Ria
Eltelt egy hét. Ezalatt az egy hét alatt végig Írországban voltunk, csak ma hajnalban jöttünk Franciaországba. Annyira művészi ez az egész ország. Varázslatos. Viszont érdekes módon az utóbbi napokban rengeteg régi ismerősöm keresett fel, és akarta felújítani a barátságunkat… Hmm… Ennek nyilvánvalóan semmi köze nincs ahhoz, hogy az újságok fele a One Direction-nel való kapcsolatunkat taglalja.
A szállodában álltam, éppen az egyik bőröndöm fölött álltam, és gondolkoztam, mikor kopogtak. Egyedül voltam, mert Josh és Sam elmentek sétálni, meg utcazenélni egy kicsit. Mondjuk, én nem értem, hogy minek, amikor este úgyis koncertünk lesz, de azt mondták, hiányzik nekik az utca népe. Elvégre az az ő világuk. Vagy legalábbis Josh-é. Sam meg megy vele, mert tudja, hogy attól boldog lesz, az ő világa inkább a füzeteiben van. Na szóval kopogtak, és egy mosolygó Louis lépett be a szobába. Ahogy megláttam vigyorgó képét, én is azonnal elmosolyodtam.
- Hé, kislány, nem jössz át a mi szobánkba? Gondoltuk, ehetnénk együtt, csapatépítés gyanánt. Ráadásul Eleanor is mindjárt itt lesz, szívesen bemutatnálak neki- nézett rám csillogó szemekkel.
- Ki nem hagynám- vigyorodtam el- csak előbb írok egy sms-t a két jómadárnak, hátha csatlakozni akarnak- vettem elő a telefonom, mire Louis megvonta a vállát, és szórakozottan vigyorogva kiment a szobából. Elküldtem az sms-t, majd átmentem a fiúk szobájába. Mikor beléptem, egy pillanatra megtorpantam, hogy be tudjam fogadni a látványt, ugyanis eléggé változatos volt. Niall éppen a hűtőt pakolta ki, Louis vihogva ugrált a kanapén, miközben Liam próbálta rávenni, hogy jöjjön le, mert még leesik és beveri a fejét. Zayn a telefonjából üvöltő zenét állította még hangosabbra, Harry pedig a konyhapulton ült, fejét a falnak támasztotta, és behunyt szemmel, lábát lóbálva zenét hallgatott. Mikor Louis észrevett, leugrott a kanapéról, vinnyogva odaszaladt hozzám, megragadta a karom, odaráncigált a kanapéhoz, egy pillanatra megállt, felkapott, mint egy tollpihét, felrakott a kanapéra, és tovább ugrált vihogva. Mikor észrevette, hogy én csak pislogva nézem, megragadta a kezem, és így már én is kénytelen voltam vele ugrálni. Nem bírtam nem nevetni, ebből a srácból egyszerűen áradt a jókedv. Mikor végleg kifulladt, odarohant Harryhez, felpattant mellé a pultra, és egy cuppanós puszit nyomott az arcára, kizökkentve őt gondolataiból. Mosolyogva ültem le Zayn mellé az étkezőasztalhoz, miközben Niallt figyeltem, ahogy egy szendvicset majszolt. Liam is leült mellénk, és a telefonján kezdett üzeneteket pötyögni a rajongóinak a Twitterre.
- Hányadika van?- néztem fel hirtelen.
- Március 2. Miért?- nézett rám Louis még mindig vigyorogva.
- Jaj- csaptam a homlokomra-, akkor ma ne vegyétek figyelembe, ha Sam még a szokásosnál is furább, vagy bunkóbb.
Harry felpillantott.
- Miért?- kérdezte érdeklődve.
- Mert ma van az anyja halálának évfordulója, ami- akármennyire is próbálja takarni- mindig láthatóan megviseli…
- Mert én egy érzékeny, szerencsétlen, szeretethiányos kislány vagyok, aki elvesztette drága anyuciját, és emiatt mindenkinek sajnálnia kell, ugye?- ült le mellém Sam. Basszus már, észre sem vettem, hogy ezek közben megjöttek. Hátrapillantottam. Josh az ajtó közelében maradt, mintha azt sem bírná igazán elviselni, hogy egy légtérben van a srácokkal.
- Kislány, ez mindenkit megviselne. Én a helyedben egész nap sírnék, pedig hát én pasi vagyok- nézett rá Zan kedvesen, mire Sam csak egy fagyos pillantást küldött felé. Ajaj.
- Jézusom Ria, te meg mit adtál be nekik? Megnyugtatlak titeket, mindig is telibe szartam az anyámra, ahogy ő is rám, szóval nekem aztán mindig is mindegy volt, hogy él-e vagy halott- Sam rideg szavai után pár pillanatig döbbent csend ült a szobára. Ha valaki nem ismerte eléggé, semmi érzelmet nem tudott felfedezni rajta. De én láttam, hogy ujjai megremegtek, miközben a füle mögé tűrte egy raszta tincsét, ami nála a sírás előzménye. Vagy a nikotinhiányé. Ráadásul, mivel én már akkor is ismertem, mikor az élete még normális mederben folyt, tudtam, hogy ez nem igaz. Az anyját tényleg nem érdekelte túlzottan, hogy mi van vele, mert nem tudta elfogadni, hogy az ő kicsi lánya a fantázia világában él. Azonban Sam szerette. És nagyon fájt neki, hogy soha nem tudott az a lány lenni, akire az anyja vágyott. De mindig kedves volt vele, és megosztotta vele az összes történetét, megmutatta a rajzait, amik ugyan az anyját nem nagyon érdekelték, de Sam-nél nagyon nagy dolog volt, ha valaki láthatta az alkotásait, ugyanis sohasem tartotta azokat sokra. Gondolatmenetemből Sam továbbra is érzelemmentes hangja ébresztett fel- És Ria, ha megkérhetlek, ne nagyon oszd meg a múltamat minden jött-menttel. Alig ismerjük őket, én sem fogom nekik elmondani a sztorijaidat, pedig egynéhány biztosan érdekelné őket. Nem kellene mindenkit egyből a bizalmadba fogadnod, ugyanis nem biztos, hogy mindenki megérdemli- mondta, és az utolsó mondatánál Harry felé pillantott.
A fiúk lesütött szemmel ültek a helyükön, én meg nem tudtam, mit mondhatnék. Tudtam, hogy ezeket csak azért mondta, hogy még véletlenül se lássunk be a fal mögé, amit maga köré épített, hogy még véletlenül se láthassuk meg a gyengeségét, mégis tudtam, hogy amit mondott, az a fiúknak fájt. A nyomasztó csendet egy halk kopogás zavarta meg, és a rosszkedvet mintha elfújták volna a srácok arcáról, a levegőben azonban továbbra is érezni lehetett. Louis a még mindig a kijárat közelében álló Josht majdnem fellökve rohant az ajtóhoz, feltépte azt, majd karjaiba zárta a folyosón álldogáló lányt.
- Louis, megfulladok- nyögött fel a lány halkan, mire Sam hátrafordult, és összeráncolt szemöldökkel figyelte a jelenetet.
- De hiányoztál- visította Louis, majd beljebb tessékelte a lányt, leültette az asztalhoz, és csillogó szemekkel nézte. A lány félénken pillantott körbe, miközben apró kezeit összekulcsolta maga előtt.
- Eleanor? Eleanor Calder?- nézett rá Sam nagyra nyílt szemekkel. A lány elmosolyodva bólintott, de látszott rajta, hogy fogalma sincs, kivel beszél. Sam hangjába viszont még mindig nem tértek vissza az érzelmek.
- Samantha Johnnson- mondta, miközben mélyen Eleanor szemébe nézett. Érdeklődve figyeltem a fejleményeket, ahogy láthatóan a fiúk (többsége) is. Eleanor szemei kikerekedtek, kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán inkább becsukta. Harryre pillantott, aki komor arccal bólintott, mire Eleanor hitetlenkedve (és kissé hisztérikusan) felnevetett.
- Ezt nem hiszem el. Nagyon… megváltoztál…- nézett végig Sam-en felhúzott szemöldökkel. Én is rápillantottam. A fejére színes kendőt kötött, hogy a rasztái ne essenek folyton előre, egy hatalmas, kopott, mustársárga pulóver volt rajta, és egy fekete, néhány helyen lyukas harisnya. Akkora volt a pulóver nyaka, hogy a fél válla kint volt belőle, így a vállán levő tetovált horog félig kilátszott.
- Ti ismeritek egymást?- kérdezte Lou elképedve, miközben fél karral átölelte a mellette ülő lányt, és a legtöbben szintén csodálkozva néztünk rájuk.
- Osztálytársak voltunk egy évig- válaszolt Eleanor. A szemem sarkából láttam, ahogy Josh döbbenten Samre nézett, aki csak nyugodtan megvonta a vállát. Liamék ekkor hirtelen Harry-re pillantottak.
- De akkor ti…- kapkodta Louis a fejét Harry és Sam között.
- Igen.- válaszolt Sam nyersen- Harry és én osztálytársak voltunk.
Pár pillanatig pislogni is elfelejtettem. Hogy pontosan mivan?
-Harry- visított fel Lou- Ez volt az a nagy titok, amit nem akartál még nekem sem elmondani?
Harry tágra nyílt szemekkel nézett Louisra, és még a szája is kinyílt a döbbenettől.
- Kimentem.- pattant fel hirtelen Sam, és kiviharzott a szobából. Mikor elhaladt Josh mellett, az ráérősen elindult utána.
- Ez fura…- néztem végül rájuk- Sam sem említette nekünk, hogy már régebb óta ismert téged.
Eleanor felnevetett, és Harryre kacsintott.
- Nem is tudom, miért nem kürtölte világgá- vigyorgott rá a srácra.
Harry arca elkomorult.
- Tudod, El, én ezen már tényleg nem tudok nevetni.
- Ugyan már Harry, hiszen csak egy kis diákcsíny volt. Arról igazán nem mi tehetünk, hogy ilyen érzékenyen érintette.
Harry nem válaszolt, csak felállt, és bevonult az egyik hálószobába. Na jó, ezek meg mégis miről beszéltek? Na, majd kiszedem Sam-ből.
- Lou- pillantott Eleanor barátjára- Nem megyünk el sétálni, vagy valami?- Louis már egyből pattant is fel, és felsegítette a lányra a kabátját.
- Louis- nézett rá Liam- négyre gyertek vissza.
Louis csak bólintott, és már el is indultak. Mikor kiléptek az ajtón, vigyorogva Niall-re néztem, és elvigyorodtam.
- Mond csak Niall, nincs kedved véletlenül spagettit enni?- felnevettem, mikor láttam, hogy felcsillant a szeme- Akkor álljunk neki, és csináljunk- kacsintottam rá, mire egy pillanatig láttam az arcán a döbbenetet.
- Na jó, én kimentem rágyújtani- állt fel Zayn nyújtózkodva- Sok volt így egyszerre ennyi új információ…
Niall-el már vagy negyedórája egy edényt kerestünk, amiben kifőzhetnénk a tésztát, mikor Liam egyszer csak megunta a szerencsétlenkedésünket, odalépett az egyik konyhaszekrényhez, kinyitotta, és pókerarccal felénk nyújtotta ez eddig keresett edényt. Felnevettünk, mert azért ez jellemző. A szósz megfőzésével elszerencsétlenkedtünk egy darabig, ugyanis egyikünk sem tudta, hogy kell csinálni, annyi eszünk meg nem volt, hogy megnézzük neten, így Niall a fél rokonságát körbetelefonálta, hogy valaki elmagyarázza nekünk, mit is kéne csinálnunk. Közel két óra múlva el is készültünk fantasztikus remekművünkkel, bár valamilyen furcsa okból kifolyólag se Harry, se Liam nem akart enni belőle. Nem is tudom… Ehhez lehet hogy köze volt annak, hogy a tésztát túlfőztük, és az egész egy nagy csomóba ragadt össze, a szószt odaégettük, és így pár fekete széndarab úszkált benne, de mégiscsak első próbálkozás volt. Niallel bánatunkban, amiért senki nem kért a csodás főztünkből, befaltuk az egészet. Nem hittem volna, hogy valaha találok valakit, aki annyit eszik mint én, de úgy tűnik, végre ezt is sikerült megérnem.
Mikor észrevettük, hogy négy óra elmúlt, gyorsan felkeltettük Harryt, aki békésen szundikált a hálószobájában, és lementünk a kocsihoz. Nekem ekkor tűnt csak fel, hogy Zayn órák óta kiment cigizni, és azóta nem láttuk. Mint kiderült, találkozott valami régi barátjával, és beültek valahová beszélgetni. Beszálltunk a minibuszba. Louis már ott ült az anyósülésen, és szótlanul bámult ki az ablakon. Sam és Josh hátul ültek, Sam éppen nagyban írt valamit, Josh pedig figyelte. Én továbbra is Niallt boldogítottam lányos hülyeségeimmel, és megállapodtunk, hogyha nekik mégsem jön be a világhírnév, közösen nyitunk egy éttermet, és mi leszünk a főszakácsok. Mikor odaértünk a koncert helyszínére, döbbenten vettem észre, hogy a bejáratnál már jónéhányszáz lány várakozik. Azért egy kicsit a fiúkon is láttam, hogy meglepődtek, mégiscsak először járnak itt. Mikor bementünk, a fiúknak még le kellett adniuk egy gyors interjút, addig mi elmentünk próbálni, meg ellenőrizni a mikrofonokat. Ezzel elszórakoztunk egy darabig, főleg mivel Sam mindenáron csak depressziós dalokat akart a dallistába rakni, Josh meg bele akart keverni egy kis hörgést a dologba, Jason pedig csak a fejét fogta, miközben kétségbeesetten nézett rám, hátha nekem van valami jobb ötletem. Gyorsan lefirkantottam pár számot, amik közül a vidámaknak olyanokat választottam, amiket én éneklek, Sam nagy örömére pedig betettünk pár melankolikusabb, romantikus dalt. Ezek után Clio ismét kezelésbe vett minket. Egyszerűen imádom azt a csajt! Annyira jó ízlése van, és annyira profin választja ki mindenkinek a megfelelő ruhákat, hogy az valami hihetetlen. Most Sam-mel kezdett, mert tudta, hogy ő a legproblémásabb. Adott neki egy rövid fekete sortot, egy fekete spagettipántos, bő felsőt, amin egy zöld cannabis levél volt, és egy szaggatott sötétzöld harisnyát. Meglepő módon Sam nem szólt semmit, csak tompán magára aggatta a cuccokat, és folytatta eddigi tevékenységét, vagyis meredten nézett maga elé. Josh kapott egy fekete kiszaggatott csőgatyát, egy egyszerű fekete pólót, és egy kék és zöld kockás nyakkendőt. Mikor rám került a sor, egyszerűen Clio nyakába ugrottam, annyira tetszett az összeállítása- már megint. Adott nekem egy sötétkék magassarkút, egy fekete pántnélküli testhez tapadó miniruhát, és egy kék flitteres blézert. A hajamat már megint baromi jól megcsinálták, hogy hullámosabb legyen, de mégis, mintha csak most keltem volna ki az ágyból.
Mikor a fiúk végeztek, mosolyogva néztem, ahogy szórakoznak. Illetve, ez alkalommal csak három srác hülyeségeit hallgattam. Harry Sam-et követte a tekintetével, és láthatóan nagyon gondolkozott valamin, Louis pedig csendben gubbasztott mellette, az egész srácból áradt valami negatívum, ami nem valami megszokott nála, így odaléptem hozzá, és leguggoltam elé.
- Louis…- próbáltam elkapni a tekintetét- mond csak, jól vagy?
Felnevetett, bár kissé hisztérikusan.
- Már miért ne lennék jól!? Nincs semmi bajom. Sőt, jól vagyok. Boldog vagyok! Semmi sem lehetne ennél tökéletesebb!!- a végén már ordított. Annyira megdöbbentem, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, és fenékre estem. Megtörten nézett rám.- Ne haragudj- felállt, és felém nyújtotta a kezét, hogy talpra segítsen. De miután felsegített, én nem engedtem el a kezét, hanem megszorítottam.
- Louis, nincs azzal semmi baj, ha nem vagy jól. Nem vagy köteles jól érezni magadat. És most mond el, mi történt- rám nézett, és egy könnycseppet láttam megcsillanni a szemében. Hirtelen elkapta a derekam, és magához szorított. Csak azt vettem észre, hogy a fejét a vállamba fúrta, mert rázkódott a zokogástól. Nem tudtam, hogy most mégis mit kéne csinálnom, így fél kézzel átöleltem a vállát, és elkezdtem simogatni a fejét. Láttam, hogy a szobában mindenki érdeklődve néz minket. Louis hirtelen felegyenesedett, megtörölte a szemét, és vett egy mély levegőt.
- Minden rendben lesz- mosolyogtam rá halványan, bár fogalmam sem volt, tulajdonképpen mi baja van. Rám nézett, és ő is elmosolyodott.
- Tudod, mi a legrosszabb?- kérdezte végül- hogy én mindeddig azt hittem, minden tökéletes. Hogy egyszer majd feleségül veszem, ő lesz a gyerekeim anyja. Hát úgy tűnik, ő nem pont így tervezte…
Ajkamba haraptam. Ó, a fenébe.
- Képes volt idáig elutazni, csak azért, mert azt remélte, kevésbé lesz lelkiismeret furdalása, ha élőben közli velem…- ajka megremegett, de most visszafogta magát, nem engedett kitörni készülő könnyeinek.
- Figyelj- ragadtam meg újra a kezét-, most ne ezzel foglalkozz. Ha elhagyott, meg sem érdemelt téged. Hidd el, megfogod találni azt a lányt, aki igazán neked való, és érezni fogod, itt- tettem a kezem az ő kezével együtt a szívéhez- hogy ő a megfelelő lány.
- De mi van, ha én nála éreztem?– nézett a szemembe.
- Ne aggódj, Louis. Te túl jó voltál hozzá, ezt el kell fogadnod. Egyébként meg bolond volt, ha képes volt eldobni magától valakit, akinek akkora szíve van, mint neked- simítottam meg az arcát- De tudod mit? Most itt vagy, egy egész stadionnyi lány vár arra, hogy végre élőben láthasson. Ne hagyd, hogy tönkretegye ezt a napot. Próbálj meg nem rá gondolni, hanem arra, hogy most itt vagy, és ez volt minden álmod.
Lehunyta a szemét, és nyelt egyet.
- Megpróbálom- nyitotta ki újra szemeit, én pedig rámosolyogtam. Hívtak minket a színpadra, de még utoljára adtam neki egy biztató ölelést, amiből aztán el se akart engedni. Mikor végre kiszabadultam karjai közül, mosolyogva sétáltam ki Sam és josh oldalán a színpadra. Mosolyogva ültem végig hátul a fiúk koncertjét, és pár órával később ugyanazzal a mosollyal az arcomon hajtottam a fejem a párnámra..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése