Sziasztok:)
Na szóval, mostantól a blog felosztása némileg módosul, a szemszögek egy részen belül is váltakozni fognak. Nem fogom odaírni, hogy mikor kinek a szemével láthatjuk a dolgokat, de általában eléggé egyértelmű lesz:)
Millió puszi<3
#####
Egy lágy szellő a hajam nagy részét az arcomba fújta. A csípős, hajnali levegőtől libabőrös voltam., így összébb húztam magamon a vékony pulcsimat, de nem sokat értem vele. A szám megremegett, és a szemem megtelt könnyekkel. Egy parkban ültem, az erőteljes napsütésben, egy pad támláján. Körülöttem minden csendes volt, hiszen a nap is még csak nem rég kelt fel, ilyenkor még nem voltak sokan az utcákon. A közeli főutcáról elhallatszott a forgalom tompa zaja, bár már csak apró háttérzajként lehetett érzékelni. A madarak csiripelése, a fák leveleinek zörgése elnyomta a város hangjait. Beleharaptam az alsó ajkamba, és lehunytam a szemeimet. Mikor pár perc múlva felnéztem, egy harmincas éveiben járó anyuka haladt el mellettem kislányával. Csendben beszélgettek, mosolyogtak, boldogok voltak. Éreztem a gombócot a torkomban, az orrom pedig elkezdett csípni.Nem voltam messze a hangos zokogástól, de egyelőre tartani tudtam magamat. Nem engedhettem meg magamnak, hogy teljesen szétcsússzak. Újra a kezemben tartott telefonra pillantottam, és ismét elolvastam az üzenetet. Nem volt hosszú, alig pár szóból állt mindössze, és a feladó sem volt valaki különleges. Halk, csuklásszerű hangot hallattam, mikor megpróbáltam nagy levegőt venni. Éreztem, hogy ezzel még nincs vége, még nem adtam ki magamból, és tudtam, így nem mehetek vissza a hotelbe. Nem tehettem meg. Mit gondolnának rólam? Gyengének hinnének. Nem. Így hát csak kezemmel végigsimítottam a csupasz lábaimon, amiket csak egy rövid sorttal takartam, aztán ujjaimat rákulcsoltam a bokámra. Előredőltem, és tekintetemmel. a lábujjaimat kezdtem vizsgálni. Látásom kissé remegett, és levegőt is csak szaggatottan tudtam venni. Ismét az út felé néztem, és tudtam, lassan ideje visszaindulnom. Egyrészt, mert Sam bármelyik pillanatban felkelhet, és keresni fog. Másrészt, lassan a fiúk is felkelnek, és nem tudhatják, hogy eljöttem. Görcsösen összerándultam a következő, erőteljesebb széllökéstől. Lehet, hogy nem volt jó ötlet órák óta egy pad tetején ülni a hajnali levegőn egy spagettipántos felsőben, egy alig tíz centis sortban és egy lenge pulóverben. Kissé felegyenesedtem, és tekintetemmel követtem az előttem lassan, szaglászva haladó kóbor kutyát. Fejemet lehajtottam, és ujjaimmal kisöpörtem a hajamat az arcomból, ami ragacsosan fénylett a le nem törölt könnyektől. Szorosan összezártam a szemeimet, annyira, hogy színes foltokat kezdtem látni.
Lábaimat erősen összeszorítottam, magam köré font kezeimmel pedig erősen kapaszkodtam a pulóverembe. Éreztem, hogy valaki leült mellém, de a pad egyáltalán nem nyikorgott, sőt a súlyának nyomásától nem is emelkedtem feljebb. Ez csak egy dolgot jelenthetett. Lassan kinyitottam a szememet, és a mellettem ülő Samre pillantottam. Még lengébben volt felöltözve, mint én. Látszott rajta, hogy ő is amint kikelt az ágyból, idejött. Csak tudnám, miért jött utánam. Acélbetétes bakancsának orrával a pad ülőrészét piszkálta, kezeit a rövidnadrágja zsebébe dugta, tekintetével pedig fürkészve nézett rám. Ismét előrenéztem, és pár percig csendben ültünk egymás mellett. Aztán lassan, remegő kézzel odanyújtottam neki a telefonomat. Kérdés nélkül elvette tőlem, és a kijelzőre meredt. Pislogtam párat, hogy ismét tisztán lássak, ezáltal újabb könnycseppek szántották végig az arcomat. Remegő ajkakkal vártam a reakcióját, de pár percig csak nézett a kijelzőre, és semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Aztán rám nézett, és tekintetünk összekapcsolódott. Egyből tudtam, hogy nem kell semmit magyaráznom, hiszen ő mindenről tudott. Tudta, mert ott volt velem, mikor elkezdődött. Tudta, hiszen azt is tudta, hogy emiatt vagyok most itt. Hogy emiatt költöztem Londonba. Mert már nem bírtam elviselni. Sam tekintetét enyémbe fúrva csak bólintott egy aprót, aztán közelebb húzódott hozzám, és fél karral sután átölelt. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, aztán megráztam a fejem, vettem egy nagy levegőt, és lassan lekászálódtam a padról. Éreztem a hátamon Sam tekintetét. Kézfejemmel letöröltem az arcomat, aztán ujjaimmal végigszántottam a hajamon, és úgy egyáltalán, igyekeztem újra emberként kinézni.
- Most mit fogsz csinálni?- kérdezte mögülem Sam halkan, miközben még mindig a pad támláján ült. Visszafordultam felé, és rámosolyogtam.
- Hogy-hogy mit fogok csinálni? Ne tegyél fel hülye kérdéseket. Természetesen semmit. Semmi nem fog változni- közöltem vidáman, és a helyzet az, hogy annyiszor gyakoroltam már a valódi érzéseim eltakarását, hogy akárki hitt volna nekem. Akárki, kivéve Samet. Így hát ő csak felhúzta a szemöldökét, és fagyosan méregetett, miközben lassan leereszkedett a pad alsó részére, és most már felhúzott lábakkal nézett fel rám. Kezeit a térdei köré kulcsolta, és úgy éreztem, a tekintete jeges késként áll belém. Sóhajtottam, és miközben belehunyorogtam a napba, szipogtam párat. Őszintén szólva fogalmam sem volt, mit fogok most csinálni.
#####
Tekintetemmel az előttem álló Riát pásztáztam. Kócos, fésületlen haja, meggyötört tekintete, a tegnapról megmaradt festék lesírt szürke foltjai, a pizsamára rávett pulóver mind-mind azt bizonyították, amit már akkor tudtam, amikor reggel felébredtem. Illetve nem tudtam, csak sejtettem. Annyira rossz érzésem volt valamiért, hogy amikor megláttam, hogy Ria nincs az ágyában, rögtön utána indultam. Nem tudtam, merre lehet, csak követtem a megérzéseimet, és közel fél órás mászkálás után végre rábukkantam. De a helyzet az, hogy erre azért én sem számítottam. Az sms elolvasása után lefagytam, és egyszerűen nem tudtam reagálni. Percekig csak néztem a telefon kijelzőjét, nem tudtam feldolgozni az olvasottakat. Pedig nem mindenki értette volna. Az üzenet igazából kívülállók számára nem tartalmazott semmilyen extra, vagy különleges információt. De én tudtam, ez mit jelentett Riának. És ha nem tudtam volna, az, hogy ennyire szétcsúszott, akkor is elég egyértelműen utalt volna rá. Hiszen, ha Ria képes valódi érzéseket mutatni, megfeledkezve a mindig tökéletes alakításáról, ott már komoly baj van. Ismét a telefonra pillantottam, és elolvastam még egyszer az üzenetet, hátha azóta megváltozott a tartalma, vagy hátha csak rosszul értelmeztem. De nem. Ott volt, és még mindig ugyanaz volt, ami pár perccel ezelőtt. Mindössze egyetlen mondat. ’ Kórházba került.’ Ez az egy mondat, fölötte az anyja nevével, mint feladóval. Ha nem lettem volna Ria osztálytársa akkoriban, és ha ő nem hívott volna akkor, aznap át magukhoz, akkor nem tudnám, mégis kiről van szó, és hogy Riának erről mégis miért kell tudnia. De sajnos ott voltam. Aznap derült ki, hogy Ria bátyja rákos. És Ria tökéletes családjának tökéletes élete tökéletesen darabjaira hullott. Egészen eddig elegendő volt, ha hetente egyszer bement a kórházba, mivel betegsége még nem érkezett olyan súlyos szintre, hogy ez meggátolná egy viszonylag normális életben. Azonban úgy tűnik, mostanra ez megváltozott. Ha napi 24 órára kórházba került, akkor már visszafordíthatatlanul, és megcáfolhatatlanul haldoklik. Ria kapcsolata a bátyjával mindig különleges volt. Régen, mielőtt még beteg lett volna, ő volt a második az apja. Mivel a szülei napi 14 órát dolgoztak, hogy elegendő pénzt keressenek a… a nagy semmire. Hatalmas, fényűző házban éltek, és Riának mindig, mindene meg volt, ahogy a bátyjának is. Viszont miután elkezdődtek a vizsgálatok, a rendszeres kórházba járás, a gyógyszerek szedése, a pénz, amit addig kerestek, mind ráment erre. És őszintén szólva Ria szülein látszódott, mennyire bántja őket, hogy a keményen megkeresett pénzük ilyen ’felesleges’ dolgokra megy el. Azt hiszem, abban az időben az idegrendszerük kissé tönkrement. Szóval tudtam, Riának ez mit jelentett. És azt is tudtam, hogy semmit nem fog csinálni. Amikor kiköltözött Angliába, már teljesen elszeparálódott a családjától, szerintem azóta nem is találkoztak, és telefonon is évente ha kétszer beszélnek. Van annyira makacs, hogy maradjon a seggén egy helyben, és várja a következő üzenetet az anyjától- egy még letaglózóbb hírrel. Hogy aztán majd szidhassa magát, amiért nem volt ott, ahol lennie kellett volna.
- Ria…- néztem rá ismét, és lassan felálltam, hogy könnyebben a szemébe tudjak nézni- Menj haza.
Arcára kiült a döbbenet, és mielőtt még válaszolhatott volna, már akkor tudtam, mit fog mondani. A testtartása elárulta. Karjait összefonta maga előtt, és kissé el is húzódott tőlem.
- Dehogy megyek. Nem is érdekel- nevetett fel felszabadultam, de persze átláttam rajta.
- De igenis mész. Összepakolsz, és a következő géppel indulsz is haza. Nem érdekel, mit mondanak a fiúk, az sem érdekel, hogy egyedül maradok velük, de el kell menj hozzá.- jelentettem ki határozottan, majd mielőtt tiltakozhatott volna, folytattam- Legalább hogy elbúcsúzz- fúrtam bele tekintetem az övébe, és láttam, ahogy egy pillanatra ledermedt. Aztán összeszedte magát, és ajkait ismét mosolyra húzta.
- Te is tudod, hogy nem mehetek. Maradnom kell, ez a munkám- mutatott maga köré, aztán felhúzta szemöldökét- Ja, és még egyszer elmondom. Nem érdekel, semmi közöm már ahhoz a családhoz- vonta meg a vállát, de mozdulata kissé szaggatottra, nevetése pedig enyhén hisztérikusra sikeredett. Tudtam, hogy be kell vetnem a végső kártyámat.
- Rendben, Ria- néztem rá hidegen, és egy lépést hátráltam tőle- Akkor remélem tudod, hogy soha többé nem fogod látni a bátyádat. Ugyanis akármennyire nehéz is elfogadnod, rövid időn belül meg fog halni, és akkor már nem lesz lehetőséged visszapörgetni az időt- néztem milyen a szemébe, aztán megfordultam, és határozottan visszaindultam a hotel felé.
#####
Sam távozása után percekig dermedten álltam. A szél erős lökéseinek köszönhetően hajam a létező összes irányba szállt, pulóverem nagysága miatt pedig hullámosan sodródott körülöttem. Szemeim ismét megteltek könnyekkel, és tudtam, döntenem kell. De a helyzet az, hogy miután meghoztam a döntésem, akkor sem könnyebbültem meg. Szóval csak lassan, szaggatott léptekkel elindultam a hotel felé, és közben igyekeztem rendezni a gondolataimat. A parkból kiérve ismét visszacsöppentem a belvárosba, és az idő előreszaladtával az élet is felpezsdült. Az autók dudáltak, a sofőrök türelmetlenül ordibáltak, vagy éppen kifejezéstelen tekintettel meredtek maguk elé. A járdán magassarkú cipők kopogása hallatszott csendes, nyugodt beszédfoszlányokkal vegyülve. Mikor elhaladtam egy ruhabolt kirakata előtt, megtorpantam. Tükörképemet bámulva közelebb léptem az üveghez, és kissé elfintorodtam. A szemem vörös volt, az arcom kissé felpüffedt, és szürke csíkok virítottak rajta, hajam kócosan, kissé már zsírosan szállt az ég felé. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy ezen sajnos nem tudok javítani, amíg vissza nem érek a szobámba, így inkább továbbindultam. Mikor a hotel bejáratához értem, hatalmasat sóhajtva felnéztem a felső emeletek ablakai felé, aztán benyitottam a kétszárnyú üvegajtón. Lift helyett inkább a személyzetnek feltartott lépcsőt használtam, mivel úgy véltem, ott kevesebb emberrel futhatok össze. Hatalmas szerencsémre a folyosónkon nem volt senki, és belépve a szobánkba, azt szintén üresen találtam. Gyorsan a fürdőszobába csörtettem, és bő fél óra múlva felfrissülve, átöltözve, de kicsit sem megkönnyebbülve léptem vissza a szobába. Sóhajtva bedobtam a pizsamámat a bőröndömbe, aztán az ágyam melletti éjjeliszekrényhez lépve a kisebb kacatjaimat is a táskámba száműztem. Mikor a pakolással végeztem, még egyszer végignéztem a szobán, nehogy ott hagyjak valamit, aztán a bőröndjeimet magam után húzva kiléptem a szobából. És a tervem, miszerint csendben, feltűnés nélkül távozom, azonnal megsemmisült. Ugyanis szembe találtam magam Sammel, Zaynnel, és Louissal. Sam csak egy halvány mosolyt küldött felém, a két fiú viszont értetlenkedve nézett rám.
- Hát te?- kérdezte végül Louis, mire csak elmosolyodtam.
- Megyek a repülőtérre.
- Mi?- hökkent meg a csíkos pólós fíú, és Zayn is meglepődve nézett rám.
- Amint tudok, visszajövök. Csak most… Csak most haza kell mennem- vigyorogtam rájuk, aztán meg sem várva a válaszukat elindultam a lift felé, és közben bekapcsoltam a zenét a telefonom, hogy a már bekészített fülhallgatóimon keresztül ne hallhassam meg a fiúkat, akik utánam kiáltoztak. A lift éppen becsukódni készült, így kezemmel megfogtam az ajtaját, majd mikor újra kinyílt, beléptem a tágas, világos szerkezetbe. Pár másodperc múlva lassú tempóban elindult lefelé, én pedig sóhajtva döntöttem hátamat a falnak. Hát… döntöttem. Most már nem tudom vissza vonni.
#####
Éreztem magamon a fiúk értetlen pillantásait, de nem tudtam, mennyit mondhatok nekik. Aztán végül sóhajtottam, és tárgyilagosan közöltem velük az igazság egy részét.
- A bátyja kórházba került. Haza kell mennie.
Zayn elhúzta a száját, Louis viszont még mindig értetlenkedve megrázta a fejét.
- De akkor sem léphet csak úgy le. Ezt… Ezt nem teheti. Basszus, turnén vagyunk- magyarázta, mire fagyosan ránéztem, és színtelen hangon válaszoltam neki.
- Haldoklik, Louis- kijelentésem után a levegő egy pillanatra megfagyott, és mindkét fiú lehajtotta a fejét. Én csak megforgattam a szemeim, aztán eredeti tervem szerint megindultam a lépcső felé, hogy végre kimehessek hátra rágyújtani. Mikor kiértem, merengve néztem körül a külvilágtól kerítéssel elzárt hátsó udvaron. Aztán kivettem a zsebemből a cigisdobozom, és a számba helyeztem egy szálat. Kérdőn néztem körbe, mire Zayn kilépett a hátsó kijáraton, és mosolyogva nyújtott felém egy gyújtót.
- Na, szóval mi is ez az egész?- nézett rám érdeklődve. Mélyen letüdőztem a füstöt, és csak azután válaszoltam.
- Már mondtam.
Fürkészve pásztázta az arcomat, majd úgy egy perc múlva megadóan sóhajtott.
- Szóval nem fogod elmondani?
Fejemmel nemet intettem, aztán hunyorogva felnéztem az égre.
- Furcsa dolgok ezek- szólalt meg Zayn merengve- Az emberek élete egy pillanat alatt megváltozhat egyetlen apró döntés miatt. Egyetlen másodperc alatt minden a feje tetejére fordulhat, és az embernek arra sincs ideje, hogy felfogja, valójában mennyire döntő lesz az a pillanat a jövőjében. De én hiszem, hogy ami egy másodperc alatt tönkrement, azt ugyanúgy egy másodperc alatt helyre is lehet hozni.
Pislogva néztem rá, majd mikor észrevette kissé furcsálló tekintetem, felnevetett.
- Ez most milyen roham volt?- húztam fel a szemöldököm, ő pedig csak megvonta a vállát.
- Nem tudom. De miért, te nem így gondolod?
Elgondolkodva néztem oldalra, és fejemben akaratlanul is egy csillogó zöld szempár képe jelent meg.
- Nem Zayn. Vannak dolgok, amiket már nem lehet helyrehozni- pillantottam végül rá egy keserű mosoly kíséretében, mire elhúzta a száját, és sóhajtott.
- Azért én hiszem, hogy így van. És ki tudja, lehet, hogy egy év múlva már te is ezt fogod mondani- mosolyodott el, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Csak mosolygott rajtam, és nagyon nem úgy tűnt, hogy meg tervezi magyarázni, miről beszélt.
- Őrült vagy- jegyeztem meg végül pár perces hallgatás után, mire ismét felnevetett, és kinyitotta előttem a bejárati ajtót, hogy bemehessek rajta. Meglepett a gesztusával, nem szoktam hozzá ehhez a figyelmességhez, és igazából nem is akartam hozzászokni, úgyhogy csak lecövekeltem, és jelentőségteljes pillantást küldtem felé.
- Oké, oké, vettem- emelte fel a kezeit megadóan, és belépett előttem az ajtón. Zsebre dugott kézzel indultam utána, és a lépcsőn felfelé halkan beszélgettünk arról, hogy Jason vajon milyen képet fog vágni, mikor megtudja, hogy még egy tagot elveszített egy időre az előzenekarából. Nos, egy valami biztos. A következő turnéjukra nem minket fog felkérni. Mikor felértünk az emeletünkre, egyenesen beleütköztem egy nevetve futó Natalie-ba. Meglepődve toltam el magamtól kissé, aztán felnéztem a folyosó vége felé, és lefagytam. Natalie vihogva a hátam mögé bújt, és a takarásom menedékéből óvatosan kukucskált ki. Ugyanis a folyosó végén éppen Harry rontott ki a fiúk szobájából egy szál törülközőben, és fenyegetőzve motyogott az orra alatt.
- Ó, csak kapjalak el, Natalie. Megkeserülöd még azt a pillanatot, amikor…- mondata félbeszakadt, mikor felénk fordult, és feltűnt neki, hogy társaságuk akadt. Meztelen felsőtestén még látszottak a vízcseppek, haja pedig nedvesen tapadt a homlokába. Csak akkor tűnt fel, hogy percek óta szótlanul bámultunk egymásra, mikor mellettem Zayn megköszörülte a torkát.
- Vagy lehet, hogy egy meztelen felsőtest is helyrehozza a múltbeli dolgokat?- suttogta úgy, hogy csak én halljam, és kaján vigyort küldött felém. Rácsaptam a karjára, aztán a még mindig a hátam mögött bujdosó Natalie-hoz fordultam, és leguggoltam elé.
- Mit csináltál?- fürkésztem az arcát, mire száját pimasz vigyorra húzta.
- Semmit- jelentette ki határozottan.
- Én azért azt nem semminek mondanám…- hallottam meg Harry hangját közvetlen mögülem, amitől annyira megijedtem, hogy egyből felpattantam, és megpördültem. Vizes mellkasa alig tíz centire volt tőlem, és ismét pár perc hatásszünet következett, ugyanis figyelmemet lekötötte egy vízcsepp, ami a hajából indult meg, lassan végighaladt a mellkasán, végül a derekára kötött törölközőnél állapodott meg. Mikor rájöttem, hogy kívülről hogy nézhetett ki ez a jelenet, zavartan elkaptam a fejem. Mikor legközelebb Harryre néztem, ő csak visszafojtott mosollyal figyelte égő arcomat, szemem sarkából pedig nem tudtam nem észrevenni Zayn egyre szélesedő vigyorát. Kinyitottam a számat, hogy megmagyarázzam, aztán észbe kaptam. Mégis minek? Nem tartozok neki magyarázattal. Tőlem higgyen, amit akar. Így hát ismét Natalie-hoz fordultam, és kissé összeborzoltam a haját.
- Harry szerint nem mondasz igazat Natalie. Hazudni nem szép dolog, szóval ha nem szeretnéd, hogy Harry verzióját könyveljem el az igazságként, amit nagy valószínűséggel kissé ki is színezne, mondd el, hogy mi történt.
Natalie kinyújtotta a nyelvét a mögöttem álló Harry-re, aztán mosolygó tekintetét ismét rám szegezte.
- Kopogás nélkül mentem be a fürdőszobába- válaszolta, és úgy tűnt, itt vége is a beszámolónak, úgyhogy felhúztam a szemöldököm.
- És mit láttál?
- Hát, Harry a tükör előtt állt, és...- Harry a hátam mögül előrehajolva kezével betapasztotta Natalie száját, ezzel a mozdulatával erőteljes illathullámot árasztva felém, aminek hála a szívverésem kissé felgyorsult.
- Nem Natalie, ezt nem kéne, hogy elmond bárkinek is…- mondta Harry kissé kétségbeesett hangon, mire Zaynnel összenéztünk.
- Oké, márpedig most már szeretném tudni- vigyorodtam el kissé, és kezemet Harry csuklójára téve elhúztam a kezét Natalie szája elől. A lány küldött egy gúnyos vigyort Harry felé, aztán hadarni kezdett, hogy még véletlenül se akadályozzák meg abban, hogy elmondhassa, mi is történt.
- Harry a tükör előtt állt, befeszítette az izmait, magában motyogta, hogy elájul a testétől, és közben nem volt rajta semmi- fejezte be végül vigyorogva, majd ezek után jobbnak látta sikítva visszarohanni a fiúk szobájába. Nevetve néztem Harryre, aki viszont egyáltalán nem törődött már Natalie-val, tekintetét az enyémbe fúrta, és csak akkor tűnt fel, hogy még mindig nem engedtem el a csuklóját. Megbabonázva néztem, ahogy a már kissé lazított szorításomból csuklóját elkezdte kihúzni, majd mikor a tenyereink összeértek, ujjait az enyémek köré fonta, és megszorította a kezem. Ismét a szemeibe néztem, és körülöttem megszűnt létezni minden és mindenki. Elvarázsolt az a tökéletes, tengerzöld szempár. Elvesztem a benne látható érzelmek mélységében, a gyermeteg csillogásában, a nyílt őszinteségében. Aztán hirtelen felocsúdtam, kirántottam a kezem az ujjai szorításából, és kikerekedett szemekkel hátráltam egy lépést. Akkor tűnt fel, hogy kettesben voltunk a folyosón, Zayn valószínűleg Natalie után ment. Vettem pár mély levegőt, hogy összeszedjem magam, aztán mosolyt erőltettem az arcomra, és ismét Harryre néztem.
- Azért legalább bezárhattad volna az ajtót- húztam fel a szemöldököm, mire halkan felnevetett, és rázkódó vállal, lassú léptekkel ő is elindult a szobájuk felé. Földbe gyökerezett lábakkal néztem utána, aztán kezemmel automatikusan a csuklószorítóm felé nyúltam, és azt szorongatva felsóhajtottam. Lassan elindultam a -most már- saját szobám felé, és belépve leverten néztem körül. Üresnek tűnt, és Ria nélkül tényleg üres is volt. Akármennyire is eltávolodtunk egymástól az utóbbi években, azért reméltem, hogy nem viseli majd meg annyira ez az egész, és legfőképpen reméltem, hogy hamar visszajön. Atya ég, ez az öt srác addig az őrületbe fog kergetni..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése