Teltek a napok, mi pedig annyira el voltunk foglalva, hogy levegőt venni sem volt időnk. Hát még a fiúk! Nem tudom, hogy bírják ők ezt hosszú távon, de minden tiszteletem az övék. Ma hajnalban indult a gépünk, és pontban 9 órakor érkeztünk meg Budapestre. Délelőtt semmi dolgunk nem volt, ami már nagyon rég nem történt meg, így mind igyekeztük kihasználni, amennyire csak lehetett.
- Mit csinálsz?- pattant mellém Louis az ágyra, mire én reflekszből összecsaptam az előttem heverő füzetet, és idegesen meredtem rá.
- Közöd hozzá?
- Jaj, Sam, ne legyél már ilyen utálatos. Csak kíváncsi, mutasd meg neki azt a szart, aztán lépj tovább.- táncolt el az ágy előtt Ria, mire én csak felhúztam a szemöldökömet. Liam Ria ágyán ült, és mosolyogva válaszolgatott a rajongóinak a Twitteren. Már vagy fél órája itt voltak, és idióta pop-számokat hallgattak, meg össze-vissza táncikáltak. Mivel Louis továbbra is kíváncsian nézett rám, és nem úgy tűnt, mint aki nagyon meg akar szűnni, így csak jelentőségteljesen a lábára néztem, mivel az ágyamon térdelt. Nem vette az adást, így fogtam magam, és löktem egyet a vállán. Váratlanul érhette, mert elvesztette az egyensúlyát, és lezúgott az ágyamról. Pislogva nézett fel rám, mire én csak sóhajtva felálltam, és átmentem a fiúk szobájába, hátha ott nagyobb a nyugi. Aha… Szép remények. Amint beléptem az ajtón, Zayn rögtön odarohant hozzám, és elbújt mögém. Nem értettem, hogy most mégis mi történt, egészen addig, amíg meg nem pillantottam Harryt, egy vizipisztollyal a kezében, ahogy Niallt üldözte. Amikor az ajtóhoz nézett, egy pár másodpercig rajtam ragadt a tekintete, csakhogy a lába ment tovább, és így sikeresen nekiment egy bőröndnek, és elvágódott. Niall röhögve visszasétált hozzá, és felhúzta a földről. Zayn mosolyogva előbújt mögülem, úgy tűnt, arra következtetetett, hogy elmúlt a veszély. Óvatosan leültem a kanapéra, és a fiúk is kábé rendbe szedték magukat.
- Miben állhatunk szolgálatára?- hajolt meg előttem Niall vigyorogva, mire csak felhúztam a szemöldököm- Esetleg valami étekkel? Nem? Hát, most, hogy így kérdeztem, meg is éheztem, szóval én viszont igénybe venném ezt a szolgáltatást.- lépkedett oda pöckösen a hűtőhöz, majd elővett belőle… szóval elővett belőle valamit.
- Louisék elüldöztek?- mosolygott rám Zayn, mire szemforgatva bólintottam.
- Komolyan, Louist egyszer össze kéne zárni pár napra Riával. Talán akkor végre kifáradnának.
Harry felhúzta a szemöldökét, és száját féloldalas mosolyra húzta.
- Az biztos…
Zayn elmosolyodott, majd elkényelmesedve feltette a lábait a kanapé előtti asztalra. Harry és Niall velünk szemben ültek le a földre, és egy csomag ropin rágódtak éppen. Az utóbbi időben igyekeztem a lehető legkevesebb időt tölteni a fiúkkal. Vagy Riával. Vagy bárkivel. Csak ezt eléggé megnehezítette, hogy a napok felét végigutaztuk, amikor is egy légtérbe voltunk összezárva, a másik felében pedig szintén együtt kellett lennünk. De amikor csak tehettem, feltettem a fülhallgatómat, és kizártam magam körül a világot. Egyrészt, mert megígértem Joshnak. Másrészt pedig, féltem. Féltem, hogy megkedvelem őket. Féltem, hogy a szívembe férkőznek. Féltem, pedig nem volt már mit elvesztenem.
- Tényleg, mi szél hozott megint felénk, kislány? Úgy tűnt, az utóbbi időben kerülsz minket.- nézett rám Zayn.
Megvontam a vállam, aztán felnevettem, mert Harry a következő pillanatban újra előrántotta a háta mögül a vizipisztolyát, és lefröcskölte vele Niallt, aki erre visítva elkezdett csapkodni a feje körül, majd hátradőlt, és már a lábával is kapálózott, mint egy haldokló bogár. Harry ezt kihasználva rávetődött, ráült a hasára, és gonosz vigyorral az arcához szegezte a pisztolyt.
- Most meghalsz, Horan- közölte elmélyített hangon, és lefröcskölte Niall arcát, mire az ismét felvisított, lelökte magáról Harryt, aki a hátára gurult, és most Niall mászott rá. Próbálta kicsavarni a kezéből a játékfegyvert, de Harry erősen fogta, és így össze-vissza fröcsköltek vele mindent maguk körül. Zayn fürkészve nézett rám, majd felkapta a cigijét az asztalról, és felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Pár pillanatig néztem, majd kicsit meglöktem, és magamtól álltam fel. Kikerültem Zaynt, és kimentem a szobából. Hallottam a lépteit magam mögött, de arcával csak akkor találkoztam legközelebb, mikor leértünk, és- immár egy szál cigivel a számban- vigyorogva hátrafordultam. Értette a célzásom, szórakozottan elővette a zsebéből a gyújtóját, majd meggyújtotta a cigim. Ez lassan már bevett szokássá vált nálunk, mivel én valahol mindig elhagyom a gyújtóm. Zayn felpillantott a szobánk ablaka felé, majd felsóhajtott.
- Azért jó látni, hogy Harry kezd újra a régi lenni…
- Ezt hogy érted?- néztem rá összeráncolva a szemöldökömet.
- Hát ugye régen mindig ilyen volt. Perverz, szórakozott, és folyamatosan hülyéskedő. Aztán egyszer csak bumm, valaki elrabolta a régi Harryt, mi meg kaptunk helyette egy mélabús, töprengő fazont.
- Mikor volt ez?
- Nem tudom… Talán egy éve.
- De miért? Történt valami?- összefontam magam előtt a karomat, és fürkészve néztem Zayn arcát.
- Tulajdonképpen igen. Elég furcsa, de a helyzet az, hogy azóta ilyen, mióta…- a hangja elcsuklott, és tekintete az arcomon cikázott-… mióta látott egy videót…te jó ég.- arcvonásai megváltoztak, szeméből csak a döbbenetet lehetett kiolvasni, nekem pedig nagyon rossz érzésem támadt.
- Mi volt abban a videóban?- kérdeztem halkan, de Zayn nem válaszolt, továbbra is elképedve nézett rám, így megköszörültem a torkomat, és még egyszer megkérdeztem.- Zayn… Mi volt abban a videóban?- fúrtam bele a tekintetem az övébe, és igyekeztem, hogy könyörgő helyett határozott legyen a hangom, de kétlem, hogy összejött.
Zayn szája megremegett, majd éppen válaszolt volna, mikor valahonnan egy idegesítően ismerős, vékony hang hallatszott.
- Sammy, szia!- ijedten néztem körül, de nem láttam senkit, így visszafordultam Zayn felé- Juhú, itt vagyunk mögötted!
Megpördültem a tengelyem körül, majd amint megláttam a vinnyogó hang gazdáját, inkább újra visszafordultam Zayn felé. Sajnos, a tervem, miszerint, ha én nem látom őket, akkor majd ők sem fognak, nem jött be, mivel a következő pillanatban meghallottam a személyhez tartozó hangos csörgést, az orromat megcsapta a szantálfa erőteljes illata, és egy kéz nehezedett a vállamra. Sóhajtva megfordultam, és a nővéremmel találtam szembe magamat. Egy földet söprő, hatalmas virágos ruha volt rajta, fülében hosszú, tollas fülbevaló lógott, a nyakában pedig hosszú fanyaklánc csörgött. Idegesen néztem bele a melegen csillogó szempárba, és nem tudtam nem figyelmen kívül hagyni, hogy madárfészek-szerű hajában virágkoszorú pihent.
- Mit akarsz, Kate?- kérdeztem végül hűvösen, mire hátravetett fejjel felnevetett.
- Hihetetlen, hogy soha nem változol. Pedig annyira reménykedtem, hogy csak kistini korodban leszel ilyen mogorva- mosolygott rám, mire megrándult az arcom.
- Nem válaszoltál. Mit akarsz?
- Na, ne legyél már ilyen durcás. Látod, szegény Natalie ide sem mer jönni. Na gyere, csöppség, nem kell félned a nénitől, nem bánt, bár láthatóan harapós kedvében van- guggolt le, majd kinyújtotta a karját a kislány felé, aki hozzászaladt, és megölelte. Kate felemelte Nataliet, és már vele együtt nézett újra rám- A helyzet az, hogy azért kerestelek fel újra, mert engem a kötelességeim Afrikába szólítanak most pár hétre. Segítek a harmadik világnak kultúráltabb körülmények között élni, és adományt is gyűjtünk nekik. Ha esetleg szeretnétek egy kis pénzt adományozni, a szervezetünk természetesen örömmel fogadná- nézett ránk jelentőségteljesen.
Zayn éppen nyitotta volna a száját, de megelőztem.
- Kate, azt ne mond nekem, hogy eljöttél Budapestre utánunk azért, hogy pénzt kérj a hülye szervezetednek.
- Sammy, ez nem hülye szervezet, ez igenis komoly munka, fáradozásainkkal…
- Jó, nem érdekel. Azt mond, hogy miért jöttél- emeltem fel a hangom, mire Natalie belefúrta a fejét a nővérem vállába.
- A helyzet az, hogy sajnálatos módon gyerekeknek nem tanácsos Afrikának arra a környékére menni, és ezért arra szeretnélek megkérni, hogy amíg távol vagyok…
- Nem.
- Sam, hadd mondjam végig…
- Nem- néztem rá élesen- Nem sózod rám a kölyködet, amíg te próbálod megmenteni a világot. Kisebb dolgom is nagyobb annál, mintsem hogy pont magamhoz akarnék venni egy idegesítő kiskölyköt, hogy aztán folyton útban legyen, és állandóan pátyolgatni kelljen.
Kate könyörgően nézett rám.
- Sam, most az egyszer kérek tőled valamit, és megígérem, utána békén hagylak. Kérlek, ez nagyon fontos lenne.
- Keress egy másik lúzert, akinek rávarrhatod a nyakára. Ja, hogy nincsenek is barátaid, és én vagyok az egyetlen, akire számíthatsz? Akkor ezt megszívtad- húztam fel a szemöldököm, és elindultam visszafelé, de Kathleen megragadta a karom.
- Nálam van mindened- suttogta a fülembe, mire megdermedtem.
- Miről beszélsz?- kérdeztem rekedten, mire elengedte a karom.
- Elmentem a Cheshire-i lakáshoz, miután már senki nem volt ott. Az összes cuccodat elhoztam.- halványan elmosolyodott- Összerámoltam mindent egy bőröndbe. Ha gondolod, odaadhatom neked.
Lehunytam a szemem, és egy pillanatra lehajtottam a fejem.
- Nem kell. Égesd el, vagy csinálj vele, amit akarsz, de nekem már nincs azokra a dolgokra szükségem.- néztem mélyen a szemébe, mire bólintott egy aprót.
- De Sam… Kérlek…
- Ha még egyszer megkérsz rá, tényleg nem maradhat itt- erőltettem magamra egy mosolyt. Kate megkönnyebbülten felsóhajtott, majd letette Nataliet a földre, leguggolt elé, és a szemébe nézett.
- Anya most egy kis időre elmegy, mert máshol van rá szükség. De te Sammy nénivel maradsz, és ő vigyázni fog rád. Meglátod, jól fogod érezni magad- Natalie összeszorította piciny ökleit, hátrafordulva felnézett rám, majd visszafordult Kate-hez, és hozzábújt.
- De én nem akarok vele maradni. Én veled akarok maradni.
Kate bocsánatkérően nézett rám, majd kért egy pillanatot, és Natalie-val a karjában arrébb sétált.
- Te jó ég…- néztem az ég felé, majd Zayn-re pillantottam- Szerinted mekkora gáz lesz ebből?
- Hát…- húzta el a száját- Ahogy Jasont ismerem, lesz egy-két keresetlen szava…
Idegesen elővettem a zsebemből a cigis dobozom, és kivettem belőle még egy szálat.
- Még egy?- nézett rám Zayn, és elhúzta a száját, mire csak megvontam a vállam.- Minek?
Az ajkamba haraptam, és elnéztem Zayn mellett.
- Mert éhes vagyok..- csúszott ki a számon, aztán kikerekedtek a szemeim, és a szám elé kaptam a kezem. Zayn összeráncolta a szemöldökét, aztán elnevette magát.
- Ez most komoly?- nézett rám végül.
- Talán- suttogtam, majd kivettem a zsebéből a gyújtóját, és rágyújtottam.
Pár perc múlva a nővéremék visszaértek, és Kate kezében két hatalmas, kopott bőröndöt cipelt.
- Te jó ég, minek ennyi cucc egy ilyen kis kölyöknek?- néztem rá megrökönyödve, mire megrázta a fejét.
- Csak az egyikben vannak az ő cuccai- mosolygott rám, aztán letette a lábaim elé a bőröndöket, ügyet sem vetve a döbbent tekintetemre. Még utoljára lehajolt Natalie-hoz, megölelte, adott neki két cuppanós puszit, majd intett nekünk, és elsétált.
- Hát, jól itt lettünk hagyva…- szólalt meg Zayn pár másodperces kínos hallgatás után. Felsóhajtottam, majd felvettem a földről az egyik bőröndöt, és segítségkérően Zaynre néztem. Azonnal felkapta a másik csomagot, én pedig kínosan néztem Natalie-ra.
- Hát… akkor… khm… menjünk is fel..- indultam el fölfelé, de mikor észrevettem, hogy Natalie nem követ, visszafordultam hozzá. Hatalmas, csillogó szemekkel nézett rám, és felém nyújtotta a kezét. Sóhajtva léptem vissza hozzá, és megragadtam a kinyújtott kezet. Felsétáltunk a második emeletre, ahol a szobáink voltak, majd letettük az ajtónk előtt a csomagokat. Zaynre pillantottam, aki csak megvonta a vállát, így egyszerűen fogtam magam, és benyitottam a szobánkba. Louis és Liam még mindig ott volt, most épp Ria két oldalán feküdtek az ágyán, és a laptopon néztek valamit nagyban. Mikor benyitottunk, mindannyian felkapták a fejüket, és meglepődve pislogtak Natalie-ra.
- Mi van Sam, gyerekrablásra adtad a fejed?- nézett rám vigyorogva Ria, mire Louis felnevetett, majd felpattant az ágyról, négykézláb Natalie-hoz mászott, és elkezdte szaglászni. Natali felnevetett, és megsimogatta Louis fejét, mire az elkezdett ugatni. Odacipeltem a bőröndöket az ágyamhoz, aztán inkább visszamentem az ajtóba, továbbra sem volt kedvem ehhez a társasághoz.
- Komolyan Sam, mit keres itt egy kislány?- nézett rám Ria felhúzott szemöldökkel, mire kelletlenül válaszoltam.
- Kate idejött, és rámsózta a kölykét.
- Hogy mi?- kapta fel a fejét Ria és Liam egyszerre.
- Szóval úgy tűnik, most lesz egy potyautasunk egy darabig…
Louis föltérdelt, és mosolyogva kezet nyújtott Natalie-nak.
- Üdvözlöm a rezidenciánkban, kedves kishölgy. Az én nevem Louis Tomlinson. Magácskában kit tisztelhetek?- egy apró puszit adott Natalie kézfejére, mire a lány szégyenlősen felnevetett.
- Natalie Johnnson - mosolyodott el, kivillantva hiányos, hófehér fogsorát.
Szemforgatva fordultam Zayn felé.
- Szerintem itt jó helyen lesz- indultam kifelé. Zayn pár másodperces habozás után követett, és becsukta maga mögött az ajtót. Sóhajtva indultam el a fiúk szobája felé, amikor is ajtónyitódásra lettem figyelmes a hátunk mögül. Megfordultam, és Natalie szomorú, csokoládébarna szemeivel találtam szembe magamat. Leguggoltam, és összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- Mi a baj, Natalie?
Nem szólt semmit, csak kinyújtotta felém a kezét, és nagyon úgy tűnt, hogy velem szeretne tartani. Sóhajtva megfogtam a kezét, és végre átmentünk a fiúk szobájába. Niall és Harry a konyhapulton ültek, és meglepetten néztek fel ránk.
- Hát ő meg kicsoda?- mosolyodott el Niall és közelebb merészkedett hozzánk
- Az unokahúgom, Natalie. Pár hétig potyautas.- jelentettem be, mire mindkét srácnak felszaladt a szemöldöke. A hátam mögül tompa puffanást hallottam, mire meglepetten néztem Zaynre.
- Te áthoztad a bőröndöt?- a hangom legalább két oktávval magasabban szólt, mint általában, és ez eléggé hisztérikusnak hathatott.
Zayn csak megvonta a vállát, aztán leült a kanapéra.
- Zayn, én azt a bőröndöt nem akarom látni. Tűntesd el, égesd el, robbantsd fel, vagy bánom is én, csak itt ne maradjon…
- Ha annyira nem akarod látni, akkor csinálj vele valamit te- nézett rám, mire lefagytam.
- De.. – kerestem a szavakat- Jó, legyen- jelentettem ki határozottan, majd megfogtam a bőröndöt, és a kanapéhoz hurcoltam, hogy eldöntsem, mi legyen a végzete. Addig- addig néztem, míg Natalie-nak is felkeltette az érdeklődését, és mosolyogva odajött hozzám.
- Ez micsoda?- mutatott a bőröndre, mire elgondolkozva néztem rá.
- A gyerekkorom végét jelző határ- néztem rá végül, mire pár percig gondolkodó fejet vágott, majd megrázta a fejét.
- Nem értem- jelentette ki, majd csípőre tette a kezét- Megmutatod nekem?
Lehunytam a szemem, és elszámoltam tízig. Aztán kinyitottam, és Harry elgondolkodó tekintetével találtam szembe magamat. Úgy tűnik, közben közelebb jött, ahogy Niall is, és most éppen mindenki arra várt, hogy kinyissam a bőröndöt. Hatalmasat sóhajtottam, majd remegve arrébb raktam egy kicsit a bőröndöt, és leültem a földre. Lassan felnyitottam a tetejét, és amint megláttam a benne lévő emlékeimet, elhomályosult a tekintetem. Natalie lekuporodott mellém, én pedig kivettem a legfelül lévő tárgyat, ami egy fényképalbum volt. Tudtam, hogy mi vár rám, amikor kinyitom, mégis azt vártam, hogy valami megváltozott. A fényképalbumban egyetlen kép volt, az összes többit kivettem, mielőtt elmentem volna a lakásból még anno. Azon az egy képen egy, két kéz által összerakott szívecske volt látható. Halványan elmosolyodtam, és megfordítottam a képet. Igen, az aláírás még mindig ott volt. ’Sam, nézd milyen képet találtam a fényképezőgépemben. Ezt muszáj volt elküldenem neked. Szép délutántJ xoxo’ Hirtelen döntéstől vezérelve felmutattam a képet, egyenesen Harry felé, aki csak elkerekedett szemmel odahajolt, és kikapta a kezemből. Újra a bőröndbe nyúltam, és most egy pólón akadt meg a kezem. Mikor felemeltem, elmosolyodtam. Hihetetlen, hogy ezt ott hagytam. Harry letette a képet, amit mindeddig a kezében tartott, a dohányzóasztalra, és ő is a bőröndhöz térdelt. Kicsit úgy éreztem, mintha bolhapiacra vittem volna a múltamat, de ekkor már nem tudtam mit csinálni. Harry kezébe nyomtam az ominózus pólót, mire kikerekedett szemmel nézett rám.
- Nem mondod, hogy ez…
Csak elmosolyodtam, majd ismét a pólóra néztem.
- Ha nem gond, akkor ezt most már szeretném visszakérni. Tudod te, hogy mióta keresem?- felnevettem, mire Harry is elmosolyodott, és nagyon úgy tűnt, hogy tényleg vissza akarja kapni a régi pólóját. Tovább kutattam, és a következő, amit kivettem, egy cipősdoboz volt, ami teljesen be volt festve feketére. Elkerekedett szemmel meredtem a dobozra, majd egy hirtelen mozdulattal visszaraktam a bőröndbe, annak bevágtam a fedelét, lecsuktam a pattintható zárját, majd megkönnyebbülten dőltem neki a kanapénak. Nem, erre még nem voltam készen. Harry fürkészve figyelte az arcom, de mivel semmilyen érzelmet nem tudott leolvasni róla, sóhajtva feltápászkodott, és a pólóját fogva elvonult a hálószobájába.
- Miért lett szomorú a bácsi?- nézett rám Natalie a hatalmas szemeivel, mire elmosolyodtam.
- Nem lett szomorú, csak elgondolkozott.
- De szerintem szomorú lett. És te is szomorú lettél, Sammy néni.- odajött hozzám, beleült az ölembe, majd az arcomat megragadva mosolyra húzta a számat- Ne legyél szomorú. Legyél boldog, és úgy minden sokkal jobb lesz.
Pislogva néztem bele a csokoládébarna szemeibe, majd nem bírtam tovább, elmosolyodtam, és adtam egy puszit az arcára.
- Tudod, Natalie… Te nagyon emlékeztetsz engem valakire…
- Kire?- nézett rám csillogó szemmel.
- Egy régi ismerősömre…
- Miért hasonlítok egy régi ismerősödre?- húzta össze a szemöldökét csodálkozva.
- Nos, ez igen egyszerű- összeborzoltam a haját, majd egy nemrég bezárt hálószobaajtó felé néztem- Ez a bizonyos régi ismerősöm is csak úgy odajött hozzám, mikor szomorú voltam, én pedig nem bírtam ki mosolygás nélkül, mikor a szemébe néztem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése