- Hé, jól vagy?- léptem ki a tetőteraszra, és miközben behúztam magam mögött az üvegajtót, kissé megborzongtam a hűvös széltől. Louis kissé oldalra fordította a fejét, és halvány mosolyt erőltetett magára, aztán visszafordult, és tovább könyökölt a korláton, ami mögött gyönyörű kilátás nyílt Anglia forgalmas utcáira. Halkan odasétáltam hozzá, és melléállva én is kissé kihajoltam. Valami angol tévécsatorna épületében voltunk, és a legfelső emeleten nemsokára kezdődött az interjúnk leforgatása. Louis már vagy negyedórája eltűnt, de rajtam kívül senkinek nem jutott eszébe a tetőn keresni.
- Csak rossz napom van- sóhajtotta végül pár perces hallgatás után felém pillantva.
- Louis, ne nézz hülyének. Tudom, hogy kerülsz, de nem értem, miért- húztam fel a szemöldököm kérdőn. Csak a profilját láttam, a kora esti szürkületben azt is csak homályosan, és elgondolkodva figyeltem, ahogy nemrég tökéletesen beállított haját egy erősebb széllökés tökéletesen tönkretette.
- Teljesen mindegy. Nem mondhatom el- húzta el a száját, és lehet, hogy csak képzelődtem, de mintha egy könnycseppet láttam volna megcsillanni a szemében.
- Nem mindegy. És mégis miért nem mondhatod el?- ráncoltam a szemöldököm értetlenkedve. Az órámra pillantva megállapítottam, hogy még pont van időm egy közepes hosszúságú lelkizést meghallgatni, hogy utána Louis - remélhetőleg- újult erővel vághasson neki az interjúnak. Komolyan, még a vak is láthatta rajta az utóbbi napokban, hogy valami nem stimmel.
- Ez… ez csak nem rád tartozik- nézett rám gyötrődve. Sóhajtva a korlátnak támaszkodtam, és ismét megborzongtam egy erősebb széllökéstől. Hiába, tavasszal esténként még igencsak hűvös az idő- pláne itt- az én lenge öltözékem pedig nem pont arra volt tervezve, hogy kint ácsorogjak a tetőn- vagy egyáltalán, bármit is csináljak a tervezett ülésen kívül.
- Nézd. Nem mondom, hogy ez nem esik szarul, mert de. De ha így gondolod, el kell fogadnom. Viszont szerintem te járnál jobban, ha kiadnád magadból- fürkésztem az arcát, de még mindig nem tudtam leszűrni ebből az egészből annyit, hogy eldöntsem, mégis hogy kéne viselkednem. Csendben figyeltem, ahogy előrehajolva arcát a tenyerébe temeti, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy tökéletesen domborodó feneke ne vonja el a figyelmemet.
- Oké. Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?- egyenesedett fel hirtelen, én pedig kissé hátratántorodtam. Oké, na, a csatámat elvesztettem, és éppen percek óta bámultam tökéletes hátsófertályát, szóval kissé megijesztett a hangulatváltozása- Tényleg el kell mondanom valakinek, mert ez így nem jó- mosolyodott el kissé, és kisöpörte arcából a hajlakktól összeragadt tincseit. Bágyadtan bólintottam, aztán megfordulva hátamat a korlátnak támasztottam.
- Jó döntés. Hallgatlak- küldtem felé egy biztató mosolyt, de tekintetét szinte azonnal elkapta, és ismét az utcákat kezdte kémlelni.
- Tudod… Nekem Harry nagyon régóta az egyik legjobb barátom. Konkrétan mióta egy csapatba kerültünk. Oké, tudom, ez kissé gyerekesen hangzik, de ez van- húzta a száját erőltetett mosolyra- Csak mióta elindultunk erre a turnéra, minden… összekuszálódott. Úgy értem, bejött a képbe Sam, aki állandó fejtörést okozott neki, soha nem mondta el nekem, hogy mi baja van, és jött Josh is, aki egy idióta, és akinek tudom, hogy csak azért nem törte be még a képét, mert Sam barátja.
Várakozásteljesen nézett rám, hogy reagáljak valamit, én pedig aprót bólintottam, bár nem egészen értettem, hogy mire akar kilyukadni.
- Aztán összevesztünk. Kibékültünk ugyan, de úgy érzem, már semmi sem olyan, mint régen. Úgy értem, mikor Josh elment, én tényleg nagyon drukkoltam nekik, hogy kezdjenek már valamit, mert annyira egyértelműen szükségük van egymásra, hogy felfoghatatlan, hogy nem veszik észre. Szóval drukkoltam, de közben azért bántott, mert le se szarta a fejem. Már bocsánat a kifejezésért, de tényleg. Ezek után Josh visszajött, Harry ismét visszabújt a csigaházába, és rohadtul nem foglalkozott azzal, hogy próbáltam felvidítani. Általában csak elküldött melegebb égtájakra. Te jó ég, úgy érzem magam, mint valami tinilány, hogy ilyenekről beszélek- nevette el magát kissé, és én is elmosolyodtam.
- Szóval nem értem. Úgy értem, azt is Liamtől kellett megtudnom, hogy az éjszakáit Sammel tölti. Basszus, régen én lettem volna az első, akinek ezt elmondja. És Liam? Miért pont Liam? Nekem miért tőle kell megtudnom, hogy az alvásidejét arra szánja, hogy megpróbáljon megmenteni valakit, akin már rég nem lehet segíteni?- feltett mutatóujjammal jeleztem, hogy álljon meg egy kicsit, had emésszem az információkat. Oké... Hogy pontosan mi van? Mi az, hogy az éjszakákat együtt töltik? És ÉN erről miért nem tudok?
- Ez most komoly?- nevettem el magam végül kínosan.
- Hogy Liamnek mondta el? Ugye, én is kiakadtam- bólogatott nagyokat.
- Nem, az, hogy azok ketten titokban találkozgatnak- néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Ja. Nem tudtad? Együtt nézegetik a csillagokat, vagy mit tudom én- vonta meg a vállát feszülten. Pár másodpercig még ízlelgettem a számban ezt az információt, majd ismét rápillantottam.
- Oké, bocs. Folytasd.
- Hát végül is ennyi. Csak utálom, hogy egy lány miatt hanyagol. Akinek ráadásul láthatóan semmit sem jelentenek az erőfeszítései. Kikészít, hogy annyira el van foglalva a saját problémáival, hogy nem lehet vele normálisan beszélni, és soha nem is figyel senkire. Miért nem tud olyan lenni, mint régen?- várakozásteljesen nézett rám, én pedig rádöbbentem, hogy tőlem várt megoldást a problémájára. Szinte hallottam, ahogy kattogtak az agykerekeim. Nem akartam semmi hülyeséget mondani.
- De mindjárt vége a turnénak. Utána biztos minden visszatér a régi kerékvágásba- ugyan lelkesen kezdtem a mondatot, a végére elhalványult a hangom, mert rájöttem, mit is mondtam.
- Kétlem- sóhajtott fel, és a helyzet az, hogy ezzel az én gondolataimat is kihangosította. Ha valami egyszer megváltozott, soha nem lesz többé ugyanaz, és ha valami egyszer összetört, soha többé nem lesz tökéletes egész. Ugyan még össze lehet rakni, de a repedések örökre megmaradnak. Jó, de akkor mégis mit mondhatnék?
- Igen, én is- bólintottam rá végül- Tudod, úgy kéne ezt felfognod, mint egy… próbatételt. Ha elég erős a barátságotok, akkor kisebb horzsolásokkal megússza. Ha meg nem, akkor legalább aránylag hamar kiderült- néztem az arcát fürkészve.
- Jó, de én nem akarom, hogy kiderüljön- pillantott rám, és szeméből csak úgy sütött a kétségbeesés.
- Akkor bízz benne, hogy nem ez fog kiderülni. De a legjobb talán az lenne, ha beszélnél a göndör fejével. Úgy értem, talán ha tudja, hogy gond van, akkor más lesz.
- Dehogy beszélek- csattant fel- Még csak az kéne. Nem akarom a hülyeségeimmel traktálni, ezzel csak még mélyebbre taposnám, pedig már így is vagy kétméternyi szarban úszkál.
Elgondolkozva néztem rá, aztán agyamban valaki felkapcsolta a kis lámpát, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Oké. Szóval semmit nem tudsz tenni az ügy érdekében. Tehát most két variációd van. Egy: befordulsz, mindenkit elutasítasz, esélyt sem adsz magadnak a boldogságra, és csak emészted magad amiatt, ami ellen semmit nem tudsz tenni. Kettő: azt mondod, hogy nem érdekel, lesz ami lesz. Próbálod mindennek a pozitív oldalát felfogni, és ha Harry újra igényt tart a barátságra, boldogan igent mondasz rá, de addig is elélsz nélküle is- húztam fel a szemöldököm, és várakozva néztem az arcát. Halványan elmosolyodott, és az égre pillantott.
- Hát, ebben az esetben azt hiszem, inkább a másodikat választanám.
- Na látod- csaptam össze a tenyereimet boldogan- Nem is vagy te olyan hülye- vigyorodtam el.
- Hát igen… Mi? Héééé- nézett rám döbbenten, miután leesett neki, hogy mit is mondtam. Nyelvet nyújtottam rá, ő pedig mosolyogva indult vissza az ajtóhoz. Pár pillanatig még haboztam, mert már hozzászoktam a hűvöshöz, és éppen élveztem, ahogy a szél belekapva a hajamba a szélrózsa minden irányába fújja azt. Hirtelen egy hatalmas cserepes bokor mögül halk, kattintó hangot hallottam, és ijedten kaptam oda a fejem. Pár másodperc múlva halványszürke füst emelkedett a bokor fölé, én pedig bizonytalan léptekkel indultam el abba az irányba. Mikor odaértem, kikerekedett szemekkel torpantam meg.
- Samantha?- kérdeztem döbbenten, és azon filóztam, mégis mióta ülhetett ott, és vajon mennyit hallott ebből az egészből. Nem szólt, csak kifejezéstelen arccal biccentett felém, és beleszívott a cigijébe. Annyi mindent akartam neki mondani. Legelőször is le akartam cseszni, amiért nem mondta el a Harrys dolgot. De még annyi mást. Régóta esedékes volt már nálunk egy kiadós beszélgetés, és ez az időpont éppen megfelelő lett volna. De ahogy belenéztem üres tekintetébe, úgy éreztem, nem most jött el az idő. Így hát szó nélkül hátat fordítottam neki, és visszasétáltam az épületbe. Az, hogy akkor, nem beszéltem Sammel, életem egyik legrosszabb döntése volt.
#####
- Paaaaaaaaaaarrtiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii- rontott be a szobába Louis és Niall üvöltve, mire Ria mosolyogva felnézett a lábkörme festéséből, én pedig csak unottan lapoztam egyet a Vágy és Vezeklésben. Josh mellettem törökülésben ülve éppen a gitárját hangolta, és csak a szemét forgatta a fiúk megjelenésére.
- Ugye jön mindenki?- pattant le Louis Ria ágyára, és hamarosan Niall is csatlakozott mellé.
- Ki nem hagynám- nevetett fel Ria felszabadultan. Ekkor megéreztem magamon Louisék pillantását, de egy vállrándítással elintéztem a dolgot. Egy pillanatra felnéztem, mikor Josh abbahagyta a gitárja pengetését, és arcán gúnyos mosoly jelent meg.
- Bocs, valahogy jobb dolgom is akad- húzta fel a szemöldökét kihívóan,de a kívánt hatást nem érte el, Niall és Louis magasról tettek rá. Meglepődve pillantottam rá. Ez nekem új volt. Josh kihagy bármilyen bulit is?
- Hova mész?- kérdeztem halkan, kissé közelebb hajolva hozzá.
- El- vágta rá reflexből, és nem úgy nézett ki, mint aki ennél többet szeretne mondani. Sóhajtva hátradőltem, és tekintetemet végigjártattam a másik ágyon ülőkön. Á, kicsit sem voltunk klikkesedve. Egy pillanatra újra tininek éreztem magam, szinte láttam magam előtt az osztálytermemet, éreztem a termünk mellett levő mosdóból áradó húgyszagot, és láttam a sötétbarna, enyhén hullámos haj alól kikandikáló zöld szemeket, amint…
- Lementem rágyújtani- pattantam fel gyorsan, és a cigisdobozomat magamhoz kapva egyből kivágtattam a szobából. Mikor leértem a hátsó udvarra, hátamat kimerülten a falnak vetettem, és hunyorogva az ég felé néztem. A lábaim remegtek, a gyomrom összeszorult, és kapkodva vettem elő egy száll cigit, majd végül megkönnyebbülten gyújtottam meg és tüdőztem le a kaparó füstöt. Miért vagyok ennyire gyenge? Miért van az, hogy az utóbbi napokban egyre többször vagyok rosszul? Semmire nincs erőm. De úgy éreztem, amire végképp nincs, hogy továbbra is elviseljem ezt a szarságot. Négy cigit szívtam el gyors egymásutánban, majd mikor elegendő erőt éreztem a térdemben ahhoz, hogy ne essek össze, visszaindultam. A szobába visszaérve Louist karba tett kézzel, sértődött fejjel találtam, Niall és Ria pedig éppen rajta vihogtak. Josh hanyatt feküdt az ágyamon, és… Jézus. Az a naplóm a kezében? Azt a rohadt.
- Cseszd meg- léptem mellé, és kitéptem a kezéből a kopott, bőrborítású füzetet. Lesújtó pillantást küldött felém, aztán felülve elkezdett az ujjaival dobolni a térdén.
- De ez nem ééééér- nyüszítetté Louis, én pedig rápillantottam, bár igyekeztem a lehető legkevesebb kíváncsiságot mutatni.
- Ne hisztizz. Valakinek itt kell maradnia Natalie-vel. Sorsoltunk, téged húztunk, szóval nekünk semmi közünk hozzá. Mindenesetre majd néha küldünk helyzetjelentéseket. Már amíg még tudunk beszélni- vihogott fel Ria, Niall pedig vadul bólogatott mellette. Unottan megforgattam a szemem, és lábaimat magam alá húztam. Miért kell ebből ekkora hisztit csinálni? Könyörgöm, ez csak egy rohadt buli.
- Na jó, menjünk át a többiekhez, hadd röhögjenek ki ők is- pattant fel Niall, és kivágtatott a szobából. Pár másodperc múlva Ria is követte, Louis viszont még állt egy darabig egy helyben, és Ria távolodó alakja után nézett. Nem tudom mi, de valami volt a nézésében. Persze, ez nem meglepő. Ki ne esett volna bele életében legalább egyszer Riába? Csak mert én egy embert sme ismerek. Az ajtó becsukódása után feszült csend telepedett a szobára. Érdeklődve pillantottam Josh felé, amint az ágy szélén ülve magára húzta a cipőit, és felkapta a bőrdzsekijét.
- Elmentem- állt fel, én pedig pislogva néztem utána.
- Most komolyan itt hagysz?- néztem rá kétségbeesetten. Nem szólt semmit, csak kinyitotta az ajtót, ami előtt Zayn emelte éppen kopogásra a kezét. Josh-sal szembetalálva magát leengedte a kezét, és összeráncolt szemöldökkel nézett el mellette, tekintetével minden bizonnyal engem keresve.
- Hát látod, ennek a társaságnak biztos jobban örülsz- küldött felém Josh visszapillantva egy gúnyos mosolyt, majd Zaynt kikerülve elviharzott. Zavartan néztem utána, és kissé elbambulhattam, mert csak arra eszméltem fel, hogy mellettem besüppedt az ágy, és oldalra fordulva Zaynt pillantottam meg.
- Na, van kedved ma partizni?- húzta féloldalas mosolyra ajkát, miközben kényelmesen elhelyezkedett.
- Hát nem pont- húztam össze a szemöldököm, és ujjaimmal az egyik raszta tincsemet morzsolgattam. Tekintetem visszatért a bőrkötésű füzetre, és elgondolkodtam, vajon mit is olvashatott benne Josh? Egyáltalán, mit írtam bele? Felálltam, és továbbra is a hajamat piszkálva járkálni kezdtem a szobában. Próbáltam nem észrevenni Zayn kutató pillantását, de igen nehéz volt. Végül megtorpantam előtte, és összefontam a kezemet magam előtt.
- Egyébként hol lesz?
- Mi?- húzta fel a szemöldökét értetlenkedve.
- A buli- forgattam a szemem.
- Ja, hogy az. Itt a hotelben. Kibéreltük a bárt, ami elég nagy, és az összes ismerősünket meghívtuk. Állat lesz- vigyorodott el- Jó lenne, ha lejönnél.
- Minek is? Hogy tök idegenek előtt bájologjak? Kösz, kihagynám- ültem le ismét, de alig pár másodpercet tudtam a seggemen maradni, ismét felpattantam, és folytattam a járkálást.
- Jogos. De ülj már le, attól elszédülök, hogy nézlek.
Sóhajtva levágtam magam Ria ágyára, de mivel nem bírtam magammal, ezért, hogy ne idegesítsem Zaynt, ahelyett, hogy felálltam volna, a lábammal kezdtem dobolni a padlón. Lehajtottam a fejemet, és igyekeztem megakadályozni, hogy a gondolataim teljesen elszabaduljanak. Tényleg ezt szeretném? Valóban megéri ez nekem? Igen, hiszen nemsokára vége a turnénak, és tudom, hogy beszélnem kell Vele, mielőtt még örökre elválnának útjaink. Nem tudnék hazamenni lelkiismeret furdalás nélkül, ha nem beszélnénk meg mindent. Úgy értem, őszintén. Gondolataimat egy kéz érintése zavarta meg a térdemnél. Lepillantottam a hosszú, fehér térdzoknimra, és az azon pihenő sötétbarna kézfejre, majd felemelve a fejemet belenéztem Zayn meleg-barna szemeibe. Előttem guggolt, és aggodalmas arccal méregetett.
- Jól vagy?- fürkészte az arcomat.
- Persze. Izé. Harry is megy… khm… erre a bulira?- kérdeztem kissé feszengve, és hogy kevésbé legyen kínos, a körmeimet kezdtem tanulmányozni. Az elterelési hadműveletem nem jött be, tekintettel arra, hogy egyébként soha életemben nem szoktam a körömágyaimat tanulmányozni, szóval ez a Riától eltanult trükk fuccsba ment az esetemben. Fenébe.
- Nyilván. Alig várja, hogy a sárga földig igya magát. De ez téged miért is érdekel?- húzogatta a szemöldökét kihívóan, és felült mellém az ágyra. Zavartan kezdtem el a nyakláncomat piszkálni, és… Állj. Nyakláncomat? Neeeeem, szóval újra kezdem. Zavartan kezdtem a Harrytől kapott számomra iszonyúan fontos nyakláncot… Oké, nem. Zavartan kezdtem el a nyakamban lógó értéktelen vackot piszkálni, és legnagyobb megrökönyödésemre éreztem, ahogy a vér az arcomba tolult.
- Ne már! Te elpirultál? Te jó ég- nevetett fel mellettem Zayn hitetlenül, mire megajándékoztam egy szúrós pillantással.
- Kuss- temettem az arcom a tenyereim közé végső elkeseredésemben. Zayn még elnevetgélt magában egy darabig, én pedig rendesen égtem. Oké, mióta vagyok én ilyen?
- Jó, kinevettem magam. Szóval miért is érdekel?- nézett rám kissé elkomolyodva, de a szája sarkában még mindig mosoly bujkált.
- Csak kérdeztem- vontam meg a vállam rezignáltan, miközben mindenhova néztem, csak felé nem.
- Ajánlom, hogy tényleg letold a képedet, és ha már megtetted, akár oda is állhatnál elé, és lesmárolhatnád. Szerintem tetszene neki- felé kaptam a tekintetem, ő pedig rám kacsintott, és a kaján vigyor az arcán levakarhatatlannak tűnt.
- Menj már…- löktem meg egy kissé.
- Na már csak azt mond meg nekem, hogy mitől változott meg ennyire a véleményed- komolyodott el kissé.
- Nem… nekem nem… Nekem még mindig ugyanaz a véleményem- jelentettem végül ki dacosan.
Pillantását belefúrta az enyémbe, de láttam rajta, hogy semmit nem tudott kiolvasni belőlem. Szép is lett volna. Nem is tudom. Hány évig gyakoroltam az érzelmeim totális elrejtését? Tíz? Kicsit több?
- Mit akarsz csinálni tulajdonképpen?- ráncolta össze a szemöldökét érdeklődve.
- Megbeszélni a dolgokat, először is- vágtam rá reflexből, és a szám elé kaptam a kezem. A rohadt életbe már.
- Na látod, ezt az ötletet támogatom. Már igencsak rátok férne, hogy ténylegátbeszéljétek, hogy mi lesz ezután. Elvégre mindjárt vége a turnénak- mosolyodott el biztatóan.
- Ja, én is így gondoltam- bólintottam szórakozottan, aztán elgondolkoztam- De azt hiszem, ezt inkább holnapra hagyom. Nem hiszem, hogy ma megfelelő állapotban találnám egy ilyen beszélgetéshez- mosolyodtam el halványan, aztán felpattantam, mert már majdnem bepisiltem. A fürdőbe lépve pillantásom Ria kikészített ruháira esett, és egy pillanatra megtorpantam. Hogy is fogalmazzak… Az az élénk rózsaszín miniruha nem pont arra utalt, hogy visszafogott estének nézünk elébe. Mit is mondott nekem ma reggel? ’Kikészülök, ha nem szedek össze valami csávót az este folyamán…’ Őszintén remélem, hogy az a csávó Louis lesz. És nem csak erre az éjszakára.
#####
Eközben a másik szobában:
- Haver, neked már megint mi bajod van?- lépett be Liam Harry szobájába, és csendesen becsukta maga mögött az ajtót. Harry az ágyán feküdt, szemével a plafont pásztázta, és szinte árasztotta a negatív eufóriát.
- Mi lenne?- vetette oda foghegyről a belépő srácnak, aki a barátságtalan hangnemet figyelmen kívül hagyva letelepedett az ágyra, Harry lábához.
- Nem akarod elmesélni?- húzta fel a szemöldökét Liam, és tekintetében őszinte aggódás látszott.
- A rohadt életbe is, elegem van- ült fel hirtelen, és hevességével a frászt hozta a másik srácra.
- Mi?- kérdezte az értetlenül, és tényleg nem tudta hova tenni ezt a kirohanást.
- Nem bírom. Én ezt már nem bírom elviselni. Kiszállok. Feladom. Nem ér meg ennyit. Fele ennyit sem. Miért güriztem ennyit? Hiszen láthatóan semmi haszna- Harryből csak úgy dőlt a szó, és még mondta volna tovább a magáét, de Liam félbeszakította.
- Lennél szíves érthetően beszélni? Tudod, nem vagyok gondolatolvasó…
- Samről beszélek- emelte barátjára csüggedt tekintetét- Én… Én feladom. Láthatóan nem érdeklem, és amilyen kevés idő van már hátra ebből a turnéból, biztos nem tudnék előre jutni. Egyszerűbb, ha keresek valaki mást. Valakit, aki… aki egyszerűbb- kereste a szavakat, de érezte, ezek nem takarják teljes mértékben az igazságot.
- Te tudod, Hazza. De azért gondold ezt át még egyszer. Lehet, hogy később még megbánod.
- Nem érdekel. Csak… Csak ma estére hadd szabaduljon el a pokol. Annyian lesznek itt, hátha megfog valaki. És legalább kicsit kikapcsolhatok, elvégre Sam biztos, hogy nem jön le bulizni- Harry tekintete elszánt volt, arca érzelemmentes, ujjai viszont, anélkül, hogy tudatában lett volna ennek, a csuklóján levő fonott karkötőt piszkálták.
Eközben a másik szobában:
- Oké, azt hiszem, ma este képes leszek rá- kezdett bele Louis egyből a magyarázkodásba, egyből azután, hogy berángatta szobájukba Niallt, és becsukta maguk mögött az ajtót- Ma este beszélni fogok neki az érzéseimről- szemei izgatottan csillogtak, ajka vidám mosolyra húzódott.
- Örülök, hogy végre rávetted magad, te idióta. Így pár nappal a turné vége előtt… Pont időben- ironizált mosolyogva a szőkeség, és vidáman lehuppant az egyik ágyra.
- Haha. Tudod te, hogy még most is mennyire parázok? Elterveztem mindent, az egész estét, erre tessék, engem választotok ki bébiszitternek. Valahogy ez nem volt a tervben- ült le Niall mellé ajkát lebiggyesztve.
- Ne nézz így rám, úgysem tudsz rávenni, hogy helyettesítselek. Már nagyon partizni akarok- nevetett fel Niall, Louis pedig elgyötört arcot vágott.
- Nem baj, megoldom. Natalie biztos korán elalszik, és utána még bőven lesz időm Riával megbeszélni a dolgainkat- Louis arcán izgatott mosoly jelent meg, ahogy maga elé képzelte az este fejében már megálmodott végkifejletét.
#####
(Utálni fogtok. De kérlek, legalább egyszer hallgassátok meg. Baromi fontos a rész hangulata szempontjából.- szerk.)
Hömpölygött a tömeg. Nem hiszem el, hogy egy ilyen kis helyre képesek voltak idecsődíteni ennyi embert. Éjfél volt, a szemeim pedig majd leragadtak az álmosságtól, ráadásul szerintem festékes lett a szemgolyóm. De a lényeg, hogy mindenáron meg akartam találni Riát, így átvergődtem az izzadt, hullarészeg táncolók között, és ismerős arcok után kutattam. Nem élveztem túlzottan. De Ria fent hagyta a telefonját, és legalább két tucat SMS-e jött, szóval gondoltam, teszek egy próbát, hátha még tud magáról valamit.
- Cs… csőőőőőőőő, kiscsaaaaj- állt meg mellettem, illetve inkább támaszkodott nekem Niall, kezében műanyagpohárral.
- Helló. Nem láttad véletlenül Riát?- kérdeztem, illetve ordítottam, miközben lefejtettem magamról a rám nehezedő kezét. Rám bandzsított, és pár perc vihogás után továbbállt. Kösz. Igazán sokat segítettél.
- Liam!- kiabáltam a pultnál ülő srácnak, aki mosolyogva fordult felém.
- Szia. Figyelj, be kell mutatnom valakit. Sam, ő itt a barátnőm…
- Oké, leszarom. Nem láttad Riát valahol?- ráncoltam a szemöldököm, és nagyon nem érdekelt, mennyire voltam bunkó éppen. Liam zavarodottan nézett rám, aztán arca hirtelen felderült, és mögém nézve hatalmas kézlegyintésekkel integetett. Hátrapillantva Louist láttam meg, aki éppen felénk tartott.
- Szia. Nézd, ki van itt, Louis…
- Jó, most pont nem érdekel. Nem láttad Riát?- vágott közbe gyorsan, és fejét folyamatosan forgatta, hátha meglátja a félhomályban, bár erre nem volt túl sok esély.
- Én is őt keresem- vetettem közbe, Louis pedig erre csak egy ideges pillantást küldött felém.
Liam kissé csüggedt arcot vágott, de aztán készségesen válaszolt nekünk.
- Egy húsz perce tűnt el arra- mutatott egy kihalt folyosó felé, ahonnan több ajtó is nyílt- De szerintem most nem kellene…
Egyikünk sem hallgatta végig, miután egymásra pillantottunk, egyszerre indultunk el a folyosó felé. Tanácstalanul néztem végig az ajtókon, és Louisra pillantottam, hátha ő tudja, melyik hova vezet. Csak megvonta a vállát, és a hozzá legközelebb eső ajtóhoz lépve megpróbálta kinyitni azt. Nem jött össze, be volt zárva, így miután egymás felé bólintottunk, külön kezdtük el kinyitogatni az ajtókat. Négy ajtót próbáltam kinyitni sikertelenül, amikor az ötödik ajtót résnyire ki tudtam nyitni. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és csak reménykedtem, hogy Riát ott találom. Viszont arra a látványra, ami belépve a szobában fogadott, valahogy nem számítottam. Jeges zuhanyként ért. Kezemet még mindig a kilincsen tartva földbe gyökerezett lábakkal álltam.
- Na, megtaláltad őket?- hallottam meg a hátam mögül Louis felcsattanó hangját, és ijedten pillantottam oldalra. A hosszú szőke, és a sötétbarna göndör tincsek keveréke most ijedten pillantott fel, a következő pillanatban pedig megpróbált felpattanni. Nem jött össze, Harry és Ria is visszazuhant a földre, egy felmosóvödör mellé. Louis tátott szájjal állt mellettem, szemében őszinte döbbenetet és mérhetetlen szomorúságot láttam. Megragadtam a karját, és kihúztam a szobából. Mikor végül kívülről becsuktam a miniraktár ajtaját, remegve hunytam le a szemem. De rájöttem, hogy ez nem túl jó ötlet, ugyanis egyből az előbbi kép ugrott a szemem elé. Azt hiszem, örökre belevésődött a retinámba.
- Bassza meg…- hallottam meg Louis halk hangját, és mikor odapillantottam, láttam, hogy a keze ökölbe volt szorítva- Ez most komoly?- emelte rám ég kék szemeit. Nem voltam képes válaszolni, így csak kényszeredetten megvontam a vállam- A rohadt életbe- Louis belerúgott a folyosó falába, aztán kissé feljajdult a fájdalomtól.
- Oké… friss levegő?- néztem rá felhúzott szemöldökkel, mire csak zsebre vágta a kezét, és kifejezéstelen arccal bólintott.
- Igen, az most jót tenne.
Mikor kiértünk, megborzongtam az éjszaka hűvös levegőjétől. Szememmel a csillagokat kezdtem pásztázni, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne jusson el az agyamhoz az információ. Még nem álltam készen ennek a befogadására.
- Szóval… Harry és Ria… Te jó ég. Hogy a szarba történhetett ez?- kérdezte kétségbeesve, én pedig ismét csak megvontam a vállam. Késő volt. Ismét láttam magam előtt, ahogy Harry Ria szoknyája alá csúsztatott kézzel a lányon feküdt, aki karjait átkulcsolta a nyakán, és hevesen csókolta. A lábam megremegett, és hátamat a falnak vetve elkezdtem lecsúszni. Üveges tekintettel meredtem ki a fejemből, és meg se éreztem, mikor végül halk csattanással leértem a földre. Lábaimat felhúztam és a karjaimmal átkulcsoltam őket. Oké… ez… ez mi!? Mi a rohadt élet? Nem úgy volt, hogy… Basszus, ez így nem jó. Rápillantottam az éppen mellém lehuppanó Louisra, és még inkább megbizonyosodtam arról, hogy ez így nem jó. Louis szenved. Én is… Nem. Én nem szenvedek. Miért szenvednék? Boldog vagyok, hiszen szép pár lennének együtt. Boldog vagyok! Hiszen nincs miért rossz kedvűnek lennem, velem nem történt semmi. Nem csaltak meg, vagy bármi ilyesmi. Nem vagyok szerelmes bármelyikükbe is. De akkor miért érzem ezt a kínzó ürességet a mellkasomban? Mintha egy fekete lyuk lett volna bennem, ami lassan teljesen magába szippantott. Éreztem, ahogy a hideg levegőtől máris átfagyott arcomat egy forró könnycsepp egy pillanatra felmelegítette. Zavartan kaptam oda, és töröltem le a kézfejemmel.
- Te érted ezt?- pillantott felém Louis meggyötört tekintettel. Én csak sóhajtva nekivetettem a hátam a falnak, és kissé megráztam a fejem. Ujjaimmal átkulcsoltam a nyakamban lógó medált, aztán döbbenten pillantottam rá. Minek van ez még rajtam? Hagyjuk már, hiszen nem is érdeklem. A haragtól elfúlva, homályos tudattal erősen megrántottam a láncot, így azon elpattant egy láncszem, és most a tenyeremben pihent elszakadt lánccal. Látásom elhomályosult, ahogy tudatosult bennem, hogy mit vesztettem… Nem. Nem vesztettem semmit. Hiszen, ha valaha össze is jött volna, akkor sem jelentettem volna neki sokat. Egy hét után megcsalt volna. Riával. Vagy bárkivel, aki szép. Mit is képzeltem? Teljesen megőrültem? Percekig meredten bámultam a láncra, aztán egy nagyobb érzelemhullám közepén tiszta erőből elhajítottam. Pár másodperc múlva hallottam a halk csattanást, ahogy valahol a hátsó udvar belsejében a fém ütközött az utat borító kaviccsal. Üres tekintettel néztem utána, aztán oldalra pillantva láttam, hogy Louis is abba az irányba nézett.
- Most úgy elhajítanék én is valamit, de nekem semmim sincs Riától. Soha nem jelentettem neki annyit, hogy akármijét is odaadja- mosolyodott el keserűen.
- Louis,- fordultam felé teljesen, és megragadtam erőtlen kezeit-ne vedd magadra. Ria réges-rég elvesztette az önzetlenül szeretés képességét. De őszintén szólva én eddig úgy láttam, hogy veled talán más lesz. Valami mást láttam rajta.
- De úgy tűnik, tévedtél- húzta fel kissé a szemöldökét. Én pedig elgondolkoztam. Mennyivel rövidebb lenne azoknak a dolgoknak a listáját összeállítanom, amikbennem tévedtem…
Idegesen előkaptam a zsebemből egy szál cigit, és rágyújtottam.
- Jó, én bementem. Meg kell néznem Nataliet, mert elég nehezen aludt el, és nem szeretném, hogyha felébredne valamikor, egyedül lenne… A végén még lemenne bulizni- mosolyodott el halványan, de akármennyire is leplezni próbálta, arca nedvesen csillogott a könnyektől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése