szakadt, fekete pólójában, és egy bő melegítőgatyájában ültem nyugodtan. Tekintettel arra, hogy túlzottan nem érdekelt, mennyire fognak lecseszni. Nagyon fáradt voltam, azért annyira nem könnyű fél órán keresztül egyedül szórakoztatni egy közönséget, akik még csak hogy nem is miattad vannak ott, és igazából mindenki tűkön ülve várja, hogy végre eltűnj a színpadról, és láthassa azt, akiért valójában jött. Elgondolkozva néztem föl a hatalmas épületre, aztán mikor észrevettem, hogy Zayn várakozva nézett rám, összeráncolt szemöldökkel megráztam a fejem. Kissé elbambultam, nem is hallottam, hogy mondott valamit.
- He?- kérdeztem végül, mert nem volt kedvem megfogalmazni a problémám. Zayn csak felnevetett, aztán türelmes elismételte a mondandóját.
- Csak azt mondtam, hogy gondolkoztam valamin. Mégpedig azon, hogy nem gondolkodtál még azon, hogy befejezd a sulit?
Kissé meghökkenve néztem rá, mert egyrészt nem értettem, ez mégis hogy jött, másrészt nem értettem, ezt egyáltalán honnan tudta.
- Miért kérdezed?- húztam fel végül a szemöldököm, miközben tekintetem ismét az előttünk elterülő épületre helyeztem.
- Hát mert ugye te vagy az egyetlen, akinek még érettségije sincs.
Szemeim kikerekedtek, és döbbenten fordultam Zayn felé. Ó, Ria meséi…
- Az egyetlen? Mond csak, Ria mit is mesélt magáról?- húztam fel a szemöldököm, miközben törökülésbe helyezkedtem, és rágyújtottam egy újabb cigire.
- Elmondta, hogy előrehozott érettségit tett mindenből 16 éves korában, mielőtt kiköltözött volna ide.
Kifejezéstelen arccal néztem Zayn-re.
- És utána mi történt vele?- tettem fel a következő kérdést, és könyökömmel megtámaszkodva a térdemen kissé közelebb hajoltam hozzá.
- Ööö… Véletlenül találkoztatok, te meg felajánlottad neki, hogy költözzön hozzátok, ahelyett, hogy hotelben lakjon ameddig lakást keres..- motyogta zavarodottan, és látszott, nem értette, miért kell ezt nekem elmesélnie.
Pár másodpercig meredten bámultam magam elé, aztán gúnyosan felnevettem.
- Te jó ég, ez még Riától is meglepő. Még hogy előrehozott érettségi. Még hogy felajánlottam. Még hogy hotel… Te jó ég…- törölgettem a szemem, és továbbra sem tudtam abbahagyni a gúnyos vigyorgást. Zayn összeráncolt szemöldökkel figyelt, én pedig ismét felnevettem, és ennek köszönhetően sikeresen félrenyeltem a füstöt. Köhögve dülöngéltem előre-hátra, miközben Zayn rácsapott párat a hátamra, amitől meg majdnem leestem a padról, így eltoltam magamtól a kezét, és miután kiköhögtem magam, és lenyugodtam, feltápászkodtam.
- Na jó, azt hiszem, meglátogatom Clio-t, már biztos teljesen ki van akadva rám- közöltem egyszerűen, és be is indultam volna, de Zayn megragadta a kezemet a hátam mögül, és nem is engedett el, így unottan visszafordultam hozzá.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezek után csak úgy lelépsz?- húzta fel a szemöldökét, mire kérdőn néztem rá- Ha Ria nem mondott igazat, akkor mond el, valójában mi történt.
Elgondolkozva néztem rá, azután lassan megráztam a fejem.
- Nem Zayn. Ha el akarja mondani, majd elmondja. De annyit megsúghatok, hogy Ria legtöbb szavát nem tanácsos elhinni- néztem bele a szemébe, aztán kitéptem a kezem a szorításából, és besétáltam a csarnokba. Clio természetesen baromira ki volt akadva rám, vagy negyed órán keresztül kiabált és toporzékolt, hogy ezt nem tehetem meg, és hol van a felelősségtudatom, és bla-bla-bla. Nyugodtan álltam előtte, és zsebre dugott kézzel vártam, hogy a monológja végére érjen. Aztán, mikor végre befejezte a lecseszésemet, és elővette az aznap estére szánt ruháimat, ledöbbentem. Felhúzott szemöldökkel néztem végig a babarózsaszín topánkán, a sötétkék, hosszított derekú, elegáns rövidnadrágon, és a szintén világos rózsaszín, bő pólón, amin fekete felirat hirdette, hogy ’Music is my boyfriend’. Kérdőn néztem Cliora, és széttártam a karomat.
- Ezt ugye nem gondoltad komolyan?- nyögtem ki végül, mire csak elvigyorodott.
- De, nagyon is komolyan gondoltam.
- Clio, én nem vagyok Ria. Az, hogy ő most nincs itt, nem jelenti azt, hogy rám viszont rám adhatsz ilyen ruhákat- mutattam ismét a kezében tartott összeállításra.
- Sam. Ria most nincs itt, így neked már az is a dolgod, hogy külsőleg színpadképes legyél. Eddig ez nem volt szükséges, hiszen itt volt Ria, aki több száz ember helyett is sugárzott a színpadon. De most nincs itt. Ráadásul büntetés is jár neked, amiért leléptél. Ezek a ruhák végső soron a te stílusodhoz passzolnak. Úgy értem, persze elegánsabbak, és emberibben néznek ki, de mégis megvan ebben a szerelésben is az a fajta szétszórtság, és heves ellentétek egymáshoz igazítása, ami rád annyira jellemző.
Ajkamba haraptam, és oldalra billentett fejjel méregettem a ruhadarabokat.
- Egyezzünk meg, Clio. Ebből a három ruhából egyet kiválasztasz, azt felveszem, a többi cuccot pedig én választom ki- tálaltam neki felhúzott szemöldökkel az ajánlatom, mire pár pillanat csendes töprengés után mosolyogva rábólintott.
- Nem hittem volna, hogy ezek közül bármit is hajlandó vagy felvenni- vigyorgott rám, mire csak szemforgatva elvettem tőle a bő, rózsaszín pólót, és sóhajtva elkezdtem keresni, hogy mit vehetnék fel hozzá. Pár perc eredménytelen keresgélés után Clio felém nyújtott egy fekete Martens bakancsot, és egy kiszaggatott, fekete harisnyát. Mivel a póló baromi hosszú volt, ezért másra nem is volt szükség. Mikor átöltöztem, érdeklődve néztem a tükörbe. A felső a fél vállamról lecsúszott, így egy tetoválásom ki is látszott alóla, a Martens bakancs fűzőjét be sem kötöttem, lazán lógott a cipő két oldalán. Vágtam egy fintort, aztán sóhajtva kiléptem a szobából, és a sminkeshez indultam. Szerencsémre meg sem próbált velem vitatkozni, csak lealapozta a fejem, és már csatlakozhattam is a pihenőszobában üldögélő fiúkhoz. Természetesen Natalie is ott volt velük, Louis mellett ülve nézegette valami utazási iroda magazinjában levő képeket. Sóhajtva leültem egy üres fotelbe, és ujjaimmal ritmusra doboltam a térdemen. Mikor rájöttem, hogy mi is megy a fejemben, dühösen felkaptam a fejem, és tekintetem Zayn arcán állapodott meg.
- Te idióta, az a hülye szám teljesen belement a fejembe- morogtam kelletlenül, mire Zayn csak felnevetett, a többiek pedig érdeklődve néztek felénk.- Most gondolj bele. Milyen gáz már, hogy az ÉN fejemben egy Rihanna szám jár…- csóváltam a fejem, miközben meggyötört arcot vágtam- Áhh, ha hazamegyek, száműzni fognak a tetkószalonból…
- Igazad van, Sam. Igazából ezek után a helyedben én minimum Új Zélandra költöznék, és birkatereléssel tölteném a napjaimat. Már ha a birkák nem röhögnének a képedbe emiatt- mosolygott rám Zayn, én pedig helyeslően bólogattam. Fejemet hátrahajtva lehunytam a szemem, és próbáltam egy kicsit kikapcsolni a fellépés előtt.
- Sam, tíz perc és kezdesz- lépett be egy férfi a szobába, mire kipattantak a szemeim, és a faliórára pillantottam. Hát, sikeresen bealudtam, az egyszer biztos. Remek. Mielőtt feltápászkodtam, körbenéztem a fiúkon. Harry éppen mosolyogva mutatta a telefonját Louisnak, aki csak felhúzta a szemöldökét. Mikor elhaladtam mellettük, kikerekedett szemekkel megtorpantam.
- Harry…- néztem rá döbbenten- Te lefotóztál engem, miközben aludtam?- húztam fel a szemöldököm idegesen. Harry elhúzta a száját, és kínos vigyor terült el az arcán.
- Mi? Nem, dehogy. Ez csak egy kép volt, amit egy barátom küldött…- nyökögte zavartan. Pár pillanatig pislogás nélkül figyeltem, aztán megráztam a fejem, és összeráncolt szemmel kimentem a szobából. Mielőtt még becsukhattam volna az ajtót, egy hangos csattanást hallottam, utána pedig Zayn idegesen kiáltott fel.
- Te idióta. Legalább úgy csináltad volna, hogy ne lássa meg.
Értetlenkedve becsuktam az ajtót, és az egyik világítóst követve a színpadhoz mentem.
#####
A telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Zavartan pislogva néztem körbe. Az ablakon ugyanúgy a kora reggelre jellemző fényes napsugár fénylett be. Pislogva feltápászkodtam, és nem értettem, mi történt. Csak tíz percet aludtam volna? De hiszen teljesen kipihent vagyok… Vagy… Nem, az nem lehet, hogy egy teljes napot átaludtam volna. Mikor kivettem a zsebemből a telefont, a szemem egyből a dátumra esett. És de. Több mint 24 órát aludtam. Ismeretlen szám hívott, és igazából senkivel nem volt kedvem beszélni, de azért a telefont a fülemhez emelve beleszóltam.
- Igen?
- Szia, csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, hogy vagy, meg hogy mikor jössz?- szólt bele hangosan, és feltehetően vigyorogva egy meglehetősen vidám hang. Összeráncolt szemöldökkel néztem magam elé, és azon gondolkoztam, mégis ki a fene lehet ez, de miután nem jutottam semmire, sóhajtva megvontam a vállam.
- Amint elmondod, kivel van szerencsém beszélni, azonnal válaszolok- közöltem mosolyogva.
- Jaj, nem mondtam volna? Louis vagyok, bocs- nevetett fel a srác, és én is elmosolyodtam egy kicsit.
- Megvagyok, Louis. És amint tudok, megyek vissza. Szerintem egy-két nap legfeljebb, és máris újra nézhetem az idióta fejedet- miközben beszéltem, felemelkedtem, és miután kissé megnyújtóztattam elgémberedett tagjaimat, lassan a tükörhöz sétáltam.
- Jól van akkor. A bátyád hogy van?- kérdezte, nekem pedig egyből elszorult a torkom, és pár másodpercig várnom kellett, mielőtt meg tudtam volna szólalni.
- Már jól van. Most is fentről néz engem, remélem- mondtam halkan, és büszke voltam magamra, amiért nem csuklott el a hangom.
- Fentről? Miért most hol van?- kérdezte érdeklődve, én pedig igyekeztem kipislogni a szememből a könnycseppet, ami elhomályosította a látásomat.
- A mennyben, Louis- suttogtam. Pár másodpercig döbbent csend volt, szinte láttam magam előtt megrettent arcát.
- Te jó ég, annyira sajnálom. Én… Én azt hittem…
- Rendben, nincs gáz. Nem tudhattad, te lökött- mosolyodtam el ismét.
- De én tényleg sajnálom. Te jó ég, annyira hülye vagyok.
Felnevettem, és letöröltem arcomról a lefelé tartó könnycseppet.
- Igen Louis, hülye vagy. De tényleg nem gáz. Tőled nem is vártam mást- jegyeztem meg a fejemet csóválva.
- De ne már, én tényleg nem akartam. Na jó, nem magyarázkodok tovább. Remélem, tényleg jól vagy. És nagyon várunk vissza, csak most mennem kell.
- Jól van Louis, én is várom már, hogy a hülyeségeiteket hallgassam egész nap. Hiányoztok már- mosolyodtam el, és pár pillanatra ismét csend telepedett ránk.
- Te is hiányzol…. Nekünk- kicsit úgy éreztem, mintha azt az utolsó szót csak úgy utólag biggyesztette volna a mondat végére, de most nem igazán akartam ezzel foglalkozni.
- Akkor pár nap, és találkozunk. Szia- tettem le a telefont meg sem várva a válaszát, majd a készüléket a kanapéra hajítottam, és sóhajtva elindultam a lépcső felé, hogy ismét egy légtérbe kerüljek a szüleimmel. Tényleg nagyon reméltem, hogy a lehető leghamarabb visszamehetek, ismét itt hagyva az emlékeimet, és nem utolsó sorban anyámékat.
#####
Fáradtan ültem fel az ágyban, és mikor lábaim a padlóhoz értek, pillantásom a másik ágyban alvó Natalie-ra esett. Csak addig van saját ágya, amíg Ria nem jön vissza, de látszik rajta, annyira nem is bánja, hogy egyébként valakivel mindig meg kell osztania alvóhelyét. Szőrös mamuszomba belebújva elcsoszogtam a fürdőszobába, felkötöttem a rasztáim egy laza kontyba, és hideg vízzel alaposan megmostam az arcom. Mintha ezzel lemoshatnám magamról az álmom után megmaradt érzéseimet. Már megint rémálmok. Kezdem unni. Ráadásul, a rossz álmoktól csak a gyerekek szokták szarul érezni magukat később, nem? Engem ezek az álmok mégis mindig letaglóztak, és egész napra elvágták a kedvemet. Miután félálmomban sikeresen lefejeltem a csapot, egy hatalmas puklival kiegészülve csoszogtam át a fiúkhoz. Bekopogtam, de igazából nem is reménykedtem, hogy bárki kinyitja az ajtót. Elvégre a hétalvók általában a fél délelőttöt átalusszák. Most mégis pár pillanat elteltével nyílt az ajtó, és Harry álmos szemeivel találtam szembe magamat. Biccentettem neki, ő pedig álmosan arrébb állt, utat engedve nekem. Utam egyből a konyhapulthoz vezetett, ahol a kávéfőző nemrég fejezhette be működését, mert keserű kávéillat lengte be a szobát. A szekrényből kivettem egy hatalmas, fehér bögrét, és remegő kézzel teletöltöttem feketekávéval. Miközben leültem az asztalhoz, azon gondolkoztam, hogy sztrájkolnom kéne, hogy mi is ilyen szobákat kapjunk a hotelekben. Minikonyhával, nappalival, kávéfőzővel, mindennel. De valamiért úgy éreztem, ez nem fog bekövetkezni. Harry is a pulthoz lépett, és lassú, álmos mozdulatokkal töltött magának kávét, aztán a hűtőből kivette a tejet, és legalább kétszer annyit töltött a bögréjébe, mint kávét. Aztán beletett vagy három kockacukrot, és egy kanállal kavargatta a katyvaszát, miközben helyet foglalt az asztal legtávolabbi végében. Undorodva elfintorodtam, mire kissé felhúzta a szemöldökét.
- Hogy tudod te azt meginni?- kérdeztem rekedten, mire fáradtan elmosolyodott.
- És te hogy tudod azt meginni?- bökött kanalával az ízesítés nélküli, keserű, fekete italomra. Halványan elmosolyodtam, és megvontam a vállam. Hát, ezt megbeszéltük. Csendben kortyolgattuk az italunkat, amikor Niall nyújtózkodva kivánszorgott egy szobából. Ásítva a hűtőhöz lépett, és elkezdte kipakolni a tartalmát. Harryvel összenéztünk, aztán újra Niall felé pillantottunk. Azt hiszem, még ő sem értette, hogy tud valaki hajnalok hajnalán, egyből ébredés után ennyit enni. Megvontam a vállam, és az immár kiürült bögrémbe néztem.
Az alján még volt pár csepp kávé, én pedig oldalra billentett fejjel tanulmányoztam a kiformázódó képet belőle. Mikor feltűnt, hogy az a folt eléggé hajazott egy szívecskére, idegesen felpattantam, a bögrét a mosogatóba hajítottam, és szó nélkül, feszülten kicsoszogtam a szobából. Belépve a saját szobámba, meglepő látvány fogadott. Natalie az ágyán ült, és éppen Riát ölelte át. Csendben becsuktam az ajtót magam mögött, és halványan mosolyogva nekidőltem. Mikor Ria észrevett, kicsit eltolta magától Nataliet, felállt, és pár lépéssel közelebb jött hozzám. Fürkészve néztem gyűrött arcát. Koromfekete napszemüvegétől nem láthattam a szemeit, de gyanítottam, ez nem volt véletlen.
- Natalie, szerintem menj el fürödni. Ha már tegnap este kihisztizted, hogy ne kelljen- szóltam rá a kíváncsian néző kislányra, aki kissé durcásan ugyan, de pár ruhadarabbal együtt bevonult a fürdőszobába. Ria fáradtan visszahuppant Natalie ágyára, én pedig odasétáltam, és melléültem. Szótlanul kibontotta az addig lófarokba kötött haját, és miután megrázta a fejét, levette magáról a napszemüvegét. Nem szólt semmit, csak rám szegezte fénytelen tekintetét, mire aprót bólintottam.
- Jól leszel?- kérdeztem halkan, mire tekintetével a földet kezdte pásztázni.
- Nem tudom. De legalább már összeszedtem magam annyira, hogy a látszat meglegyen- mosolyodott el keserűen, én pedig halványan elmosolyodtam.
- Köszönöm, Sam- nézett rám hirtelen.
- Mit?- kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, mert valóban fogalmam sem volt, miről beszél.
- Hogy nem hagytad, hogy hülye legyek- suttogta, én pedig éreztem, hogy most meg kéne ölelnem. Pár pillanatig haboztam, kezemet kissé felé nyújtottam, aztán a levegőben visszahúztam, és ajkamba haraptam. Aztán megvontam a vállam, közelebb húzódtam hozzá, és karjaimat köré fontam. Kissé meglephette a mozdulatom, egy pillanatra megdermedt, de utána visszaölelt, és állát a vállamra támasztotta. Percekig ültünk így, aztán mikor végül elhúzódtam tőle, összeráncolt szemöldökkel figyeltem a mozdulatát, amint kézfejével letörölte a könnycseppjeit az arcáról. Sejtettem, mennyit sírhatott az utóbbi napokban.
- Előrehozott érettségit tettél, és aztán véletlen összetalálkoztunk az utcán?- húztam fel végül a szemöldököm, mire meghökkenten nézett rám, aztán mikor megértette, miről beszélek, zavartan megvonta a vállát, és kissé elmosolyodott. Natalie kijött a fürdőből, és a bőröndjébe dobta a pizsamáját. Azért örültem, hogy egyedül is le tudott zuhanyozni, nekem ilyen koromban ehhez még szükségem volt az anyukámra.
- Menjünk a fiúkhoooz- állt meg előttünk Natalie vigyorogva. Riára néztem, aki aprót bólintott felém, aztán felállt, és neszesszerét elvéve a fürdő felé indult.
- Adjatok tíz percet- motyogta, aztán bezárkózott. Tíz perc? Aha, na persze…
#####
Mikor végül bő húsz perc múlva felfrissülve, kissé átváltozva kiléptem a fürdőből, már senki nem volt a szobában. Ledobtam a neszesszerem az egyik bőröndömre, és mielőtt kiléptem volna a szobából, utoljára belenéztem az ajtó mellett lévő tükörbe. A smink néha tényleg csodákra képes. Hajamat alaposan kifésültem, és most lágy hullámokban omlott a vállamra, a barackszínű arcpirosító életet vitt az arcomba, a szemfestéknek köszönhetően pedig máris nem volt olyan fénytelen a tekintetem. Barackszínű, virágos felsőmet megigazítva kiléptem a szobából, és bekopogtam a fiúkhoz. A következő pillanatban egyszerre ketten ugrottak a nyakamba. Louis és Niall. Nevetve veregettem a vállukat, miközben éppen ki akarták szorítani belőlem a szuszt. Miután végre elengedtek, és beinvitáltak a szobába, a többi fiú is odajött hozzám, és egyenként megölelgettek. Jól esett, hogy ilyen kedvesek voltak.
- Jason mennyire volt kiakadva?- húztam fel a szemöldököm, és nem tudtam nem észrevenni, hogy mindenki kissé elhúzta a száját.
- Áhh, nem volt vészes- legyintett Niall erőltetetten, én pedig felnevettem.
- Oké, én ezt nem bírom. Zenéééét- kiáltott fel hirtelen Louis, és egy laptopot elővéve hihetetlen sebességgel kezdett pötyögni, aztán pár másodperc múlva hangosan dübörögve meg is szólalt az általa választott szám.(http://www.youtube.com/watch?v=1G4isv_Fylg&feature=related)
- Na jó, most, hogy Ria is itt van, ideje feldobni a hangulatot- vigyorodott el Liam, én pedig felhúzott szemöldökkel figyeltem, ahogy a fiúk egy emberként letelepedtek a földre, egy nagyobb körben, helyet hagyva nekem és Samnek, aki mindeddig a kanapén ült felhúzott lábakkal. Csodálkozva néztünk össze, aztán én megvontam a vállam, és vigyorogva csatlakoztam a fiúkhoz.
- Mit játszunk?- néztem körbe, amiért csak pár lesújtó pillantást kaptam.
- Felelsz vagy mersz. Mi mást?- értetlenkedett Niall, aztán kicsit arrébb csúszott, hogy Sam leülhessen mellé.
- Ja, hogy ez ilyen egyértelmű?- vigyorogtam.
- Alap- nevetett fel Louis, aztán a szeme gonoszan felcsillant- Harry kezd- küldött egy gúnyos vigyort a fürtös felé- Felelsz vagy mersz?
- Felelek- vágta rá határozottan bongyorka, és ez azt hiszem senkit sem lepett meg. Az első körök mindig így telnek. Közben Natalie is közelebb merészkedett, és mosolyogva beleült Louis ölébe.
- Miért szakítottál Eleanorral?- húzta fel a szemöldökét Louis, a levegő pedig egy pillanatra mintha megdermedt volna. Harry a csuklóján levő fonott karkötőjét babrálva gondolkozott.
- Mert ráébredtem, hogy vannak fontosabb dolgok a látszatnál...- emelte fel végül a fejét nyugodtan, és tekintetét belefúrta Louis szemeibe.
- És miért nem szóltál nekem, hogy ismerted már?
- Egy kérdésről volt szó- nevetett fel keserűen Harry, aztán csak megvonta a vállát- Én is megváltoztam, és reménykedtem, hogy az idő múlása számára is jótékony hatással bírt.
Louis halványan elmosolyodott, aztán Harry előrenyúlva megpörgette az előzőleg a kör közepére helyezett üres üveget, aminek a szája Niallen állapodott meg.
- Merek- jelentette ki határozottan, aztán büszkén körbepillantott- Valakinek fel kell dobnia a bulit.
Harry megeresztett felé egy vigyort, aztán elgondolkozva körbenézett.
- Kíváncsi vagyok, mennyire bírja a strapát a gyomrod- állt fel végül, és gyors léptekkel a beépített konyhához lépkedett. Pár perc elteltével egy tál gusztustalansággal tért vissza, és elégeddetten tette le Niall elé.
- Oké… Ez mi?- húzta fel a szemöldökét a szöszi, amire Harry csak gonoszan elmosolyodott.
- Nutella paradicsomdarabokkal, lekvárral, és egy kis meglepetés mustárral- undorodva néztem felé, de Niall csak vigyorogva megvonta a vállát, és egy villát a kezébe véve belekóstolt a kreálmányba. Várakozásteljesen figyeltük az arcát, amiről legnagyobb megdöbbenésünkre az undor leghalványabb jeleit sem lehetett leolvasni, aztán inkább elfordítottuk fejünket, mikor vigyorogva tovább kezdett enni.
- Rajtam ilyen könnyen nem fogsz ki- jelentette ki büszkén, miután visszarakta a villáját az üres (!) tálba. Erre senki nem tudott semmit mondani, inkább csak felnevettünk, és Niall pörgetése után az üveg Zaynen állapodott meg.
- Felelek- közölte unottan Zayn, miközben mogyoróbarna szemeivel nyugodtan pásztázta Niall arcát.
- Mi a legváratlanabb dolog, amit megtudtál Samről? Elvégre te beszélsz vele a legtöbbet közülünk- vigyorgott a szöszi, én pedig lopva Sam kifejezéstelen arcára pillantottam, aki csak egyetlen fagyos pillantással reagálta le a kérdést.
- Az, hogy akármennyire is próbálja adni a kemény legényt, ha valaki megismeri az igazi énjét, nem lehet nem szeretni- mosolyodott el Zayn halványan, én pedig elhúztam a számat. Hát ez nem pont a legmegfelelőbb válasz volt. Sam felhúzta a szemöldökét, aztán kezével automatikusan a kulcscsontjához nyúlt. Mikor a semmit fogta meg, zavartan visszaejtette a kezeit az ölébe, és az üveget kezdte vizslatni, aminek a szája most Liam felé mutatott.
- Felelek- közölte Liam fel sem pillantva a telefonjából, amin most is épp sms-t írt.
- Volt már, hogy megfordult a fejedben, szakítasz Daniellel?- fürkészte az arcát Zayn. Liam felemelte a fejét, és halványan elmosolyodott.
- Nem. Ahhoz túlságosan szeretem- mondta mosolyogva. Nincs mit tenni, halálosan szerelmes a srác. Miután a telefonját letette maga mellé a földre, az üveg most rám mutatva állt meg.
- Felelek- mosolyodtam el halványan a hajamat átdobva a vállam fölött.
- Oké, akkor- nézett rám Liam elgondolkozva-, van valamilyen rejtett tehetséged?
Elkaptam Sam pillantását, aki érdeklődve nézett rám, és csak egy apró bólintással fejezte ki véleményét a dologról.
- Tíz évet táncoltam- sóhajtottam végül, mire mind az öt srác felkapta a fejét.
- És csak hobbiszinten, vagy profi voltál?- nézett rám Niall kíváncsian.
- Volt, hogy ebből éltem meg, ha erre gondolsz- mosolyodtam el keserűen, és igyekeztem mindenki pillantását kerülni.
- De erről hogyhogy még nem hallottunk?- emelte fel a szemöldökét Louis.
A nyelvem hegyén volt az őszinte válasz. Tényleg. De aztán belenéztem azokba a tengerkék szemeibe, és egyből meggondoltam magam.
- Nem kérdeztétek- nyújtottam rá nyelvet, aztán vigyorogva megpörgettem az üveget. Louis volt a soron következő, aki csak mosolyogva rám kacsintott.
- Merek.
Összeráncolt szemöldökkel gondolkodtam a megfelelő szívatáson, amikor megszállt az ihlet.
- Kopogj be az egyik szobába a folyosón, és kérj kölcsönbe egy cottont- húztam gyerekes vigyorra a számat.
- Mi az a cotton?- nézett rám kíváncsian Natalie, mire nevetve megráztam a fejem.
- Az egy süti- mosolygott rá Niall, amire mindannyian felnevettünk. Louis határozottan felpattant, és kivágtatott a szobából. Az ajtót nyitva hagyta maga mögött, így hallhattuk minden lépését. Visszafojtott nevetéssel hallgattuk, ahogy bekopogott valahova, aztán egy öreg néni hangját hallottuk meg.
- Igen? Miben segíthetek, aranyoskám?- még véletlenül sem néztünk egymásra, mert egészen biztosan kitört volna belőlünk a röhögés.
- Öööö… Jó napot. A helyzet az, hogy ööö… Tudja, a barátnőmmel vagyok itt, és végszükségről van szó… Szükségem lenne egy… egy óvszerre. Persze, csak kölcsönben, holnap adnék másikat…- Louis zavart hangjától csak még inkább ki akart törni belőlünk a röhögés, és amikor hallottuk az ajtót becsapódni, nem bírtuk tovább. Összenéztünk, és először én kezdtem el idétlenül vihogni. Natalien, aki kíváncsian nézett minket, és Samen kívül, aki csak meredten bámult maga elé, mindannyian szakadtunk a nevetéstől. Louis vörös fejjel ért vissza, és zavartan ült le a helyére. Mikor aztán ránk nézett, ő se bírta tovább, elvigyorodott, aztán vihogni kezdett.
- Oké, lépjünk tovább- hagyta abba a nevetést Louis, és továbbra is rázkódó vállal megpörgette az üveget. Amint lassulni kezdett, tekintetem egyből Samre esett, mert akkor már egyértelmű volt, hogy ő lesz a soros. Így is történt, így minden szempár felé fordult, de ő csak unottan csavargatta az egyik kibomlott raszta tincsét. Jeges tekintetét lassan Louisra emelte, és pár pillanatig farkasszemet néztek.
- Merek- közölte végül Sam határozott hangon, miközben csak úgy szikráztak a szemei.
- Oké- csapta össze Louis a tenyereit, és látszott rajta, erre a válaszra várt- Smárold le a melletted ülőt- vigyorodott el, Sam pedig abban a pillanatban ledermedt.
#####
A szobára csend telepedett, én pedig pár pillanatig mozdulni sem bírtam. Csak néztem Louis kárörvendő arcát, és éreztem, ahogy az idegtől a vér az arcomba tolult. Lehunytam a szemem, és próbáltam felidézni, ki is ült mellettem. Lassan a jobb oldalamra fordítottam a fejem, és kinyitottam a szemeim. A tiszta, kék szempárt megpillantatva mérhetetlen megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Niallra nézve halványan elmosolyodtam, és kissé felhúztam a szemöldököm. Azért, ez jobb volt, mint amire számítottam.
- Khm…- kaparta meg a torkát Louis erőltetetten, mire érdeklődve néztem felé- Én a bal oldaladon ülőre gondoltam.
Pislogás nélkül meredtem rá, aztán az ajkamba harapva fordultam a másik oldalamra. A kezem megremegett, és minden igyekezetem ellenére a szemeim kikerekedtek.
- Bizonyítékot akarsz?- néztem ismét Louisra idegesen, aki csak kaján vigyorral bólintott. Feszülten méregettem, aztán nyeltem egy nagyot, és visszafordultam a mellettem elterpeszkedő, engem fürkésző Harryhez.
- Hihetetlenül gyerekes vagy- vetettem még oda Louisnak, aztán mély levegőt véve közelebb helyezkedtem Harryhez. A szemöldöke az egekbe szaladt, látszott rajta, nem számított rá, hogy tényleg megteszem, amit Louis kért. A gyomrom görcsbe rándult, az arcom pedig izzott a forróságtól. Ismét nyeltem egyet, aztán belenéztem Harry szemeibe. Mindeddig kerültem a szemkontaktust, hiszen nem akartam elveszteni a fejemet, de most muszáj volt. Tekintete fogságba zárt, és én úgy éreztem, megnyílt alattam a föld. Fejét lassan elkezdte közelíteni az enyémhez, de közben egy pillanatra sem kapta el a tekintetét. Ahogy egyre közelebb ért hozzám, szinte sokkolódtam. A testem önkéntelenül reagált. A szívem hevesebben kezdett verni, és kapkodva igyekeztem oxigénhez jutni. Mikor már alig pár centi választotta el az arcunkat, megtorpant, és kissé felhúzta a szemöldökét, a reakciómat várva. Nem tudtam mit csinálni, teljesen elvarázsolt a tekintete, ha akartam volna, sem tudtam volna megmozdulni, így csak lehunytam a szemem, és vártam. Nem kellett sokáig, alig egy másodperc múlva megéreztem puha ajkait a számon. Óvatosan ért hozzám, szinte alig éreztem érintését. A karom libabőrös lett, és úgy éreztem, mintha belém csapott volna a villám. Közelebb hajoltam hozzá, és a szám enyhén elnyílt. Éreztem a meglepődöttségét, de a következő pillanatban már semmi nem érdekelt. Magával ragadott a hév, mikor nyelve táncra hívta az enyémet. A kezem magától indult útnak, gyengéden túrtam bele a göndör fürtjeibe, ezzel is próbálva minél közelebb húzni magamhoz. A testem felforrósodott, és amint mellkasunk összeért, éreztem a vére hangos dübörgését. Hevesen csókolt, szinte falta a számat, és kezének érintését éreztem az arcomon. Ahol a bőrünk találkozott, teljesen felforrósodtam. Rajtunk kívül semmi nem létezett, és már egyáltalán nem érdekelt az a hülye játék. A következő pillanatban mintha elvágtak volna egy jelenetet egy filmben, a fülemben dübörgő véren keresztül egy kamera félreismerhetetlen kattanását hallottam.
- Mondtam, hogy halkítsd le, te idióta- morogta Ria idegesen. Hirtelen feleszméltem, és kipattantak a szemeim. Kezemet elkaptam, fejemet hátrarántottam, és a másodperc törtrésze alatt húzódtam a lehető legmesszebb Harrytől. Kikerekedett szemekkel néztem magam elé, és kapkodva igyekeztem levegőhöz jutni. Nyeltem egyet, és döbbenten néztem fel a többiekre, akik mind kaján vigyorral néztek. Megengedtem magamnak egy pillantást Harryre, aki mellettem ülve szintén elég zaklatottnak tűnt, arcán lázfoltok virítottak, szeme természetellenesen csillogott, és zavarodottan nézett rám. A következő pillanatban aztán minden megváltozott. A gyomromból egy éles fájdalom indult el, és az egész testemben terjedni kezdett. Kétrét görnyedtem, és éreztem, ahogy a talaj ülő helyzetemben is kicsúszott alólam. Úgy éreztem, mintha egy hatalmas fekete lyukba zuhannék, és a saját sikításomon kívül hallottam a többiek rémült kiáltozásait. De látni már semmit nem láttam, csak a hatalmas sötétséget, ami fokozatosan körülvett, és végül teljesen elmerültem benne…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése