Madárcsiripelés. Madárcsiripelést hallottam, a nyugtató hang szinte belehasított a csendbe. Fokozatosan kezdtek visszatérni az érzékszerveim. Valami puha volt rajtam. Valami puha, és meleg. Valami csiklandozta az orromat. Érzékelni kezdtem a világosságot, és ez nagyon nem tetszett. Szorosabban összezártam a szemeimet, de még így is bántóan világos volt. Valamiért hihetetlen jó illatot éreztem. Élveztem, ahogy az orromon beszívva a tüdőmbe áramlott, és ott szétterjedve belém ivódott. Nem akartam kinyitni a szemeimet. Olyan jó érzés volt ott feküdni. Fejemet belefúrtam valami puhába, amiről feltételeztem, hogy egy párna. Sóhajtva résnyire nyitottam a szemeimet. És a látványtól annyira megijedtem, hogy azonnal kipattantak a szemeim, és döbbenten néztem ki a fejemből. Mi a…? Hirtelen felültem az ágyban, és pislogva néztem körbe a szobában. Hát, ez nem az én szobám volt, az egyszer biztos. Megdörzsöltem a szemem, aztán a mutatóujjammal megböktem a mellettem fekvő testet. Nem reagált, így megismételtem a mozdulatot, most már kicsit erőteljesebben. Halkan felnyögött, aztán felém fordult, és szorosan összezárt szemekkel hümmögött valamit.
- Miért nem alszol még?- kérdezte halk, rekedt hangon, és az egyik szemét résnyire nyitva a szemembe nézett. Aztán a kezével eltakarta az arcát, és fejét a párnába fúrva hasra fordult.
- Mi az isten történt?- kérdeztem indulatosan, és igyekszem a lehető legmesszebb húzódni tőle.
- Adj még öt percet, és utána megbeszéljük- nyögte bele a párnába.
- Hallod, ez rohadtul nem vicces. Hogy a rákba kerülök én ide?- néztem körbe tanácstalanul a szobán. Lassan felemelte a kezét, és elkezdett tapogatózni a levegőben. Mikor aztán megtalálta a karom, finoman elkezdett visszahúzni az ágyra. Annyira meglepődtem, hogy el is felejtettem tiltakozni. Mikor ismét fekvő helyzetbe kerültem, fürkészve kezdtem vizslatni az előttem elterülő hajtömeget.
- Aludj már- fordult felém ismét, de szemeit nem nyitotta ki. Sóhajtva a hátamra vágódtam, és a fáradtság szinte fejbe vágott. Kimerülten hunytam le a szemeimet, és úgy éreztem, a válaszaim tényleg várhatnak pár percet. Hiszen, csak lehunyom a szemem, hogy egy kicsit kipihenjem magam. Nem fog tovább tartani pár percél. És utána végre meg tudom, hogy mi történt.
#####
- Srácok, én tényleg aggódom miattuk…- összeráncolt szemöldökkel néztem a fiúkra, miközben próbáltam nem elnevetni magam a hülyéskedéseik miatt.
- Nyugi… Harryt nem kell félteni. Pláne ha lányokról van szó- kacsintott rám Louis.
- Persze- forgattam a szemem mosolyogva- De most nem tipikus lányokról van szó. Hanem pont Samről.
- Oké, ebben van valami- sóhajtott Liam felpillantva a telefonjából.
- Ne rontsátok már el a hangulatot- nyávogott Louis miközben nyújtózkodva hanyatt feküdt, és a fejét az ölembe hajtotta. Vigyorogva néztem le rá, utána ismét felpillantottam. Egy parkban voltunk, és a lehető legkevésbé forgalmas részére tettük le a pokrócunkat és pakoltuk ki a kajáinkat. Vicces volt a fiúkkal piknikezni, pláne hogy a kaja nagy részét inkább egymásra dobálták, mintsem hogy megették volna. Natalie közben bágyadtan mosolygott rajtuk, Louissal nagyon sokáig fennmaradtak, és játszottak, szóval nem aludhatott túl sokat.
- Igaza van. Bízzuk rájuk ezt az egészet. Remélhetőleg végre megoldják a dolgaikat, mert már nagyon elegem van mindkettőből. Talán együtt elviselhetőbbek lesznek- vigyorgott Niall.
- Ne igyál előre a medve bőrére- húztam fel a szemöldököm, miközben elkezdtem Louis egyik hosszabb tincsét csavargatni.
- Hagyjad már. Annyira odáig vannak egymásért, egész éjjel egyedül voltak összezárva egy szobában, egy ágyban aludtak, és most még nappalra is elhúztunk, hogy kettesben lehessenek. Szerinted kibírják, hogy ne csináljanak semmit?- pislogott fel rám vigyorogva Louis.
- Na jó, én drukkolok nekik. És bízom benne, hogy Harry életben marad- mosolyodtam el halványan, miközben megragadtam az utolsó csokis kekszet, és Niallre nyújtottam a nyelvem.
- Ria- biccentett felém Liam- Gyere velem, mutatok valamit- tápászkodott fel, mire én csak csodálkozva néztem rá. Aztán vállat vontam, és felpattanva Liam után indultam, aki zsebre tett kézzel indult el a park fákkal szegélyezett része felé. A kaviccsal kirakott út csikorgott a cipőm talpa alatt, és fázósan húztam összébb magamon a fölsőm, mikor beértünk a fák árnyéka alá, ahova a nap sugarai már aligha jutottak be. Tovább sétáltunk, mindketten a gondolatainkba mélyedve, csendesen. Én el voltam foglalva a madarak csiripelésével, a kis állatok halk neszezésével, a patak csobogásával, és a levelek suhogásával.
Elvarázsolt, hogy egy amúgy hatalmas városon belül a természet egy ilyen kis darabját érintetlenül el tudták helyezni. Mikor Liam megállt, és felém fordult, még mindig kérdőn néztem rá, továbbra sem értettem, mit szeretne.
- Na mond- helyezkedtem el egy korhadt fatörzsön, mert valamiért úgy éreztem, annyira nem a tájat szerette volna mutatni nekem. Liam elgondolkozva ült le mellém, és sóhajtva kezdte kémlelni az előttünk elterülő természetet.
- Louisról van szó…- közölte végül pár perces hallgatás után, mire a szemöldököm az egekbe szaladt. Őzike szemeit rámemelte, és várakozásteljesen figyelte a reakciómat.
- Oké, ezt nem értem- túrtam bele végül a hajamba zavartan.
- Nézd, Ria, ne játssz vele.
- Hogy mivan?- emeltem fel egy kicsit a hangom, és közelebb hajoltam hozzá, hátha csak rosszul hallottam.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem olyan rég szakított Eleanorral. Nem bírná ki, ha valaki megint csak szórakozna vele- pillantásából nyugalom és érettség sugárzott, viszont biztos voltam benne, hogy az enyémből inkább csak értetlenség.
- Oké, még mindig nem értem…- mosolyodtam el kínosan.
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. Látom rajtad, és ezzel nem vagyok egyedül. Tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy milyen hatással vagy az emberekre a külsődnek hála. De valamit tisztáznunk kell. Ha Louis beléd szeret, te pedig nem leszel vele teljesen őszinte, senkit sem fog érdekelni, ha a turnénak esetleg még nincs vége. Úgy fogunk kidobni innen, hogy a lábad se éri a földet.
- Belém szeret? Liam, tényleg nem értem, miről beszélsz- ráztam meg a fejem a szavaim megerősítése -képpen.
- Ria. Louis gyerekesnek tűnik, és éretlennek, de ha valakit tényleg szeret, azért bármit megtenne. Ha te nem szeretnél tőle semmi komolyat, akkor ne játszd azt, hogy mégis. Ha pedig szeretnél, akkor jelezd ezt neki úgy, hogy megértse.- pillantása most kerülte az enyémet, kezei még mindig zsebre voltak dugva, és lassan felemelkedett mellőlem. Tett pár lépést, én pedig szótlanul figyeltem mozdulatait. Aztán megtorpant, és hátra sem nézve szólalt meg ismét.
- Ja, és ajánlom neked, hogy próbálj meg visszatérni a földre. Akármennyire furcsa is, nem körülötted forog a világ- jegyezte még meg, aztán egészen egyszerűen otthagyott. Otthagyott a gondolataim között, a csendes erdőben. Értetlenül néztem utána, utána egy sóhajtás kíséretében lehajtottam a fejem, és kezemmel a hajamat kezdtem csavargatni. A csend nyugtatólag hatott rám, a természet közelsége szinte elvarázsolt, és tökéletes harmóniában ültem az apró kis neszeket hallgatva. Azon kívül persze, hogy a gondolatim nagy része folyamatosan Louis körül járt. Tetszenék neki? És miért nem kéne játszanom vele? Mit játszok vele egyáltalán? Hogy értette, hogy adjam tudtára, ha komolyan szeretnék valamit? Gondolataimból a telefonom rezgése ébresztett fel. Zavartan kaptam ki a farmerom zsebéből, aztán elkerekedett szemekkel néztem a kijelzőre. Jaj, basszus, csak ezt ne. Csak ne most. Kérlek.
- Igen?- szóltam bele félénken.
- Cső, Rius. Megmondaná végre valaki, hogy hova a rákba kellene mennem innen a reptérről? Ideges vagyok, Sam nem veszi fel a telefont, Jason számát nem tudom, a taxisnak meg meg kéne mondanom azt a a rohadt címet.
Ó, hogy az a… Idegesen az ég felé néztem, és azonnal felpattantam.
- Izé… Mond a taxisnak, hogy menjen a Leonardo hotelbe. Tudni fogja, hogy hol van. Mennyi idő kábé, amíg odaérsz?- kérdeztem, miközben a lépteimet kapkodva igyekeztem a lehető leghamarabb visszaérni a fiúkhoz. Basszus, miért kellett Liamnek behoznia az erdő közepébe?
- Nemt’om. Ez a szerencsétlen sofőr azt mondja, hogy 20 perc legfeljebb. Ajánlom is neki, mert mindjárt éhen döglök.
Gyors fejszámolást végeztem, és ijedtemben végül futni kezdtem. Gyerünk már, mekkora ez a rohadt erdő?
- Oké, akkor majd ott találkozunk.
- Jó. Na csá- azzal lerakta. Végül lihegve megérkeztem az erdő szélére, és miközben továbbra is száguldva haladtam a fiúk felé, ők ijedt pillantásokkal néztek rám, nyilván nem értették, hogy mi történt. Mikor odaértem hozzájuk, kezemmel a térdemre támaszkodtam, és próbáltam értelmesen megszólalni.
- Oké. Megyünk. Most- nyögtem ki végül kiegyenesedve, és határozottan felkaptam a földről a táskámat.
- Mivan?- nézett rám Niall, és a többiek tekintetében sem tükröződött több értelem.
- Josh most hívott, hogy a reptéren van. 20 perc és a hotelnél lesz- fújtam ki a levegőt, és idegesen néztem a fiúkra, akik még mindig a földön fetrengtek.
- És?- kérdezte nyújtózkodva Zayn.
- És? Harry és Sam éppen a hotelben vannak. Kettesben. Rémlik?- húztam fel a szemöldököm feszülten. A fiúk ijedten összenéztek, a következő pillanatban pedig már fel is pattantak, és a csomagjainkat gyorsan összeszedve indultunk el futólépésben a minibuszunk felé. Nataliet Louis cipelte nehézkesen, ami azért igencsak lelassította a közlekedésben. Közben két percenként próbáltuk hívni Samet és Harryt, de az előbbi nem vette fel, gyanítom, a mi szobánkban volt a telefonja, utóbbinak pedig be sem volt kapcsolva. Remek. Csak imádkozni tudtam, hogy előbb érjünk oda, mint Josh. Ha mégsem így lenne… Nem, ebbe bele sem szeretnék gondolni…
#####
Éreztem, hogy valaki néz. Előrenyúlva sikeresen megfogtam az állát, aztán a tenyeremmel elkezdtem lassan végigtapogatni az arcát. Némán, megjegyzés nélkül tűrte, hogy végigtapicskoljam. Az álla után az orrát simítottam végig, utána két immár lecsukott szemhéján húztam végig az ujjaimat óvatosan. Ezután megsimítottam a homlokát, kisöpörve onnan egy-két rakoncátlan hajtincset. Majd elindultam visszafelé. Ismét megsimítottam az orrát, majd a kezem egy pillanatra megállt, mikor puha ajkaihoz értem. Mutatóujjamat előrenyújtva még egyszer átsiklottam a felső, majd az alsó ajkán, de nem tudtam elhúzni onnan a kezem. Ujjaival átkulcsolta a csuklómat, és a száján levő ujjamra gyengéd puszit adott. Halványan elmosolyodtam, és kinyitottam a szemem. Úgy éreztem, még mindig álmodok. Ha teljesen ébren lettem volna, biztos, hogy nem hagyom, hogy ilyeneket csináljon, de hát félig még aludtam. Halványan mosolyogva néztem bele a smaragd szemeibe, aztán tekintetem a száján pihenő ujjamra esett. Zavartan elhúztam a kezem, és igyekeztem nem törődni a gyomromban levő furcsa érzéssel. Mélyen magamba szívtam bódító illatát, aztán szinte elvarázsolva hajoltam kissé közelebb hozzá. Vágytam az érintésére, szinte megrészegültem a közelségétől. Kezeit megéreztem a derekamon, és miután átkarolt, kissé közelebb húzódtam hozzá. Abban a pillanatban nem érdekelt semmi, csak az, hogy végre a karjaiban lehettem. Tengerzöld tekintete szinte lyukat égetett az arcomba. Ha tehettem volna, örökre így maradtam volna. Csak hát, nem tehettem.
- Reggelizzünk- suttogta még mindig rekedten, és kezét a derekamról a csuklómra vezette. Ülő helyzetbe tornázta magát, aztán felhúzott engem is. Mikor lassan lépkedve kivezetett a szobából, szinte úgy éreztem magam, mint egy báb. Gyenge voltam, érintése égetett, illata már rég elvarázsolt, és egyébként sem éreztem úgy, mint aki nemet tudott volna mondani neki bármire is. Leültetett az asztalhoz, majd fáradt mosollyal nézett valami kaja után. Pár perc múlva lerakott elém egy bögre forró kávét, amit egyből elkezdtem kortyolgatni. Alaposabban is körülnéztem a rendetlen szobában, és feszengve állapítottam meg, hogy a mögöttem hallható egyenletes szuszogáson kívül ijesztő csend volt. Elgondolkodva nyúltam a kulcscsontomhoz, aztán döbbenten hajtottam le a fejem. Ott volt. Az az idióta nyaklánc már megint ott volt. Oké, akkor lassan itt az ideje választ kapni a kérdéseimre. Óvatosan letett elém egy tál gyümölcssalátát, majd leült mellém. A kajának már a látványától is felfordult a gyomrom, és félő volt, mindjárt elhányom magamat. Mindkét kezemmel átkulcsoltam a bögrémet, és merengve figyeltem, ahogy a gőz fehér gomolyagként szállt fel. Pont, mint ha füst lenne. Füst. Ó, te jó ég, cigaretta. Lehunyt szemmel nyeltem egyet, majd az engem fürkésző szemekbe néztem.
- Szóval… mi is történt?- kapartam meg a torkom, mert a hangom kissé erőtlen volt.
Elmosolyodva a saláta felé biccentett, majd rákönyökölt az előtte levő asztalra, jelezve, hogy van ideje, várni fog.
- Nem akarok…- kezdtem csendben, de nem tudtam végigmondani, félbeszakított.
- De igen, Sammy. Egyél. Ezzel az egy feltétellel nem vittünk be tegnap a kórházba, miután ismételten elájultál.
Lehunytam a szemem, aztán dacosan ismét felé tekintettem.
- Nem kényszeríthetsz.
- Nem akarlak kényszeríteni- mosolyodott el halványan-, de ha nincs más megoldás…
Szó nélkül meredtem a tányérra, és a számat rágva gondolkoztam. Oké, megéri nekem ez azt, hogy megtudjam, mégis mi történt? Kinéztem belőle, hogy amúgy nem fogja elmondani. És azért eléggé érdekelt, hogy miért is aludtunk egy ágyban, és hogy most mégis miért csak mi ketten voltunk ott. Jeges pillantással a kezembe fogtam egy villát, és felszúrtam rá egy szelet almát. Lehunytam a szemem, és lassan a számba helyeztem az ételt. Legalább fél percig rágtam, aztán mikor már szinte teljesen folyékony halmazállapotú volt, nagy nehezen lenyeltem. Mintha üvegszilánkot ettem volna. Dühösen meredtem a mellettem ülőre.
- Oké, meg vagy elégedve?- kérdeztem gúnyosan, mire ő csak halványan mosolyogva bólintott, majd kezével intett, hogy azért ez talán mégsem volt teljesen elegendő.
- Szóval…- kezdte, mikor ismét beleszúrtam egy gyümölcsdarabba a villámat- Ugye elájultál.
Unottan bólintottam, és mikor percekig nem folytatta, rájöttem, mit is akar, és ismét a számba helyeztem egy falatot.
- És először be akartunk vinni a kórházba.
Sóhajtva néztem rá. Újabb gyümölcsdarab.
- De aztán Ria rámutatott, hogy ha ezt megtennénk, valószínűleg amint felébredsz, mi halott emberek lennénk, így megbeszéltük, hogy akkor befektetünk egy ágyba.
Tudnám, mit rakott abba az izébe. Kivit?
- Mindannyian eléggé ijedtek voltunk. Felemeltelek, aztán bevittelek a Louis-val közös szobánkba.
Eper? Honnan az istenből szerzett epret?
- Csakhogy amikor letettelek, és betakartalak, te nem akartál elengedni.
Kikerekedett szemekkel néztem rá, és gyorsan ismét a számhoz emeltem a villát. Mangó?
- Akárhogy is próbáltam lefejteni a kezedet magamról, annyira görcsösen kapaszkodtál a kezembe, hogy úgy döntöttem, ott maradok egy kicsit, hátha egy idő után magadtól elengedsz.
- Hazudsz- sóhajtottam, de tekintetemet továbbra sem vettem volna le róla. Görögdinnye?
- Szóval lefeküdtem melléd, de akárhányszor úgy tűnt, el tudok szabadulni, egyből erősebben kezdtél tartani.
Oké… ananász?
- Próbáltam figyelmen kívül hagyni a motyogásod, ahogy Ria tanácsolta, de egy idő után egyre érthetőbben beszéltél, és egy szót folyamatosan ismételtél.
Avokádó? Oké, az mióta gyümölcs?
- Az egyik kezeddel elkezdtél tapogatni, aztán amikor a nyakamhoz értél, megragadtad a nyakláncom, és azt hiszem, meg akartál fojtani vele, olyan erősen kezdted magadhoz húzni.
- Hazudsz- morogtam ismét. Banán? Hát, az legalább gyümölcs.
- Szóval óvatosan leszedtem magamról a láncot, amit te egyből magadhoz szorítottál, és elkezdted azt motyogni, hogy ’Harry… Harry… Harry…’.
- Hazudsz- csattantam fel idegesen, és megpróbáltam megölni a tekintetemmel. Narancs?
- Megpróbáltam rád adni a láncot, de eléggé nehezen ment, mert közben belefúrtad a fejed a mellkasomba. De megoldottam- mosolyodott el halványan-, csak aztán elkezdted lehúzni rólam a felsőmet…
- Mivan?- a villa hangos csörömpöléssel érkezett az asztalra. Idegesen néztem csillogó szemeit.
- Nyugi. Vicceltem- mosolyodott el halványan, én pedig idegesen belebokszoltam a vállába. Elhúzódva dörzsölgette a megütött részt, aztán kissé elkomolyodva folytatta- Szóval hallgattam a nyugodt szuszogásod, mert addigra már abbahagytad a motyogást, és mivel akkor már baromi késő volt, mert órák óta próbáltalak lenyugtatni, hát… bealudtam.
- És a többiek most éppen hol az istenben vannak?- húztam fel a szemöldököm.
- Fogalmam sincs. Erről már én is csak annyit tudok, amennyit te. Hogy nincsenek itt- vonta meg a vállát szórakozottan.
Sóhajtva dőltem hátra a székemen, és igyekeztem kerülni a pillantását. Mosolyogva közelebb hajolt hozzám, és egy puszit nyomott a homlokomra. És mintha kissé lefagyott volna. Nem tudtam, mi járhatott a fejében, de ott maradt, szájával a homlokomnál, lehunyt szemekkel, kissé rángatózó arccal. Próbáltam nem levegőt venni, de amikor végül feladtam, ismét illatának bűvkörébe kerültem. Nem tudtam nem tudomást venni arról a bizsergető érzésről, ami ajkainak a helyéről indult, és az egész testemet elborította. Kissé feljebb emeltem a fejemet, hogy a szemünk egy szintre kerüljön, és megbabonázva figyeltem a hosszú szempillái által vetett árnyékot a bőrén. Nem bírtam megállni, hogy ne simítsam ki a homlokába hulló tincseit. Lassan kinyitotta a szemét, és tekintetét az enyémbe fúrta. Különös, békés érzet járt át, és ismét úgy éreztem, mintha álmodnék. Mintha egy szappanbuborékban lebegtünk volna. Egyetlen rossz mozdulat, és a buborék kipukkad. Vagy mint egy üveggolyó, aminek csak egy apró szellő kell, és a földre zuhanva apró darabjaira hull. Szinte elmerültem a tekintetében, és próbáltam figyelmeztetni magam, hogy az életben maradáshoz muszáj levegőt venni. Éreztem. Szükségem volt rá. Mindig is szükségem volt rá. Mindennél jobban. Megráztam a fejem, és összeszorítottam a szemem. Miket beszélek? Nekem senkire sincs szükségem. Pláne nem rá. Karjainak érintését éreztem a vállaim körül. Felnéztem rá, ő pedig mosolyogva közelebb húzott magához. Mélyen magamba szívtam az illatát, ahogy belefúrtam a fejem a kulcscsontjába. Állát a fejemre támasztotta, kezével pedig ritmikusan simogatta a hátam. Eltoltam magamtól, és mosolyogva megpöcköltem az orrát. Felháborodva nézett rám, és szinte már ösztönös mozdulattal nyúlt a hajam felé, hogy összeborzolja, de aztán félúton megállt a keze a levegőben, mikor rájött, hogy ez már nem túlzottan lehetséges. Halványan mosolyogva felkötöttem a hajam, aztán visszatértem a bögrémhez, ami még mindig félig tele volt. Szórakozottan köröztem az ujjammal a bögre peremén, aztán amikor Harry elővette a telefonját, felkaptam a fejem. Vigyorogva nézett rám, aztán egyértelmű szándékkal felém emelte a mobilt. Mosolyogva takartam el az arcom, még épp idejében, ugyanis utána pont meghallottam a kamera lenémítatlan hangját.
Egy pillanatra lefagytam, ahogy eszembe jutott a tegnap délután, és úgy láttam, ő is kissé zavartan tette zsebre a készüléket. Sóhajtva emelkedett fel a székéből, aztán felém nyújtotta a kezét. Elgondolkodva néztem a hatalmas tenyerét, aztán a remegő kezemet lassan belecsúsztattam. Ujjait mosolyogva az enyémek közé kulcsolta, és óvatosan felhúzott. Remegő térdekkel indultam utána, amint visszavezetett a kisebb szobába. A levegőnek állott szaga volt, ráfért volna a helyre egy alapos szellőztetés, és mindenhol szétdobált ruhadarabok voltak. Leültetett az ágyra maga mellé, aztán hátravágódott, és a plafont kezdte fürkészni. Pár perc gondolkodás után én is hanyatt feküdtem, és már együtt bámultuk a plafont. Hosszú ideje feküdtünk szótlanul, amikor tenyerét óvatosan az enyémbe csúsztatta, és kissé megszorította a kezem. Fejemet felé fordítottam, és kissé elmosolyodtam gyermeteg tekintetétől. A másik kezével kisöpörte egy raszta tincsemet az arcomból, de nem húzta vissza a kezét. Az ujjaival szinte érzékelhetetlenül végigsimított az arcomon, a nyakamon, a kulcscsontomon, a vállamon, majd végighúzta a karomon. Mosolyogva ismét a plafon felé pillantottam, de éreztem magamon a tekintetét. Aztán a következő pillanatban a feje közvetlenül az enyém fölött volt, én pedig elfelejtettem levegőt venni. Karjaival a vállaim mellett támaszkodott, és ahogy felettem terpeszkedett, hullámos tincsei csikizték a homlokomat. Tekintetét belefúrta az enyémbe, és a fejét határozottan még inkább az enyémhez közelítette. Miután túltettem magam a pillanatnyi sokkon, kikerekedett szemmel löktem meg a vállát, hogy szálljon le rólam. Csakhogy ő közben megragadta a karomat, és magával rántva lezuhant a padlóra. Most én voltam fölötte, a mellkasa kapkodó mozgásával együtt én is emelkedtem és süllyedtem. Zavarodottan néztem a vigyorgó arcába, és megpróbáltam feltápászkodni, de egyből visszahúzott. A hajamat a fülem mögé simította, tekintetével pedig az arcomat pásztázta. Teljesen lefagytam, a fülemben dübörgő vértől semmit nem hallottam, és abban a pillanatban nem érdekelt, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek. Kábultan hajoltam közelebb hozzá, mire halvány mosolyra húzta a száját. Eddig bírtam, ez a mozdulat egyszerűen annyira nagy hatással volt rám, hogy a következő pillanatban betapasztottam a száját a számmal. Szememet lehunytam, és élveztem, hogy átvette az irányítást. Egyik kezével a hátamat simogatta, másikkal a tarkómat fogta, és még közelebb húzott magához. Mindenről megfeledkezve csókoltam, a fejem teljesen kiürült, a gondolataim csakis körülötte forogtak. Egy pillanatra kinyitottam a szemem, és még közelről is tökéletes vonásaira néztem. Aztán éreztem, hogy a kezével kissé megtolt, és a következő pillanatban ismét pozíciót váltottunk. Hátam a puha szőnyeggel borított padlóhoz nyomódott, míg Harry fölöttem félig térdelve simított végig az oldalamon. Most rajtam volt a sor, hogy a hajába túrjak, és annyira közel húztam magamhoz, hogy félő volt, valamelyikünk mindjárt szétrobban. Szenvedélyesen csókolt. Az a bizonyos buborék még mindig körül vett minket, és úgy éreztem, semmi rossz nem történhet velem, amíg vele vagyok. Hiszen mióta vártam már erre. Éreztem, ahogy egy könnycsepp szemtelenül kicsordult a szemem sarkából, aztán végiggördült az arcomon. Halványan mosolyogva bújtam még közelebb hozzá, és azt hiszem, ez volt életem addigi legtökéletesebb perce. Egészen a következő pillanatig. Amikor is az ajtó kivágódott, mire én automatikusan ellöktem magamtól Harryt. Eddig tartott, a buborék kipukkant, az üveggolyó szilánkjaira tört, az álomvilágom szertefoszlott.
- Mi a szar..? Cseszd meg, te ezt még nagyon megbánod- húzta fel a pulóvere ujjait Josh, miközben gyilkos pillantást vetett Harryre. Oké, azt hiszem, hogy a könnyes arcomat, a zilált kinézetemet, és azt, hogy Harry eddig felettem terpeszkedett, egy kissé félreértette. Harry a másodperc törtrésze alatt felpattant, és farkasszemet nézett Josh-sal.
- Ne!- sikítottam fel kétségbeesve, miközben igyekeztem feltápászkodni, de nem úgy tűnt, mintha bárkit érdekelt volna.
Josh mögött az ajtóban megpillantottam Riát és Louist, akik bocsánatkérően néztek rám.
- Tudtam én, hogy ki kellett volna téged nyírnom már mikor először láttalak- morogta Josh dacosan, bennem pedig a vér is megfagyott, ahogy kiroppantotta a nyakát, miközben még mindig fagyosan nézett Harry szemébe. Határozott léptekkel elindult felé, és mikor odaért hozzá, megragadta a pólójánál fogva, és kissé megrázta.
- Ne, Josh, hagyd- kiáltottam fel idegesen, és odalépve hozzá, megragadtam a karját, de még csak hogy felém sem pillantott.
- Kiverem belőled a szart is, te senkiházi- közölte csendesen, és a kezét hátrahúzva vicsorgott Harryre. Aztán ökölbe szorított keze előrelendült, és egy hátborzongató csattanással találkozott Harry arcával. Riával egyszerre sikítottunk fel. Harry feje hátrahanyatlott, de a következő pillanatban dacosan nézett ismét Joshra, akinek a szemei szinte vérben úsztak az idegtől.
- Josh- szorítottam meg a karját kétségbeesve, miközben könyörgő tekintettel néztem rá- Ne bántsd. Nem csinált semmit. Én voltam, aki ezt az egészet akarta.
Josh tekintete most először siklott rám, állkapcsát összeszorította, és döbbenten engedte el Harryt, akinek a pólójának az elején most egy hatalmas gyűrődés látszódott.
- Hogy mi a szar van?- kérdezte idegbetegen, és a szemének rángatózásából rájöttem, ez talán mégsem volt olyan jó ötlet. Harryre néztem, aki csak egyik kezét az arcára szorítva kétségbeesve nézett rám, és látszott, szeretne tenni valamit, csak éppen nem tudott.
- Gyere Josh, beszéljük ezt meg kint, nyugodtabb körülmények között- mosolyodtam el keserűen.
- Te teljesen megvesztél? Ne próbálj engem nyugtatgatni. Nem megmondtam, hogy kerüld el ezeket a seggfejeket? Pláne ezt itt.- mutatott Harry felé- Erre mit kell látnom, mikor visszajövök? Itt enyelegsz a padlón egy szerencsétlen nyomorékkal. Magyarázd meg, ha jót akarsz, Samantha- kezeit ökölbe szorítva bámult rám. Elhúztam a számat, szívesebben beszéltem volna ezt meg közönség nélkül, de nem volt mit tenni.
- Nem enyelegtünk- nyögtem ki végül- Csak elestem, és véletlen magammal rántottam Harryt is. Az a csók semmit nem jelentett Josh. Az égegyadta világon semmit- néztem végül a szemébe, és sikerült elérnem, hogy ne remegjen a hangom.
- Semmit? Tényleg semmit?- kérdezte nyugodt hangon, mire bizonytalanul bólintottam- Jó, akkor bizonyítsd be. Nem beszélsz vele többet, rá sem nézel, és elégeted az összes hülye cuccodat, amik rá emlékeztetnek a múltból.
Lefagyva néztem rá, és percekig nem szólaltam meg.
- Válaszolj, Sam- hangjából csak úgy áradt a gyűlölet. Üveges tekintettel néztem rá- Válaszolj, Sam- ordított rám, mire összerezzentem. Teljes testével felém fordult, és a következő pillanatban hangos csattanás hangzott fel. Döbbenten az égő arcomhoz kaptam, és a szemembe könnyek szöktek. Josh még soha nem ütött meg. Rajtam kívül szinte mindenkimást igen, de engem még soha. Remegő ajkakkal bólintottam egy aprót, és még véletlenül sem néztem a letaglózott Harry felé. Nem akartam, hogy lássa a pillantásom. És végképp nem akartam, hogy a szemébe pillantva meglássam azt, hogy milyen életem lehetne, ha… De nem, erre gondolnom sem szabad. Az csak egy álom volt, pillanatnyi mennyország, az élet nem erről szól. Josh elégedetten nyugtázta a bólintásomat, én pedig egy pillanatra a még mindig az ajtóban álló párosra néztem. Ria aggódva nézett rám, Louis pedig idegesen indult el Harry felé. Úgy ment el Josh mellett, hogy legalább fél méterre kikerülte. Szememet lesütve indultam el Josh után. Ria mellett elhaladva elkaptam egy pillantását, amit nem kellett volna. Szemében kétségbeesést és gyötrődést láttam. Utáltam, hogy sajnált. Megtöröltem a szemem, és fagyos pillantást küldtem felé. Aztán Josh után haladva lehajtott fejjel hagytam el a fiúk szobáját, és még véletlenül sem gondoltam arra, hogy ez a döntés mekkora hatással lesz a jövőmre nézve…
#####
Kínosan feszengve álltam az ajtóban, és örültem, amiért a többieknek azt mondtam, inkább maradjanak lent. Éppen elég volt ezt a jelentet kettőnknek végignézni. Louis bevonult Harryvel a fürdőszobába, hogy leápolják a fürtös sérült fejét. Jason ismét repesni fog az örömtől, hogy magyarázhat ki egy felszakadt szemöldököt. Huhúúúú. Úgy döntöttem, hogy inkább nem zavarok, így letelepedtem a kanapéra, és csendesen vártam a fiúkra, hogy kijöjjenek. Először Harry vágtatott ki feszülten, leragasztott szemöldökkel, és azzal a lendülettel becsörtetett a szobájába, bevágva maga mögött az ajtót. Louis gondterhelt arccal nézett utána, miközben ő is kilépett a fürdőből, és az asztalhoz lépkedett.
- Jé, gyümölcssali- vigyorodott el, és a tálat felkapva pattant le mellém a kanapéra. Elgondolkozva néztem a félig megevett kajára, és nagyon szerettem volna tudni, hogy mit is élhetett át az a saláta. Louis elkezdte feldobálni a gyümölcsdarabokat, majd megpróbálta a szájával elkapni őket. Az agyam kattogott, és a számat rágva néztem felváltva Harry ajtajára, aztán a kijáratra, ahol pár perccel ezelőtt Sam eltűnt Josh oldalán. Úgy tűnt, minden visszatért az eredeti kerékvágásba, ami jelen esetben nem jelentett semmi jót. Aztán tekintetem a mellettem ülő Louisra siklott, és megmosolyogtam reménytelen próbálkozását. Eszembe jutottak Liam szavai. Szöget ütött a fejembe. Adjam tudtára? De mégis hogyan? És egyáltalán, szeretném én tudtára adni? Vagy van mit?
- Arra gondoltam…- szólaltam meg végül, megtörve ezzel a pár perce tartó csendet-Hogy el kellene menni moziba. Nagyon rég voltam már, és régen baromi sokat jártam.
Louis egy pillanatra lefagyott, aztán kaján vigyorral fordult felém.
- Randira hívsz?- húzogatta a szemöldökét, én pedig elnevettem magam.
- Ki mondta, hogy kettesben mennénk?- kacsintottam rá, mire a mosolya kissé erőltetetté vált.
- Persze, én sem úgy gondoltam…- motyogta zavarodottan.
- Ha nem félsz attól, hogy összetöröm a szíved, akár randinak is vehetnénk- húztam fel a szemöldököm kissé elkomolyodva, pár perces hallgatás után.
- Kikérem magamnak- húzta ki magát- Lehet, hogy én törném össze a te szívedet- mosolygott rám. Elgondolkodva figyeltem tökéletes arcvonásait.
- Nem, nem hiszem. Az eddig még senkinek nem sikerült- vigyorogtam rá, mire tettetett komolysággal bólintott.
- Hát, ha ez az ára… Azt hiszem, ennyit még el tudok viselni.
- Akkor randi?- húztam fel a szemöldököm, mert nagyon szórakoztatónak tartottam a zavartságát.
- Hát, gondolom…- vonta meg a vállát még mindig zavarban, aztán rámemelte kristálykék tekintetét, és elmosolyodott- Randi.
Felém nyújtotta a kisujját, mire én is mosolyogva felé nyújtottam az enyém. Egymásba akasztottuk a kettőt, és szórakozottan megráztuk, ezzel egyfajta ígéretet téve. De akkor még egyikünk sem sejtette, hogy egy ilyen ígéret mennyi mindent rejt magában…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése